Koleszterin csökkentés

Egészségünkre! – Szoktuk mondani! De végül is az egészségünk a legfontosabb!

„Egészségünkre!” – mondják világszerte az emberek az éttermekben poharukat emelve. Jobbat nem is kívánhatnának, és alkalmasabb helyet sem választhatnának az egészséges étrend bevezetéséhez, mint egy kellemes vendéglőt. Kedves egészségünkre!

Étkező család
Ha diétázni szeretnénk, mindenképpen otthon együnk.

Ha tehetjük inkább otthon együnk, mint étteremben!

Sok dietetikai tanácsadó szerint, ha diétázni akarunk, helytelen dolog vendéglőben ennünk. Nathan Pritikin az éttermeket az „ellenség táborának” tartja, és azt javasolja, be se tegyük a lábunkat egyikbe sem, s ha mégis muszáj betérnünk valamelyikbe, csupán párolt rizst és zöldségeket rendeljünk. Szerinte sötét és komor jövő áll azok előtt, akik túlságosan élvezik a vendéglői étkezést.

A McDonald’s és a tradicionális francia konyha közötti spaletta azonban elég széles. Az így elérhető ételek nemcsak ízletesek, hanem egészségesek is lehetnek, és a világon mindenütt elérhetőek. Otthon is megtehetik, hogy behunyják szemüket, megforgatják a földgömböt, és találomra ráböknek. A különböző nemzeti ételek a lehetőségek számtalan variációját kínálják.

A kínaiak tudják hogy lehet egészségesen étkezni!
A kínaiak tudják hogy lehet egészségesen étkezni!

Kíni konyha – Ők tudják az egészséges életmód titkát

A kínai konyha például kiválóan alkalmas arra, hogy egészségesen étkezzenek. Az az előnye is megvan, hogy az ember sokféle ételt rendelhet, így nehezen unja meg a kínai ízeket. Ne feledkezzenek meg a japán étteremről sem! Csak ne egyenek tojásos ételeket, és ne használják túl sűrűn az asztalra helyezett szójaszószos üveget. Japánban, hála a zsír- és koleszterinszegény étrendnek, alig fordul elő szívbetegség, annál gyakoribb viszont a magas sóbevitelnek köszönhető hipertónia.

Ne feledjék azonban, hogy a napi kalória-, koleszterin- és zsírbevitel számításánál figyelembe kell venni az éttermi kihágást! Meg kell érteniük, elhatározásuk, miszerint koleszterinszintjüket megpróbálják csökkenteni, nem azt jelenti, hogy kolostorba keli vonulniuk, lemondva mindenről, ami jó!

A tapasztalatok éppen azt mutatják, hogy azok, akik ilyen spártai életet próbálnak élni, hosszú távon kudarcot vallanak.

Ha szem előtt tartják mindazt, amit elmondtunk, legközelebb nyugodtan és igazán tiszta szívből mondhatják: „Egészségünkre!”

A tápanyagok 6 alapvető csoportja

Ha tisztában vagyunk mit szabad enni és mit nem, akkor már jó úton járunk!

A legtöbb dietetikai kiadvány szerzője ott követi el a hibát, hogy azt hiszi, az olvasóknak is jól képzett szakemberekké kell válniuk ahhoz, hogy ki tudják válogatni a nekik legmegfelelőbb ételeket. Pedig valójában elegendő, ha tisztában vannak az alapvető tudnivalókkal. Ez akkor is így van – mint esetünkben is -, amikor összehangolt támadást indítunk étrendünk megváltoztatására azzal a céllal, hogy zsír- és koleszterin bevitelünket csökkentsük.

Mindig változatosan étkezzünk, és ne egyoldalúan!
Mindig változatosan étkezzünk, és ne egyoldalúan!

A táplálkozástudomány azt a folyamatot vizsgálja, melynek során az elfogyasztott táplálékok beépülnek szervezetünkbe, és ezáltal befolyással vannak egészségünkre és fejlődésünkre. A táplálék teszi lehetővé, hogy a szervezet működése zavartalan legyen. Ezek tehát a dietétika alapjai.

A következő, amit meg kell tanulnunk, hogy az ételek többféle tápanyagot tartalmaznak, és ezek egymással és a szervezet anyagaival kölcsönhatásba kerülnek. A különböző ételekben más és más tápanyagok fordulnak elő. Változatos étkezéssel – mint azt látni fogjuk – biztosíthatjuk, hogy mindegyikből megfelelő mennyiség kerüljön a szervezetbe.

Kortól, nemtől és fizikai adottságoktól függetlenül minden embernek ugyanazokra a tápanyagokra van szüksége, legfeljebb egyesek többet, mások kevesebbet igényelnek. Az alapvető tápanyagok tekintetében azonban nincs különbség.

Az étkezés mindennapjainkban – Manapság már csak ünnepekkor ülünk le és eszünk normálisan

Életünkben az étkezés jelentős szerepet játszik. Az evés mindig és a világ minden táján hozzátartozik az ünnepekhez – az óceán közepén lévő kis szigeten éppúgy, mint a legelőkelőbb hollywoodi fogadáson. Vendégeinket is vacsorával kínáljuk. A legkülönfélébb szakmai összejöveteleket is gyakran arra használják fel, hogy hatalmas hidegtálakkal kínálják a résztvevőket.

A gyümölcsök és zöldségek a nagy folyadéktartalommal bírnak
A gyümölcsök és zöldségek a nagy folyadéktartalommal bírnak.

Ez rendben is van, hiszen függetlenül attól, hogy mikor, mennyit, hol és miért eszünk, az ételek révén jutunk hozzá az alapvető tápanyagokhoz, amelyek azután hozzájárulnak a szövetek felépítéséhez. Ezekből származnak azok az anyagok, amelyek a test kémiai folyamatait szabályozzák, csakúgy, mint azok, amelyek energiát szolgáltatnak.

A tápanyagoknak alapvetően hat fajtája van:

  • Fehérjék, szénhidrátok, zsiradékok
  • vitaminok, ásványi anyagok és a víz

sok-viz

Mindegyiknek megvan a maga szerepe, de ki is egészítik egymást. A csontképzésben például a D-vitamin, kalcium és foszfor egyaránt részt vesz. Bármelyikük hiánya a csontképződés zavarát okozhatja. A hat alapvető osztályon belül összesen körülbelül ötven tápanyag létezik.

Ez természetesen nem azt jelenti, hogy napról napra ötven tápanyagot kell figyelemmel kísérnünk, hiszen ez nagyon nagy energiát igényelne. Elég, ha a legfontosabb tízből – fehérjéből, szénhidrátból, zsírból, A-, C-, B1-, B2-vitaminból, nikotinsavból, kalciumból és vasból – elegendő mennyiséget fogyasztunk.

Az az általánosan elfogadott álláspont, hogy ha ezek megvannak, akkor a többi negyvenből sem szenvedünk hiányt. Ezt előrebocsátva, nézzük a legfőbb tíz tápanyagot részletesebben (következő cikkekben, lapozz!).

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.