D-vitamin

Napfény – Több az előnye, mint a hátránya

2002-ben elképesztően nagy figyelmet kapott egy bejelentés az UV-sugárzás és az egészség kapcsolatáról. Az Egyesült Államok kormá­nyának Országos Toxikológiai Programja ekkor hozta nyilvánosságra, hogy az ibolyántúli sugárzást is felvette az „ismert emberi rákkeltő anyagok” listájára. Ez roppant szerencsétlen lépés volt az egészségügyi és szociális minisztériumhoz tartozó intézménytől, ám kiválóan szem­lélteti a napfénnyel és egészséggel kapcsolatos tévképzeteket.

Az UV-sugárzás rákkeltő?

Egy olyan általános kijelentés, hogy az UV-sugárzás rákkeltő, csak összezavarja az embereket. Ha azt mondják, hogy az UV-sugárzás rákot okoz és kerülendő, az olyan, mintha arra figyelmeztetnének, hogy a víz fulladást okozhat, tehát ne igyunk vi­zet. Félrevezető a sugárzást a rákkeltő anyagok listáján szerepeltetni úgy, hogy nem jelzik: a bőrt érő sugárzás nem önmagában veszélyes, csak túl nagy dózisban. Szinte bármire igaz, hogy ha túl sok van be­lőle, az gondot okozhat – a túl zsíros ételek, a túl sós ételek és így to­vább. Óriási különbség van a mértékletesség és a túlzás között. Kell hogy legyen az étrendünkben némi só és zsír, és ugyanígy szükségünk van némi napfényre is.

Ha a rákkeltő anyagokra vonatkozó jelentésében az apró betűs részt is elolvassuk, rögtön feltűnik, hogy nem adják meg szám­szerűen a biztonságos mennyiségeket. Szerepel viszont a következő kijelentés: “Az egyes anyagok e jelentésben való szerepeltetése nem jelenti azt, hogy az adott anyagok rákkeltő kockázatot jelentenének az emberek mindennapi életében.”

Nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy a természet is tele van rákkeltő anyagokkal

Tudjuk, hogy rémisztően hangzik, de tény: is­mert rákkeltő anyagokat tartalmaz a legtöbb étel és ital is, például a víz (kloroformot), a gabonakészítmények (etilén-dibromidot), a bacon és más húskészítmények (nitrózaminokat), a mogyoróvaj (aflatoxint), a barna mustár (allil-izotiocianátot), a bazsalikom (esztragolt), a gom­bák (hidrazinokat), a szeszes italok (etilakoholt), és egyes kalóriaszegény üdítők is (szacharint).

Mindezzel csupán arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy min­denhol vannak rákkeltő dolgok, még az életben maradásunkhoz nél­külözhetetlen anyagokban is.

Jegyezzük meg! Csak mert valami természetes, az nem jelenti azt, hogy korlátlan mennyiségben fogyaszthatjuk vagy használ­hatjuk fel, és nem kell káros egészségügyi hatásoktól tartanunk.

A cukor, a só, sőt még a víz és az oxigén is veszélyes, ha túl sokat fogyasz­tunk belőlük. Bármilyen nagy figyelmet kapott is tehát a tizedik Jelentés a karcinogén anyagokról, amikor a listára felvették az ibolyántúli sugárzást, csupán annyit jeleztek, hogy a túlzásba vitt napozás fokoz­hatja a bőrrák kialakulásának kockázatát. E tényt szinte mindenki el tudja fogadni. De legalább ilyen sokan vannak azok is, akik elképzel­hetetlennek tartanák, hogy az UV-B-sugárzás egészséges lehet.

Az igazság

Hogyan juthattunk odáig, hogy a napra ma már nem áhítattal, ha­nem rettegéssel tekintünk? A válasz roppant egyszerű: rengeteg pénzt lehet keresni azzal, ha a napozás egyetlen káros egészségügyi követ­kezményét (a nem melanoma típusú bőrrák kockázatának növeke­dését) hangsúlyozzák, a napfény előnyös oldalainak hirdetése viszont nem kecsegtet különösebb nyereséggel.

A napfénynek mint egy sor betegség népszerű és sikeres kezelési módjának „kegyvesztetté” válásában nem kis szerepe volt néhány nagy orvostudományi áttörésnek. A dolog a penicillin 1928-as felfedezésével kezdődött. E szer és más új csodagyógyszerek milliók életét mentet­ték meg, és hatásosságuk a farmakológia korának eljövetelét hirdette. Ugyanakkor azonban elindították néhány tudományág – köztük a he­lioterápia és a fotobiológia – hanyatlását is, ezek ugyanis furának és ódivatúnak tűntek az új tabletták mellett. Nem kellett sok idő ahhoz, hogy az emberek szinte egyöntetűen pártoljanak át a szintetikus gyógy­szerekhez, amelyek sokkal hatékonyabban előzték meg, illetve gyógyí­tották az emberiséget kínzó betegségek zömét, mint bármi, amit az anyatermészet kínálni tudott. Napjainkban is ez a nézet az uralkodó.

A nem melanoma típusú bőrrák

Az orvostudomány régóta tisztában van azzal, hogy bármilyen kedvező hatású a napozás, van egy egészségügyi hátulütője: a nem melanoma típusú bőrrák. A.z 1920-as években figyeltek fel arra, hogy az európai földművesek körében a napnak leginkább kitett testrésze­ken – a fülön, az arcon, az orron és a kézfejen – fordul elő leggyakrabban bőrrák.

Kutatás: 1937-ben az American Journal ofMedical Sciences című szaklap leközölte a New York-i Egyetemen dolgozó dr. Sigismund Peller cikkét, amelyben a kutató ismertette azon feltevését, hogy az UV-sugárzás képes lehet védelmet nyújtani a rosszindulatúbb rákos daganatok ellen, igaz, azon az áron, hogy elősegítheti a jóindulatú, illetve kezelhető bőrdaganatok kialakulását.

Dr. Peller egy olyan ta­nulmány alapján dolgozta ki teóriáját, amelyben egy, a napon közis­merten sok időt töltő csoportot vizsgáltak meg: az amerikai haditen­gerészet tagjait. Az azonos korösszetételű kontrollcsoporthoz képest a tengerészeknél nyolcszor gyakoribb volt a bőrrák, az egyéb daganatok okozta halálozások száma viszont 60%-kal kisebbnek bizonyult, mint a polgári lakosság körében.

Kutatási eredmények! A Journal of Cancer 1941-ben megjelent első számának egyik cikke pedig tökéletesen foglalta össze a helyzetet, amikor kijelentette, hogy a nem melanoma típusú bőrrák az egyik ára a prosztata-, emlő- és vastagbélrák csökkent kockázatának.

Későbbi hasonló vizsgálatok is igazolták e tanulmányok eredményeit. Amikor például újra vizsgálták a haditengerészeket az 1970-es és 1980-as évek­ben, egy tíz esztendőt felölelő időszakban, ugyanazt az eloszlást tapasz­talták. A szabadban dolgozóknál volt a legkisebb a melanoma előfor­dulási gyakorisága és vice versa: az idejüket túlnyomórészt zárt helyen töltőknél fordult elő a leggyakrabban a ráknak ez a típusa.

Az elmúlt negyed évszázadban rettenetesen felfújták a nap­fény és bőrrák közötti összefüggést

Ebben a gyógyszeripar kozmetiku­mokkal foglalkozó ága a főbűnös, néhány, véleményem szerint nem kellően felvilágosult bőrgyógyásszal egyetemben. Ahogy az 1960-as és 1970-es években egyre terjedt a szabadidő kultúrája, és az emberek mind több időt töltöttek a szabadban, a kozmetikai-gyógyszeripari cé­gek leégés elleni krémeket fejlesztettek ki, amelyek hamis biztonság­érzetbe ringatták használóikat, és túlzott napozásra késztették őket.

A leégéstől védő termékek elképesztő hasznot kezdtek hajtani gyár­tóiknak. Bár a termékeket eredetileg a leégés elleni védelem céljából dobták piacra, hamarosan már – igen ügyesen – a bőrrák ellen védő szerekként reklámozták őket. A korszerű fényvédő szereknek valóban fontos szerepük van a bőrrák elleni védekezésben, és az embereknek ugyanúgy oda kell figyelniük arra, mennyi napfény éri testüket, mint arra, hogy mennyi sót, cukrot, zsírt vagy alkoholt fogyasztanak.

Félrevezető kampányok

A koz­metikai-gyógyszeripari vállalatok által finanszírozott kifinomult és agresszív “felvilágosító” kampányok azonban olyan napfényellenes hisztériát keltettek, amely már káros az egészségünkre. Az emberek napfóbiássá válnak, hiszen folyamatosan azt sulykolják beléjük, hogy semennyi időt sem szabad védtelenül a napon tölteni, és a napfény nem fontos az egészség szempontjából.

A napellenes lobbi oly kétségbeesett igyekezettel próbálja meg­győzni a nagyközönséget a napfény veszélyeiről (és arról, hogy emiatt egész éven át vásárolja a termékeiket), hogy képviselői rezzenéstelen arccal képesek kijelenteni: ha ön Bostonban él, és egy februári napon le kell sétálnia a sarki boltba egy doboz tejért, vagy az ebédszünetben le akar ülni a parkban, akkor ezt csakis fényvédő krémmel bekenve tegye.

Sőt, egyesek a rémhírektől sem riadtak vissza

Az üzenet egy még szélsőségesebb változatát ismerhettük meg nemrég, amikor egy New York-i bőrgyógyász egy népszerű délelőtti tévéműsorban egyenesen azt javasolta: még a szobában is használjunk fényvédő krémet, mert a fénycsövekből származó sugárzás kárt tehet a bőrünkben, és rákot okozhat. Ez már ostobaság és rémhírterjesztés.

A kozmetikai és gyógyszeripar ijesztgető taktikáját a bőrgyógyá­szok legtöbbje átvette

E csoportok összehangoltan tevékenykedve ré­misztették halálra az embereket. De hogy tisztábban lássuk a bőrrák jelentette veszélyt, érdemes megvizsgálni a statisztikákat. A nem me­lanoma típusú bőrráknak, amelyet a túlzásba vitt napozás is előidéz­het, rendkívül alacsony a halálozási rátája. Azoknak, akiknél ilyen da­ganat alakul ki, kevesebb mint 0,5%-a hal bele e betegségbe; az Egyesült Államokban évente 1200 halálos áldozata van a nem melanoma típu­sú bőrrákoknak. Hasonlítsuk össze ezt az adatot azon betegségekkel, amelyek a rendszeres napozással megelőzhetők!

Jegyezzük meg! A rosszindulatú daganatos betegségek leggyakoribb változatai kö­zé tartozó, de a rendszeres napozással megelőzhető vastagbél- és em­lőrák halálozási rátája 20 és 65% között van, és ezek évente csaknem 100 000 amerikai halálát okozzák.

A rendszeres napozással enyhíthe­tő csontritkulás!

Az Egyesült Államokban 25 millió embert érint, nyu­godtan tekinthető tehát járványosnak. A csontritkulásos amerikaiak közül évente nagyjából másfél millióan szenvednek csonttöréseket, amelyek idősebbek esetében végzetes következményekkel járhatnak; ebből 300 000 a csípőtöréses esetek száma, ahol az egy éven belüli halálozás valószínűsége 20% (ez 60 000 főt jelent). Ha ezenfelül bele­gondolok, milyen sok pénzbe kerül mindez, a D-vitamin hiánnyal összefüggésbe hozható érzelmi és pszichológiai károkról már nem is beszélve, akkor újra fellobban bennem a tűz, és arra késztet, hogy to­vább beszéljek ezekről az adatokról.

A lobbi emellett rájátszik az emberek ráncosodástól való rettegé­sére is, ami egyre nagyobb problémát jelent fiatalságkultusztól meg­szállott kultúránkban. Tény, hogy a napsütés a bőr idő előtti örege­dését okozhatja, ám van rá mód, hogy a ráncosodást minimálisra csökkentve élvezzük a napozás kedvező hatásait.

De akkor miért nem szállt még senki szembe a napellenes lobbi­val, és mondta:

“Hé, várjunk csak, maguk túl sokáig túlozták el a napo­zás jelentette veszélyeket, és hagyták figyelmen kívül azt a tényt, hogy az ember életben maradásához napfény is kell?”

A baj csak az, hogy amint valaki megkérdőjelezi (rendszerint egy olyan új tanulmány közzétételével, amely kapcsolatot mutat ki a napfény és a betegségek megelőzése között) a napellenes koalíció doktrínáját, mi­szerint a napfény semmi másra nem jó, csak rák és ráncok okozására, a hírt – pénzt és fáradságot nem kímélve – rögtön háttérbe szorítják egy újabb nagy adag, a napozás veszélyeivel kapcsolatos fél információ­val. A könyv végén lévő irodalomjegyzékben számos olyan tanulmány szerepel, amelyek kimutatták, hogy a napfény hatására termelődő D-vitamin az egészség legkülönbözőbb területein kedvező hatású.

A tények ismertetését nehezíti az is, hogy nincs nappárti lobbi

A napfény ingyen van, tehát előnyeinek népszerűsítéséből nem lehet meggazdagodni. Nyilvánvalóan sokat kell még tenni azért, hogy a nagyközönség is megismerje, milyen kedvező hatása van az napsugárzásnak az általános egészségre. Ez a cikksorozat segíthet megváltoztat­ni a közfelfogást a napfény életünkben betöltött szerepéről.

Éppen azon a napon, amikor e cikket írjuk, jelent meg egy újabb tanulmány, amely szerint minden hetedik amerikai tinédzser kórosan D-vitamin hiányos, sőt a fekete bőrű tinédzsereknél 50% körüli ez az arány. A túlsúlyos fiataloknak kétszer nagyobb esélyük van a hiány­ra, mint normális testsúlyú társaiknak, és a lányoknál is kétszeres a valószínűség a fiúkhoz képest. Kijózanító adatok ezek, különösen az amerikai lakosság körében már-már járványosnak tekinthető elhízás gyakorisága ismeretében. Az elhízás és a D-vitamin-hiány közötti összefüggés tovább nehezíti a helyzetet, mivel aki elhízott, az nehezeb­ben lesz képes feltornászni a D-vitamin-szintjét.

Egyszerűen szükségünk van a napozásra!

Attól függően, hogy önnek milyen típusú a bőre, hol él, és az év melyik időszaka van, különböző mennyiségű napfényre van szüksé­ge a megfelelő D-vitamin szint fenntartásához. Való igaz, hogy a túl­zásba vitt napozásnak vannak káros következményei, amelyeket a ké­sőbbi fejezetekben részletesen is ismertetek majd. De, amint látni fogja, a napozás hátrányai eltörpülnek a kedvező egészségügyi hatá­sok mellett.

Nézzük most megfelelő perspektívából a napfény előnyeit és hát­rányait, egy hasonlat segítségéve!

A testmozgás szintén olyan dolog, amelynek előnyei és hátulütői egyaránt vannak, de összességében jót tesz az embernek. Mindenki tudja, hogy a testmozgás jó. Egy sor kró­nikus betegséget előz meg, jobban érezzük magunkat tőle, és jobban is nézünk ki. De aki túl sok testmozgást végez, vagy akinél bizonyos hajlamosító tényezők állnak fenn – lúdtalpas, vagy rossz a fonáküté­se -, annál a túlzott igénybevételtől olyan rendellenességek alakulhat­nak ki, mint az Achilles-ín gyulladása vagy a teniszkönyök.

Minden évben vannak olyanok, akik futás vagy súlyemelés közben bekövetke­ző szívrohamban halnak meg. Ettől függetlenül egyetlen, magára va­lamit is adó orvos sem merné azt állítani, hogy a testmozgás egész­ségtelen. Az orvosok többsége csupán arra fog bennünket inteni, hogy tegyünk bizonyos óvintézkedéseket, amikor mozgunk, de egy sem menne el odáig, hogy megtiltsa a testmozgást.

Ugyanez érvényes a napozásra is!

A napfény nem egészségtelen. Szükség van persze bizonyos óvintézkedésekre, de a rendszeres, mér­sékelt időtartamú, védelem nélküli napozás elengedhetetlen a jó egész­séghez!

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.