Szülés előtt – Nagyszülők kezelése
„Anyám becsomagolta a bőröndjét, és minden percben indulna, hogy »segítsen« nekem, mihelyt megszületik a baba. Már a gondolattól is borsózik a hátam, mivel anyám általában átveszi az irányítást. Ugyanakkor nem akarom megbántani azzal, hogy nem kérek a jelenlétéből.”
Lehet egy nő az anyjával (vagy az anyósával) szerető és meleg viszonyban, lehet hideg és távoli vagy se hideg, se meleg kapcsolatban, ez mindenképpen az egyik legbonyolultabb emberi kötelék a világon. A helyzet tovább bonyolódik, amikor a lány anyává lesz, az anya nagyanyává. A következő néhány évtizedben a két nemzedék alighanem több százszor kerül majd szembe egymással, és a mostani kérdésben megfogalmazott konfliktus a következő viták kimenetelét is meghatározhatja.
A gyerek érdeke legyen az első
Más szóval a nagyszülők látogatása az egyik első olyan döntés, amelyet az új szülők nem kerülhetnek meg. A fő szempont ekkor – és persze az összes későbbi helyzetben is – az legyen, hogy mi a jó a felnőtt szereplőknek, és persze elsősorban a gyereknek. Ha úgy érezzük, hogy legszűkebb családunkból most nem hiányzik a társaság – különösen olyan társaság, amely sok teherrel járhat (és nem csak a bőröndre gondolunk) -, akkor döntsünk ennek szellemében.
Hozzuk a szüleink (és ha kell, anyósunk-apósunk) tudomására, hogy az első rokoni látogatás előtt szükségünk van egy kis időre, amit csak mi, a mama és a papa töltünk az újszülöttünkkel. Magyarázzuk el, hogy most fogjuk megtanulni az új feladatkör magabiztos ellátását, most szokjuk meg az új életet, most próbálunk kötődést kialakítani az új jövevénnyel.
Segítség elfogadása
Nyugtassuk meg őket, hogy társaságukat, valamint a baba és a ház körüli segítségüket pár hét múlva köszönettel elfogadjuk. Szükség esetén emlékeztessük édesanyánkat, hogy addigra a baba már sokkal intenzívebben fog reagálni a külső ingerekre, érdekesebb, éberebb és fotogénebb lesz (kezdetben amúgy is minden alvó baba egyforma).
- Mentális és fizikai egészség a gyermekeknél
- Hogyan legyünk türelmes, következetes szülők?
- Mindennapi szabályok a gyermeknevelésben
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
Könnyen lehet, hogy a nagymama megbántódik, megsértődik vagy megharagszik, és ahhoz a nem túl titkos szülői fegyverhez folyamodik, amelynek neve bűntudatkeltés. De nem kell aggódni (sem az álláspontunkat feladni). Amikor a nagymama majd a karjában tartja az unokáját, várhatóan mindent elfelejt és megbocsát.
De egyvalamit örökre megjegyez: azt, hogy a lánya családjában a szabályokat nem ő, hanem az érintettek hozzák meg. Ezzel a fontos alapelvvel célszerű a szülőket és az anyósékat idejében megismertetni (különösen ha erős egyéniségekről van szó).
Másrészt viszont a terhesség alatt vagy után sok újdonsült anya és apa éppen hogy fel kívánja újítani, esetleg meg kívánja erősíteni a szüleihez fűződő érzelmeit. Némelyeknek jól jön a tapasztalat, a harmadik pár kéz, a meleg vacsora, a porszívózás, és mindaz a kényeztetés, amit a nagyszülők látogatása ígér. Nem kell bűntudatot éreznünk, ha azt mondjuk: „anya, inkább én magam csinálom”, és nem kell szégyellnünk magunkat, ha elfogadjuk a segítséget, mondván, „inkább nem én csinálom”. A helyes döntés az, ami nekünk jó.
Kérdés:
„Az anyósomék mindenhez megjegyzést fűznek, ami a babánkkal és a leendő nevelési elveinkkel kapcsolatos, az etetési és alvási menetrendtől egész addig, hogy visszamenjek-e dolgozni Szeretem őket, de hogy érjem el, hogy hagyjanak békén?”
Kezdetben nem egyszerű felfogni (majd a hajnali háromkor esedékes etetés vagy a négykor kitört kólikás roham közepén fog leesni a tantusz): most már mi vagyunk a szülők. Ez az élethelyzet rengeteg örömmel, de rengeteg felelősséggel is jár. Például meg kell mondani az anyósunknak: a párunkkal együtt csakis mi vagyunk a felelősek az újszülött gondozásáért, etetéséért és neveléséért. Érdemes ezt már a kezdet kezdetén tudatosítani, hogy ki-ki beleélhesse magát az új szerepbe (mi a szülői funkcióba, anyósék a nagyszülőibe).
Minél előbb szólni kell tehát (ha szükséges, akár többször is), határozottan és főleg szeretettel. Magyarázzuk meg a jót akaró, de mindenbe beleavatkozó anyóséknak, hogy nagyon jó munkát végeztek a fiuk felnevelésével, de most rajtunk a szülői feladatvállalás sora. Lesznek idők, amikor köszönettel fogadjuk a tanácsaikat (különösen ha a nagymama tapasztalatainak tárházában akad egy holtbiztos módszer a síró újszülött megnyugtatására), máskor viszont a gyermekorvostól, a babakönyvekből és a saját hibáinkból szeretnénk tanulni – feltételezhetően úgy, mint az előző generáció tette a maga idejében.
Mondjuk el, hogy az új szülőknek általában is fontos a szabályok lefektetése (ők is így jártak el, amikor hasonló helyzetben voltak), ráadásul az ő idejük óta sok szabály megváltozott (a babákat már nem hason fektetik és nem órarend szerint etetik), emiatt az ő módszereik ma már talán nem is ajánlottak. Vegyük elő a humorérzékünket! Vicceljünk el azon, hogy pár év múlva megváltoznak a szerepek, a kisbabából anya lesz, belőlünk pedig régimódi tanácsokat osztogató, tolakodó nagymama.
Eközben nem szabad figyelmen kívül hagyni két körülményt:
Egy: a nagyszülők bölcsessége pótolhatatlan. Ha úgy érezzük, hogy szüleink (vagy a párunk szülei) jó, sőt nagyon jó munkát végeztek a mi felnevelésünkkel, akkor tanuljunk a tapasztalataikból – ha mást nem, hát azt, hogy mit nem szabad csinálni. Lehet, hogy szükség van apró módosításokra, de nem kell minden generációban újra feltalálni a spanyolviaszt, vagyis a nevelési technikákat.
Kettő: ha a szülői feladat felelősség, akkor a nagyszülői szerep jutalom, amit egykor majd mi is szeretnénk élvezni. Amikor tehát kinyilvánítjuk saját szülői függetlenségünket, ne fosszuk meg az anyóst-apóst a jutalomtól.
Szerző: Griffel Tibor
Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.