• rostok

Egészséges rostok és optimális beviteli mennyisége

A „rezisztens keményítő” olyan keményítő, amelyet az emberi emésztőenzimek nem képesek feldolgozni. A krumpliban természetes módon fordul elő a nagy mennyiségű rezisztens keményítő, de egyébként minden keményítős ételben képződnek rezisztens keményítők főzés és lehűtés után. A főzés zselatinizálja a keményítőt olyan formában, amit az emberi amiláz könnyen megemészt. Lehűtés után a zselatinizált keményítő visszaalakul rezisztens keményítővé.

A keményítőtartalmú étrendeket összefüggésbe hozzák a vastagbélrák nagyon alacsony előfordulásával, miközben ezek igen kevés természetes rostot tartalmaznak. Ennek valószínűleg az az oka, hogy a rezisztens keményítőből a főzés után kialakuló butirát védőhatású a vastagbélrák ellen.

A pektin, a gumi és a nyálka – összefoglaló néven a vízben oldódó rostok vagy viszkózus rostok – a gyümölcsökben és zöldségekben – például az almában és a paradicsomban – fordulnak elő, és úgy tűnik, hogy védelmet nyújtanak az érelmeszesedés ellen. A bogyós gyümölcsök különösen jó pektinforrások lehetnek, mert sokszor olyan mikrobaellenes anyagokat tartalmaznak, amelyek javítják a bélflórát.

A cellulóz szintén hasznos rostféle lehet

A cellulózban gazdag ételek, mint a tökfélék (sütőtök, cukkini, főzőtök) és a szárzöldségek, mint a zeller és a kínai káposzta (bok choy) szintén alkalmasak megfelelő mennyiségű vajsav termelésére.

Létezik ideális mennyiségű rostbevitel

A biológia azt sugallja, hogy a szervezetünk egy bizonyos mennyiségű — se nem túl kevés, se nem túl sok — rostbevitel mellett működik ideálisan.

A rostok jót tesznek a bélbaktériumoknak, és még több rost fogyasztása után még több bélbaktérium keletkezik.

A több bélbaktériumnak azonban hátrányai is vannak: a jó hatású, rövid láncú zsírsavak létrehozása mellett endotoxinok — 1ipopoIiszacharidok — is létrejönnek, amelyek immunválaszt váltanak ki. Az emberi test szabályozza a baktériumpopulációt és az endotoxinszintet

Az endotoxinok zsírban oldódó fehérjék, amelyek zsírokkal kerülnek a szervezetbe. Az immunrendszer folyamatosan figyeli az endotoxin mennyiségét, és próbálja megfelelő szinten tartani – az azt előllító baktériumpopulációval együtt.

• Amikor az endotoxin szintje magas, az immunrendszer megtámadja a bélbaktériumokat, hogy csökkentse a mennyiségét.
• Ha az endotoxinszint alacsony, az immunrendszer engedi a bélbaktériumok szaporodását.

Úgy tűnik, hogy az antibiotikumok szedése azért vezet gyakran patogén fertőzésekhez, mert az antibiotikum kiirtja a probiotikus baktériumokat, ezzel csökken az endotoxinok mennyisége, így az immunsejtek ellenük való védekezése is. Ez lehet az oka annak, hogy a kórokozók el tudják árasztani a testet. Az immunrendszer célja, hogy a szervezetben bizonyos mennyiségű bélbaktérium legyen jelen.

A túl sok rost nem túl sok bélbaktériumhoz fog vezetni, hanem ahhoz, hogy több baktérium fog „születni”, ám mivel közben az immunrendszer azon dolgozik, hogy a baktériumpopuláció szintje alacsonyabb maradjon, ezért magasabb lesz a „baktériumpusztulások” száma is. Ez azt jelenti, hogy magasabb rostbevitel esetén a test nagyobb mennyiségű bakteriális endotoxinnak van kitéve, így aztán az endotoxin által kiváltott immunaktivitás eredményeképpen kialakuló gyulladás mértéke is nagyobb.

A bélbaktériumoknak is kiegyensúlyozott étrendre van szükségük

Egy sor bizonyíték arra utal, hogy az alacsony vagy mérsékelt rostbevitel lehet az egészséges megoldás. A baktériumok nemcsak szénhidrátokkal táplálkoznak, hanem szükségük van foszfolipidekre a sejthártyájukhoz és aminosavakra a fehérjéikhez. A jól táplált bélbaktériumok pedig probiotikus szempontból jobban együtt tudnak működni a gazdatesttel.

Amennyiben elfogadjuk, hogy a bél baktériumoknak szükségük van zsírra, és a zsírok fogyasztása a beleket egészségesebbé teszi, akkor a magas szénhidrát- és alacsony zsírtartalmú étrend károsítja a beleket azzal, hogy csökkenti a bélbaktériumok számára táplálékot jelentő zsírokat. Az alacsony szénhidrát- és magas zsírtartalmú étrend kisebb, de egészségesebb — és barátibb — bélbaktérium-populációt hoz létre.

Lehetséges, hogy a legjobb rostok nem is a táplálékokból származnak

A közelmúltbeli kutatások bebizonyították, hogy a kisbabák beleiben megtalálható probiotikus törzsek – mint a B. bifidum – képesek megemészteni az emberi nyálkát. így felmerül az az érdekes lehetőség, hogy talán nincs is szükségünk rostokra a probiotikus bélflóra fenntartásához.

A nyálka fő összetevője a mucin, egy glikoprotein, amely cukrokhoz kapcsolódó fehérjékből áll. Elképzelhető, hogy a belekben található nyálka feladata – az anyatejhez hasonlóan — az, hogy táplálja a barátságos bélbaktérium-fajokat, illetve lehetővé tegye, hogy ellensúlyozzák az emberi sejtekhez kapcsolódó nyálkarétegben található patogén törzseket. A probiotikus baktériumok biofilmjei kiterjedt telepeket alkotnak a belek nyálkarétegén.

A táplálkozással bevitt rostok mennyiségének növelése következtében csökkenne a belek nyálkarétegének szerepe a bélbaktériumok „ellátásában”. Mivel az élelmi rostok nemcsak a probiotikus baktériumokat, de a kórokozókat is táplálják, a túl sok rost megkönnyítheti a patogének túlélését a belekben.

A lényeg röviden:

Az antibiotikumok hatása azt mutatja, hogy a túl kis mennyiségű bélbaktérium jelentős egészségügyi kockázatot jelent, ám a túl sok bélbaktériumnak is megvannak a maga kockázatai. Az élelmi rostoknak biztosan van az optimális szintje, amely se nem túl magas, se nem túl alacsony.

Az optimális rostbevitel szintje

Az emberi anyatej az energia 3%-át oligoszacharidok formájában tartalmazza, amely a tejben a rostoknak felelnek meg. Amennyiben ez volna az optimális rostbevitel mértéke, akkor az amerikaiak nem fogyasztanak eleget. 1909 óta a rostfogyasztás az energia-bevitel 0,7-1,2%-a között alakult, jelenleg pedig napi 23 gramm, ami az energia-bevitel körülbelül 1%-a.

Mindazonáltal valószínűtlennek tűnik, hogy a tej oligoszacharid-tartalma jelezné a felnőttek rostszükségletének mértékét. A legtöbb növényi eredetű étel kb. 0,5 kilogrammonként 8-10 gramm rostot tartalmaz, az amerikaiak pedig jelenleg nagyjából 1,2 kg növényi eredetű ételt fogyasztanak naponta. Ha el akarnák érni a napi 3%-os bevitelt, naponta 3,2-3,6 kg növényt kellene megenniük. Ez rengeteg!

Mi inkább arra hajlunk, hogy az energiabevitel 1%-át kitevő rostmennyiség tökéletesen megfelel, már amennyiben a legegészségesebb rostokról — keményítős növényekből származó rezisztens keményítő, illetve gyümölcsökből és zöldségekből származó pektin — van szó. Az amerikaiak rostbeviteléről szóló vizsgálatok is alátámasztják ezt a nézetet.

Amennyiben valóban az energiabevitel 1 %-a az optimális a rostbevitel szempontjából, akkor a rostfogyasztás kisebb változásai nem lennének észrevehető hatással az amerikaiak egészségére. Az ok egyszerű: általában a dolgok optimális működésére nincsenek hatással az apró változások — a dombra felkanyargó út végig lejtős ugyan, de csak a csúcstól távolabb kezd igazán érezhetően emelkedni vagy süllyedni.

Rostfogyasztás a kísérletek tükrében

A klinikai kísérletek alapján valóban kevés jele van annak, hogy a rostfogyasztás növelése vagy csökkentése javítana valamit az egészségen. Az egyik neves klinika kísérletéből, amely a nők táplálkozásának változását vizsgálta 49 000 nő adatai alapján, az derült ki, hogy az élelmi rostok fogyasztásának növelése nem csökkentette a vastagbélrák, a mellrák vagy a szívbetegség kockázatát, és nem befolyásolta a fogyást sem.

Az NIH-AARP vizsgálatban úgy találták, hogy a legmagasabb rostbevitelű táplálkozás mellett 22%-kal alacsonyabb volt a halálozás esélye. Persze az is lehetséges, hogy az összefüggés más okra vezethető vissza. A magasabb jövedelemmel rendelkezők tanultabbak, egészségesebbek és általában több teljes kiőrlésű gabonát fogyasztanak, míg a szegényebbek eleve kevésbé egészségesek, több finomított gabonát és cukrot esznek – ebből annyi következik, hogy akik amúgy is kevesebb valószínűséggel halnak meg, azok több rostot fogyasztanak.

Összefoglalás: maradjunk a mérsékelt mennyiségű paleo rostnál

A bélbaktériumokkal, a rostokkal és ezeknek az egészségre gyakorolt hatásával foglalkozó kutatások még mindig nagyon gyerekcipőben járnak. A későbbi kutatások minden konkrét ajánlást megcáfolhatnak.

Pár következtetésfélét azonban így is le lehet vonni:

• Azok a legegészségesebb rostforrások, amelyek több százezer éve az emberi táplálkozás részét képezik: gyümölcsök, zöldségek és keményítőtartalmú gumók. A neolit táplálékok, mint a gabonák, káros rostokat is tartalmaznak. Nem garantálhatjuk, hogy a tudomány idővel nem találhat valamilyen káros hatású rostot a paleo élelmiszerekben, illetve nem találhat jótékony hatású neolit növényi rostot. Most azonban úgy tűnik, hogy a paleo elvek helytállóak: azt edd, amit a paleolitikumban élt őseink ettek, minden mást kerülj!
• A baktériumoknak és azok toxinjainak a szervezetbe átjutását megakadályozó, egészséges bélrendszerrel rendelkező emberek számára az élelmiszerekből származó rostok általában egészségesek. Arra azonban nincs szükség, hogy a szokások megváltoztatásával több rostot vigyünk be. A rostpótlás nem feltétlenül szerencsés ötlet.
• A túl nagy mennyiségű rostnak is lehetnek káros hatásai. Az áteresztő bélfala embereknél, illetve azoknál, akik sok, többszörösen telítetlen zsírt fogyasztanak vagy sok alkoholt isznak, a túlzott mennyiségű rost elősegítheti az „endotoxémiát”, amely a belekben keletkező endotoxinok révén mérgezi a szervezetet. A bél betegségben szenvedőknél jó hatású lehet, ha a rövid láncú zsírokat kókuszolajból vagy vajból nyerik, és közben korlátozzák a rostbevitelt a bélbaktérium-populáció és az endotoxintermelés alacsonyan tartására.

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.