Gyermekbetegségek

Napsütés okozta bőrpír kezelése kisgyermekeknél

Ha megfelelő védőszerek nélkül fekszünk ki a napra, a bőrünk károsodhat.

Oka

A bőrt megfelelő védekezés nél­kül erős napfény éri. Ilyen körülmények között a sugarak erős értágulást okoznak (ettől keletkezik a vörösödés) és károsítják a hámsejteket, amelyek irritáló anyagokat szabadítanak fel (ez okozza a viszketést). Ha a károsodás visszafordíthatatlan, akkor ugyanúgy, mint az égési sérüléseknél, a sejtek elhalnak és hólyagok képződnek.

Tünetek

A bőr vörös és duzzadt, fáj­dalmas, viszket, gyakran hólyagok jelennek meg a fel hámon. Ha nagy felületre terjed ki az égés, akkor láz, hányinger és hányás is jelentkezhet.

Terápia

A nap elől vonuljunk árnyékos helyre, és folyamatosan itassuk a gyermeket. A leégett bőrre tehetünk hideg vizet, bikar­bonátos borogatást (általában 3 kiskanálnyit tegyünk egy csésze vízbe). Ha hólyagok képződtek, akkor jobb, ha nem sértjük fel azokat. Használhatunk hidratáló és frissítő krémeket. Ha láz jelentkezik, akkor adhatunk lázcsillapítót, hányásra és hányingerre pedig hányinger elleni gyógyszert.

Megelőzés

Nagyon fontos, mert az ismételt égési sérülések felnőtt korban bőrrák kialakulásához vezethetnek. A gyerekeket csak nagyon óvatosan szabad napra vinni, és megfelelő védelemmel kell ellátni: fejét kis sapkával, szemét napszemüveggel védjük, testét pedig magas védőfaktorú krémmel, amit ismételten, többször is rákenünk, mindaddig, amíg a gyerek napon tartózkodik, akár vízparton, hegyekben vagy a városban.

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.