Magasvérnyomás kezelése

A Framingham-vizsgálat és a szívbetegségek okai

Sok állatkísérletnél és emberi megfigyelésnél is talán meg­bízhatóbb adatokat szolgáltatott az a vizsgálat, amelyet az USA kb. 30 000 lélekszámú Framingham nevű kisvárosában, később Heidelbergben végeztek. Mindkét vizsgálat prospektív epidemio­lógiai vizsgálat volt. Epidemiológiai, tehát járványtani módsze­rekkel figyelték több ezer ember életmódját, dohányzási, táplál­kozási szokásait, foglalkozását, életkörülményeit stb.

Érelmeszesedési vizsgálat

Ezzel pár­huzamosan rendszeres időszakos orvosi vizsgálatokat végeztek annak eldöntésére, hogy jelentkezik-e maga az érelmeszesedés vagy annak valamilyen kimutatható következménye. A pros­pektív vizsgálat, a régebben alkalmazott retrospektívvel ellen­tétben, nem a boncolás után kereste a betegség előzményeit, ha­nem – ami ennél sokkal megbízhatóbb – az előzményeket és a következményeket folyamatosan ellenőrizte. Mindkét vizsgá­lat alapján megbízható, számszerű adataink vannak arról, hogy milyen környezeti tényezők és milyen rangsorolásban hajlamo­sítanak az érelmeszesedés kifejlődésére.

Rizikófaktorok

Még nem ismerjük azonban minden részletében azokat a biokémiai folyamatokat, amelyek a zsír-, majd a mészlerakódást okozzák a verőerekben. A prospektív epidemiológiai tanulmányt végző orvosok ezeket a hajlamosító tényezőket rizikófaktoroknak nevezték el. Ezek így is mentek át az orvosi és a laikus köztudatba.

Framingham-vizsgálat vizsgálat eredményei

A Framinghamban és Heidelbergben végzett vizsgálat, amely a szív koszorúsereinek megbetegedését választotta az érelme­szesedés mértékéül, azt mutatta, hogy 40 éves kor felett a szív­infarktus az életkor előrehaladásával arányosan – szinte pár­huzamosan a hipertónia gyakoriságnövekedésével – válik gya­korivá. Ezek után nem különösen meglepő, hogy az érelmesze­sedést – pontosabban a szívkoszorúér elmeszesedését – okozó rizikófaktorok között a magas vérnyomás áll a lista élén.

Minél régebben állott fenn a vérnyomás-emelkedés és minél magasabb volt a szisztolés vérnyomás-emelkedés, annál gyakoribb volt a koszorúér-trombózis. A hipertóniát éppen ezért elsőrendű rizikófaktornak minősítették.

A másik elsőrendű rizikófaktornak a már említett – és később még ismertetendő – koleszterin bizonyult. A hipertóniához ha­sonlóan a koleszterin vérbeli koncentrációjának szintje és a szintemelkedés fennállásának időtartama szabta meg a ko­szorúér-trombózis gyakoriságát.

A két elsőrendű rizikófaktor viszonyainak ismeretében – nagy­jából a meteorológusok időjárási előrejelzésének biztonságá­val – szinte meg lehet jósolni a koszorúér-trombózis, illetőleg az érelmeszesedés valószínűségét és gyakoriságát. Igaz, az ilyen természetű előrejelzések sohasem az egyénre érvényesek, hanem a csoporton belüli előfordulás statisztikai gyakoriságát jelzik.

További fontos eredmények

Mindez azt is jelenti, hogy az, akinek magasabb ugyan a vérnyo­mása, de a vér koleszterinszintje normális, az csak fele akkora valószínűséggel kap koszorúér-trombózist vagy egyáltalán érel­meszesedést, mint az, akinél mindkét érték magasabb. Már a ma­gas vérnyomás eredményes és tartós normalizálásával a ko­szorúér-trombózis (a szívinfarktus is) vagy általában az érelme­szesedés rizikóját majdnem felére lehet csökkenteni. Ha sem az egyik, sem a másik érték nem magasabb, akkor még a többi, a továbbiakban ismertetendő rizikófaktor fennállása esetén is minimális az érelmeszesedés valószínűsége.

Ha tehát a hipertó­niát és a vér koleszterinszintjét gyógyszeresen és étrendi úton normalizáljuk, az időskori érelmeszesedés valószínűségét ugrás­szerűen csökkentjük. Ha pedig sikerül az időskori érelmeszese­désnek elejét venni, nemcsak az átlagos várható életkort növel­jük meg, hanem a megnyúlt öregség tartamára az egészség és a mozgásképesség, a testi és szellemi frissesség esélyeit is ugrás­szerűen növeljük.

A másodrendű rizikófaktorok között az első helyen a cukor­betegség áll!

Ez az észlelés sem keltett különleges meglepetést. Az utolsó két évtizedben egyre inkább nyilvánvalóvá lett, hogy már a cukorvizelésnek a megjelenése előtt jól felismerhető zsíranyagcsere-zavar áll fenn. Valószínű tehát, hogy a teljes kifejle­tében cukoranyagcsere-zavarként jelentkező cukorbetegség nemcsak cukorbetegség, hanem a kezdet kezdetétől mindvégig legalább annyira zsíranyagcserezavar is, ami viszont érthető okokból érelmeszesedési hajlammal jár.

Mindez azt is jelenti, hogy ha valaki hipertóniás, magasabb a vér koleszterinszintje és ráadásul cukorbeteg is, úgy a rizikófaktorok halmozódásá­val egyenes arányban az érelmeszesedés valószínűsége is nő. Természetesen a cukorbeteg anyagcserezavarának rendezésével az érelmeszesedés rizikóját is valószínűleg csökkenteni lehet.

Dohányzás

A másodrendű rizikófaktorok rangsorában a következő a cigarettázás. Minél többet és minél korábban, tehát minél hosszabb ideig dohányzott valaki, annál inkább nőtt a szívinfarktus valószínűsége. Természetesen, ha valaki nem hipertóniás, nincs magasabb vér koleszterinszintje, nem cukorbeteg és dohányzik, annak infarktusrizikója is lényegesen kisebb, mintha a három előző tényező együtt állna fenn dohányzás nélkül. Viszont, ha a két elsőrendű rizikófaktor közül egy vagy mindkettő fennáll és cukorbetegség mellett dohányzik valaki, úgy nagy valószínű­séggel előre jelezhető az infarktus.

Dohányzás abbahagyása

Érdemes szólni arról is, hogy a hosszabb ideje dohányzók in­farktusrizikója rohamosan csökken, ha a dohányzást abba­hagyják. Ezért van értelme – különösen, ha több hajlamosító tényező forog fenn – annak, hogy a dohányos önszántából vagy orvosi utasításra leszokjék a dohányzásról