Irritábilis bél szindróma tünetei
Az irritábilis bél szindróma (IBS) meghatározása nem etiopatogenetikai jellegű, hanem a kórképre leginkább jellemző tünetek megfogalmazásán alapszik. A tápcsatorna funkcionális betegségeinek primer csoportjába tartozik, azaz feltétele a hasonló tüneteket okozó kórképek és a tápcsatorna egyéb funkcionális betegségeinek hiánya.
A klinikai kép jellegzetességei
A kórkép színes tünetekkel jár, ezeket fogalmazta meg első ízben Manning 1988-ban, majd 1994-ben az első úgynevezett Róma kritériumrendszer. A tünetek közül a valóban diagnosztikus értékűek száma korlátozott, ezeket a tovább finomított és a ma használt Róma III. kritériumrendszer foglalja össze. A vezető tünetek megfogalmazásának célja az, hogy kellő mérlegelés esetén megelőzhető vagy csekély legyen a diagnosztikus tévedés.
A 2000-től alkalmazott Róma II. kritériumrendszer több olyan tünetet is a diagnosztikus kritériumok közé sorolt, amelyek csak az esetek egy részében figyelhetők meg. Továbbá igazolást nyert, hogy a széklet formája, annak változása fontosabb diagnosztikus értékű mutató, mint a székletszám változása: így az IBS székrekedéses, illetve hasmenéses típusú alcsoportokba való kizárólagos besorolása erőltetett. Az IBS-betegek döntő többségében a heti székletszám az elfogadott határértékek közötti, azaz a normál tartományba tartozó (napi 3 és heti 3 közötti) érték.
A széklet számához képest a székletforma hangsúlyosabb paraméterré válását támogató tényezők: a széklet formájának változásához kapcsolódik a kísérő szubjektív panaszok egy része, úgymint a nehéz székürítés, a sürgős késztetés, a részleges kiürítés érzése; a széklet formája (kemény -> lágy, vizes) jobban tükrözi a béltranzit változását. A kemény, darabos széklet esetében a tranzitidő az átlagoshoz viszonyítva hosszabb, a lágy és vizes széklet esetén pedig lerövidült.
A Róma III. kritériumrendszer, amely 2006 óta használatos a klinikai gyakorlatban, ezen új klinikai felismerésekre épít. További lényeges változás a Róma II. kritériumrendszerhez viszonyítva, hogy a klinikai tünetek értékelésének időszakát, így azok jelenlétét, intenzitását nem egy év átlagában jelöli meg, hanem ezt az időszakot az utolsó hat hónapra szűkiti le. Az értékelési időszak mérséklésével a diagnosztikus tünetek, kritériumok tisztább értékelését kívánja elősegíteni. Ugyanakkor továbbra is hangoztatja azt az alapvető tényt és ismérvet, hogy az IBS krónikus jellegű kórkép.
Továbbra is a vezető tünet a hasi fájdalom vagy diszkomfortérzés
Ez a kiemelt jelentőségű panasz változó lehet intenzitásában és lokalizációjában. Az intenzív hasi fájdalom a kórkép legsúlyosabb kórformájára utal, de ez csak a betegek kisebb csoportját teszi ki. A betegcsoport nagyobbik részében a hasi fájdalom mérsékelt fokú, hasi disztenzió vagy diszkomfort formájában nyilvánul meg. A hasi fájdalom, diszkomfort együttesére nézve fontos jellegzetesség, hogy az intenzitás mértéke hullámzó, időnként erősödő, később gyengülő vagy megszűnő jellegű, majd valamilyen mértékben visszatérő.
Ez a változó, hullámzó jelleg és mérték a funkcionális tápcsatorna-betegségek egyik alapvető sajátossága. A hasi panaszok ilyen módon való váltakozása igen fontos diagnosztikus segítség az orvos számára. Jól elkülöníthető az organikus betegségekhez csatlakozó hasi fájdalomtól, amely a kórkép előrehaladtával egyre intenzívebbé válik, és hiányzik a panaszok spontán remissziója.
Tünetek változása
Az IBS többi klinikai tünetére is érvényes, hogy a tünetek intenzitásában napszaki változás is igazolható. A tünetek gyakran intenzívebbek a napszak második felében, az esetek jó részében valamilyen stresszhelyzethez, emocionális tényezőhöz köthetők. Éjszaka nemcsak a központi idegrendszer, hanem a bélrendszer is „alszik”, így IBS-ben, hasonlóan más funkcionális tápcsatorna betegségekhez, éjszaka a beteg panaszmentes. Az éjszaka megjelenő, a beteget ébresztő panasz esetében elsősorban organikus jellegű megbetegedésre kell gondolni.
A széklet gyakoriságának normál átlagértékei: a napi 3 és a heti 3 székletszám között elfogadott értékek. A heti 3-nál kevesebb székürítés a székrekedés, a napi több mint 3 széklet pedig a hasmenés egyik jellemző kritériuma. A székürítési zavarok további kritériumai a széklet mennyisége, víztartalma, a kiürítéskor jelentkező szubjektív panaszok. A Róma III. kritériumrendszer igyekszik objektív mérőmódszert használni a székürítési zavar és mértékének a tisztázására, s ennek céljából a Bristol székletforma skálára támaszkodik. Ennek előnye az is, hogy a mellékelt képek alapján a beteg a székürítéssel, a széklettel kapcsolatos panasza biztonságosabban azonosítható a pusztán szóbeli leíráshoz képest.
Egyéb tünetek
Az egyéb panaszok közül gyakori lehet a hasi puffadás, feszülés vagy más esetekben az ún. nyákos széklet ürítése. Mindezek a tünetek, jóllehet sokszor részei a panaszcsoportnak, nem diagnosztikus értékűek, sőt sok esetben organikus betegségek tünetei.
Előfordulhatnak akár 25-50%-os gyakorisággal olyan panaszok is, amelyek a tápcsatorna más funkcionális betegségeinek a vezető tünetei, mint az epigastrialis feszülés, teltségérzés, hányinger, émelygés. Ezek az elsősorban a diszpepsziára jellegzetes tünetek arra utalnak, hogy a funkcionális hasi kórképek – az IBS, a funkcionális diszpepszia – etiológiai alapjai sok vonatkozásban közösek, a kórképek egymást átfedhetik.
A székrekedés típusú IBS-alcsoport jellemzője
A székürítések több mint 25%-ában a széklet kemény, lágy széklet csak a székletek kisebb, mint 25%-ában lehet jelen. A hasmenés típusú IBS-alcsoport jellemzője: hogy a székürítések több mint 25%-ában a széklet lágy, és kemény széklet csak a székletek kisebb, mint 25%-ában lehet jelen.
Ezek mellett további 2 IBS-alcsoport került meghatározásra: a kevert típusú IBS és a máshova nem osztályozható típusú IBS-alcsoportok. A kevert típus esetén a székürítések több mint 25%-ában kemény és lágy széklet egyaránt előfordul, az utóbbi alcsoport esetén a székürítési eltérés nem sorolható az előző három alcsoport egyikébe sem.
Epidemiológia
A jelenlegi felmérések szerint az IBS gyakorisága 10-20%, amely eltérő az egyes földrészeken. A fejlett ipari országokban a kórkép gyakoribb (12-19%), mint a gazdaságilag fejletlenebb földrészeken (Dél-Amerika 9%). A kórkép gyakorisági mutatói eltérőek a nemek és az életkor függvényében is. A kórkép a nőkben 2-4-szer gyakoribb, mint a férfiakban.
Az IBS az aktív, 20-50 éves lakosság körében a leggyakoribb, de a kórkép jelen van a fiatalabb korosztályban is, és nem ritka a visszatérő hasi fájdalmat panaszoló gyermekek között a későbbi IBS-beteg. Az idősebb korosztályban sem ritka, de ebben az életkorban az organikus kórképek előfordulása a gyakoribb, emiatt a funkcionális kórkép diagnosztikája fokozott gondosságot igényel.
Patogenezis
A kórkép patogeneziséről jelentős új felismerések születtek. Elfogadottá vált, hogy a tünetek kialakulásáért több mechanizmus együttese a felelős. Ezek a tényezők: a tápcsatorna sajátos primer motilitási zavarai, a tápcsatorna hiperszenzitivitása és hiperreaktivitása, a vastagbél nyálkahártya mikroinflammációja, a vastagbél-permeabilitás zavara, a fájdalom kóros felerősödése a gerincvelői és subcorticalis ascendáció során, továbbá a fájdalom centrális percepciójának, azaz a fájdalom megélésének a zavara.
Központi szerepe van ezen folyamatok aktiválásában a stresszhatásnak. Ez lehet a megszokottól eltérő külső hatás, fokozott terhelés (fizikai, pszichés behatás) vagy élettani jellegű inger (emóció, étkezés) egyaránt.
A kórkép kialakulását befolyásoló tényezők: gyermek-és fiatalkorban az egyént ért környezeti hatások (család, tágabb környezet), a későbbi életkorban kialakuló kóros helyzetértékelés, a fokozott betegségtudat, az eltérő pszichés reaktivitás, a kedvezőtlen szociális helyzet.
A tápcsatorna motilitási zavarai IBS-ben: több vizsgálómódszer segítségével igazolhatónak látszik a gyomor és bélrendszer különböző szakaszainak motilitási zavara IBS-ben. A motilitási zavar részjelenségei lehetnek: a gyomorürülés lassulása, a vékonybélben az éhgyomri perisztaltika, a migráló motoros komplexum (MMC) eltérései, a vastagbélben a stresszhatásra kialakuló, fokozott kontrakciós válasz.
A centrális percepció és moduláció zavara
A legújabb elektrofiziológiai módszerek és a pozitronemissziós tomográfia (PET) segítségével igazolható, hogy a fokozott zsigeri fájdalomérzésben szerepe van a fájdalomérzetet kontrolláló kérgi terület – a gyrus cingulatus anterior -és a fájdalomérzetet csökkentő limbikus opiátrendszer csökkent aktivitásának. A centrális moduláció zavarának további bizonyítéka IBS-ben az anxietas és a hipervigilancia reprezentáns területe, a prefrontális kortex fokozott aktivitása.
Pszichoszociális vonatkozások
Az IBS különböző súlyosságú formáinak klinikumában elfogadottan része van pszichés és szociális tényezőknek, s ezek okai lehetnek a kezelés sikertelenségének is. A pszichés és az emocionális stressz súlyosabb tápcsatornái működészavart és hasi panaszokat vált ki IBS-betegben, mint egészséges egyénekben.
A pszichés és a környezeti tényezők feltárása, főként a gyakori vagy visszatérő panaszokkal jelentkező, ún. nehéz beteg esetében, a kezelés vezetése szempontjából is lényeges. A súlyosabb kórformákban az IBS tüneteit a komorbiditásként társuló pszichiátriai kórképek – anxietas, pánikbetegség, hipochondria, depresszió, szomatizáció – különböző formái nehezíthetik.
Szerző: Griffel Tibor
Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.