Masszázs

A kéz reflexzóna-masszázsnak elméleti alapjai

Agy és idegrendszer

Az idegvégződések visszatükrözik az egész testet és szerveit; a fejen, a bő­rön, a lábon és a kézen is találunk ilyen helyeket. A zónák gyakorlati úton ki­mutathatók, és évezredek óta használatosak a betegségek kezelésére. Az ázsiaiak az akupunktúra, az inkák és a maják a reflexzóna-terápia segítségé­vel gyógyítottak.

E terápiák jelentősége egyre növekszik, amit az is bizonyít, hogy mind több tanult orvos foglalkozik komoly formában ezekkel a kezelési módok­kal, és ér el eredményeket.

Az orvostudomány megállapította, hogy a nagyagykéregben a kéz, a láb és a fej zónája foglalja el a legnagyobb helyet, ezért az ezeket a testrészeket ért impulzusok szerteágazóbbak és gyakoribbak, mint a test többi felületéé.

Agy-kéz

A reflexzóna – terápia az agyon és az idegrendszeren – az élet által létrehozott legfantasztikusabb emberi szerven – keresztül fejti ki hátasat Az agy és az idegrendszer, a többi szervhez hasonlóan, sejtekből áll, amelyeknek egyes összetevőit ismerjük és izoláltan vizsgáljuk. Az idegsejtek hihetetlenül bonyolult rendszert alkotnak, amely hozzávetőleg százmilliárd idegsejtből áll. Egy ideg­sejt általában több száz vagy ezer másik idegsejttől kap információt, és legalább ugyanannyi jelzést továbbít

Hogyan hat a kéz reflexzóna-masszázsa?

A tenyérmasszázs hatásmodellje a következő:

A kézfelület körkörös nyomásával energiát adunk át a nagy számban jelen lévő verő- és vivőerek körötti idegvezetéknek. Ez az energiaimpulzus az idegcsatornákon keresztül a gerincvelőhöz jut. Itt az impulzusok összeadód­nak, majd az összegzett energiát a megfelelő szerveket és testrészeket ellá­tó idegcsatornák elvezetik.

A testben energiacsere jön létre. Az energia egy része az agyba, más a megfelelő szervekbe,  testrészekbe kerül. Ha az energiaelosztás jól működik, a test egészséges, ha nem, az energia vissza­áramlik kiindulópontjába, a kézbe. Ekkor a kéznek az éppen kezelt részében erős fájdalmat érzünk, ami annak a jele, hogy a megfelelő szerv vagy test­rész beteg.

Ha azonban a kezelést hosszabb ideig folytatjuk, a gerincvelőben össze­adódó energia annyira megnövekszik, hogy nyomja, majd áttöri a fájdalom­impulzus gátját. Az energia eloszlik, impulzusa ismét normálisan áramlik, és helyreáll a test összhangja.

Egy természetből vett példa

Úgy képzeljük el az idegrendszert, mint egy folyót, amelynek sok ága van. Ha jól megnézzük, három ágat látunk A folyó egyik ága a forrásból ered; ez a kéz.

Idegrendszer és a kéz kapcsolataA második egy tóba torkollik; példánkban a tó valamely szervnek felel meg. A harmadik ág egy víztározó­ba vezet, ez az agy. A víztározó gyűjti össze és osztja el újra az egyes ágak kö­zött a vizet.

A forrásból (példánkban a kézből) fakad a víz, amely az első ágon keresz­tül akadálytalanul jut el a folyó három ágának találkozásáig. A víz a legkisebb ellenállás irányába folyik. A víz egy része a második ágba kerül, és teljes széltében elnyeli a tó (a szerv). A maradék a harmadik ágba kerül, és a víztáro­zó (az agy) veszi fel. Ha a folyó harmadik ága üres, a víztározóból visszake­rül a víz a folyóágak találkozási pontjába, ahol kétfelé oszlik; egy része a tóba jut, más része vissza a forráshoz.

Kéz és idegrendszer

Ez azt jelenti, hogy kevesebb víz kerül vissza a forráshoz, mint amennyi eredetileg kiáramlott onnan. Ez a példa az egészséges testet jeleníti meg, amelyben az energiacsere hi­bátlan.

Ha egy szerv beteg vagy gyenge (lenti ábra), a körforgás a következőképp megy vég­be. A forrásból kibuggyanó víz elől a tó el van zárva. A teljes vízmennyiség a vízgyűjtőbe (agy) kerül, majd onnan vissza a forráshoz (kéz). A forrásnál áradás keletkezik, a rendszer nem működik jól.

Kéz és idegrendszer, betegség

Ez azt jelenti, hogy a kéz megfelelő reflexzónájában fájdalmat érzékelünk, amelynek okát a hozzárendelt szervben kell keresnünk.

A tenyérmasszázs a következőképpen hat:

A forrás (kéz) több vizet bocsát ki, hogy ellássa az első és második ágat. A gátra nagyobb nyomás nehezedik, aminek az egy idő múltán nem tud ellen­állni, átszakad, és megnyílik az út a tó felé. így ismét helyreáll a víz körforgá­sa, azaz sikeresen gyógykezeltük a beteg vagy gyenge szervet, testünk meg­gyógyul.

Meg kell különböztetnünk hirtelen fellépő, akut és régóta meglévő, kró­nikus panaszokat. Akut panaszoknál a gát keskeny, könnyen átszakítható. Krónikus betegségeknél szilárd, és csak erőfeszítések árán lehet áttörni. „A vízcsepp is kivájja a követ”, tartja a közmondás. Krónikus betegségek esetén egy-négy hónapig is eltart, amíg látható javulás következik be.

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.