Babaápolás

Párna – tegyünk a kisbaba feje alá?

„A csecsemőhalál veszélye miatt a kiságyba nem tettem se párnát, se takarót Most, hogy elmúlt 11 hónapos, talán már elkelne neki”

A babának nincs szüksége rá, ha így szokta meg

Egy felnőttnek talán nem is ágy az olyan, ami nincs egy (két, három) párnával és még egy puha derékaljjal is kibélelve. A babának azonban, aki születése óta pár­na és takaró nélkül aludt a matracon, nincs rá igénye – nem fog álmatlanul hánykolódni olyasmiért, amiről nincs tu­domása. Egyébként is ez a helyes.

Bár a fulladás és a bölcsőhalál legveszélyesebb időszaka elmúlt, a szakvélemény szerint a gyereknek addig nem érdemes párnát adni, amíg nem heverőn alszik, illetve nincs 18 – 24 hónapos. Aludjon egyet a következő tanácsunkra is: egyesek sze­rint mindenkinek jobb laposon aludnia, gyereknek, felnőttnek egyaránt.

A takaróra ugyanez érvényes:

Minél később, annál jobb. Bár sok szülő alig egyéves kortól takarót tesz a gyerekre, a szakértők többsége szerint legalább másfél éves korig várni kell vele. A takaró már nem is annyira a fulladás veszélye miatt kerülendő, hanem azért, mert ha az izgágább gyerekek megpróbálnak fel­állni az ágyban, beleakadhat a lábuk, s ha elesnek, testi és lelki sérülést szenvedhet­nek. Ezért éjszakára sok szülő betakarás helyett inkább pizsama fölé húzott hálózsákot ad a gyerekre.

Ha mégis bedobjuk a párnát és a pap­lant, ne olyan puha-pihe ágyneműben gondolkozzunk, amilyet magunknak sze­retnénk. Gyereknek csak a kisebb, nagyon lapos „babapárna” és könnyű takaró való.

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.