• kezelések
• láz
• tünetek

A lázas állapot és diagnózisa

Bármilyen kritériumhoz is kötjük a láz definícióját, a gyakorlatban hőemelkedésnek kell tartanunk a hónaljban mért 37 °C feletti temperatúrát. Tudjuk, hogy a hőmérséklet normális értékeinek megállapítása céljából végzett rendkívül sok mérés alkalmával ez a felső határ jogosan bizonyult 37,2 °C-nak, mégis helyes, ha kóros állapotra gyanakszunk minden esetben, ha a hőmérséklet 37 °C fölé növekszik. Más kérdés, hogy organikus betegségről van-e ilyenkor szó vagy egyáltalán nincs szó betegségről. Ideális az volna, ha mindenkinek ismerhetnők minimális és maximális normális napi hőmérsékletét és csak ennek változását tekinthetnők kórosnak.

Ha a hőmérsékletet naponta többször és több napon át mérjük, lázgörbéket kapunk, amelyek lefutását régebben igen nagyra értékelték a diagnózisban, és amelyekre néha még ma is támaszkodunk, amelyek azonban igen sokat vesztettek jelentőségükből. Ma is fontos a betegség megítélésében a hőmérséklet napi változása, ingadozása. Ha a lázas hőmérséklet különbsége a nap folyamán 1 °C-nál nagyobb, remittáló lázról, ha emellett a nap folyamán a hőmérséklet 37 °C alatt is van, a láz intermittáló.

Septikus láz, lázak típusai

E két láztípus szövődésével találkozunk septikus megbetegedésekben, ezért ezeket – tehát a nagy hőmérsékletingadozásokkal és legtöbbször hidegrázással is járó láztipusokat – septikus láznak is nevezzük. Ma már aránylag ritkán látunk septikus lázat, mert a korán alkalmazott antibiotikumok, esetleg szteroidkészítmények megváltoztatják a lázmenetet. Ez vonatkozik az állandó magas láz, a febris continua típusára is, melynek klasszikus példája a tífusz abdominalis láza, vagy a croupos pneumoniae.

Az utóbbi igen ritka, az előbbit antibiotikumokkal gyorsan meggyógyítjuk. A febris recurrens visszatérő lázzal járó állapot, melyben láztalan időszakok lázas periódusokkal váltakoznak. Lényegében ilyenek a malária láztípusai, az onduláló lázak, az intermittáló hydronephrosissal, bronchiectasiával kapcsolatos lázak stb. Diphasisos lázról is szoktak beszélni, ha a kezdeti láz után következő láztalan időszakot tartósabb lázperiódus követi, pl. poliomyelitisben, más vírusbetegségekben, influenzában, leptospirosisban. A második lázperiódus azonban gyakran nem maga a betegség, hanem szövődmény következménye, esetleg recidiva vagy elégtelen antibiotikus kezelés következtében is megjelenik.

A láz e klasszikus típusai kevés támpontot nyújtanak a diagnózisban. Ugyancsak nem szolgálja az elkülönítő diagnózis céljait az sem, ha a láz lehetséges okai szerint csoportosítjuk megbeszéléseinket. Megjegyzendő, hogy a széles körben és nemritkán diagnózis nélkül alkalmazott antibiotikumok a betegség lázmenetét legtöbbször megváltoztatják, de befolyásolják annak egész klinikai képét is.

Lázat kiváltó okok

A lázat a hőközpontra ható fizikai vagy kémiai ingerek idézik elő. Betegségekben leggyakrabban bizonyos anyagokról van szó, amelyek vagy a kórokozó anyagcseretermékei vagy a szervezetben keletkeznek. Ma már ismeretes az a poliszacharid, melynek rendkívül kis mennyisége alkalmas láz előidézésére, és amely a mikroorganizmusoknak is lázkeltő anyaga. Az infekciókon kívül endogén anyagok is szerepelnek a láz okai között, rendszerint fehérjeszétesési termékek okozzák a malignus tumorok eseteiben észlelt tartós, makacs hőemelkedést vagy lázat.

Az exogén mérgek közül leginkább bizonyos gyógyszerek allergiás hatása vagy szennyezésként injekciókba keveredő anyagok („pyrogen anyagok”) hatása jön szóba. A nőközpont közvetlen izgalma a cerebrális láz oka (hypothalamus betegségek, agytumorok, commotio, contusio cerebri stb.). Ismerünk hormonális eredetű lázat is pl. hyperthyreosisban. Ilyen bizonyos nők premenstruális hőemelkedése is. Végül labilis vegetatív idegrendszerű egyének subfebrilitasára kell azt mondanunk – ha organikus betegséget nem találunk – hogy a hőemelkedés neurovegetatív eredetű.

Diagnózis felállítása

Ha azonban lázas beteggel van dolgunk, eljárásunk nem az, hogy valamennyi lehetséges okot végiggondoljuk, hanem legtöbbször az, hogy a lázon kívül kiemeljük a betegségnek valamely vezető tünetét, és ennek alapján igyekezünk diagnózishoz jutni. Ha pedig a láz a betegség egyetlen tünete, mégiscsak azokat a meggondolásokat alkalmazzuk, melyek a láztípus alapján is igyekeznek a betegségeket elkülöníteni.

Mindezek alapján tehát – megint csak a gyakorlatra tekintettel – némi következetlenséggel bizonyos láztípusokat, bizonyos vezető tüneteket egyaránt alapul veszünk és végül közösen tárgyaljuk azokat a megbetegedéseket, amelyekben sem a láz típusa, sem vezető tünet nincsen segítségünkre.

A lázas állapot elkülönítő diagnózisát tehát a következő csoportokban tárgyaljuk:

• subfebrilitas,
• septikus láz,
• rekurráló láz,
• tartós láz.

Az utóbbi csoportban a szívpanaszokkal, ízületi panaszokkal, légúti panaszok.

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.