Masszázs fajták

Nyirokrendszer működése – nyirokmasszázs hatásai

A nyirokrendszer az immunrendszer része, amely véd a megbetegedéstől, emellett felelős a zsírok és vitaminok továbbításáért. Betegség vagy lábadozás alatt a masszázs jelentősen támogathatja működését.

A nyirok áramlása

A nyirok áramlása hasonlít a vér­keringéshez. Mindkettő saját edé­nyeiben folyik a szervezeten ke­resztül, és mindkettőnek fontos szerepe van a homeosztázis, vagyis a szervezeten belüli egyen­súly fenntartásában. A nyirok továbbítása leginkább a vénás vér­keringéshez hasonlít, mert mind­kettőnek szüksége van izommoz­gásra és izom-összehúzódásra, hogy visszajussanak a szívbe.

A vérben szállított tápanyagok, ásványi anyagok a kapillárisok (hajszálerek) vékony falán keresz­tül jutnak a sejtek közötti térbe. Innen veszik fel a sejtek a szá­mukra szükséges anyagokat, illetve ide adják le a már nem szükséges anyagcseretermékeket. A sejtek közötti térből a folyadék és az ide jutó anyagok nagy része visszaszívódik a vénás oldal felőli kapillárisokba, azaz visszakerül a keringési rendszerbe.

A sejt közötti térben maradt folyadék és egyes anyagok (nyirok) a nyirok­erekbe jutnak, amelyek aztán a fővisszérbe ömölve szintén a szívbe juttatják tartalmukat. E „szennyelvezető csatornaként” működő rendszernek köszönhe­tően naponta három liter felesle­ges folyadék szűrődhet ki a testből.

Nyirokcsomók

A nyirokcsomók kicsiny, babszerű, ovális alakú szervek, amelyek a nyirokerek mentén több helyen előfordulnak. Minden testtájnak, szervnek, szervrészletnek megvannak a saját nyirokcsomói, amelyek egymás után sorakozva akár há­romszor-négyszer is megszűrik a nyirkot, azaz eltávolítják a kór­okozókat és a salakanyagokat.

A nyirokcsomók speciális fehérvérsejteket (leukocitákat) tartalmaznak, melyek itt gyűlnek össze, osztódnak, majd megsem­misítik a szervezetet megtámadó vírusokat vagy baktériumokat. Ilyenkor a nyirokcsomók megduz­zadnak, és fájdalmassá, nyomásra érzékennyé válnak. Ez azt mutatja, hogy testünk harcol a vírusokkal és a baktériumokkal. A nyirok­rendszer tehát a szervezet tisztító­ja és megmentője.

Ha a vírusok és baktériumok beléptek a szervezetbe, ám az elsődleges védvonalak (a gyomor, a bőr és a nyálka) nem képesek elbánni velük, a nyirokrendszer feladata a válaszadás. A fehérvérsejtek antitesteket (ellenanyago­kat) is termelnek, amelyek segíte­nek a kórokozók leküzdésében.

Nyirokkeringés

A nyirokkeringés egyrészt kiegészíti a vénás keringést a szövet közti folyadék elvezetésében, másrészt fontos szerepet tölt be a szervezet védekező mechanizmusában.

Nyirokrendszer

A nyirok a nyirokhajszálerekbe jutva egyre nagyobb nyirokereken áramlik tovább, s idővel visszatér a vénás keringésbe a bal és a jobb mellvezetéken át, amely a mell­üregben foglal helyet. Onnan aztán visszakerül a szívbe. A nyi­rokerekben sűrűn, szabályos közönként kettős billentyűket találunk, melyek a vénákhoz hasonlóan a nyirok egy irányba történő áramlását biztosítják.

A nyirokrendszer másik felada­ta, hogy az emésztőszervek által felszívott lipideket, vagyis vérzsírokat, illetve zsírban oldódó vita­minokat szállítson, és ezeket a véren keresztül mindenhová eljut­tassa. A lelassult nyirokkeringés miatt a szervezetben lerakódhat­nak a méreg- és salakanyagok, illetve folyadék-visszatartás alakul­hat ki, ami általános levertséghez, valamint az energia és a vitalitás hiányához vezet.

Ilyenkor számos betegség – például kóros fáradtság, köhögés, influenza, fejfájás és nyirokút-elzáródás – is jelentkezhet. Ez utóbbi különösen a fejnél és az arcnál fordul elő, és arc-, valamint homloküreg-problémákat, fejfá­jást, illetve szem környéki duzza­dást okozhat.

A nyirokrendszer működését többféle módon segíthetjük, többek között helyes étrenddel, illetve a pihenés és testmozgás helyes mennyiségével és arányá­val. A nyirokkeringés inkább az izommozgásra támaszkodik, mint a szívre, ezért a fizikai aktivitás különösen fontos. A megfelelő folyadékbevitelről sem szabad megfeledkezni, hiszen az segít „átmosni” a rendszert.

A nyirokmasszázs hatásai

Az általános masszázs vagy a spe­ciális nyirokmasszázs a következő előnyöket nyújtja a nyirokrendszer számára:

  • Eltávolítja az anyagcsere során keletkező salakanyagokat.
  • Segít elszállítani a sejt közötti térből a felesleges folyadékot, azaz hozzájárul az ödémásodás vagy duzzanat megszüntetéséhez. A (nem akut) gyulladásból vissza­maradt kisebb duzzadást vissza lehet masszírozni a testbe.
  • Betegség után gyorsítja a maradék méreganyagok kiürülé­sét, illetve a friss tápanyagok cseréjét a kérdéses területen.
  • Segít visszajuttatni a véráram­ba a felesleges fehérjéket a sej­tekből.
  • Erősíti a szervezet immunitá­sát, hiszen megelőzi a méreg­anyagok felhalmozódását egy adott területen: hozzájárul, hogy ezek eljussanak a nyirokcsomókig, ahol kiszűrődnek.
Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.