• orvos

Az orvos kiválasztása

Egy évszázaddal ezelőtt a híres kanadai orvos, William Osler ezt mondta diákjainak: „Az orvo­soknak nem foglalkozása, hanem hivatása van; a gyógyítás művészet, nem pedig üzlet.”

Ennek hallatán ma, amikor egyre megszokot­tabbá válik az egészségügy terén is a fogyasztói szemlélet, az ellátásért fizető átlagember így ér­velhet: „Ha az orvostudomány nem üzlet, miért kell fizetnem a gyógyításomért? Ha nem vagyok megelégedve az orvosommal, ugyanúgy lecseré­lem, mint azt az autószerelőt, aki legutóbb rosszul javította meg a kocsim kipufogóját.”

Az orvos is tévedhet

Ha úgy véli, hogy az orvosok tévedhetetlenek, bizonyára nem sok tévéfilmet néz. Régebben az orvost csillogó szemű apafigurának vagy ragyo­gó megjelenésű hősnek ábrázolták. A mai lestra­pált tévédoktorokat mindenféle zűrzavar jellemzi – rossz a házasságuk, szenvedélybetegek, sava­nyúak, kedvetlenek -, hibáikat és tévedéseiket ugyanúgy magukra öltik minden epizódban, mint a fehér köpenyt. A sok dráma közepette is nyilvánvaló az üzenet: az orvos is ember.

Ennél is fontosabb az, amire a műhiba kifeje­zést használják – nincs rá szebb szó.

Az egészségügyben nemcsak az orvosok követ­hetnek el hibát, de a nővérek, a gyógyszerészek és mások is. A Harvard Egyetemen és a bostoni Beth Israel Diakonissza Orvosi Központban tevékenykedő dr. Jerome Groopman a How Doctors Think (Hogyan gondolkodnak az orvo­sok) című könyvében bennfentes véleményt fo­galmazott meg arról, hogy időnként miért állapí­tanak meg rossz diagnózist és alkalmaznak nem megfelelő kezelést az orvosok.

Egyszerűen arról van szó, hogy az orvos is olyan, mint a többi em­ber!

Néha egyéni elfogultság vagy személyes ér­zések befolyásolják a döntéseit. Az alábbiakban három olyan okról esik szó, amely miatt elő­fordulhat, hogy az orvos rossz diagnózist állít fel, vagy nem ismer föl egy betegséget.

A látszat csal Dr. Groopman elmeséli annak az idegesnek tűnő fiatal nőnek az esetét, aki egyre fogyott annak ellenére, hogy orvosa magas ener­giatartalmú étrendet írt elő neki. Az orvos arra gyanakodott, hogy valamilyen táplálkozási rend­ellenessége van, például anorexiás. A valóságban coeliakiája (lisztérzékenysége) volt, egy olyan be­tegség, amelyben liszttartalmú ételek fogyasztása esetén a tápanyagok nem szívódnak fel a bélből.

Feltételezések

Ha egy orvos az influenzajárvány közepén egy tucat influenzás beteget vizsgált már meg aznap a rendelőjében, akaratlanul is hajlik arra, hogy a következő lázas és nehezen lélegző beteget szinten influenzásnak vélje. Pedig a láz és a légúti panaszok sok más betegségre is jel­lemzőek. Dr. Groopman leír egy esetet, amikor a beteg, aki az influenza számos tünetével ren­delkezett, azt mondta az orvosnak, hogy bevett néhány szem aszpirint. Az orvos ezt figyelmen kívül hagyta. Később kiderült, hogy a nő több tucat aszpirintablettát vett be, és nem influenzás volt, hanem tünetei aszpirin-túladagolás miatt jelentkeztek.

Az orvos is érző lény

Ez természetesen azt is je­lenti, hogy együtt érez a betegeivel. A jó orvos gondoskodó és együtt érző. Ám dr. Groopman szerint előfordulhat, hogy a túlzott empátia miatt figyelmen kívül hagy valamit vagy rossz diagnózist állít fel. Saját esetét meséli el, amikor egy az osztályán fekvő rákos beteggel nagyon összebarátkozott. Mindketten lelkes futók voltak és szerették az irodalmat, sokat beszélgettek ezekről a témákról.

Egy alkalommal a beteg bőrét vizsgálva attól tartott, hogy a vizsgálat kel­lemetlen a betegnek, és abba is hagyta. Emiatt nem vett észre egy tályogot, amely elfertőződött és meg is ölhette volna a pácienst. Másrészről dr. Groopman arra is felhívja a figyelmet, hogy ha a beteg úgy érzi, orvosa nem szimpatizál vele, ideje másik orvost keresni.

A megérzések tévesnek bizonyulhatnak

Nem elég, ha jó a diagnózis, a kezelésnek is he­lyesnek kell lennie. Nem lehet találgatni, a leg­több betegség gyógyításával kapcsolatban vilá­gos útmutatás szerepel az orvosi könyvekben és folyóiratokban. Ez az útmutatás a betegséget és annak kezelését tanulmányozó kutatók kollektív bölcsességének eredménye. Nincs garancia a ha­tásosságára, de a tudományos vizsgálatok szerint mégis a legjobb megközelítést képviseli, és a leg­jobb esély a gyógyulásra.

Ennek ellenére meglepően sok orvos nem vesz tudomást a terápiás irányelvekről. A RAND Corporation nevű nonprofit szervezet kutatói egy tucatnyi amerikai városban több ezer, külön­féle betegségekben szenvedő beteg kórtörténetét elemezve azt találták, hogy csak az esetek 55 százalékában kapták meg a páciensek a hiva­talos szervezetek által ajánlott megelőző és gyó­gyító kezelést.

A mulasztás olykor végzetes következményekkel is járhatott. Például a szív­infarktuson átesett betegek mindössze 45 száza­lékának írtak fel béta-blokkolókat, holott köz­ismert, hogy ebben a betegcsoportban ezek a gyógyszerek csökkentik a halálozás kockázatát. A legfelháborítóbb, hogy a béta-blokkolók ked­vező hatását már több mint 25 éve leírták.

Mi ennek az oka?

Dr. Péter Wyer a Columbia Egyetemről úgy véli, hogy sok orvos az általuk tisztelt szaktekintélyekre hagyatkozva vagy a megérzéseire hallgatva hoz döntéseket a betegek kezeléséről, még akkor is, ha ezek a döntések nem felelnek meg az orvostudomány mai állásá­nak. Dr. Wyer olyan programot indított el, amelynek célja, hogy az orvosok megértsék és használják a klinikai kutatások eredményeit.

Bár szerinte és mások szerint is van létjogosultsága annak, hogy a betegek vizsgálata és kezelése so­rán az orvosok hallgassanak a megérzéseikre és hasznosítsák tapasztalataikat, sokkal jobban kel­lene támaszkodniuk a rendelkezésükre álló tudo­mányos eredmények és bizonyítékok hatalmas tömegére. „Azt szeretnénk, ha az orvosok sokkal többet tudnának a bizonyítékokról”, mondja.

A legjobb egészségügyi ellátás

Mindig jól jön, ha kiműveljük magunkat az egészséggel kapcsolatos témákban, de betegség esetén erre fokozottan szükség van. Hol van már az az idő, amikor csak egyetlen megoldás létezett valamilyen betegség gyógyítására, és azt mindenki elfogadta. Ma a bete­gek gondosan utánanéznek a kezelé­si módoknak és a szakembereknek, valahogy úgy, mint amikor új autót vagy mosogatógépet vesznek.

Kutatást folytatnak, egészséges szkepticizmussal vértezik fel magu­kat, és számtalan kérdést tesznek fel. A mai világban, amikor az orvosi ellátás drága, a választási lehetőségek száma pedig bőséges (Magyarországon főként a ma­gán-egészségügyi piacon), mind többen sze­retnék tudni, mit kapnak a pénzükért.

Felteszik tehát a kérdést: valóban ez a legjobb gyógyír számomra?

Amikor Stephen H. Schneider megtudta, hogy a non-Hodgkin-lymphoma ritka típusában szen­ved, amely a rákbetegség egyik formája, két lehetőség közül választhatott. Átlagos betegként mindent ráhagy az orvosokra, és reméli, hogy előbb-utóbb meggyógyul, vagy utánanéz a beteg­ségének és felhasználja az így szerzett ismerete­ket. A második megoldást választotta, s alapo­san utánaolvasott a különböző kezelési módoknak, nemcsak azoknak, amelyeket már al­kalmaztak, hanem a kísérleti fázisban lévőknek is. Orvosainak pedig a kezelés minden lépésében kérdéseket tett föl.

Nem tiltakozott, nem akadékoskodott, egyszerűen arra kérte az orvosokat, hogy részese lehessen a kezelésével kapcsolatos döntéseknek. Azok először nem nagyon akartak ebbe bele­egyezni, de amikor látták, hogy valóban sokat tud a betegségéről, komolyan vették kívánságát. Több alkalommal is sikerült rábeszélnie az orvo­sokat, hogy ne teljesen az előírásoknak megfele­lően járjanak el, és próbáljanak ki új kezelési módokat is. Valószínűleg ennek köszönhetően maradt életben, és volt ideje megírni a The Patient from Hell (Páciens a pokolból) című könyvét, amelyben leírta a betegségével kapcso­latos tapasztalatait.

Schneidernek a legtöbb beteggel szemben előnyt jelentett, hogy számára nem volt ismeret­len terület a tudományos kutatás, lévén a Stanford Egyetemen a globális klímaváltozás ismert kutatója. De nem kell előkelő egyetemen szerzett diploma ahhoz, hogy valaki az egészség­ügyi ellátás területén tudatosabb fogyasztó legyen. Csupán kitartásra és megfelelő kérdésfelte­vésre van szükség, valamint arra, hogy a beteg ne áldozatnak, hanem kulcsfontosságú szereplő­nek lássa magát.

„Ha részesévé válsz a kezelésednek, az orvo­sok tudni fogják, hogy hozzáértő beteg vagy, és jobb, ha ők is résen vannak”, mondja Schneider, „emiatt az átlagos helyett a legjobb kezelést kaphatod.”

Ez a hozzáállás segít úrrá lenni azokon az egészségügyi helyzeteken, amikor kisebb-na­gyobb dilemmákkal állunk szemben, legyen az komoly baj vagy apróbb kellemetlenség.

Ebben a cikksorozatban megtanítjuk Önnek ezt a fajta magatartást_

• Úgy működjön együtt az orvosokkal, hogy esélye legyen az optimális ellátásra.
• Tanulja meg megkülönböztetni a sajtó híreiben a valódi figyelmeztetést a fölösleges riogatástól.
• Szerezzen pontos, elfogulatlan információkat betegségéről, hogy jobb döntéseket tudjon hozni az ellátásával kapcsolatban.

Hogyan találjunk megbízható információt a világhálón?

Régen, ha egy beteg meg akart tudni valamit a betegségéről vagy a tervezett kezelésről, nem sok segítségre számíthatott az orvosi rendelőn kívül. Ha a helyi könyvesboltban sem talált megfelelő forrásmunkát, elmehetett a könyvtárba, lefújhat­ta a port valamelyik húszéves orvosi kézikönyv­ről, és reménykedhetett, hogy az abban talált információ nem reménytelenül elavult vagy hiá­nyos, pedig minden valószínűség szerint az volt.

Manapság rengeteg orvosi témájú információ­hoz juthat hozzá bárki pillanatok alatt, ha fel­megy az internetre. „Régen az orvosok őrizték a tudás házának bejáratát, mára azonban a fogyasztókhoz kerültek a kulcsok”, mondja dr. Vicki Rackner seattle-i sebész, aki tanulmá­nyokat ír és előadásokat tart az orvos-beteg viszonyról.

Kétségtelen tény, hogy a világhálót elárasztják az orvosi témájú honlapok

A tudás hatalom, mondja a régi bölcsesség, de zavarba is ejthet, mi több, roppant ijesztőnek tűnhet azok számára, akik nem tudják, hogyan kell használni. Az aláb­biakban megtanítjuk Önt, hogyan keresse meg a megbízható orvosi témájú információkat és hogyan használja okosan őket.

Megbízható honlapok

A világháló roppant demokratikus – bárki, aki­nek számítógépe, internet-hozzáférése és valamilyen ötlete van, összehozhat egy honlapot -, de egyúttal komoly feladatot is jelent a kibernetikus térben való utazgatás. Ha beírja egy betegség ne­vét a keresőbe, egész biztosan számtalan olyan találata is lesz, amely kétséges gyógymódokról szól és őrült teóriákat tartalmaz a betegség ere­detére vonatkozóan.

Ha a honlap tele van he­lyesírási, gépelési hibával és kezdetleges grafiko­nokkal, jogos a gyanú, hogy olyasvalaki hozta létre, akiben nagyobb a buzgóság, mint a tudás. Ám a jobban kivitelezett oldalak sem okvetlenül tartalmaznak pontos, kiegyensúlyozott vagy át­fogó információkat.

Dr. Gunther Eysenbach, a Torontói Altalános Kórház orvosa kidolgozott egy rendszert, amely­nek segítségével a betegek tesztelhetik az online érkező tudás hitelességét és az orvosi témájú honlapok megbízhatóságát, íme néhány tipp:

1. Ellenőrizze a tényeket!

A hiteles, megbízható újságírók a tudomásukra jutott tényeket más források segítségével ellen­őrzik. Ezt kell tenni a világhálón talált adatok­kal is. Ha fontos információra bukkan a beteg­ségével kapcsolatban, keressen fel egy sor más honlapot is, és nézze meg, hogy azok ugyanazt állítják-e.

2. Lépés: Ellenőrizze az adatok meg­bízhatóságát!

Mennyire tűnik frissnek, illetve elavultnak az információ? Egyes honlapokon meg lehet nézni, mikor frissítették utoljára. Ellenőrizze az orvosi témájú közlemények megjelenési dátumát. Ha évekkel ezelőtt tették őket közzé, lehet, hogy már nem helytálló a tartalmuk.

Előfordulhat, hogy érdekellentétek miatt nem objektív az információ? Ilyen lehet például, ha valamilyen csodálatos szerről szól a hír, amelyet azonnal el is akarnak adni Önnek.

Pártatlan a honlap tartalma? Felsorolja pél­dául egy kezelés kapcsán mind az előnyö­ket, mind a hátrányokat?

3. lépés: Mit mondanak mások?

Gépelje be a honlap nevét egy keresőbe, hogy lássa, mások jó véleménnyel voltak-e róla, vagy esetleg kétségbe vonták a megbízhatóságát.

4. lépés: Ne játssza az orvost!

Ha rátalált a megbízható orvosi tárgyú honla­pokra, ne essen abba a hibába, hogy megpróbál­ja saját maga diagnosztizálni a betegségét. „Hamarosan rá fog jönni, hogy ez nem is olyan egyszerű”, mondja dr. Rackner. Tegyük föl, hogy belázasodik, és elhatározza, hogy az internet segítségével állapítja meg, mitől. Hama­rosan megtalálja, hogy feltehetőleg influenzás. Vagy középfülgyulladása van. Vagy kanyarója, agyhártyagyulladása, maláriája, esetleg még vagy 600 másik kór közül gyötri valamelyik. „Veszélyes dolog, ha saját kezébe akarja venni a kórismézést”, figyelmeztet a doktornő. Hagyja ezt az orvosra!

Ehelyett mentse el kutatási eredményeit, vigye magával őket a rendelőbe, és kérje meg orvosát, hogy magyarázza el, amit nem ért. Ma az orvo­sok többsége már elfogadja, hogy a beteg utána­néz a bajának az interneten, és az információk­kal felvértezve jelenik meg a rendelőben. Egy 2007. évi felmérés szerint az orvosok kétharma­da pozitívnak tartja ezt a jelenséget.

Végül pedig ne érezze úgy, hogy kötelező órá­kat töltenie a képernyő előtt!

Egyesek azt képze­lik, hogy rossz betegek, ha nem rohannak haza a rendelőből és pötyögik be azonnal a keresőbe a betegségük nevét, mondja dr. Rackner. Nincs azzal semmi baj, ha valaki elfogadja az orvos diagnózisát és meg van elégedve a javasolt keze­léssel. Ha kényszeríti magát, hogy folyton újabb részletek után kutakodjon, csak még idegesebb lesz. Legyen tisztában azzal, hogy mekkora adag információ a legmegfelelőbb Önnek!

A leggyakoribb hiedelmek az egészséggel kapcsolatban

Bizonyára hallotta gyerekkorá­ban a figyelmeztetést, sőt lehet, hogy továbbadta gyermekeinek is: „Ne ülj olyan közel a tévéhez, mert megvakulsz.” Van benne lo­gika, de semmilyen tudományos alapja nincs ennek a jó tanács­nak. Sokkal hasznosabb volna ezt mondani: „Ne ülj annyit a té­vé előtt, mert meghízol és figye­lem-összpontosítási zavar alakul­hat ki benned.”

Az orvosi témákkal kapcsolatos tévhitek és hie­delmek szájról szájra terjednek, majd idővel tényként fogadják el őket. Sok közülük triviális és ártalmatlan, mint például hogy evés után egy óráig nem szabad úszni, mert az ember görcsöt kap és vízbe fulladhat, vagy hogy hideg időben nem szabad vizes fejjel kimenni, mert megfázunk.

Vannak azonban olyan téves elképzelések, amelyek már ártalmasak, például hogy valaki le­het „egy kicsit cukorbeteg”; hogy a védőoltások kiválthatják azokat a betegségeket, amelyek ellen adják őket; hogy a szívbetegségek csak férfiakat érinthetnek; vagy hogy egészségünk szempont­jából a gének fontosabbak, mint az, hogy mit eszünk és mennyit mozgunk.

Mi az oka annak, hogy elhisszük ezeket a téves elméleteket?

Néha azért jönnek jól, mert általuk igazolást nyerhet az oktondi viselkedés. Például amikor a dohányosok úgy döntenek, hogy el­hiszik, miszerint az alacsony kátránytartalmú cigaretta kevésbé ártalmas – holott ennek az ellenkezője bizonyosodott be -, csak azért, hogy nyugodt szívvel dohányozhassanak.

Azt mondta az anyám, az apám, a tanárom vagy a bátyám, hogy ez igaz. „Ha olyan személy mond Önnek valamit, akit tisztel, vagy akitől fél, valószínűleg fenntartás nélkül elfogadja”, állítja dr. Shmerling. Néha még akkor is ragaszkodunk az ilyen „tényekhez”, ha időközben megbizonyo­sodtunk az ellenkezőjükről.

A leggyakoribb hiedelmek

Az igazság az, hogy az egészségünkkel kapcso­latos elképzeléseink meglepően nagy hányada részben vagy egészében téves.

Az alábbiakban szó esik néhány ilyen téveszméről

ELSŐ TÉVESZME: „Túlsúlyos” egyenlő „beteg”

Hosszú évek óta dúl a vita orvosi berkekben: lehet a kövér ember is fitt?

A vita oka részben egy számháború. Sok orvos a beteg testtömegindexe alapján dönti el, hogy annak normális-e a testsúlya, vagy túlsúlyosnak, netán elhízottnak számít. Ez a mutató a test­tömeg és a testmagasság aránya. A 25 alatti testtömegindex normálisnak számít, 25 és 29 között az illető túlsúlyos, míg a 30 fölötti érték elhízottságot jelez. Ez a fajta osztályozás azon­ban leegyszerűsítő és sok esetben pontatlan. A dagadó izmokkal rendelkező sportolóknak például magas a testtömegindexük, mert izmaik súlyosak.

Másrészről az is bebizonyosodott, hogy a test­súly az egyén egészségének nem okvetlenül a leg­fontosabb jelzőszáma.

Dr. Blair és csapata azzal a meglepő eredmény nyel zárta a vizsgálatot, hogy feleannyi férfi halt meg a túlsúlyos vagy elhízott, de sportoló cso­portból, mint azok közül, akiknek normális volt a testsúlya, de nem mozogtak.

Bár a fent idézett vizsgálat azt mutatta, hogy túlsúlyos ember is lehet egészséges, mégsem ajánlatos túl sok zsírt cipelni a has táján, mert megnőhet miatta a 2-es típusú cukorbetegség és a szív- és érrendszeri betegségek kockázata. (Mi számít nagy hasnak? Férfiak esetében a 94 cm fölötti, nőkében a 80 cm fölötti derék­bőség. Mérje meg a derékbőséget egy centiméter­rel a csípőcsont felett. Húzza meg a centit, de ne szorosra. Szívja be, majd fújja ki a levegőt, és ol­vassa le a derékbőségét.) Szerencsére testedzéssel el lehet égetni a hastájra lerakódott zsírt, és ez eggyel több ok arra, hogy nekiálljon sportolni.

MÁSODIK TÉVESZME: „Már Úgyis megpecsételődött a sorsom”

Gyakran hallani ezt a fatalista kijelentést olya­noktól, akiknek a szülei fiatalon haltak meg szívinfarktusban vagy rákban. „Mi értelme van kocogni és brokkolit enni, ha a nyavalyás gén­jeim így is, úgy is a halálomat okozzák?” Szinte hetente halljuk, hogy a kutatók újabb „betegség­gént” fedeztek föl. Ha ennyire belénk van prog­ramozva a sorsunk, mit számít, törődünk-e az egészségünkkel?

Igenis, számít. Jó példa erre az ún. emlőrákgén (BRCA1). Tagadhatatlanul fontos szerepet ját­szik, hiszen azoknak a nőknek, akikben megta­lálható a gén mutánsa, 60-80 százaléka kap emlőrákot, míg azok közül, akikben nincs meg ez a mutáns, csak 13 százalék. Ám ez azt is jelen­ti, hogy a BRCA1 mutáns gént öröklők 40 szá­zalékában soha nem alakul ki emlőrák, és lehet, hogy őket az életmódjuk védi meg a betegség kialakulásától.

Mi több, a kutatók úgy vélik, hogy a rákos esetek többsége nem öröklött génhibának tulaj­donítható.

Igaz ugyanez más betegségek esetében is, ame­lyek évekkel megrövidíthetik az életünket. Kép­zeljünk el egy kör diagramot, amelynek szeletei az ember élettartamát befolyásoló tényezőket ábrázolják. Sok vizsgálat bizonyítja, hogy a szü­léinktől örökölt géneket képviselő körcikk mind­össze a kör egyharmadát foglalja el, sőt lehet, hogy még ennél is kevesebbet. A többi körcikket az étrend, a testmozgás és az olyan szokások al­kotják, mint a dohányzás és az alkoholfogyasz­tás. Más szóval az ember nem változtathatja meg a DNS-ét, de a többi körcikk nagysága minden­kinek a saját döntéseitől függ.

HARMADIK TÉVESZME: A receptre kapható gyógyszerek garantál­tan biztonságosak

Sokan valóban így gondolják. Ám mint már mondtuk, a receptköteles orvosságok mintegy 10 százalékáról utóbb bebizonyosodik, hogy sú­lyos mellékhatásaik lehetnek, amelyekre nem de­rül fény a klinikai kipróbálás során. Ebből bárki arra következtethetne, hogy a gyógyszergyártók árgus szemmel figyelik, nem betegszenek-e meg egyesek az általuk piacra dobott gyógyszertől. Valójában ezt meg is követeli tőlük az engedélye­ző hatóság, az esetek 70 százalékában azonban az utánkövetés nem történik meg, állítja Paul Brown, egy közhasznú fogyasztóvédő kutató­csoport munkatársa.

NEGYEDIK TÉVESZME: A kórházak steril gyógyintézmények

Csábító gondolat, és egyszersmind megnyugtató lehetne, hogy a kórházak roppant tiszták és sterilek. Szeretnénk azt hinni, hogy a padló, de legalábbis a többi felület olyan tiszta, hogy enni lehetne róla. Sajnos ez nem így van.

A kórházak minden igyekezete ellenére, hogy megfékezzék a kórházi fertőzéseket, a kórtermek és még az orvosok ruhái is hordozhatnak olyan ellenálló mikrobákat, amelyek halált is okozhat­nak, vagy legalábbis olyan betegséget, amely miatt tovább kell a kórházban maradni – ahol újabb kórokozóknak van kitéve a beteg. Ezek, például a Staphylococcus nevű baktérium, meg­bújnak a kórházi ágyak rácsain, az éjjeliszekré­nyeken, az infúziós állványokon és a beteggel érintkezésbe kerülő más berendezési tárgyakon.

Ez részben emberi mulasztásokra vezethető vissza. Az orvosok például gyakran nem mosnak kezet két beteg vizsgálata között, és a legtöbbjük nem fertőtleníti a sztetoszkópját, amellyel előzőleg egy másik beteg mellkasához ért.

Nem csak a kórokozók jelenthetnek veszélyt

Említettük már az orvosi műhibákat, amelyek az Egyesült Államokban a halálozási okok kö­zött a nyolcadik helyet foglalják el. A leggyako­ribb hibák egyike a nem megfelelő gyógyszerelés. Csaknem olyan gyakran panaszkodnak a kór­házban fekvő betegek arra, hogy nem a megfele­lő gyógyszert kapták, esetleg nem a megfelelő adagban, mint arra, hogy rossz a koszt.

ÖTÖDIK TÉVESZME: Az alvás nem annyira fontos

A mai rohanó életmód mellett elérhetetlen ké­nyeztetésnek tűnhet a napi nyolc-kilenc órai al­vás. A kutatások szerint azonban, ha fontos az egészségünk, nem engedhetjük meg magunknak, hogy ne aludjunk eleget.

Az alvás sokkal több, mint csupán feltöltődés új energiával a következő napra és felkészülés a stressz elleni védekezésre. Például a testsúly kordában tartásához is szükség van rá. Kimutatták, hogy az alvásmegvonás következtében megnő a ghrelin nevű hormon szintje, ami éhséget vált ki, míg a jóllakottságot jelző leptin szintje csökken. Mi az eredmény? Az, hogy az ember többet eszik.

Az alváshiány az immunrendszert is befolyá­solja

Azok a kísérleti patkányok, amelyeket nem hagynak aludni, valószínűleg azért halnak meg idő előtt, mert legyengült immunrendszerük nem tud szembeszállni a támadó kórokozókkal. Az alvásmegvonás miatt megemelkedhet a szer­vezetben a gyulladást okozó vegyületek szintje, és – mint tudjuk – a gyulladások számos súlyos betegségben játszanak szerepet a cukorbetegség­től a szív- és érrendszeri betegségeken át a külön­féle rákokig.

A túl kevés alvásnak szerepe lehet a depresszió kialakulásában, és hozzájárulhat a vérnyomás és a vércukorszint emelkedéséhez is.

Végül, alvás közben az agysejtjeink is regene­rálódnak, ami valószínűleg befolyással van a tanulási képességekre és az emlékezetre. Ha „elfelejt” eleget aludni, más dolgokat is el fog felejteni.

HATODIK TÉVESZME: A placebo-hatás elhanyagolható

Mondja ezt az agyának, bár valószínűleg úgysem hiszi el.

Placebo latinul annyit tesz: „tetszeni fogok”. Először a 18. század orvosi irodalmában buk­kant fel a kifejezés olyan kezelésekkel kapcsolat­ban, amelyeknek nem is annyira a beteg gyógyí­tása volt a célja, mint az, hogy elégedetté tegyék.

Felmerül a kérdés: hogyan lehetséges, hogy egy placeboszer hat?

Néha cukorkáknak hívják a placebotablettákat, ami azért találó, mert valóban cukorból vagy keményítőből csinálják őket, bár tulajdon­képpen bármiből készülhetnek, csak emlékeztes­senek a hatóanyagot tartalmazó orvosságra. Az orvostudomány Henry K. Beecher anesztezio­lógus munkássága nyomán kezdett placebo-csoportokat használni a klinikai vizsgálatokban.

Ez a fölfedezés nagy hatással volt az új gyógy­szerek és kezelési módok tesztelésére, mivel ki­derült, hogy a betegek mintegy harmada jobban lesz, ha azt hiszi, hogy kezelést kap. Ezért ma már nem lehet figyelmen kívül hagyni a placebo-hatást a gyógyszerkipróbálások során. Általában sikertelennek ítélnek minden olyan kísérleti keze­lést, amely az esetek kevesebb mint 35 százaléká­ban eredményes.

Újabb vizsgálatok megcáfolni látszanak dr. Beecher 35 százalékos szabályát, mi több, magát a placeboteóriát is. Ennek ellenére azt fi­gyelték meg, hogy a placebók meglepően jó ha­tásúak egyes betegségekben, például Parkinson-kórban, depresszióban és olyan bélrendszeri betegségekben, mint az irritábilisbél-szindróma.

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.