Hátfájás

Hátfájás – Próbáljuk ki az akupunktúrát és az akupresszúrát!

A tűszúrásokkal gyógyító akupunktúrát több ezer éve használják Kínában. A hagyományos kínai felfogás szerint az energia 12 meridián- vagy ös­vénypáron és még két különleges meridiánon át áramlik. Az energiaáramlás egyensúlyvesztése megjelölt pontokon beszúrt tűkkel történő in­gerléssel helyesbíthető. Viszont a nyugaton al­kalmazott akupunktúra a nyugati tudományban is elfogadott élettani koncepciókon alapul. A szókincs és a pontok számozása mindkét rendszerben azonos.

Ujjal történő nyomás hatása

Önmagunkon természetesen nem alkalmaz­hatjuk az akupunktúrát, de az akupresszúra, az akupunktúrás pontok ujjal történő nyomkodása igen hasznos lehet, és önállóan is végrehajtható. Kétoldalt rátesszük a két mutatóujjunkat a pon­tokra, és gyengéden megnyomva mozgatjuk az ujjunkat az óramutató járásának megfelelő irány­ban fél-három percen át.

Végezzük el ezt napon­ta háromszor addig, amíg nem érezzük úgy, hogy a fájdalom enyhült. Ártani nem árthat, és nagyon egyszerű, jóval egyszerűbb, mint ahogy azt a könyvekben olvastuk.

A hátfájással küszködő em­berek öngyógyításában igen hasznos az alábbi öt pont:

  • Epehólyag 20 (EH20). Könnyen megta­lálható egy kis mélyedésben a tarkón, kb. 2,5 cm-rel jobbra, illetve balra a tarkó kö­zépvonalától. Használ fej- és nyakfájás ese­tén, valamint a hát felső részének fájdalmát enyhíti.
  • Epehólyag 21 (EH21). Ugyancsak könnyen meg lehet találni a trapézizom közepén. Ez a hatalmas izom hosszában a koponya­alaptól derékig, oldalt a lapockacsontig ér. A hát mindkét oldalán megtalálható, együtt egy nagy trapézt formáznak, innen kapták a ne­vüket. Ha a jobb kezünket rátesszük a bal vállunkra, a középső ujjunk vége valószínűleg éppen hozzáér a ponthoz. Nagyon jó váll- és nyakfájás ellen, valamint a hát felső része fáj­dalmának enyhítésére.
  • Vastagbél 4 vagy Végbél 4 (VB4 vagy VB4). Az úszóhártyán van a hüvelykujj és a mutatóujj között. Sok célra használható pont; kínzó fájdalmaknál segít.
  • Gyomor 36 (GY36). A sípcsont és a szár­kapocscsont közötti mélyedésben található. Ülőidegzsába vagy a hátból a lábakba su­gárzó fájdalom csökkentésére kiváló. A térd alatt található, kb. 2,5 cm-rel kijjebb a kö­zépvonalnál, ahol eltéveszthetetlenül érez­hető egy mélyedés a két csont között.
  • Hólyag 54 (H54). A térd mögötti hajlatban van. Feküdjünk hanyatt, hajlítsuk be a tér­dünket, talppal a padlón vagy az ágyon. A pont a térdhajlat közepén van, és nagyon alkalmas az akut hátfájás enyhítésére.
Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.