Bőrápolás

Veszélyesek-e az anyajegyek?

Az anyajegy keletkezésének oka ismeretlen. Gyakran öröklődő jel­legű, innen ered az elnevezése. Sokszor már születéskor látható, gyakran azonban születés után, sőt esetleg csak öregkorban fejlődik ki.

Kozmetikai szempontból a leggyakrabban zavaró anyajegyek:

1. Festékes anyajegy

Ennek kölesnyi-fillérnyi formája a lencse, mely halványbarna vagy barnásfekete színű, ép felszínű folt. Igen nagy számban szaporodhat el az évek során. A nagyobb, sötét, kékes­feketén áttűnő festékes anyajegyekre vigyázni kell. Ha kaparjuk, helytelenül próbáljuk eltávolítani vagy akárcsak megsértjük, festékes rák fejlődhet ki belőlük.

A festékes anyajegyek „megmozdulását”, rosszindulatúvá átalakulását azok duzzadása, gyulladás, égő érzés, viszketés, bizsergés, a szabálytalan széli pigment-udvar kialakulása, sötétté válása jelzi a különböző rétegmélységben. A széli terjedést pedig a festenyzettség sokszínűsége jellemzi, gyakorta barnás, feke­te és kékes pigmenthálózatot találunk.

Fontos! Ha az ilyen anyajegy nagyobbodni kezd vagy a környékén gyul­ladás, pír lép fel, sürgősen mutassuk meg szakorvosnak!

Világosabb barnás lencsék eltávolítását is csak szakorvos végez­heti, mert ő döntheti el, hogy eltávolításukkal vagy megbolygatásukkal nem válik-e az addig ártalmatlan anyajegy rosszindula­túvá. A lencsénél nagyobb, a bőrből kissé kiemelkedő, érdes felszínű, sokszor szőrrel erősen benőtt foltok is anyajegyek, melyek néha igen nagy kiterjedésűek lehetnek. Ezek az ún. szőrös, pigmentált anyajegyek.

Idősebb korban nagy számban mutatkoznak kisebb-nagyobb szür­késbarnás, zsíros tapintatú, körömmel levakarható lapos kinövések. Ezeket orvosi beavatkozással nyom nélkül el lehet távolítani. Ter­mészetesen a kor előrehaladtával újabbak is jelentkezhetnek.

2. Véres anyajegy (tűzfolt)

Gyakran már az újszülöttön látható vagy röviddel a születés után az arcon, nyakon, ritkábban a végtagokon mutatkozó ujjhegynyi-tenyérnyi, lilás, borvörös folt. Kezdetben még ujj nyomásra elhalványodik, de a nyomás megszüntetése után ismét megvörösödik. Ez mutatja, hogy a tűzfolt a bőr hajszálerei­nek csoportos, körülírt kitágulása. Idősebb korban, amikor már ki­fejlődött, megnőtt, nehéz ezen segíteni, de újszülöttnél vagy cse­csemőkorban, idejekorán végzett kezeléssel igen eredményesen lehet gyógyítani.

Tűzfolt: forduljunk orvoshoz!

Ilyenkor ne tétovázzunk, s ne számítsunk arra, hogy a kisgyer­mek talán magától is „kinövi”, hanem mielőbb forduljunk szakor­voshoz, nehogy elmulasszuk azt a kedvező időpontot, amikor még könnyen segíteni lehet a bajon.

Élénkpiros foltok a bőrön

Elég gyakran mutatkoznak a bőrön apró, gombostűfejnyi, élénk­piros foltok. Ezek ugyancsak tágult vérerekből kialakult anyaje­gyek. Az orvos izzó platinatűvel vagy diatermiás árammal pillana­tok alatt fájdalom és nyom nélkül távolítja el őket.

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.