A szívinfarktus „járvány” – Nem volt mindig így!
Hogyan is kezdődött?- A kezdetek
Ebben az időben az összes halálozás 10%-a volt csak szívkoszorúér eredetű. Ez az arány még a II. világháború alatt sem változott, egészen 1950-ig. Ezután jelentősen, majd ugrásszerűen megnőtt a koszorúér eredetű halálozás aránya. A nyugati országokban is hasonló tendencia érvényesült. A 80-as években – egy európai felmérés szerint – a 35-55 éves, tehát az aktív, munkavégző korosztályban a szív- és érrendszeri betegségek már vezető halálokként szerepeltek.
A 70-80-as években a világon a legtöbb infarktus Finnországban, az Egyesült Államokban és Skóciában volt. A felsorolt országokban 3-4-szer annyi infarktus fordult elő, mint például a mediterrán országokban. A fejlődő országokban eközben még ritkaságszámba ment az infarktus, a busmanok között például nem is fordult elő, az afrikai országokban is csak a civilizált országokénak töredékét írták le.
De azért vannak különbségek Országokon belül a kialakulást illetően:
Az európai észak-dél különbség mellett, egyes országokon belül is mutatkoztak különbségek. Ezek jelentős részben a koleszterinszint különbözőségével magyarázhatók. Ahogy a nyugati országokban a prevenciós programok beindultak, a táplálkozás, a dohányzási szokások, az életmód jelentősen megváltoztak, a 80-as években mintegy 20 országban csökkent az infarktusok száma, különösen az Egyesült Államokban és Finnországban. A 90-es években a halálozásban a volt szocialista országok vették át a vezető szerepet, de az ezredfordulóra már Magyarországon, Lengyelországban is megindult a csökkenés, míg Kínában, Japánban napjainkban éppen nő a szívinfarktus kockázata.
A szívkoszorúér-elzáródást és ennek következtében infarktust szenvedett betegek 1/4-e még a kórházba jutás előtt hal meg hirtelen halállal, a kórházi kezelés során a legkorszerűbb eljárások alkalmazása mellett is elveszítjük a betegek 15-25%-át. Ezért a szívinfarktus csökkentésében lényeges áttörés csak a megelőzéstől várhatunk.
Ezzel egy időben az egészségügyi ellátás is javul, pontosabbak a diagnosztikus és terápiás lehetőségek. E két tényező együttesen eredményezi a szív- és érrendszeri eredetű halálozás lassú visszaszorulását. A rizikófaktorok közül a koleszterin szintjének kiemelkedő szerepe van, ezért az a szívinfarktus-eredetű halálozás megelőzésében legutóbbi évtizedben és jelenleg is az ezzel kapcsolatos kutatások, vizsgálatok, gyógyszerek egyre nagyobb hangsúlyt kapnak.
- A szívizom infarktusa, diagnózisa és tünetei
- Szívinfarktus – tünetei, diagnózisa
- Koleszterin és fajtái, tényleg károsak?
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
A koleszterin szerepe a szívinfarktusban
A 3 fő rizikófaktor:
Évtizedes kutatások alapján a 70-80-as évekre kialakult az az álláspont, hogy a szívinfarktusnak három önálló kockázati tényezője (rizikófaktora) van, a magas koleszterinszint, a magas vérnyomás és a dohányzás. Ezek mindegyike külön-külön is képes szívkoszorúér-betegséget létrehozni, de ha együttesen vannak jelen, akkor a kockázatot növelő hatásuk exponenciálisan növekszik, megsokszorozódik.
Ezen három fő rizikófaktor mellett az orvosi irodalomban még 260 más, olyan tényezőt ismertettek, amelynek jelenléte az infarktus kockázatnövelő hatását valamilyen vizsgálatban már bizonyította. Ezek közül az elhízás és a cukorbetegség az utóbbi években az infarktus fő rizikófaktorai közé került.
Ezeket a megállapításokat azonban számtalan komoly, nagyméretű vizsgálat előzte meg, melynek rövid áttekintése tanulságos lehet a szívinfarktus-folyamat kialakulásának megértésében, és bátorítást ad arra, hogy nem egy „elkerülhetetlen és végzetes járványról”, hanem megelőzhető és befolyásolható betegségről van szó.
A szívkoszorúér-elmeszesedés folyamata – Mégsem úgy van ahogy gondoltuk?
Sokáig úgy képzeltük el a szívkoszorúér-elmeszesedés folyamatát, hogy a szívkoszorúerekben általában körülírt helyeken lerakódó koleszterin-mész beszűkíti az erek belfelületét, és amikor ez a szűkület eléri a 80-90%-ot, akkor a lelassult keringéshez vérrögösödés, trombózis kapcsolódik, elzáródik az ér. Ennek következtében a mögöttes területen szívizom-elhalás, szívinfarktus alakul ki. Ezeket a koleszterin-mész lerakódásokat plakkoknak nevezi az orvostudomány.
Akiknek kisebb méretű pklakkja van, ott elkerülhető az infarktus?
Az elmúlt évtizedekben azonban kiderült, hogy elsősorban nem azok kapnak infarktust, akiknek a megnövekedett plakkja már csaknem elzárta a szívkoszorúeret, hanem elsősorban azok, akiknek akár 50%-os szűkületnél is kisebb mértékű plakkja van, de a plakk összetétele kedvezőtlen, tele van zsírokkal, koleszterinnel, kevés benne a mész. Az ilyen plakkot körülvevő tok könnyen megreped, a magja szabaddá válik, amelyen a vérből oda kerülő vérlemezkék megtapadnak.
Az így kialakult vérrögök mérsékelt fokú szűkület esetén is könnyebben elzárják a szívkoszorúerétől. Ez a felfedezés – amit számos kórbonctani vizsgálat is bizonyított, – megváltoztatta a szívkoszorúér-betegség kivizsgálásának és kezelésének a menetét is. Kiderült, hogy a szervezet koleszterinszintjének csökkentésével a plakk koleszterintartalma is csökken. így a sérülékeny plakk stabillá válhat.
Ennek megfelelően a koleszterinszintet csökkentő eljárások és gyógyszerek nemcsak a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésének, hanem kezelésének a gyógyszerei közé is bekerültek. A betegség megelőzését azonban jóval élőbbről és jóval korábban kell kezdeni.
Koleszterinnel létrehozott érelmeszesedés
(Érdekes, hogy ilyen kísérleteket genetikai okokból kutyákon és macskákon kevésbé, nyulakon és patkányokon sokkal könnyebb volt létrehozni.)
Az állatkísérletek után az emberi kutatások is előrelendültek.
Nobel-díj a koleszterin kutatásáért
A lipid-anyagcsere, a koleszterinkutatás egyik legkiemelkedőbb állomása volt, amikor 1985-ben Brown és Goldstein orvosi Nobel-díjat kapott a koleszterin okozta betegségekkel kapcsolatos, több mint 10 éven át folytatott, eredményes kutatómunkáért, „mert felfedezéseik széles és lenyűgöző teret nyitottak a kutatók számára az érelmeszesedés okozta betegségek birodalmában”. A két tudós kimutatta, hogy a sejtek az LDL által szállított koleszterint nagyrészt a felszínükön képződő ún. LDL-receptorok, felfogókészülékek segítségével tudják felvenni a vérből
A receptorok szerepe:
Ezeknek a receptoroknak a száma öröklötten vagy különböző hatásokra más és más lehet, és a kapacitásuk sem korlátlan. Ha a koleszterin, és vele párhuzamosan az LDL-koleszterinszint nő, akkor ezek a receptorok már szubmaximálisan telítettek. Minél magasabb a szint, annál inkább. Ha pedig – mint a familiáris hypercholesterinaemia öröklött eseteiben – a receptorok fele hiányzik, és ezek nem tudnak több koleszterint felvenni, a felesleg részben visszamarad a vérben és lerakódik az érfalban: kialakul az érelmeszesedés.
Ugyanakkor azt is kimutatták, hogy a koleszterin sejtbe jutásának, valamint lerakódásának más útjai is vannak. Bizonyos esetekben a koleszterin-lerakódás nem a klasszikus úton – a receptorokon -, hanem másként megy végbe: a koleszterin különböző tényezők hatására közvetlenül a plakkba kerül. Mindez kedvez az érelmeszesedés-folyamat kialakulásának, tehát az érfal sejtjeiben nő a koleszterin koncentrációja. A Nobel-díjas kutatás nemcsak tudományos érdekességű, hanem megteremtette a lehetőségét annak, hogy olyan gyógyszereket kísérletezzenek ki, amelyek befolyásolják a receptorok működését, ezáltal csökkentik a vér koleszterinszintjét.
Szerző: Szentgyörgyváry Lóránt
Szakmai gyakorlatok és tanulmányok: Életmód-tanácsadás, kiropraktika és reflexológia. Minden érdekel ami az egészséggel vagy annak megőrzésével kapcsolatos. Az oldalon rendszeresen publikálom a saját cikkeimet.