Alvás közbeni bénultság: az eleven zombi (narkolepszia)
A narkolepsziások 50%-a tapasztal alvással kapcsolatos bénultságot. A jelenség pontosan az alvás kezdetekor vagy ébredéskor következik be. Az illető ilyenkor ébren van, és tudatában van a környezetének, de nem képes beszélni, vagy a másik oldalára fordulni, megemelni a kezét vagy szólni, sőt még a szemét sem képes kinyitni, hogy lásson.
Tünetek
Az ilyen teljes bénultság rövid ideig tart, egy-négy percig, de gyakran társul hozzá a narkolepszia negyedik tünete, az élénk hallucinálás, amitől a bénultság még rémisztőbbnek tűnik. Lehetnek ugyan egyszerű, jóindulatú álomélmények, de a narkolepsziás hallucinációk inkább vad, bizarr, rémálom jellegű álmok, és amikor a bénultsággal együtt jelentkeznek, elementáris erejű szorongást képesek kiváltani.
Sokan úgy érzik, hogy élénk színű jelenetek kereszttüzébe kerültek, hangos zajt hallanak, félelmetes élmények részesei – például, hogy az űrben vannak vagy az ágy fölött lebegnek -, és ehhez társul, hogy teljesen mozgásképtelenek.
Érdekesség
Az afrikai és a karibi kultúrákban a „zombi” szó olyan holttest jelölésére szolgál, akit varázserővel hoztak vissza a világba, és ezek a narkolepsziás hallucinációk, amikor bénultság kíséretében jelentkeznek, az ember legrémisztőbb élményei közé tartoznak a záporozó harsány képekkel, meg a tetemszerű merevséggel, a teljes reakcióképtelenséggel. Ezek az „álmok” annál inkább félelmetesek, mert az illető teljesen ébren van, és tudatában van a környezetében zajló eseményeknek, és tudja, hogy a képek teljesen irreálisak.
Nem is csoda, ha a szörnyű és bizarr hallucinációkkal, alvási és össze-esési rohamokkal, ébredéskor bénultságérzéssel küzdő narkolepsziások attól tartanak, hogy valami elmebaj készül kitömi rajtuk.
A narkolepszia további jellemzői
A narkolepszia gyakori kísérőjelensége a fejfájás, az emlékezetvesztés, a letargia, a koncentrálási nehézség, ami mind a krónikus alváshiány következménye. Az is gyakori, hogy az a személy, aki nem tudja kontroll alatt tartani a tevékenységét, automatikus műveleteket, rutinfeladatokat végez. Az automatikus viselkedést általában erős álmosság előzi meg, és ez gyakran akkor történik meg, amikor valaki ismétlődő, monoton tevékenységgel van elfoglalva.
Habár az illető képes elvégezni a feladatát (gyakran nem teljesen helyesen), lehet, hogy az idő egy részében aludt, és alvás után felébresztve őket esetleg nem emlékeznek, hogy elvégezték-e a feladatot. Az automatikus viselkedés nem kizárólagos jellemzője a narkolepsziának, de megerősíti a beteg önbizalomhiányát és megbízhatatlanságát.
Depressziót is okozhat
A betegség következménye általában depresszió, minthogy a betegség akadályozza sok normális emberi tevékenység elvégzését, például, hogy valakinek rendes állása legyen, autót vezessen, gépet kezeljen, megbeszéléseken vegyen részt vagy kisgyerekekre viseljen gondot. Sokukat hanyag, érdektelen, közönyös embernek tartják.
![Tibor Griffel](https://vitalitasportal.com/wp-content/uploads/2015/08/tibor_griff-150x150.jpg)
Szerző: Griffel Tibor
Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.