• betegség
• gyógynövények
• természetgyógyászat

Gondolatok a természet gyógyító erejéről

Az emberi test olyan egység, amelyben a különböző szervek mindegyikének más és más szerepe van, mégis valamennyi, kölcsönösen együttműködve, szerves egészet képez. A különböző szervek érintkezését elsősorban az idegrendszer bonyolítja le. Az idegek útján cserélődnek ki a külső és belső ingerek, amelyek az egyes szerveket irányítják és befolyásolják. Az egészséges szervezetszabályozó berendezkedései segítségével a legkisebb ingerre is azonnal „reagál”. E szabályozó berendezések célja, hogy az életjelenségek egyensúlyban maradjanak, az esetleg hirtelen keletkező zavarok kiegyenlítődjenek, az ártalmas hatások pedig távol maradjanak.

Betegség és önszabályozás

Betegségek keletkezésekor a szervezet ezen önszabályozása zavart; az ellentétes folyamatok nem egyenlítődnek ki. Az összhang veszélyben van, esetleg meg is szűnik, és a szervezet rendes egyensúlyát felborulás fenyegeti. Az egyes szervekben olyan elváltozások következnek be, amelyek miatt eredeti hivatásukat csak részben, esetleg tökéletlenül vagy pedig semmiképpen sem tudják teljesíteni. E normális munka zavara a tulajdonképpeni betegség!

Mikor a betegség külső okáról beszélünk, ezen azokat az ártalmakat értjük, amelyek külső befolyások (meghűlés, fertőzés, avagy sérülések) következtében keletkeztek. Belső okok közé soroljuk elsősorban a test és lélek közötti összefüggéseket, de ugyanakkor bizonyos kölcsönhatásokat is, amelyeket az úgynevezett belső elválasztású mirigyek befolyásolnak (ivarmirigyek, pajzsmirigy, agy függelék, mellékvese stb.).

A betegség lényege néha ismeretlen és rejtélyes

Vegyük például az egyszerű sebgyógyulási folyamatot. Csodálatos és sok tekintetben megmagyarázhatatlan az erők együttműködése, amelyek végeredményben mind a gyógyulást célozzák. Minden egyes betegség tulajdonképpen két egymással ellentétes folyamat küzdelme. Az egyik: a kórokozó (bacilus, egyéb ártalom stb.) támadása, a másik: a szervezet védekezése a behatolt ártalom leküzdése érdekében. A beteg gyógyulása vagy nem gyógyulása (azaz halála) attól függ, hogy e párviadalban melyik erő győzedelmeskedik, melyik küzdőfél marad a porondon. Eleinte a harc kimenetele bizonytalan. A betegség vége mutatja meg, hogy melyik küzdőfél marad alul. Ha a védelem győz: ez a gyógyulás.

A betegség fogalma

Maga a betegség fogalma bizonyos tekintetben tisztázatlan; ugyanis a betegség és az egészség között nem lehet pontosan megvonni a határt; mindig találunk átmenetet. A szervezetet születésétől kezdve állandóan érhetik ártalmak, és szüntelenül küzd is ellenük. Ha például elfogyasztunk egy bizonyos ételt, annak nem minden egyes alkatrészére van a szervezetnek szüksége. A szükségtelen tápanyagot (a salakot) a szervezet kiválasztó szervei segítségével üríti ki. Ezen folyamatot is védelemnek tekinthetjük.

Ha azonban az ételben olyan anyagok is vannak, amelyek a szervezetre károsak (például romlott vagy olyan étel, ami iránt a szervezet bizonyos undort érez), a szervezet azonnal megindítja védekező munkáját hányás, hasmenés, fokozott vizeletkiválasztás, izzadás útján vagy köhögéssel, amelyeknek célja a nemkívánatos idegen anyagot a szervezetből eltávolítani. Az ilyen védekezési folyamatokat orvosi szemmel nézve nem tekinthetjük betegségnek, habár magunkban véve már betegségi tüneteket jelentenek. Az egyszerű és ártalmatlan, sőt hasznos védekező köhögés és az idült hurutok között tehát nincs éles határvonal, az átmenet fokozatos.

Az elmúlt évtizedek alatt az orvostudomány nagy átalakuláson ment át. Új irányok, eljárások és gondolatok keletkeztek, melyeknek hatása alatt a gyógytudomány teljesen átalakult. A tizenkilencedik század nagy tudományos felfedezései: a kórokozó bacilusok (baktériumok) felismerése, a laboratóriumi munka tökéletesítése, a röntgenvizsgálatok fejlődése stb. bizonyos mértékben téves irányban befolyásolta és alaposan eltérítette a régi orvosgenerációk évszázados, bevált szemléletét, melynek alapját a természetes gyógymódok képezték.

A tudományos felfedezések túlzottan fellelkesítették az orvosokat, akik a diagnosztikai eszközök napról napra tökéletesedő rohamának hevében azt hitték, hogy a betegség felismerése és a vegyi úton előállított gyógyszerek tömege arra képesíti az orvost, hogy a betegség tüneteit az óramű pontosságával megszüntesse és eltüntesse.

A régi irányzatot, amely a természetes gyógymódok útján haladt, mint valamilyen divatját múlt és maradi kezelési módot, szinte lemosolyogták. A bakteriológia, a szerológia, a sebészet, az immunterápia és az új, sugaras gyógyeljárás, továbbá a vegyi úton előállított gyógyszerek alkalmazása lépett előtérbe. A nagy felfedezések által kiváltott lelkesedés lassan odáig vezetett, hogy azt az orvost, aki e kétségtelenül nagy horderejű vívmányok tekintetbe vétele mellett sem hanyagolta el a régi természetes gyógymódok eszközeit, és a szervi tüneteken felül súlyt helyezett az egész szervezet természetes befolyásolására, a nap, a helyes táplálkozás, a gyógyvizek, a gyógy földek, a gyógynövények, a lelki tényezők igénybevételére, lelkiismeretlen orvosnak tartották.

Miként azonban minden nagy felfedezéssel történni szokott, amikor az örömteljes lelkesedés hevében azt hisszük, hogy most már minden problémát megoldottunk, a gyakorlat kiábrándulást tartogat, amely szükségessé teszi az első lelkesedés lelohadása után a józan bírálatot. A fizika örök törvénye, mely szerint minden akciót reakció követ, itt is érvényes. Az első sikerek annyira tündökölnek, hogy nem látunk, nem ítélünk higgadtan és elragadtatjuk magunkat. Bizonyos idő elteltével azonban ismét mutatkoznak az árnyvonalak, ismét tisztábban látunk, és akkor megint figyelünk és észrevesszük, hogy mégsem oldódott meg minden. Megvan ugyan a kórokozó, megleltük az ellenmérget, amely a lombikban elpusztította a bacilust, talán a szervezetben is pusztít, de megmaradnak egyes betegségtünetek; nem oldottuk meg tökéletesen a gyógyítást.

Vegyünk néhány közismert példát

Kétségtelenül nagy vívmány volt, amikor Koch professzor felfedezte a legsúlyosabb népbetegség, a tuberkulózis kórokozóját, a róla elnevezett bacilust. Még nagyobb lett az öröm, mikor sikerült a bacilusokból előállítani az első gyógyszérumot. Megfelelő kezelés után ezt beolthattuk a beteg szervezetbe, és kétségtelenül bizonyos eredményeket is elértünk. Köztudomású azonban, hogy a tuberkulózis teljes és maradéktalan gyógyítása továbbra is elérhetetlen maradt. Habár a mai gyógyászat a tuberkulózis terén az összes tudományosan elért vívmányokat felhasználja, mégis azok lényeges részét – ma sokkal inkább, mint valaha – a természetes gyógymódok, a tiszta magaslati levegő, a megfelelő edzés és a helyes táplálkozás képezi.

Vegyünk egy további meggyőző példát

Valakinek csípőízületi tuberkulózisa van. Bármennyire fejlődött is a sebészet, a géptechnika, ha a tuberkulózis ellen bevált klíma-és táplálkozási lehetőségeket, tehát a természetes gyógymódokat nem használjuk ki tökéletesen, a várt gyógyulás elmarad. De vegyünk egy további betegséget példának: a cukorbajt. Régebbi időben nem ismertek még az inzulint, a hasnyálmirigy váladékát, de sejtették, hogy a cukorbaj okozóját a mirigyben, esetleg még a májban kell keresni. Régi gyakorlati tapasztalatok alapján a gyógyítás fő irányát a diéta és a fürdőhelyi kezelés képezte.

Valóban Nobel-díjra méltó felfedezés az inzulin. Befecskendezésére a vércukor csökken. Az első lelkesedésben már azt hitték, hogy ha naponta beadjuk, nem lesz a betegnek cukra, és így szükségtelenné válik a diéta is, mert ha több inzulint adunk, akkor a beteg kedvére ehet annyi szénhidrátot, amennyit akar. Nincs tünet, nem lesz betegség. A későbbi évek a kijózanodást hozták. Valójában nagy nyereség az inzulin, mert súlyos esetekben életmentő, de hol vagyunk attól, hogy a cukorbajt gyógyíthatónak állíthassuk! Marad továbbra is a diéta és a fürdőhelyi kezelés. E példákat még sokáig folytathatnánk.

Természetes gyógymódok alkalmazása

Az utóbbi években ismét újjászületését éli a természetes gyógymódok alkalmazása. Tálán részben az előbb említett, úgynevezett kiábrándulás hatása alatt mind az egyén, mind maga az állam (amely a szociális biztosítások révén mind nagyobb részt vállal a közegészségügy fejlesztésében) tudatára ébredt annak, hogy nemcsak a fennálló betegségek leküzdésére, hanem sokkal inkább a betegségi hajlamnak már csírájában való elfojtására, azaz a megelőzésre kell a fő súlyt fektetni. Ma már ott tartunk, hogy mind az állam közegészségügyi szervei, mind az egyetemek, a természetes gyógymóddal foglalkozó klinikák tudós professzorai oltják be az eljövendő orvosgenerációba a gyógymód előnyös alkalmazási lehetőségeit.

Korlátozott orvosi kapacitás

Az orvostudománynak és a tudomány végrehajtó szerveinek, az orvosoknak nemcsak a már fennálló betegségek gyógyítása a célja, hanem a betegségek megelőzése is. Az orvos hivatalos helyisége, a rendelőszoba, erre csak ritkán nyújt alkalmat. Egészséges ember ugyanis alig keres fel bennünket, hiszen a beteg ember is csak végszükségben fordul orvoshoz. Másrészt az orvos annyira túl van halmozva munkával a rendelőjében – miközben a váróban a betegek türelmetlenül várják a sorra jutást – hogy fizikailag is lehetetlen a legszükségesebb vizsgálaton és rendelésen kívül még részletes felvilágosításokat is adni.

A betegségek megelőzését azonban csak szívós felvilágosító munkával érhetjük el, ami szintén orvosi hivatás. Ha sikerül a figyelmet felhívni a jelentéktelennek látszó, de valójában végzetes hibákra, amelyek a helytelen életmód és helytelen táplálkozás következményei, már fél sikert értünk el.

Felvilágosító munka, természetes gyógyítás célja

A felvilágosító munkának ki kell terjedni arra is, hogy a természetes, istenadta gyógyítás eszközeit nemcsak a gyakorló orvosokkal, de az emberiséggel és különösen a vezető, úgynevezett intelligensebb réteggel, a műveltebb középosztállyal is megismertessük. Ennek hivatása viszont a környezetében élő népet felvilágosítani, felnövekvő gyermekeit ebben a szellemben nevelni. Magasztos és szent hivatás ez mindenki számára, mind saját családja, mind nagyobb családja, a nemzet és így a haza szolgálatában. Közegészségügyi vezetőink ma már ráeszméltek arra, hogy a felvilágosítás nagy haszonnal jár.

Kezdetben orvosok körében is voltak ellenzői a felvilágosításnak, azzal érveltek, hogyha olyan könyvet adunk a laikus kezébe, amelyben a betegségek tüneteit és okait leírjuk, akkor kárt okozunk, mert a betegségektől félő ideges ember minden tünetet magára fog olvasni, és ezzel szaporítjuk a képzelt betegek számát. Nem volt soha helytálló az ilyen felfogás, mert biztos, hogy vannak képzelt betegek, de mennyivel több ezeknél a képzelt egészségesek száma?

Felvilágosító munkánkkal tehát nem gyarapítjuk a képzelt, úgynevezett neuraszténiás betegek számát, akik úgyis felkeresik az orvost, akinek feladata az ideges, az esetleges képzelt beteget is elismerni és gyógyítani. Természetesen a felvilágosítás sohasem azt a célt szolgálja, hogy a beteg Öngyógyításba kezdjen, ha saját magán betegségi tüneteket észlel. Aki beteg, az feltétlenül orvost igényel, aki egyedül hivatott, a beteget szakszerűen kivizsgálva, megadni a gyógykezelés módját. Ha új ruhára van szükségünk, megnézzük ugyan a divatlapokat, de a lapok átnézése után mégsem esünk abba a kísértésbe, hogy saját magunk szabjuk ki és varrjuk meg a ruhát, hanem elmegyünk a szabómesterhez.

Céljaink

A cikksorozat célja a természetes életmód, gyógymód és gyógyhatásainak ismertetése. Főleg a betegségek megelőzése érdekében. Buzdítás ez a könyv a helyes életmód gyakorlására. Ahol a betegség már tüneteket okozott, intő figyelmeztetést és biztató sugalmazást adunk arra, hogy a legtöbb betegséget módunkban áll a természet egyszerű, istenadta eszközeinek igénybevételével, szakorvos kellő irányítása mellett gyógyítani.

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.