Cukorbetegség tünetei, megelőzése és kezelése
Az egészségtelen életmód számos következménye közül egy a cukorbetegség. A súlyfelesleg és a rendszeres testmozgás hiánya növeli a szív-, és érrendszeri megbetegedések, és a vesebetegség kockázatát, de mindezekkel maga a cukorbetegség is kapcsolatba hozható.
A tünetek felismerése főként gyermekek esetében nem egyszerű, és antibiotikumos kúra után akár össze is téveszthetőek az ekkortájt általános gyengeségérzettel. Mivel az antibiotikumok elpusztítják a bélben megtalálható hasznos baktériumok egy részét, így a hányinger és a legyengülés természetesnek mondhatóak. Ma már számos probiotikum közül válogathatunk, melyek helyreállítják a bélflóra egyensúlyát.
S hogy mégis milyen tünetek utalnak arra, hogy cukorbetegséggel lehet dolgunk? Az állandó szomjúságérzet, a gyakori vizelés, valamint a megnövekedett étvágy azt jelenthetik, a hasnyálmirigy nem termel elegendő inzulint, vagy teljesen rezisztenssé válik azzal szemben.
Alapvetően két fajtáját különítjük el a cukorbetegségnek:
- Az I. típusú diabétesz főként gyermekeknél és serdülőknél fordul elő.
- A II. típusú diabétesz kapcsán leginkább a negyven év feletti korosztály érintett.
A tapasztalatok azt mutatják, hogy az I.-es típusú cukorbetegség esetében folyamatos inzulinadagolásra van szükség, hiszen e csoportban a hasnyálmirigy béta-sejtjeinek teljes pusztulásáról beszélhetünk. Az érintett betegek nagy százaléka a másik csoportba tartozik, vagyis arról van szó, hogy a szervezet nem reagál az inzulinra. Mindez gyakran együtt jár az elhízással, ám a fogyással egyidejűleg a probléma is megszűnik. A súlycsökkentés egyébként nem csak a cukorbetegség megelőzése, vagy annak javulása érdekében ajánlott, hanem egy sor egyéb egészségügyi kockázat is kiküszöbölhető ilyen módon.
A cukorbetegség mindenképpen odafigyelést igényel, hiszen következményei között olyan súlyos állapotok szerepelnek, mint az érelmeszesedés, a lábszárfekély vagy a szemet érintő problémák.
- Áttörés a 2-es típusú cukorbetegségben szenvedők számára
- Rohamokban jelentkező fejfájások
- Hirtelen látászavar tünetei
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
Életmód/ Étrend
Az életmódváltás kifejezetten ajánlott a cukorbetegségben érintettek számára. Fontos, hogy a rendszeres testmozgást mindennapjainkba illesszük, és táplálkozási szokásainkat is megváltoztassuk. A finomított szénhidrátokat száműzzük a konyhából, helyettük a teljes kiőrlésű gabonafélék ajánlottak, és persze a rostokban, zöldségekben és gyümölcsökben gazdag ételek javasoltak. Köretként a tészták, a burgonya és a rizs helyett a köles, a bulgur, a hajdina, vagy például a gersli remek választásnak bizonyulnak.
A szakemberek naponta legalább 30 perc intenzív testmozgást javasolnak, melynek köszönhetően erősebbnek, energikusabbnak és főleg egészségesebbnek érezhetjük magunkat. Az anyagcsere felpörgetésével beindulhat a fogyás, ami a legtöbb betegség esetében enyhíti a panaszokat.
Alternatív gyógymódok
Gyógynövények: A természet patikája remek választás lehet cukorbetegség kapcsán is, így a gyermekláncfű, a zsálya, vagy a medveszőlő ajánlottak kifejezetten erre a problémára. Az aromaterápia terén a kakukkfüvet, a zsályát, a kamillát és a borókát érdemes kipróbálni.
Reflexológia: Amennyiben a reflexológia kínálta lehetőségekkel élnénk, úgy a kezelendő zónák között a vese, a hasnyálmirigy, az agy és a hipofízis szerepelnek.
Táplálékkiegészítők
Alapvetően a cukorbetegség gyógyszerrel jól kordában tartható, ám mellette érdemes táplálékkiegészítőt is szedni. Célszerű az orvossal konzultálni a témában, hiszen egyes készítmények esetén az adagolás megváltoztatása válhat szükségessé. Egyébként cukorbetegségtől függetlenül is ajánlott a mikrotápanyagok bevitelére odafigyelni, hiszen napjainkban a boltok polcain sorakozó élelmiszerek sok esetben nem tartalmazzák a szervezet számára szükséges mennyiséget ezekből.
Leginkább a króm szedése javasolt, ez ugyanis hozzájárul a vércukorszint stabilitásához, és energikusabbak is lehetünk tőle. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a súlycsökkentésben is segíthetnek a krómkészítmények. További előnye, hogy a vérben levő káros, LDL koleszterin szintjét csökkenti, és ugyanakkor a hasznos HDL koleszterin mennyiségét növeli.
Természetesen az aminosavak mellett sem mehetünk el, hiszen egyrészt az izmoknak tápanyagként szolgálnak, másrészt elősegítik a fogyást és az inzulin felszabadulását.
A B-vitaminok közül a komplex készítmények javasoltak, ugyanis e vitamincsoport elemei akkor tudnak optimálisan hasznosulni, ha egymással kombináltan visszük be a szervezetbe. Magnéziummal kombináltan szintén sokat tehetünk a jobb felszívódás érdekében. Míg a B-vitaminok segítenek a cukor energiává alakításában, a magnézium pedig az enzimek működését mozdítják elő.
A cink szintén remek választás, ugyanis az inzulin elválasztásában, termelésében hasznosítható. A tapasztalatok szerint a cukorbetegeknél a sebgyógyulási képesség is gyengébb, ám a cink erre is pozitív hatással van.
Nem csak a HDL koleszterin szintjének javításában segíthetnek sokat az esszenciális zsírsavak, hanem a szív-, és érrendszeri megbetegedések is megelőzhetőek a különféle olajok fogyasztásával. A lenmagolaj különösen ajánlott.
Az inzulin elősegíti, hogy a C-vitamin bejusson a sejtekbe, így a betegségben érintetteknek gyakran van C-vitamin hiányuk. Nem csak a C-vitamin pótlása válik azonban szükségessé, hanem az E-vitaminé is.
Mivel a cukorbetegség az idegsejtek károsodását és érelmeszesedést vonhat maga után, így ezek elkerülésére a nagy eredményességgel alkalmazott páfrányfenyő kivonat javasolt.
Szerző: Griffel Tibor
Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.