Szédülés és ájulás okai és kezelése
Volt már úgy, hogy forgott önnel a világ? Hogy szédülni kezdett? A tengeribetegség gyötrelmei, a részegség és a másnaposság kibillent egyensúlyú világa, valamint mindezek közeli rokona, az ájulás közeli bágyadtság közös jellemzője, hogy aláássák az ember többnyire szilárdnak tűnő világát.
Amikor forog a világ…
Általában úgy kezdődik a dolog, hogy az ember leül a haverokkal beszélgetni, és iszik egy-két pohárkával. Aztán ahogy múlik az este, valahogy egyre többet gurít le. Amikor aztán hazafelé indul, már igencsak későre jár, és ő rettenetes fáradtságot érez. Arra gondol, milyen mennyei érzés lesz lepihenni végre. Otthon sebtében kupacba szórja levetett ruháit, és irány az ágy. Behunyja a szemét, és várja, hogy álomba merüljön.
Van azonban egy kis probléma:
Az ágy határozottan forgolódik alatta, és az ember émelyegni kezd. A pörgő-forgó érzés nem akar múlni, hacsak nem szegezi tekintetét a plafonra. Egy idő múlva, amikor azt hiszi, hogy túl van a nehezén, mégis úgy dönt, hogy most már ideje aludni – egészen addig, amíg ismét be nem indul a körhinta.
Gyakorlatilag mindenki tudja, hogy ezt a fajta forgó érzést a túl sok alkohol fogyasztása okozza. Az orvosok vertigónak nevezik ezt az állapotot, amikor az ember úgy érzi, hogy a teste vagy a körülötte lévő világ forog. Normálisan ezt a típusú elfordulásérzetet a fej helyzetének változtatásakor lehet tapasztalni, például amikor hátrahajtja a fejét, hogy felfelé nézzen. Vertigo léphet fel akkor is, ha az egyensúlyérzékelő szervet is tartalmazó belső fülben gyulladás keletkezik.
Szédülés – tünetek
Az egyensúlyozás zavarához társulhat még gondolkodási nehézség és összpontosítási probléma is. A vertigo során az ember azt érzi, hogy ő maga vagy a körülötte lévő világ pörögni kezd. Súlyosabb esetben akár a járás is lehetetlenné válhat. A vertigóhoz hányinger, sőt hányás is társulhat, amit nem kevesen tapasztalhattak már egy-egy jól sikerült mulatozás után.
- Szédülés szervi okai
- Mi okozza az ájulást? Hívjak orvost, miután magamhoz tértem?
- Mostanában sokszor szédülök. Miért?
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
Ájulás – TÜNETEK
Ilyenkor rövid időre részleges vagy teljes öntudatvesztés állhat be. Ezt megelőzheti ásítozás, szédülés, gyengeség, a bőr nyirkossága, sápadtság vagy a kezek, az arc és a nyak verítékezése.
A szédülés oka
Az orvostudományban a szédülés általános fogalom, amely gyűjtőnévként szerepel egy sor különféle érzés számára: ilyenek az egyensúlyzavar, a bizonytalanság, illetve a fentebb bemutatott forgásérzet, a vertigo.
Élettani szempontból a szédülést az hozza létre, hogy az agy egymásnak ellentmondó információkat kap. Ha azok közé tartozik például, akik émelyegni vagy szédülni kezdenek, ha mozgó járművön olvasnak, akkor az agya a következő konfliktushelyzetben van: míg a szeme azt „mondja”, hogy tökéletesen stabil helyzetben van, az agy egyensúlyérzékelő szerve arról tudósít, hogy nagy sebességgel száguld az autópályán. Az agy nem tudja eldönteni, melyiknek is higgyen, amíg ön meg nem oldja a helyzetet azzal, hogy leteszi a könyvet, és kinéz az ablakon.
Lehetséges okok a szédülésre
Sokféle kiváltó oka lehet annak, amiért az agy zűrzavaros információkat kap, és végül kialakul a szédülés. Ilyenek lehetnek a stressz, egyes vegyszerek, az idegesség, az alkohol és némelyik betegség is. Gyakorlatilag majdnem minden betegség járhat szédüléssel. Ha valami nem működik jól a testben, az egyik első dolog, amiben működési zavarok keletkeznek, az az egyensúlyozó képesség.
Idősebb személyeknél gyakran okoz szédülést a gyenge agyi vérellátás, illetve ha valamelyik fül nem kap elegendő vért. Ugyancsak az öregséggel jár, hogy leépül a belső fül, tehát az egyensúlyozás szerve, illetve az egyensúlyozó ideg. Néha a szédülés valamely közelgő, súlyos egészségügyi probléma előjele is lehet. így például, ha rendszeresen szédülésrohamok törnek önre, ez arra utalhat, hogy hamarosan agyvérzése alakulhat ki.
A szédülés legjobb kezelése
Ha nem szokott szédülni, és most hirtelen mégis imbolyogni kezd önnel a világ, legjobb, ha a fejét a lehető legstabilabban tartja, és lefekszik valahová. Ha mozogni próbál, az csak ronthat az állapotán, úgyhogy mindenképpen maradjon egy darabig mozdulatlanul. Ha úgy érzi, kész felállni, először a szemét, majd a végtagjait mozdítsa meg, és csak legvégül a törzsét – mindezt azonban lassan. Ha fekvés közben forgó érzete támad, inkább üljön fel. Az állandó vagy súlyos mértékű szédülés orvosi kezelést igényel.
A Méniére-szindrómának, amelyet a belső fül üregeinek kitágulása okoz, és forgó érzettel, hallásromlással, hányással, émelygéssel jár, van receptre kapható orvossága.
Akiknek nem Méniére-szindróma miatt károsodott a belső fülük, azok számára léteznek olyan gyakorlatok, amelyekkel javítható az egyensúlyozó képesség. Az egyik ilyen, amikor az ágy szélére ül, majd amennyire csak lehet, jobbra dönti a testét. Maradjon így 20 másodpercig, majd egyenesedjen ki, és ismételje meg a gyakorlatot balra is. Végezze el háromszor mindkét oldalra naponta három-négyszer.
Ájuldozás - nem csak nőknek!
A macsó beállítottságú férfiak azt mondják, hogy az ájulás a nők sajátja, a férfiak ezzel szemben eszméletüket vesztik. Ez olyan, mint az ilyesfajta szóvirágok, hogy „a férfi izzad, az úriember verítékezik, a hölgynek fénylik az arca”. Akárhogy is nevezzük, az ájulás bizony férfiaknál is bekövetkezik néha. Az igazság az, hogy a férfiak még gyakrabban is ájuldoznak a nőknél bizonyos helyzetekben, például vérvételkor.
Ahogy a szédülést, az ájulást is sokféle tényező okozhatja
Ideértve a lelki megrázkódtatást, a sérülést vagy a nagy forróság okozta kimerültséget. Nem túl kellemes látvány látni valakit, amint az ájultan összeroskad, de az ájuldozás legtöbbször nem jelent életveszélyt. Mindenesetre ájulásos eset után biztos, ami biztos, forduljon orvoshoz. Abban az esetben pedig, ha valaki egy-két perc múlva nem tér magához, azonnali orvosi segítségre van szüksége. A tartós eszméletvesztés súlyos rendellenesség jele szokott lenni, például diabéteszes kómáé, agyrázkódásé, szélütésé, sokkos rohamé, mérgezésé vagy epilepsziás rohamé.Az ájult személy magához térítése
Mindenki látott már olyasmit – legalábbis filmen -, amikor egy ájult személyt próbál valaki magához téríteni, például úgy, hogy az arcát paskolja, vagy a vállánál fogva rázza, esetleg nyakon önti hideg vízzel. Eközben általában azt kiabálja, hogy „Ébresztő! Térj magadhoz!”. Amikor azután a szerencsétlen félig-meddig feleszmélt, azonnal belediktálnak valami méregerős szíverősítőt.
Habár ez a fajta eljárás nyersnek tűnhet, az olcsó filmek nem is olyan rosszak ebből a szempontból. Csinálhatja azonban szakszerűbben is. Először is ellenőrizni kell, hogy az ájult személy egyenletesen Lélegzik-e. Ne próbálja meg felültetni vagy felállítani.
Az ájulás egyik valószínű oka az agy vérellátásának elégtelensége lehet
Ezért az eszméletlen személyt fektesse le úgy, hogy a lábai a fejénél magasabbra kerüljenek. Ez segít abban, hogy elegendő vér áramoljon a fej irányába. Lazítson az öltözékén, ellenőrizze a pulzusát és a légzését. Ha fej-, nyak- vagy hátsérülésre gyanakszik, ne próbálja mozgatni az ájult személyt, hívjon inkább mentőt. Akkor is tegyen így, ha az ájult személy nem tér magához néhány percen belül.
Mikor kell orvoshoz fordulni?
Szédülés – kell orvos?
Egyetlen szédülési roham miatt általában nincs ok aggodalomra, ha nem válik rendszeressé, illetve nem túl erős. Ha azonban a szédüléshez más tünetek is kapcsolódnak, menjen orvoshoz késedelem nélkül. A leginkább vészjósló tünetek az érzéketlenné váló bőr, a beszédzavar, az egyoldali látásvesztés, a kettős látás. Ezek ugyanis agyvérzésre utalhatnak.
Ezenkívül forduljon orvoshoz, ha:
- A szédüléshez fejfájás, hallásromlás, zavarodottság, végtaggyengeség társul.
- A szédüléshez másnaposságérzés járul.
- Az a gyanúja, hogy egy orvosság okozta a szédülést.
- Már több napja tart a szédülés, és erősen zavarja a napi tevékenységét.
- Pár napon belül többször is megismétlődik a szédülés.
- Hosszan tartó, súlyos vertigoérzete van.
- Ha bármikor elveszíti az eszméletét.
- A szédülés alatt 50 alá vagy 130 fölé megy a pulzusa.
Ájulás – kell orvos?
Ismételt ájulásroham esetén azonnal menjen orvoshoz.
Szerző: Griffel Tibor
Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.