Gyermekbetegségek

Törések gyermekeknél, hogyan kezeljük?

A gyerek önállósodásával megnő a töréses balesetek kialakulásának esélye. Ez a típusú baleset nem érinti a legkisebbeket, csak az önállóan járni, futni, ugrálni tudókat, vagyis 2-3 éves kor körül válik gyakorivá. A törések néhány típusa szinte kizárható ebben az életkorban, a fejlődésben lévő csontok szerkezete miatt. A gyerekkori törések nagy része a végtagokat érinti, amelyek különösen törékenyek: zöld gallytörés: a leginkább előforduló törés, az alkart érinti, a csukló a gyerek alá szorul esés közben, miközben a kar nyújtva van.

Spirál törés

A törés vonala spirálosán fut le a csont felszínén, leginkább az éppen járni tanuló gyermeknél fordul elő, aki menet közben meg akar fordulni, és ekkor elesik. A csont epifízise elválik a csont diafízisétől (a csontfej a csont középső részétől), a csonthártya törésének következménye; ebben az életkorban ilyenkor a két rész jellemzően elválik (például a csukló).

Mi történik?

A törés első tünete az erős fájdalom, ami a végtag mozgatásakor erősödik. Elképzelhető, hogy a gyerek nem képes megmozdítani a sérült testrészt, amely általában feldagad, elszíneződik, kékes lesz, esetleg rövidebbnek is tűnhet.

Mit tegyünk?

Az esetek nagy részében még a látszólag komolynak tűnő esések is csak felszíni sérülést (zúzódást) okoznak. Törés esetén is a gyógyulás sokkal gyorsabb gyermekkorban, mint a felnőtteknél, mert a növésben lévő szervezet gyorsabban regenerálódik. Ha a törés gyanúja felmerül, mielőtt kórházba vinnénk a gyermeket, előtte jéggel hűtsük le a fájó testrészt (a je­get ne közvetlenül a sebre tegyük, hanem egy kendőbe csavarjuk), ezzel csökkentjük a duzzanatot és a fájdalmat is. Majd úgy emeljük fel a gyereket, hogy a csont két vége ne mozduljon el egymáshoz képest a szállítás során.

Figyelem!

Súlyosabb baleseteknél, ahol a gerinc sérülése is gyanítható – ez a végtagokban jelentkező égő érzés, zsibbadás, esetleg érzéketlenség alapján merülhet fel bennünk -, ne mozgassuk a gyereket, amíg a mentő meg nem ér­kezik. A gerincoszlop sérülésének nagyon súlyos következményei lehetnek, minthogy a gerincvelő is sérülhetett, ezért a nem megfelelő mozgatás még tovább súlyos­bíthatja a gyermek állapotát.

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.