Az öt érzelmi evési stílus
Azt tapasztalta, hogy egynél több étkezési stílus jellemzi önt? Ez sok ember esetén igaz. Végül is többdimenziós teremtmények vagyunk, akik nem illenek bele egyetlen skatulyába. Bonyolultan keverednek bennünk múltbeli élményeink, jelenlegi helyzetünk, örökségünk, érzelmeink, gondolataink, hiedelmeink és viselkedésünk. Fejlődünk és változunk, általában a tökéletesedés vágyától ösztönözve, és időnként akadályok tornyosulnak előttünk az életben. Mindezek a tényezők befolyásolják az étkezési stílusunkat, és ami ma igaz az ön esetében, az egy év múlva teljesen más lehet.
Ezt az információt szem előtt tartva tekintsük át az öt alapvető érzelmi étkezési stílust!
Első: A rohamszerű nagyevő
Ez egy nagyon fekete-fehér étkezési stílus: valakire vagy jellemzőek a falásrohamok, vagy nem. A rohamszerűen habzsolok azonnal ráismernek erre a leírásra. Azok, akik nem küzdenek falásrohamokkal, különösnek tekintik a leírást.
A rohamszerűen habzsoló emberek esetén bizonyos ételek váltják ki a túlevést. Ezekre gyakran „zabálnivaló ételként” utalnak. Az ellenállhatatlan ételek általában finomított lisztből vagy cukorból készülnek, ilyenek az édességek, a tészták és a kenyerek. Az ellenállhatatlan ételek jelenségét már többféle elmélet próbálta megmagyarázni. Egyes szakértők úgy vélik, a rohamszerű nagyevők a magas glükóztartalmú ételek fogyasztása által kiváltott vércukoringadozás eredményeként lesznek szorongók. Ez a szorongás egy falási ciklushoz vezet, hogy enyhítse a helyzetet.
Sok rohamszerű nagyevő tapasztalja, hogy csak úgy tudja az irányítása alatt tartani az étvágyát, ha teljesen elkerüli az ellenállhatatlan ételeket. Ez hasznos terápiás megközelítést is jelent, mert az ellenállhatatlan ételek gyakran elrejtik az alapvető érzelmi problémákat. Ha az illető közeléből eltávolítjuk a falásrohamot kiváltó ételt, akkor az érzelmek szabadon megnyilvánulhatnak, és így megoldhatóvá válnak. A falásrohamokkal küzdő embereknek hasznukra válik, ha értelmezik az ellenállhatatlan ételek utáni sóvárgásukat az itt talált módszerek alkalmazásával.
Második: A hangulati evő
Az ilyen ember az erős érzelmekre reagálva eszik túl sokat. A hangulati evő gyakran rendkívül érzékeny ember, aki nagyon részvétteljes és empatikus másokkal szemben. Érzékeny mások érzéseire, és intuitív módon tudja, ha valami zavarja a másikat. Gyakran valamilyen segítő szakmában dolgozik, például tanítással, tanácsadással vagy gyógyítással foglalkozik.
- Egészséges életmód újratöltve – ezúttal hogyan ne add fel!
- Köhögés és köpettel járó köhögés okai
- Rekedtség okai
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
A hangulati evőket annyira elárasztják az érzelmek, amelyeket másoktól vettek fel, hogy a saját érzéseiket gyakran figyelmen kívül hagyják. Az is lehetséges, hogy képtelenségnek érzik azt a lehetőséget, hogy saját erős érzelmeikkel is foglalkozzanak eleve zsúfolt programjuk mellett. Tehát esznek annak érdekében, hogy növeljék érzelmi teherbírásukat.
Bár a hangulati evők nagyon ügyesen gondoskodnak másokról, időnként teljesen elhanyagolják önmagukat. Ez a felismerés néha felzaklatja őket, mivel ráébrednek, hogy minden munkát ők végeznek el, és az ő szükségleteikre senki sem figyel. Ilyenkor úgy érzik, nem becsülik meg őket, és megsértődnek. Frusztrációjukat az általuk ismert legjobb módszerrel vezetik le: evéssel.
Mivel a hangulati evők kifelé fordulnak — inkább másokra koncentrálnak, mint önmagukra —, ételsóvárgásuk értelmezése által képesek ráhangolódni a saját érzéseikre, és figyelmüket jobban befelé irányítják.
Harmadik: Az önbecsülést evő
Ennél a típusnál olyan emberről van szó, aki az ételt barátként, társaságként és szórakozásként használja. Az önbecsülési evőnek nehézségei vannak a személyközi kapcsolatokkal. Gyakran jobban viszonyul az ételhez, a könyvekhez, az állatokhoz és a filmekhez, mint más emberekhez. Úgy érzi, hogy nem értik meg, és megbántották őt azok, akik elutasították vagy elhagyták. Sok önbecsülési evő érzelmi, fizikai vagy szexuális bántalmazás áldozata, és már kora gyerekkorában megtanulta, hogy ne bízzon meg másokban.
Az önbecsülési evők étellel és súllyal kapcsolatos küszködéseinek nagy része három problémából fakad:
- Nem képesek elviselni a gondolatot, hogy elveszítik legjobb barátjukat: az ételt. Megdermednek attól a gondolattól, hogy lemondjanak a fagylalt, az aprósütemény vagy a sajtburger túlzott fogyasztásáról, és sebezhetőnek érzik magukat. Ha nem használhatják bátorításként, társaságként és vigaszként az ételt, akkor kihez vagy mihez forduljanak?
- Kevés a bizodalmunk abban, hogy képesek egészséges életmódot folytatni. Az önbecsülési evő általában olvasott és tájékozott az egészséges étkezés és a testmozgás fontosságával kapcsolatban. Lehetséges, hogy tele van a könyvtára egészséggel foglalkozó könyvekkel, mégsem hiszi el, hogy rendelkezik az egészséges életmódhoz szükséges állóképességgel vagy türelemmel. Tehát meg sem próbálkozik vele.
- Erősen kritizálják magukat a falásrohamokért. Az önbecsülési evők a negyedik alapérzéssel küzdenek: a szégyennel. Kevés az önbizalmuk, és valahol mélyen azon tűnődnek, hogy mi a baj velük. Ilyenkor azzal büntetik magukat, hogy addig tömik a hasukat, amíg az bele nem fájdul. Nem hisznek abban, hogy megérdemlik az egészséges és fitt testtel járó előnyöket.
Az önbecsülési evők számára bármely konkrét étkezési stílusnál hasznosabb a megfelelő pszichoterápia. Ez nem jelenti azt, hogy valami baj van velük, inkább azt, hogy ők nyerhetik a legtöbbet ebből a kezeléstípusból.
Nagy valószínűséggel a terápia lesz az első olyan élményük, amikor érzelmi sebezhetőséget élnek át egy másik emberrel, vagyis egy képzett terapeutával szemben. De ha az önbecsülési evő azt tapasztalja, hogy a terapeuta nem utasítja el a személyiségét, akkor képes lesz másokhoz is kapcsolódni az életben. Barátságokat alakíthat ki másokkal, és többé már nem az ételre támaszkodik, ha társaságra és vigaszra van szüksége.
Az önbecsülési evők számára hasznos lehet az ételek utáni sóvárgások értelmezése is, mivel így őszintébbek lehetnek önmagukkal. Ha szembesülnek az ételek utáni sóvárgásuk jelentése mögött rejlő igazsággal, ez lesz az első lépés az őket kísértő magányosság enyhítésében. Az önmagunkkal szembeni őszinteség mindig növeli az önbecsülésünket, és az ételek utáni sóvárgások értelmezése eredményes módszer arra, hogy őszintén megbékéljünk lényünk azon részeivel, amelyekkel esetleg félünk szembenézni.
Negyedik: A stresszevő
Az ilyen ember a harmadik alapérzésre, a feszültségre reagálva eszik túl sokat. Azt tapasztaltam, hogy két életterület vált ki stresszevést: ha valaki boldogtalan a munkája miatt, és ha elégedetlen a szerelmi életével. Mindkét életterületet nehéz megváltoztatni, és javításuk általában időt és erőfeszítést igényel. Mivel nem tudjuk egyszerűen egy csettintéssel „rendbe hozni” a szerelmi életünket vagy a munkánkat, túl sokat eszünk, hogy enyhítsük a feszültséget.
A stresszevők általában sokféle étel után sóvárognak, amelyek mindegyikét intuitív módon úgy választják meg, hogy csillapítsa feszültségüket és frusztrációjukat. Alkoholra vágynak, hogy kezeljék örökké feszült idegeiket, kávéra és kólára, hogy felpumpálják lelkesedésüket és energiájukat, csokoládéra, hogy csillapítsa a szerelmi életükben átélt csalódásokat, kenyérre és tejtermékre, hogy megnyugtassa őket, és rágcsálnivalókra, hogy levezessék a haragjukat.
Mivel előzhetjük meg a sóvárgást?
Az ételek utáni sóvárgás értelmezése az egyik módja annak, hogy hozzáférjenek az alapvető frusztrációs forrásokhoz, hogy közvetlenül kezelhessék azokat. Íme néhány jó tanács, amellyel bővíthetik életüket négy lényeges hozzávalóval, amelyek jóval hatékonyabban segítenek a feszültséggel kapcsolatban, mint az ételek és az italok:
- Testmozgás. A testmozgással kapcsolatban az a legjobb motivációs eszköz, ha kialakítunk egy olyan hozzáállást, amely arra irányul, hogy „az edzés nem szabadon választható tevékenység”. Helyezze a testmozgást ugyanabba a kategóriába, mint a napi zuhanyzást, és tekintse olyasminek, amit egyszerűen el kell végeznie. Nincs kifogás!
- Szórakozás és regenerálódás. A sértődés első számú forrása az az érzés, hogy mindenki másnak jut lazítás és szórakozás, miközben ránk marad minden házimunka és felelősség. Ez egy erőteljes, gyerekkorból visszamaradt érzelemmaradvány. Sokan érzik úgy, hogy a szórakozás időpocsékolás, és a gyengeség jele. De a szórakozás — mint a mozgás — mégis szükségszerűség, nem pedig luxus.
Szeretné úgy érezni, mintha lenne két plusz órája a nap során?
Ezt az érzést akkor fogja átélni, ha apró, napi szórakozásadagokat iktat az életébe. A szórakozás újra feltölti a lelket és a szellemet, és megadja számunkra azt az energiát és lelkesedést, amely kötelességeink teljesítéséhez szükséges. A szórakozásnak nem kell pénzbe kerülnie vagy tíz-tizenöt percnél hosszabb ideig tartania. Az a lényeg, hogy mindennap engedélyezzük magunknak a lazítást és azt, hogy jól érezzük magunkat.
- Szabadban töltött idő. A stresszevők életstílusa általában olyan, mint a forgószél. Versenyt futnak az ébredés pillanatától kezdve egészen addig, amíg este ágyba nem kerülnek. Ez a zaklatott tempó kevés időt hagy arra, hogy észrevegyék a hétköznapok egyszerűségét és szépségét.
- Spiritualitás. Ha a szívünket eltölti a szeretet és a hála, akkor nagyon kevés dolog tud az idegeinkre menni. A spirituális vagy vallásos emberek általában kevésbé sebezhetők a földi stresszkeltő tényezőkkel szemben, mert hisznek abban, hogy minden a lehető legjobban alakul. Ahelyett, hogy keservesen kínlódnának a hétköznapok apró-cseprő részleteivel, „elengedik” a dolgokat, és bíznak. Ez nem azt jelenti, hogy vakon elfogadják mások parancsait. A spirituális útmutatást követők a világ legsikeresebb emberei közé tartoznak.
Mind a négy stresszcsökkentő elem — a testmozgás, a szórakozás, a szabadban töltött idő és a spiritualitás — hatékonyan ötvözhető egymással. Például meditációval vagy imával társítva bármilyen típusú szabadban végzett tevékenység hihetetlen mértékben fokozza a pozitív érzéseket és az energiát. És ha nagyszerűen érezzük magunkat, akkor nem fogunk olyan sokszor ételek után sóvárogni.
Ötödik: A lavinaszerű evő
Gondoljon egy hógolyóra, amely lefelé gurul a hegyoldalon, egyre nagyobb lesz a lendülete és a mérete, és máris lesz egy elképzelése a lavinaszerű evő stílusáról. Az ilyen ember azzal kapcsolatos elhatározása, hogy ragaszkodjon valamilyen egészséges étkezéshez és edzésprogramhoz, rettenetesen ingadozik.
A lavinaszerű evőknél általában következetlen motivációs szint mutatkozik, mert fogyási erőfeszítéseik külsőleg motiváltak. Azonban ezek a külső motivációs források egyszerűen nem képesek biztosítani a tartós étkezési szokásváltozáshoz szükséges folyamatos, állandó ösztönzést. Szükséges a belső motiváció, amelynek a következőkre kell irányulnia:
- mennyi energiánk van akkor, ha egészséges ételeket fogyasztunk;
- milyen nagyszerű érzés, ha erősek az izmaink;
- mennyire csökkenti a testmozgás a feszültségünket és az aggodalmainkat;
- hogyan vezet magasabb önbecsüléshez, ha tisztelettel bánunk a testünkkel; és
- az a tény, hogy a súlyunk tekintetében csak a saját véleményünk számít.
Tehát ahelyett, hogy rákényszerítenénk magunkat egy fűszerezetlen, zsírmentes étrend követésére, reálisabb, ha keresünk egy ízekben gazdag, alacsony zsírtartalmú étrendet, amely az ízlelőbimbóknak is megelégedést okoz, és a táplálkozási igényeinket is kielégíti.
A lavinaszerű evők számára hasznos az ételek utáni sóvárgás értelmezése, mert ezzel fenntartják az étkezés belső motivációira irányuló koncentrációjukat. Az ételek utáni sóvárgást többé nem tekintik jelnek, hogy ezt mondhassák: „Mi haszna ennek? Éhes vagyok, tehát egyszerűen feladom ezt az ostoba diétát.” Ehelyett képesek arra, hogy jobban megértsék sóvárgásuk alapvető érzelmi jelentőségét.
Mind az öt érzelmi étkezési stílus alkalmazhatja!
Az étel-sóvárgások értelmezését a túlevésre irányuló erőszakos vágy csökkentésének vagy megszüntetésének eszközeként. Minél jobban megértjük magunkat, annál inkább képesek vagyunk együttműködni önmagunkkal – és nem dolgozunk magunk ellen. Nem kell harcolnunk önmagunkkal; ez szeretet nélküli dolog, ami csak depressziót és belső ellenállást alakít ki.
Ehelyett lépjünk tovább önmagunk gyengéd megértése és elfogadása felé.
Ha megpróbálunk semmibe venni egy érzelmet, az olyan, mintha megpróbálnánk figyelmen kívül hagyni egy gyereket, akinek rettenetesen nagy szüksége van a figyelmünkre. A gyerek csak hangosabban és sürgetőbben ordít, amíg a felnőtt végül tudomást vesz róla. Az érzelmeink éppen olyanok, mint az a gyerek. Ha tápláljuk őket, és figyelünk rájuk, akkor nem kell ordítaniuk velünk például a túlságosan élénk étvágy formájában.
Szerző: Langh Izabella
Gyakorló természetgyógyász vagyok. Táplálkozási és életmód specialista is vagyok, immár 12 éve próbálom az embereket egy egészségesebb életforma felé terelni, egyre több sikerrel.