• csontok
• D-vitamin
• izmok

A D-vitamin hatása az izmok és a csontok egészségére

Könnyen lehet, hogy az idős korra gondolva a törékeny és a gyenge az első szó, amely az eszünkbe jut. Talán egy totyogó nénikét látunk magunk előtt vagy egy hajlott hátú, botra támaszkodó öregurat meg­ereszkedett, pergamenszerű bőrrel, ritkás hajjal és reszelős hanggal. Aligha jut viszont eszünkbe egy szép tartású, feszes izmú, szemmel láthatóan jó erőben lévő ember.

Ha ennek az illetőnek egykor sporto­lóhoz illő fizikuma vagy modelleket megszégyenítő tartása volt is, az ma már csak a régi fényképeken látszik. Kevesen gondolnak csak arra, milyen szerepet játszik az izomtömeg az öregedésben, és hogyan mű­ködnek együtt az izmok és a csontok abban, hogy megőrizzék mozgé­konyságunkat, önállóságunkat és főként fiatalosságunkat.

25. életév után elkezdődik egy lassú „leépülés” a csontokban

Az átlagos amerikai/európai huszonöt éves kora után évente fél kiló súlyt szed fel – és eközben negyed kilóval csökken izmainak a tömege. Ne­gyed kiló izom talán nem tűnik olyan soknak, pedig valójában eléggé komoly veszteség – azt jelenti, hogy évente 1-2%-kal csökken az erő. Az izomerő általában húsz és harminc éves kor között a legnagyobb, majd fokozatosan csökken, és emiatt a legtöbb ember ereje 70 éves ko­rára már 30%-kal lesz kisebb.

Részben ellensúlyozható

Ha az ember rendszeres testmozgással – és azon belül is erősítés­sel – igyekszik fenntartani és tovább fejleszteni az izomzatát. Ámde az idős kor sok esetben olyan körülményeket és testi nehézségeket hoz magával, amelyek kombinációja igencsak megnehezítheti az izom­tömeg megőrzését. A hanyatlás tehát folytatódik, és ahogy csökken az erőnk, úgy leszünk egyre kevésbé aktívak, hiszen a hétköznapi tevékenységek is mind nehezebbé és kimerítőbbé válnak. Mindez csak tovább gyorsítja az izmok leépülését, és fokozza az ember általános törékenységét.

A gyógyszergyárak felelőssége

Általában nem hallunk arról, hogy az emberek az izomtömeg-csök­kenés miatt kénytelenek rosszabb életminőséget elviselni, vagy hogy emiatt halnak meg. Annál többet hallunk a csonttömegvesztésről és a csontritkulásról, különösen a menopauzán túl lévő nők esetében. A. gyógyszergyárak ma már közvetlenül a fogyasztók körében nép­szerűsítik csontritkulás elleni készítményeiket, azt ígérve, hogy azok segítenek a nőknek megőrizni csontjaik sűrűségét, sőt akár vissza is fordíthatják a csontleépülés folyamatát.

Ezzel kapcsolatban két dol­got kell megjegyezni:

1. Ezen igen agresszívan reklámozott gyógysze­rek közt van olyan, melynek semmiféle hatása sincs a csípőcsonttö­rések kockázatára, kizárólag a gerinctörések gyakoriságát csökkenti, amelyek – bármilyen furcsán hangzik is – jóval kevésbé veszélyesek a csípőcsonttöréseknél;
2. Az e gyógyszereket szedő nők több mint feléről (58%) bizonyosodott be, hogy enyhén vagy kórosan D-vitamin­hiányosak. A csípőcsonttörések kockázata jelentősen csökkenthető vi­szont azzal, ha megfelelő szintre növelik az ember kalcium- és D-vita­min-szintjét.

D-vitamin fontossága a csontok egészsége szempontjából

Ebben a cikkben majd látni fogjuk, hogy mennyire kritikus fontosságú a D-vitamin a test csont­os izomrendszerének egészségéhez, és milyen nagy mértékben függhet „az idős kor” minősége a megfelelő D-vitamin-szint fenntartásától.

Növekedés és csontosodás

A csont szót hallva gyakran régészeti leletekre vagy éppen temetőkre gondolunk. Az ön csontjai azonban nagyon is élnek, és anyaguk állan­dó lebomlásban és újjáépülésben van. Ezt a folyamatot csontátépülésnek nevezzük.

Csontvázunknak évente 20-40%-a újul meg. A gyermekek szer­vezete gyorsabban építi fel az új csontot, mint ahogy a meglévőt le­bontja, így a csonttömegük egyre nő. Az emberek a húszas éveikben érik el az úgynevezett csúcscsonttömegüket.

E lassú leépülés eredményeként a csontváz sűrűsége egyre csökken, a csontok mind törékenyebbé vál­nak. Az évek múlásával aztán felgyorsul ez a folyamat. A menopauza után a nők csontsűrűsége évi 2-4%-kal csökken; a férfiaknál hatvan éves kor után évi 1-2% a csökkenés mértéke.

A csontok sűrűségét fiatalabb korban kell megalapozni!

Talán mondani sem kell, hogy ha szeretnénk megőrizni csont­jaink sűrűségét, akkor fiatal korban kell minél nagyobb csonttömeget gyűjtenünk, és azt meg is kell őriznünk attól az életkortól is, amikor a leépülés kezdene dominálni. Ha így teszünk, elég valószínű, hogy életünk későbbi szakaszaiban sem lesznek csontproblémáink.

Hogy miként növelhetjük meg fiatalon a csonttömegünket, és mi­ként őrizhetjük meg idősebb korunkra?

Mindkét kérdésre ugyanaz a válasz: éljünk aktív életet, az étrendünk pedig tartalmazzon elegen­dő kalciumot. A csontok egészségével kapcsolatban sokat hangsúlyoz­zuk a megfelelő kalciumbevitel fontosságát, de emellett gyakran elsik­kad a D-vitamin jelentősége. Pedig a D-vitamin olyan, mint például az élesztő egy kenyér tésztájában.

Több tényező is befolyásolja a csontok fejlődését, növekedését és re­generációját, például a hormonok, a testmozgás és a D-vitamin-szin­tézis is. A D-vitamin nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a kalcium kellő hatékonysággal szívódjon fel a vékonybélből, ahonnan aztán a vér köz­vetítésével jut el a csontokba, és ott lerakódva teszi szilárdabbá őket – lényegében egyfajta ragasztóként. D-vitamin hiányában a kalcium­ból nagyon kevés szívódik csak fel, ami megzavarja a csontok újjáépü­lésének folyamatát: nem képződik a lebomlott mennyiség pótlásához elegendő új csont.

Nincs elegendő D-vitamin?

A csontozat egész életen át tartó lebomlását és fel­épülését nagyrészt a parathormon szabályozza, amelyet a pajzsmirigy alsó és felső részén lévő mellékpajzsmirigyek termelnek. Ha D-vita­min hiányában nem épül be elegendő kalcium a csontokba, a lebom­lás és felépülés finom egyensúlya megbomolhat. Ilyenkor aztán hiába tömjük magunkat kalciumban gazdag ételekkel, isszuk literszám a te­jet és szedünk olyan sok kalciumpótlást, amennyit csak tudunk, ha a szervezetünkben nincsen elegendő D-vitamin, nem leszünk képesek kellő hatékonysággal felszívni a csontjaink számára szükséges kalciu­mot. Nem leszünk képesek ellensúlyozni a csontok leépülését, és ez súlyos csontproblémákhoz vezethet.

De miért is annyira fontos a kalcium?

A csontszövetben, a sejtek kollagénrost hálózatában eléggé nagy mennyiségű kalcium-hidroxi-apatitnak kell lerakódnia ahhoz, hogy a csontok mineralizációja (ás­ványianyag-beépülése) megfelelő legyen. A becslések szerint kóros D-vitamin-hiány esetén az ember nagyjából csak harmad-feleannyi kalciumot képes felszívni, mint amikor megfelelő a D-vitamin-szint­je.

Ráadásul nem is csak a csontok egészségéről van szó. A. nem kielégítő kalcium-felszívódás egész sor élettani problémát idézhet elő, ugyanis a kalciumra az anyagcsere-fo­lyamatok és az ideg- és izomműködések legtöbbjéhez is nagy szük­ség van.

A legismertebb csontbetegség a csontritkulás, amely a csontok poró­zussá, törékennyé és gyengévé válását jelenti. A D-vitamin hiány ki­válthatja a csontritkulást, illetve súlyosbíthatja is az állapotot. Jó né­hány tanulmány mutatta ki, hogy hiába fogyaszt valaki elegendő kalciumot, ha hiánya van D-vitaminból, akkor nem lesz képes növel­ni, illetve fenntartani a csonttömegét. Ennél is több kutatás igazolta, hogy a csontritkulásban szenvedők körében gyakori probléma a D-vi­tamin hiány.

Ha nem jutunk elegendő D-vi­taminhoz, az nem csak idős korunkban lesz hatással a csontjainkra

Amennyiben fiatal korunkban van D-vitamin-hiányunk, amikor a ve­gyület kulcsfontosságú a csontozat építéséhez (vagyis a harmincas éveinkig), akkor nem leszünk képesek kellően nagy csonttömeget fel­halmozni ahhoz, hogy a leépülés felgyorsulását követően meg tud­juk őrizni csontjaink erejét. A csontritkulás férfiaknál is előfordul, de a nők sokkal nagyobb veszélyben vannak. Mivel a nők szervezetében kevesebb a tesztoszteron, az izomtömegük is kisebb (így egyébként az is érthető, miért kell a nőknek keményebben megdolgozniuk az izom­tömeg növeléséért és megtartásáért: az izomtömeg nagysága tekinte­tében a tesztoszteron az egyik fő meghatározó tényező).

A nők és a menopoza hatása a csontokra

A nők egyéb­ként eleve kisebb csonttömeggel kezdik életüket, és hosszabb ideig élnek; a menopauza után pedig, amikor hirtelen lecsökken az ösztrogén szintjük, erősen felgyorsul csontjaik leépülése.

Az átlagosnál nagyobb a csontritkulás kockázata azon férfiaknál is, akiknek szervezetében túl kevés tesztoszteron termelődik. Az osteoporosis (csontritkulás) korai jeleit egy egyszerű, fájdalmatlan csontsűrűség vizsgálat­tal lehet kimutatni.

Csontsűrűség és a D-vitamin – tanulmány

Nyilvánvaló, hogy a csontritkulással együtt járó legsúlyosabb problémát a törések jelentik

Ez a rendellenesség évente másfél millió csonttörésért felelős – ezen belül a leggyakoribbak a csigolyatörések (ez okozza az idős nőknél gyakran látható hajlott hátat, és a deréktáji idegek összepréselésén keresztül az isiászos fájdalmakat is), valamint a bordák, a csukló és a csípőcsont törései. Ez utóbbiak tartós mozgás­korlátozottságot okozhatnak, és akár végzetesek is lehetnek. A csont­ritkulással összefüggő törések gyakoribbak a téli hónapokban, ami­kor az izmok általában gyengébbek, és nagyobb az esés kockázata.

Ha az ember nem folytat rendszeres testmozgást a téli hónapokban is, hogy megőrizze izmai és csontjai erejét és tömegét, akkor nagyobb lesz az esélye annak, hogy elesik és csonttörést szenved. A helyzetet tovább ronthatja a D-vitamin hiány, mivel az UV-B-sugárzás nélküli téli hónapokban megfelelő D-vitamin készletekre és a D-vitamin pót­lására van szükség.

Csontritkulás: „a néma kór”!

Minthogy a törés bekövetkeztéig a csontritkulás egyáltalán nem jár fájdalommal, az állapotot „néma kórnak” is nevezik. Sok tanul­mány igazolta már, hogy a D-vitamin – általában kalciummal együtt adagolva – hatékony módszer a csonttömeg növelésére, illetve fenn­tartására, és a csontritkulással együtt járó törések megelőzésére.

Hogyan hatnak a csontritkulás elleni gyógyszerek?

Az 1995-ben piacra dobott Fosamax volt a biphosphonátoknak ne­vezett, a csontritkulás kezelésére engedélyezett gyógyszercsalád el­ső tagja. Azóta más, ugyanebbe a csoportba tartozó készítmények is megjelentek már. A biphosphonátok a csont átépülési ciklusára hat NE D-vitamint vagy placebót.

A biphosphonátok lényegében azáltal segítenek, hogy lassítják a bomlást, amivel így lépést tud tartani az új csontszövet képződése. A vizsgálatok szerint e szerek három év alatt akár 60%-kal is csökkent­hetik a gerinctörések és 50%-kal a csípőcsonttörések kockázatát. A leg­látványosabb eredmények a szedés első három-öt évében tapasztalha­tók, de a javulás akár tíz éven át is folytatódhat, bár már jóval kisebb mértékben. Ha azonban a páciens abbahagyja a gyógyszer szedését, akkor szinte azonnal elkezdi elveszíteni a visszanyert csonttömeget.

Ezek a készítmények azonban korántsem tökéletesek

Elég sokba kerülnek, és egyeseknél különféle mellékhatásokat okoznak. Bizonyos páciensek például olyan kellemetlen emésztőrendszeri tüneteket ta­pasztalhatnak, amelyek idővel elviselhetetlenné válnak. A mellékha­tások miatt tanácsolják a pácienseknek, hogy egyenes háttal üljenek, ami meggátolja a szer nyelőcsőbe való visszakerülését, ahol irritációt okozhatna. Étellel együtt a biphosphonátok nem szívódnak fel, ezért a páciensek a szer beszedése után harminc percig semmit nem ehet­nek vagy ihatnak (a Boniva esetén hatvan percet kell várniuk).

A Fosamax (alendronát), az Actonel (risedronát) és a Boniva (iband-ronát) a menopauzát követő csontritkulás megelőzésére és kezelésére is megkapta a forgalmazási engedélyt; míg azonban a Fosamax és az Actonel bizonyítottan csökkenti a csípőcsont- és gerinctörések szá­mát is, a Bonivát az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszer-fel­ügyeleti Hivatala (FDA) csak a gerinctörések kockázatának csök­kentésére találta alkalmasnak. A Miacalcin (kalcitonin) és az Evista (raloxifen) szintén csak a csigolyatörések ellen véd, a csípőcsonttörés ellen nem. A Forteo (teriparatid) a csontképzést serkenti, és ezáltal je­lentősen csökkenti nemcsak a gerinctörések, hanem az egyéb csonttö­rések kockázatát is.

A gyógyszerek nem helyettesíthetik a kalcium bevitelt

Hiába állnak azonban ma már a rendelkezésünkre ilyen hatékony gyógyszerek, semmiképpen sem helyettesíthetik a megfelelő kalcium­bevitelt, sem a normális D-vitamin-szint fenntartását. A gyógyszerek csak úgy képesek kifejteni hatásukat, ha a szervezet, amelyben alkal­mazzák őket, megfelelő mennyiségben tartalmaz a csontképzéshez szükséges alapanyagokat. A biphosphonátok eredményes alkalmazá­sáról szóló beszámolók legtöbbjében a páciensek kalciumot és D-vi­tamin-pótlást is kaptak.

Nem árt itt felidézni azt a tényt, hogy a D-vitamin-pótlás bizonyí­tottan több mint 20%-kal csökkenti az elesések valószínűségét, ami igen fontos a meggyengült csontozatéi páciensek esetében. Egy randomizált, kettős vak klinikai vizsgálat például azt mutatta ki, hogy a há­rom hónapon át naponta D-vitaminnal és kalciummal kezelt alanyok (egy idős otthon női lakói) 49%-kal ritkábban estek el, mint a csak kal­ciumot kapott társaik. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a D-vitamin a kal­cium-anyagcserén és a csontok egészségének megőrzésén kívül a szer­vezet sok más folyamatában is fontos szerepet játszik.

Csontproblémák nem csak idős korban, hosszú évekig tartó észrevét­lenség után jelentkezhetnek

Az ember szinte elvárja, hogy aki idős, annak gyengébbek legyenek a csontjai, mint egy fiatalnak. Tény, hogy az életkor csökkenti a csontok ellenálló képességét. Ha egy ötven és egy hetven éves embernek azonos is a csontsűrűsége, a csonttörés kockázatában igen nagy lesz közöttük a különbség. A hetvenévesnél kettő-négyszer nagyobb a törés valószínűsége.

Kevesen gondolnak azonban arra, hogy a fiatalabbak körében is elő­fordulhatnak súlyos csontrendellenességek, és ez a diagnózist is meg­nehezítheti azokban az esetekben, amikor az orvos nemigen tud mit mondani általános jellegű fájdalmakra panaszkodó páciensének. Ha önnek fájnak a csontjai, sajognak az izmai és gyengének érzi magát, akkor lehetséges, hogy a korábban már említett, D-vitamin-hiánnyal összefüggő problémával, csontlágyulással (osteomalacia) küszködik. A magyar név kissé megtévesztő, ugyanis nem a csontok meglágyulásáról van szó, hanem arról, hogy a felépülés során eleve nem kemé­nyednek meg eléggé. A csontlágyulás leggyakoribb oka a D-vitamin hiánya.

A csontritkulást gyakran néma kórnak is nevezik, hiszen a törés bekövetkeztéig semmilyen tünete sincs, ezzel szemben a csontlágyu­lás fő jellemzője a csontok mélyéről eredő, makacs és heves fájda­lom. Ez elsősorban a kar, a láb, a mellkas, a gerinc és/vagy a medence csontjaiban jelentkezik. Rendszerint már az is fájdalmat okoz, ha az orvos óvatosan megnyomja a sajgó területet, amelyet emiatt sok eset­ben – tévesen – fibromyalgiás fájdalom kiváltó pontjának gondolnak.

A csontlágyulás okozta panaszok általában a téli hónapokban a legsúlyosabbak

Amikor a szervezetben alig termelődik D-vitamin. A fájdalom sok esetben állandó, heves és lüktető, így a mindennapos tevékenységeket és az alvást is akadályozhatja. Szintén gyakori tünet az izomfájdalom és a gyengeség, amelyek teljesen kiszámíthatatlanul jelentkezhetnek és tűnhetnek el. E fájdalom ugyancsak fokozhatja az eleséses balesetek kockázatát. A kezeletlen csontlágyulás hosszabb távon meggyengíti a csontokat és hajlamossá tehet a törésekre, első­sorban a gerincoszlop alsó részén, a csípőcsontban és a csuklóban.

Hogyan mutatható ki a csontlágyulás?

A röntgenfelvételek és denzitometriás vizsgálatok itt nem segítenek, mivel nem képesek különb­séget tenni a csontlágyulás és a csontritkulás között. Ha pácienseim ezen állapot jellegzetes tüneteire panaszkodnak, és a testi vizsgálat so­rán fájdalmat éreznek, amikor könnyedén megnyomom a szegycson­tot, a sípcsont elülső részét és az alkart, akkor D-vitamin-hiánnyal összefüggő csontlágyulást állapítok meg náluk, és intenzív D-vitamin­kúrára fogom őket, aminek a tavasszal, nyáron és ősszel végzett mér­tékletes napozás is része.

A diagnózis igazolása céljából laborvizs­gálatot kérek, hogy állapítsák meg vérükből a 25-D-vitamin szintjét, mivel az jelzi a legpontosabban a szervezet D-vitamin-ellátottságát. Ezután nyolchetes kúra következik, amelynek során hetente egyszer 50 000 NE D.,-vitamint kell beszedniük. Két hónap elteltével újabb vérvizsgálat következik, hogy lássam, javul-e a D-vitamin-szintjük. Ha nem, újabb, az előzővel megegyező nyolchetes kúra következik;

Az elhízott pácienseknek olykor dupla adagra van szükségük a D-vi­tamin-szint megnöveléséhez

Az általam felírt kezelés általában meg­szünteti a problémát, bár ez nem megy egyik pillanatról a másikra. Néha egy teljes év is eltelik, mire a beteg valóban jobban érzi magát, és a D-vitamin-szintje is tartósan megfelelő lesz.

Számtalan kutatás igazolta azon nagyszerű eredményeket, ame­lyeket a D-vitamin-szintet növelő módszerekkel értek el a csontlágyulásos pácienseknél. A.z e rendellenességgel küszködő betegeknél a 25-D-vitamin szintjének a normális értékre történő növelése telje­sen megszüntette a fájdalmat, bár nem tagadom, hogy a gyógyulási folyamathoz idő és türelem kell. A csontlágyulás kialakulása hónapo­kig vagy akár évekig is eltarthat, de ugyanennyi időre lehet szükség az állapot megszüntetéséhez is.

Izom- és csontfájdalom, gyengeség és nem múló kimerültség – ezek a fibromyalgia tipikus tünetei. És a csontlágyuláséi is. Egyazon problé­máról volna szó? Az utóbbi időkben rendkívül nagy mértékben meg­nőtt a nehezen körülírható tünetekkel járó, egyértelműen nem diag­nosztizálható rendellenességek előfordulási gyakorisága. E problémák egyike a fibromyalgia. A fibromyalgia egészen húsz évvel ezelőttig ismeretlen volt. Nincs olyan diagnosztikai módszer, amellyel egyértelműen bizonyítható vol­na, hogy az adott páciensnek nbromyalgiája van. A diagnózis kizárá­sos alapon történik – vagyis ha minden egyebet kizártak, akkor csak ez a rendellenesség marad.

Akinek azt mondják, hogy fibromyalgiában szenved, annak sok­szor valójában csontlágyulása van!

Ha valaki olyan bizonytalan pa­naszokkal jelentkezik a rendelőben, mint a sajgó csontfájdalom és az izomgyengeség, az orvos sok esetben nem is tudja, hogy ezek a D-vi­tamin hiányra jellemző tünetek. Emiatt nem vizsgálják meg a páciens D-vitamin ellátottságát. Ha megtennék, az derülne ki, hogy az ilyen tünetekre panaszkodók jelentős részének D-vitamin-hiánya van.

Más kutatók is kimutatták, hogy ha nem veszik észre a D-vitamin­hiányt, ez az egyszerű téves diagnózis hosszadalmas, kizárásos vizs­gálati eljáráshoz vezethet, amely feleslegesen tartja fájdalmak közt a pácienseket, és elnyújtja kezelésüket.

E betegek eredetileg a legkülönfélébb diagnózisokat kapták – állapotuk okaként hol degeneratív ízületi betegséget, hol krónikus depressziót, krónikus kimerültség szindrómát, ízületi gyulladást vagy természetesen fibromyalgiát jelöltek meg. A kapott kezelések is igen változatosak voltak: néhány fiatal nőt például azzal küldtek haza, hogy szedjenek NSAID-eket (nem szteroid jellegű gyulladáscsökkentő sze­reket, amilyen például az Aleve), egy idősebb, 58 éves afroamerikai úrnak narkotikumot és más igen erős hatású gyógyszereket írtak fel. Dr. Plotnikoff legnagyobb megdöbbenésére egyáltalán nem tudott 25-D-vitamint kimutatni öt olyan páciensnél, akiknek orvosaik azt mondták, hogy a fájdalmat „csak beképzelik”.

Hátfájás

A hátfájás a második leggyakoribb neurológiai rendellenesség Észak-Amerikában és Európában, csak a fejfájás előzi meg. Évente több mint 50 milliárd dollárt költenek a kezelésére – jelentős részét teljesen hiába, ha nem találnak konkrét okot. A krónikus hátfájás az esetek jó részében prog­resszív jellegű, és sok páciensnél egyáltalán nem találnak olyan konk­rét kiváltó okot, amelyet kezelni lehetne.

Lehetséges volna, hogy egyes esetekben összefüggés van a hátfájás és a D-vitamin-hiány között?

A Journal ofthe American Board of Family Medicine című szak­lap egy 2008-ban megjelent cikke hat olyan esetet vizsgált meg, ami­kor a páciensek krónikus hátfájásra panaszkodtak, illetve sikertelen hátműtéten estek át. Miután enyhén vagy kórosan alacsony D-vita­min-szintjüket normálisra növelték, látványosan javult az állapotuk. Néhányuknak teljesen el is múlt a hátfájása, aminek alapján a szerző, dr. Gerry Schwalfenberg azt javasolta, hogy a hátfájásra panaszkodó páciensek esetében fordítsanak nagyobb figyelmet a lehetséges D-vi­tamin hiányra.

Az angolkór felülvizsgálata

Hadd említsünk meg még néhány dolgot a gyermekkori csontlágyulás­nak is nevezett angolkórral kapcsolatban. A gyermekek csontfejlődési rendellenességeivel összefüggő szomorú tény, hogy ezeket általában csak akkor észlelik, amikor már nem lehet elkerülni bizonyos, az egész életre kiható mellékhatásokat. A felnőtteknél bármilyen heves is a fáj­dalom, a csontlágyulás nem jár látható tünetekkel.

A még növekvő csontú gyermekeknél azonban a nem megfelelő módon megkeménye­dő csontok meggörbülhetnek a test súlya alatt, ahogy a kicsi feláll és járni kezd. Az angolkór legfeltűnőbb jelei a befelé vagy kifelé görbülő lábak és a besüppedt mellkas, amelyen a mell két oldalán füzérszerű csontdudorok láthatók. A kar és a láb csontvégei szélesebbek lehetnek a normá­lisnál.

E látható torzulásokon felül az angolkóros gyermekeknél csontfá­jás és izomgyengeség is felléphet, ám e panaszokat nem mindig tudják elég érthetően jelezni. Az angolkórt a 17. század közepén, Európában azonosították először, és amint ma már köztudott, az ipari forrada­lom idején vált súlyos problémává. A korabeli orvosok értetlenül áll­tak a városlakó fiatalok körében igen gyakorivá vált csontdeformációk előtt, amelyek nemcsak Európa vidéki gyermekeinél voltak ismeret­lenek, hanem a náluk sokkal rosszabb körülmények közt élő afrikai és ázsiai gyermekeknél is.

Egészen az 1920-as évekig kellett várni, hogy a dr. Sniadecki és dr. Huldschinsky nyomdokain járó dr. Alfréd Hess és dr. Lester Unger végre sikeresen felkeltse az emberek érdeklődését: New Yorkban vég­zett munkájukkal bebizonyították, hogy a napfény csodaszer az angol­kór ellen. Bár néhány orvos és tudós már évtizedekkel korábban rájött, hogy a napból származó UV-sugárzás kedvezően hat az egészségre, és az angolkórt is gyógyíthatja, hosszú időnek kellett eltelnie, mire a bizonyítékok szélesebb körben is ismertté és elfogadottá váltak.

Az angolkórt tehát sikerült haté­konyan megszüntetni – legalábbis egy időre

A.z 1950-es években azonban a brit csecsemőknél sorra mutatták ki, hogy megemelkedett a kalciumszintjük, ami maradandó agykárosodást okozott. A kormány szakértői ezt – alaptalanul – azzal magyarázták, hogy a gyártók túl sok D-vitamint adnak a tejhez, ennek mértékére vonatkozóan ugyanis nem volt érvényben központi szabályozás.

Noha azóta sem bizonyoso­dott be, hogy a túlvitaminozott tej lett volna az ok, az európai kormá­nyok gyorsan cselekedtek, és törvényben tiltották be a tej és más ételek D-vitaminnal történő dúsítását. E lépés nyomán újra felütötte a fejét az angolkór, és komoly gyermek-egészségügyi problémává vált néhány zsúfolt európai nagyvárosban, például Londonban, Glasgow-ban és Párizsban. Svédországban és Finnországban ma ismét kapható D-vi­taminnal dúsított tej, margarin és gabonapehely, ám a többi európai országban csak margarinhoz és gabonapelyhekhez keverik a vitamint.

Az elmúlt néhány évben az Egyesült Államokban is újra terjedni kezdett az angolkór

Ez arra késztette az Amerikai Gyermekorvosi Akadémiát, hogy hangot adjon aggodalmainak, és felülvizsgálja a gyer­mekek és serdülők számára addig általa ajánlott D-vitamin-beviteli értékeket. Mivel a betegség igen ritka lett, az orvosokat nem kötelezi törvény az esetek bejelentésére, így előfordulásuk gyakoriságáról nem is állnak rendelkezésre országos statisztikák. Ráadásul a mai orvosok túlnyomó része egy olyan korban sajátította el mesterségét, amikor nem találkozhatott az angolkórral, így nem különösebben hatékonyak a betegség felismerésében és kezelésében. Ez azonban már a közeljö­vőben megváltozhat.

Bár az angolkór még mindig rendkívül ritka az amerikai gyerme­kek körében, az esetek száma egyre nő. A szülőknek oda kell figyel­niük gyermekeik étrendjére és életmódjára. Az angolkór kezelésének az alapja a gyermek D-vitamin-szintjének normalizálása. Fűzőre és oly­kor műtéti beavatkozásra is szükség lehet, hogy korrigálják a csontok már kialakult torzulásait. Ha egy gyermek angolkóros lett, a betegség káros hatásainak egy részétől már nem lehet megmenekülni. Talán soha nem lesz olyan magas és erős, amilyen az örökletes tulajdonsá­gai alapján lehetne.

Jelentősen megnő nála bizonyos betegségek, pél­dául egyes rákos daganatok, az l-es típusú cukorbetegség és a sclerosis multiplex kialakulásának a kockázata is. Nem ez a legjobb kezdete egy hosszú és egészséges életnek – különösen ha azt is figyelembe vesszük, hogy a betegség megfelelő mennyiségű D-vitamin és kalcium adásával tökéletesen megelőzhető. Egy gyermeknél még a kisebb mér­tékű D-vitamin hiány is elegendő lehet ahhoz, hogy megakadályozza a maximális testmagasság és csonttömeg elérését.

Ha e gyermeknek a továbbiakban sem lesz megfelelő a D-vitamin-szintje, felnőtt korára várhatóan egy sajátos hormonegyensúly-zavar, az úgynevezett másod­lagos mellékpajzsmirigy-túlműködés alakul ki nála. Ez felgyorsítja a csontanyagcserét és a csonttömeg leépülését, ami viszont megnöveli a csontlágyulás és a csontritkulás kockázatát. A csontritkulás kialaku­lása egyébként már évtizedekkel az „idős kor” előtt is megkezdődhet; a maradandó fogyatékosságot okozó jelenséget már húszas éveikben járó fiatal embereknél is kimutatták

Kis és nagy ugrások

Ha az izmok és a csontok közül az egyiktől meg kellene válnia, melyi­ket választaná? Nehéz döntés, ugye? A kétféle szövet egész szerve­zetünkben összehangoltan funkcionál, és lehetővé teszi, hogy a test megtartsa formáit és működéseit. Az izmok szolgáltatják a testrészek mozgatásához szükséges erőt, és az izomzat a test összes többi rend­szerével kapcsolatban áll, így a csontozattal is.

Kulcsfontosságú szerepük van az izmoknak a csontok fejlődésében és épségük megtartásában; a belekben a D-vitamin segít­ségével felszívódó kalcium pedig az idegi impulzusok továbbításához és az izmok működéséhez is nélkülözhetetlen. Ami a csontokat illeti – amelyeknek szintén nagy szükségük van arra, hogy elegendő kal­cium és D-vitamin álljon rendelkezésükre -. ha nem kapcsolódnának hozzájuk vázizmok, akkor nem volnánk képesek gyalogolni, táncolni, beszélni vagy enni. A csont- és izomrendszer ugyanolyan létfontossá­gú fennmaradásunkhoz, mint az oxigén, melyet belélegzünk.

E két szövet szoros összefonódása miatt nem meglepő tehát, hogy ami az egyiknek árt, az a másikban is kárt tehet. Dr. Heike Bischoff-Ferrari és mások évekkel korábban végzett átfogó vizsgálataiból ki­derült, hogy az alacsony 25-D-vitamin szint az idősebb férfiaknál és nőknél összefüggésben áll a kisebb izomerővel, valamint a bizonytala­nabb mozgással, a gyakoribb esésekkel és a mozgáskorlátozottsággal is.

Az alacsony D-vitamin­szint közrejátszhat az izmok tömegének és erejének csökkenésében

A lábak teljes működőképessége – hogy az egyéb testrészekéről most ne is beszéljünk – igen sokat számíthat abban, hogy az ember idősebb korban meg tudja őrizni aktivitását és fenn tudjon tartani egy bizonyos életminőséget. Ez azután visszahat arra, hogy az illető mennyire képes fenntartani és fejleszteni ezeket a szöveteket. Az izmoknak és a csontoknak is szükségük van a testmozgásból és erősítésből faka­dó, jótékony hatású fizikai terhelésre, amely sokat számít e szövetek egészsége szempontjából (erről a 249-50. oldalon lesz szó).

Az eredmény arra készteti a kutatókat, hogy folytassák az ilyen irányú vizsgálatokat, mivel elképzelhető, hogy az optimálistól elmaradó izomerejű serdülők további csontfejlődésében maradandó káros hatások jelentkeznek.

A megfelelő D-vitamin- és kal­ciumbevitel, valamint a csontokat és izmokat megterhelő mozgás dinamikus triót alkotnak. Ez az idősebb felnőttekre és a serdülőkor előtti gyermekekre is igaz – utóbbiaknál a testmozgás kedvezően hat­hat a csontok fejlődésére. Sorra jelennek meg a tanulmányok, amelyek a túl kevés D-vitamin, túl kevés kalcium és túl kevés testmozgás vesze­delmes kombinációjának következményeivel foglalkoznak.

Ha pedig mindez nem vol­na elég, egyes tanulmányok szerint a mai gyerekek és tinédzserek az ajánlott minimális mennyiségnél 20%-kal kevesebb kalciumhoz jut­nak. A magyarázat itt a túl sok feldolgozott ételben és üdítőitalban keresendő. Mivel a gyermekek és 50 év alatti felnőttek napi D-vitamin-bevite­lére vonatkozó ajánlások több mint ötven éve változatlanok, és mivel a gyermekkori elhízás egyre súlyosabb gondokat okoz, könnyen lehet, hogy a mai legifjabb generáció lesz az első az emberiség történetében, amely megtapasztalja a D-vitamin-hiány súlyosabb következményeit.

Pedig nincs mentség rá, ha nem jutunk elegendő D-vitaminhoz, hi­szen a napfény ingyen van. Ugyanakkor azt is mindannyian jól tud­juk: bőven akad kifogás, hogy miért ne menjünk a napra, és miért fe­ledkezzünk meg arról, hogy mit mulasztunk. Amíg késő nem lesz.

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.