Hogyan juthatunk el az étel utáni sóvárgástól az étel utálásáig?
Személyes példák, megoldások
Hozzám hasonlóan talán ön is átélte a következő élményt: gyerekkorában csúnyán megfázott, és a betegséghez hasfájás, szédülés, hányinger társult – az egész nyavalya mindenestül. Aztán az édesanyja készített vacsorát, de mivel nagyon beteg volt, az a vacsora nem tett túl jót önnek. Talán a készülő étel puszta illata is elég volt ahhoz, hogy émelyegni kezdjen. Vagy talán hozzám hasonlóan ön is legyűrte a vacsorát, és aztán felfordult a gyomra.
Ezután soha többé nem volt képes annak az ételnek az illatát érezni, megnézni vagy megízlelni az ételt anélkül, hogy rosszul lett volna. Számomra ez a lazac volt. Igen, anyám egy csodás lazacvacsorát készített nekem, de mivel az egyik emlékezetesebb gyerekkori betegségem idején ettem, soha többé nem akartam látni azt a rózsaszín halat. Egészen a húszas éveim végéig nem volt merszem ismét megkóstolni a lazacot. Arra számítottam, hogy azonnal rosszul leszek, mint annak idején. Megdöbbentő volt, amikor rájöttem, hogy imádom az ízét! Nem émelyített; élvezetet okozott! Mostanában a lazac az egyik kedvenc ételem.
Kell az inger az evéshez, mit mondanak a tudósok?
A pszichológusok az ilyen típusú élményeket „egyetlen próbálkozásból való tanulásnak” nevezik. Az embereknek és az állatoknak rendes körülmények között több élményre vagy „próbálkozásra” van szükségük, mielőtt egy érzelmet valamilyen semleges ingerrel párosítanak. Pavlov kutyájának például sokszor kellett hallania a csengőt, mielőtt a hangot az etetési idővel társította. A patkányoknak újra meg újra ételt kell kapniuk egy kar megnyomására válaszul, mielőtt megtanulják, hogy ha enni akarnak, akkor először meg kell nyomniuk azt a kart.
Valójában úgy tűnik, hogy az ételektől való undor betegséggel való párosítása a létező leggyorsabb kondicionálási válasz. Míg minden más kondicionálási élménynél idő kell, hogy a tanulás megtörténjen, mindenki megtanulja utálni az ételt egyetlen betegségreakciót követően az első alkalommal, amikor az előfordul.
Más figyelemre méltó kutatások azt mutatják, hogy a patkányok megtanulják másoktól vagy példa alapján, hogy az ételt betegséggel társítsák.
- Premenstruációs sóvárgások
- Valóban léteznek sóvárgáscsökkentő tabletták?
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
Hogyan együnk változatosan?
A változatos táplálkozásra való törekvés ösztöne erőteljesebb, mint az a késztetés, hogy a kedvelt ételünket együk. Ha ön is olyan, mint a legtöbb ember, akkor van valamilyen kedvenc étele, mégsem akarja csak azt az egy ételt fogyasztani. Egy idő után megundorodik attól, hogy csak csokitortát egyen. Vagy pizzát. Vagy bármit, ami történetesen a kedvence. Természetes módon sóvárog azután, hogy valami mást egyen.
Mikor esszük „túl” magunkat?
Az ember „eltelik” vagy elégedett lesz, amint elegendő mennyiséget evett egy ételtípusból. Noha ez az étel a kedvence, többé nem azt eszi, ha elé kerül valami más. Mondjuk, étteremben eszi az abszolút kedvencét, a marhasültet. Éppen kellően átsült, pontosan olyan, ahogyan szereti. És elég nagy adag is — egy óriási szelet!
Ekkor a pincér kihoz egy kosár fokhagymás kenyeret. A kérdés a következő: a sültnek tartogatja a helyet a gyomrában (végül is nagyon szereti, és nagyon drága dologról van szó), vagy átvált a fokhagymás kenyérre (ami ingyen van), és csökkenti a sült evéséhez rendelkezésre álló területet a gyomrában? Kétségtelenül eszik egy kis kenyeret, salátát vagy bármi mást a sültön kívül. Ez egyszerűen így természetes!
Egy másik vizsgálatban a híres kutató, Paul Rozin etetett patkányokat olyan étrenddel, amely minden szükséges tápanyagot tartalmazott, kivéve egyet: a tiamint, más néven B-vitamint. A patkányoknak megengedték, hogy annyit egyenek, amennyit akarnak, de fenntartották ennek a nélkülözhetetlen tápanyagnak a hiányát. Ezt követően Rozin két nagy tál ételt helyezett a vitaminhiányos patkányok elé, és hagyta, hogy teljesen szabadon válasszanak a kettő közül. A két tál étel összetevői, ízesítése és állaga azonos volt, az egyetlen különbség az volt, hogy az egyik tartalmazott B-vitamint, a másik pedig nem.
Mit tanulhatunk a patkányoktól?
Bámulatos bemutatót nyújtva a természet táplálkozással kapcsolatos önszabályozó képességéről, a vitaminhiányos patkányok zabálták a vitaminnal dúsított ételt, és szinte semmit nem ettek a vitaminmentes változatból. Némelyikük még fel is fordította a vitaminmentes tálakat, vagyis olyan viselkedést mutattak, amely általános, ha a patkányokat nem érdekli egy étel.
A patkányok még a vitaminszükségletük kielégítését követően is folyamatosan idegenkedtek az étel vitaminmentes változatától.
Lehetséges, hogy a patkányok rendkívül érzékenyek a testük energiaszintjére, és a vitaminmegvonás épp olyan irtózatos élmény számukra, mint ha megriadnak vagy megsérülnek? Mi más módon voltak képesek megkülönböztetni a más tekintetben azonos ételeket, hiszen a vitaminok ízét nem érzik? Bizonyára az történt, hogy a patkányok ráhangolódtak a megfelelő tápanyagokra adott testi reakcióikra.
Szerző: Langh Izabella
Gyakorló természetgyógyász vagyok. Táplálkozási és életmód specialista is vagyok, immár 12 éve próbálom az embereket egy egészségesebb életforma felé terelni, egyre több sikerrel.