Koleszterin csökkentés

Fehérjék (proteinek) , amiket meg kell adni szervezetünknek!

Nem élhetünk nélkülük! – Védelmet biztosítanak!

Fehérjékre a szervezet állandóan megújuló szöveteinek képzéséhez egész életünkön át szükségünk van. Fehérjék kellenek a vérben oxigént szállító hemoglobin, a fertőzések ellen védő ellenanyagok, enzimek és hormonok képzéséhez is. A szervezet a feleslegesen bevitt fehérjét energianyerés céljából el is égetheti, bár ennek a folyamatnak igen rossz a hatásfoka.

Aminosav
Az aminosavak elengedhetetlenek szervezetünk számára

Az élőlények képesek arra, hogy a tápanyagok jelentős részét raktározzák, ez azonban a fehérjékkel kapcsolatban nem igaz. Ezért van szükség arra, hogy fehérjéket folyamatosan fogyasszunk. Szerencsére ez nem túlságosan nehéz feladat.

Éppen ellenkezőleg, a legtöbb ember sokkal több fehérjét fogyaszt, mint amennyire valójában szüksége van. Ennek egyik oka a bőség, a másik az, hogy fehérje a legtöbb ételben található, végül pedig a harmadik, hogy valamilyen módon ízlésünk úgy alakult, hogy azokat az ételeket részesítjük előnyben, amelyek eleve sok fehérjét tartalmaznak.

Magvak
Az emberi szervezet számára 9 aminosav esszenciális, amelyeket táplálékkal, illetve táplálék-kiegészítőkkel kell biztosítani!

Az aminosavakból fehérje lesz:

A szervezetnek valójában csak arra a nyolc-kilenc aminosavra van szüksége, melyből azután a fehérjemolekulákat felépítheti. Összesen huszonkét aminosavat ismerünk, ezek nagyobb részét azonban a szervezet elő tudja állítani, ha rendelkezésére áll az előbb említett nyolc. Az állati fehérjékben általában az összes aminosav megtalálható, ezért ezeket teljes értékű proteineknek nevezzük.

A vegyes növényi táplálékok is tartalmazzák a legtöbb aminosavat

Ilyen szempontból például a babfélék és a rizs igen jól kiegészítik egymást. Elégtelen aminosav-ellátottság miatt a civilizált világban – a valódi vegetáriánusokat leszámítva – senkinek sem kell aggódnia. Ismét hangsúlyozni szeretnénk, amit az előbb már megállapítottunk, tudniillik hogy a szükségesnél mindenki lényegesen több fehérjét fogyaszt.

A tojás és a hús fehérjékben igen gazdagok, ezért bátran fogyasszuk őket!
A tojás és a hús fehérjékben igen gazdagok, ezért bátran fogyasszuk őket!

Hogy mennyi a minimális szükséglet?

Nos, ezt újra és újra meghatározzák. Ma az az általános vélemény, hogy legalább napi 45 gramm felvétele szükséges. Hogy tisztában legyenek azzal, mennyi is ez, eláruljuk, hogy körülbelül ennyi a fehérjetartalma 20 deka csirkehúsnak. Negyed liter tejben 10 gramm, egy zsemlében 5 gramm van. Ezekből az adatokból látható, hogy a napi 45 grammos mennyiséget még vegetáriánus étrend mellett sem nehéz elérni. Fontos, hogy ezt akkor se feledjék el, amikor belekezdenek a zsír- és koleszterinszegény diétába.

Fő koleszterin- és zsírforrásunk a hús és a tojás. Ezek egyébként fehérjében is igen gazdagok. Akkor sem fordul azonban elő fehérjehiányos állapot, ha elhagyjuk a húsokat és a tojást, hiszen protein szinte minden ételben van. Sőt, a fehérjebevitel megszorítása némileg még kíméli is a veséket, a proteinek bomlástermékei ugyanis a vizelettel választódnak ki.

Amennyiben szükségesnek látszik, meghatározhatják, mennyi a napi fehérjefogyasztásuk

E célból nézzék meg azt a kis naplót, amit úgyis vezetnek már, a tápanyagtáblázatból pedig keressék ki és adják össze ételeik fehérjetartalmát! így önök előtt is nyilvánvalóvá válhat, hogy az alapszükségletnél lényegesen többet fogyasztanak.

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.