Szív- és érrendszeri betegségek

Az elektrokardiogram (EKG) lényege, menete

Az EKG az egyik leginformatívabb, legszélesebb körben használt, noninvazív (vagyis a testbe való behatolást nem igénylő) diagnosztikai eljárás.

Az EKG lényege

Az EKG hihetetlenül egyszerű és olcsó módja a szívműködés megítélésének, kiértékelése azonban igen komoly ismereteket, gyors észjárást és logikát igényel az orvos részéről. Alapját az a felfedezés képezi, hogy a szív munkája tulajdonképpen nem más, mint jól összehangolt elektromos tevékenységek sorozata, amelyek origója a szinusz csomó. Az innen kiinduló elektromos ingerület a szív egészén áthalad, de mindig bizonyos útvonalat ír le.

Ha rögzítjük ezt az útvonalat, a kitüntetett helyeknek megfelelően (szinusz csomó, pitvarkamrai csomó, His-köteg, Tawara-szárak, kamrai munkaizomrostok) hullámokat vagy egyeneseket kapunk, amelyek magassága, szélessége, mintázata az adott helyen pillanatnyilag lejátszódó elektromos tevékenységet tükrözi.

A viszonyítás alapjául szolgáló elektródákat a mellkasra és a végtagokra helyezik meghatározott sorrendben és helyzetben; minden elektródának megvan az EKG papíron is beazonosítható elvezetése, így megfelelő tapasztalattal felismerhető, melyik elektróda alatt milyen elektromos tevékenység zajlik.

EKG felvétel

A fenti képen egy ún. 12 elvezetéses EKG felvétel látható, vagyis 12 elektróda segítségével felvett elektromos szívműködés. Annak megfelelően, hogy az egyes elektródák hol helyezkednek el, változik az a „nézet”, amelyből az adott elektróda a szív egyes részeit „látja “. Minél közelebb van az elektróda a szív adott részéhez, annál nagyobb hullám jelenik meg rajta, így lehetséges, hogy az elektródák ennyire különböző hullámrajzolatot rögzítenek.

Az EKG fontossága

Mindezek alapján az EKG elengedhetetlen része a kardiológiai gyakorlatnak segítségével felismerhető az akut anginás roham, az akut vagy épp régebbi, nem diagnosztizált infarktus, a különböző ritmuszavarok, az intenzív osztályos ellátásban pedig folyamatosan nyomon követhető a beteg állapota. Az EKG tehát kiváló kardiológiai vizsgáló módszer, de mint mindennek, ennek is megvannak a maga korlátai.

Nem árt tudni, hogy EKG-val sem diagnosztizálható minden szívbetegség, csak azok, amelyek elektrofiziológiai elváltozásokkal is járnak. Bizonyos esetekben az EKG önmagában is elegendő a kórisme felállításához, bizonyos esetekben azonban csak más, kiegészítő vizsgálatok eredményeivel alátámasztva hiteles. A normál EKG eredmény tehát nem jelent száz százalékban egészséges szívet, de kétségkívül bizakodásra ad okot.

Terheléses EKG

Ennek az a lényege, hogy az EKG vizsgálatot nem nyugalomban, hanem fizikai munka közben végzik, ilyenkor ugyanis nagyobb a szív oxigénigénye (ezt az oxigént a koszorúerek által szállított vér biztosítja), és a nyugalomban rejtetten maradó, kevésbé súlyos koszorúér szűkület is EKG jelet ad magáról. Kivitelezése egyszerű: a beteget futószalagon vagy szobakerékpáron fokozatosan növekvő terhelésnek teszik ki, a mellkasára helyezett elektródok jele alapján pedig a velük összeköttetésben lévő számítógép folyamatosan rajzolja ki az EKG-t.

Fontos tudnivalók!

A vizsgálat a hagyományos EKG-hoz hasonlóan noninvazív és olcsó, a beteg számára pedig veszélytelen (az utóbbit szigorú kritériumok biztosítják, pontosan meghatározott javallatokkal és ellenjavallatokkal). Az esetleges rosszullét természetesen a legóvatosabb mérlegeléssel sem zárható ki teljesen, ezért előírás, hogy terheléses EKG kizárólag orvos felügyelete alatt, a komplikációk elhárításához és az újraélesztéshez szükséges eszközök készenlétében végezhető.

A beteg biztonságát szolgálja a terhelés fokozatossága is a vizsgálatot azonnal leállítják, ha a szívizom oxigénellátottságának elégtelenségére utaló EKG-hullám jelenik meg (ez pedig jóval megelőzi a panaszok és tünetek kialakulását).

A futószalagot egyébként egy Anthony Cubitt nevű brit mérnök találta fel a XIX. században, és eredetileg büntetőeszköznek szánta (aki gyakran edz ilyenen, az valószínűleg tudja, hogy nem járt messze az igazságtól); kardiológiai vizsgálatokra csak 1928-tól használják. Egyes intézetekben még ma is túl embertelennek találják, ezért ragaszkodnak a szobakerékpáros módszerhez.

A terheléses EKG javallatai

Terheléses EKG végzése javasolt abban az esetben, ha valakinél a mindennapos fizikai aktivitás vagy sport közben a terheléshez mérten aránytalan nehézlégzés (dyspnoe; ejtsd: diszpnoé), szapora szívdobogás, szédülés, esetleg mellkasi fájdalom lép fel. Szívbetegségre utalhatnak azzal látszólag összefüggésbe nem hozható tünetek is, mint amilyen például az indokolatlan gyomorégés, gyomorfeszülés, hányinger vagy akár hasmenés, ezért ilyen panaszok rendszeressé válása esetén a belgyógyászati vizsgálatnak a kardiológiai vizsgálat is része kell, hogy legyen.

Hasznos lehet a terheléses EKG végzése olyanoknál is, akiknek semmilyen tünetük vagy panaszuk nincs, de a családi vagy egyéni kórtörténet alapján magas kockázatú egyénnek számítanak (egy vagy több egyenes ági rokona szív és érrendszeri betegségben szenved vagy szenvedett, vagy maga az egyén dohányzik, cukorbeteg, magas a vérnyomása és/vagy a koleszterinszintje).

Fontos tudnivalók!

Fontosnak tartom megjegyezni, hogy a panaszok súlyossága nem mindig korrelál a szív állapotával nagyon sokan azok közül, akik súlyos nehézlégzésről, fulladásról számolnak be mozgás közben, kifogástalan EKG-t produkálnak.

Tulajdonképpen a legtöbb vizsgálati alanynál negatív eredmény születik, esetenként pedig előfordul, hogy más vizsgálati eljárás cáfolja a terheléses EKG leletét, az azonban, hogy sikerül kiszűrni olyanokat is, akiknél a koszorúér betegség valóban tünetek nélkül áll fenn, vitathatatlanná teszi az eljárás diagnosztikai értékét. De mint az összes többi vizsgálati módszer, a terheléses EKG is csak szakértő, tapasztalt kezekben teljesítheti valódi feladatát.

A terheléses EKG kiváló jelzője annak is, ki mennyire bírja a fizikai terhelést, így az, akinek a kardiológiai vizsgálata negatív eredménnyel zárult, nyugodtan belekezdhet a kondíciójának megfelelő rendszeres edzésekbe.

A vizsgálat kivitelezése

A vizsgálathoz nem árt kényelmes ruhába és edzőcipőbe bújni mezítláb vagy papucsban csattogni egy futószalagon sem nem kényelmes, sem nem higiénikus, és ami a legfontosabb: az ilyen darabok akadályozzák a szabad mozgást, ami meghamisítja az eredményeket. A szobakerékpáros módszerre ugyanez vonatkozik, ezért minden betegtől, aki tudja, hogy ilyen vizsgálaton fog részt venni, elvárható a megfelelő felkészülés.

A vizsgálat menete

A vizsgálat elkezdése előtt a beteg mellkasára, csuklójára felhelyezik a megfelelő elektródokat, majd ezeket számítógéppel kötik össze. (Egyes országokban ehhez külön technikusok állnak rendelkezésre, Magyarországon azonban az orvosnak vagy szakápolónak nem árt mindenféle technikai és karbantartási tevékenységet elsajátítania, beleértve a kórház elektromos hálózatának kisebb nagyobb javításait is, ha boldogulni akar.)

Az egyik karra vérnyomásmérő mandzsetta kerül, mert a vizsgálat közben a vérnyomást is monitorozzák. Következő lépésként rögzítik a nyugalmi EKG-t, pulzust és vérnyomást, majd elkezdik a terhelést.

Megjegyzés: Előfordulhat, hogy valakinél már a nyugalmi vérnyomás is emelkedett pusztán a tudattól, hogy egy ilyen vizsgálatnak vetik alá, ami már önmagában is szív és érrendszeri problémára utalhat, egészen addig azonban nem ellenjavallata a folytatásnak, ameddig a vele párhuzamosan megjelenő EKG-hullámok normálisak.

Az orvos monitoron figyeli a mérési eredményeket, és mindaddig fokozza a terhelést, ameddig indokoltnak látja.

Az eredmény kiértékelése

Az egyes fokozatokban általában 3 percet tölt a beteg, a következőre csak ennek letelte után kerül sor. Lehetőség van az eredmények egyfajta standardizált kiértékelésére az ún. Bruce protokoll szerint, amelyet dr. Róbert A. Bruce dolgozott ki 1986-ban abból a célból, hogy az egyes betegekről nyert adatok összevethetőek legyenek más betegekéivel, és az értékelés ne különbözzön orvos és orvos között.

A vizsgálat folytatása addig indokolt, ameddig a monitoron kóros EKG-hullámok jelennek meg (vagy nem jelennek meg és a teszt negatívnak nyilvánítható), és/vagy a beteg saját bevallása szerint nem képes nagyobb terhelést elviselni.

A vizsgálati eredmények kiértékelése

Amennyiben más diagnosztikai eljárások eredményei is rendelkezésre állnak, a terheléses EKG kiértékelése mindig ezekkel összevetve történik. Ha a teszt pozitív (vagyis eltérések fedezhetők fel benne), az tulajdonképpen önmagában is elegendő a koszorúér betegség kórisméjének kimondásához, de a klinikai gyakorlat szerint ilyenkor még más vizsgálatok is szükségesek a gyanú megerősítéséhez. Hasonlóképpen a negatív vizsgálati eredmény nagy valószínűséggel, de nem teljes bizonyossággal zárja ki a koszorúér betegség fennállását.

Kutatási eredmények!  A vizsgálat eredményeinek kiértékelése értelemszerűen nem csupán az EKG-hullámok megfigyelésén alapszik nagyon fontos tényezőnek számít az is, hogy mekkora volt az a maximális terhelés, amit a beteg még panaszok nélkül elviselt, és mennyi ideig „bírta a tempót”. Általánosságban elmondható, hogy minél tovább folyik a terhelés, az orvos a Bruce protokoll alapján annál közelebbi előrejelzést tud adni a beteg állapotának várható változásairól. Ha valaki már az l-es fokozatot sem tudja három percen át teljesíteni, az igen rossz prognosztikai jel (előjel) a kardiovaszkuláris rizikó szempontjából, ellenben ha valaki képes tizenkét perc terhelést is elviselni (vagyis teljesíti az IV-es fokozatot), de az V-ös fokozat nehézsége már meghaladja az erejét, az igen jó kilátásokra számíthat: annak a valószínűsége, hogy szívbetegségben haljon meg, 1%-nál kisebb.

Egy megtörtént eset - EKG vizsgálat

Cathy eltorzult arccal, összegörnyedve tapasztotta jobb kezét a mellkasára, ahol az éles, szúró fájdalmat érezte. De mint hónapok óta általában, a fájdalom néhány másodperc múlva ezúttal is megszűnt. Felkelt a székéből, letette a könyvet a kezéből, és sétált néhány lépést a szobában.

Negyvennyolc éves pénzügyi előadóként Cathy aktívnak és egészségesnek mondhatta magát. Csinos volt, sportolt, adott magára. A mellkasi fájdalmak néhány hónapja jelentek meg az életében; addig csak szűrővizsgálatok céljából járt orvoshoz, most viszont szinte hetente megfordult valamilyen szakrendelésen. A háziorvosa úgy vélte, hogy a panaszok a közelgő menopauzával függhetnek össze, ugyanis terheléstől függetlenül, nyugalomban is jelentkeztek, és ez nem jellemző a koszorúér betegségre.

Cathy ettől függetlenül aggódott, hiszen mindig ott „üt be a mennykő”, ahol az ember nem számít rá, és mivel az édesapja túl van már egy infarktuson, tisztában volt azzal, hogy ez az ő megbetegedésének valószínűségét is növeli.

Cathy egyébként mindig nagyon vigyázott magára soha életében nem dohányzott, nem ivott, és amennyire pénztárcája engedte, egészségesen élt. Vércukorértékei, koleszterinszintje, vérnyomása tökéletesen rendben volt. Egyszerűen nem értette, mi az oka az ismétlődő mellkasi fájdalomnak.

Terheléses EKG

A kardiológiai szakrendelésen az orvos terheléses EKG végzését javasolta, amibe Cathy boldogan beleegyezett. (Bármibe beleegyezett volna, amiből megtudhatja, mi a baja.) A vizsgálat a belklinika második emeletén volt (némi előterhelés), ahová persze csak több lépcsősoron át lehetett feljutni. Cathy kissé kifulladva érkezett az EKG laborba, de hamar átöltözött, és ráállt a futógépre. Az első néhány percben nehezen bírta a tempót, majd légzése és keringése valahogyan átállt az emelkedett terhelésre, és szépen, ütemesen futott.

Az orvos többször is rákérdezett, jól van-e, vannak-e fájdalmai, fullad-e, de Cathy mindannyiszor csak azt tudta mondani, hogy minden rendben. A IV-es fokozatot is kiválóan teljesítette, és csak az V-ösnél szólt, hogy nem bírja a gyorsaságot. Az orvos végig figyelemmel kísérte a monitoron kirajzolódó EKG-t, majd meg is mutatta a papírszalagot, amelyen azt rögzítették. Semmilyen eltérés nem ábrázolódott rajta; a vérnyomás, a pulzus, a légzésszám is megfelelt Cathy korának és a terhelés fokának. Az orvos megállapította, hogy kardiológiai szempontból Cathy teljesen egészséges, a mellkasi fájdalom kardiális eredete (vagyis az, hogy a szívből származik) biztonsággal kizárható.

A terheléses EKG-n kívül Cathy-t még számos vizsgálatnak vetették alá, amelyek mindegyike negatív eredményt hozott. Végül azt javasolták neki, tanuljon meg együtt élni a panaszaival, mert azoknak szervi oka nincs. Cathy ezt tudomásul vette, és bár még mindig gyakran fáj a mellkasa, már nem aggódik annyira. Tudja, hogy a szükséges vizsgálatokat elvégezték rajta, és ha valóban baj lenne, az már kiderült volna.

Cathy esete korántsem egyedi

A mellkasi fájdalom hátterében a leggyakrabban nem szívbetegség áll. Légzőszervi és ortopédiai problémák, fertőzéses eredetű megbetegedések, gerincbántalmak, de különböző pszichiátriai kórállapotok (szorongás, neurózis) is megnyilvánulhatnak mellkasi fájdalom formájában az utóbbiak különösen nőkre jellemzőek. Az esetek nem kis részében a kiváltó okot soha nem sikerül azonosítani.

A nők gyakrabban panaszkodnak mellkasi fájdalomról, mint a férfiak, az utóbbiak esetében viszont gyakrabban derül fény a háttérben álló valamilyen szervi okra. Általánosságban elmondható, hogy minél régebb óta áll fenn a mellkasi fájdalom, annál valószínűbb, hogy ártalmatlan jelenségről van szó; az olyan betegségek ugyanis, mint a koszorú érszűkület vagy a tüdővéna trombózis, progresszív természetűek, tehát a beteg állapotának folyamatos romlását idézik elő. Biztos, hogy nem maradnak éveken át felderítetlenül.

A szívfrekvencia és a vérnyomás

Szívfrekvencia alatt a szív által percenként végzett összehúzódások (ütések) számát értjük, amely kivétel nélkül mindig a kamrák összehúzódására vonatkozik, tekintet nélkül a pitvari frekvenciára , a vérnyomás fogalmát pedig korábban már definiáltuk. Testedzés (terheléses vizsgálatok) alkalmával e kettőnek emelkednie kell, ezt nevezik a terhelés hemodinamikai komponensének (a hemodinamika jelentése: véráramlással kapcsolatos); hogy mennyire, az a beteg nemétől, korától, aktuális testsúlyától függ.

A szívfrekvencia vizsgálata közbeni értékek

A szívfrekvenciát illetően vizsgálat közben a céltartomány az életkor alapján számított szívfrekvencia 85%-a, de legalább 110-120/perc  nagyjából ennyi ugyanis az az érték, amely a betegben intenzív testmozgás hatására kialakul, és amely feltétlenül szükséges a kardiovaszkuláris rizikó felméréséhez.

Ha a beteg ezt a terheléses EKG közben nem tudja teljesíteni, az orvos szakvéleménye, kórjóslata korlátozott értékű, hiszen nem láthatta az EKG-t olyan szívműködés mellett, amely a mindennapi életben (mondjuk, ha az illető egy induló busz után fut) előfordulhat. Az pedig, hogy 95-100/perces frekvenciánál nincs EKG eltérés, nem jelent semmit.

Kardió edzés

Testedzés esetére a fentiektől eltérő céltartományt adnak meg, sőt azon belül is kétfélét. Az ún. kardió edzés, vagyis az elsősorban a szíves érrendszer kondicionálását célzó edzés a maximális szívfrekvencia 80%-ának elérését írja elő, míg az ún. „zsírégető” edzés annak 60%át. A maximális szívfrekvencia az életkor alapján számítható ki, két igen egyszerű képlet segítségével.

Az egyik a következőképpen szól: 220-ból le kell vonni az aktuális életkort (egy 60 éves egyénnél így 220-60= 160-at kapunk): a másik valamivel precízebb, de fejben nehezebben számolható ki: 208 (0,7 x életkor), vagyis egy 60 éves ember esetén 208-42=166. Ennek alapján ugyanennél az egyénnél a terheléses EKG során 166×0,85=142 az elérni kívánt frekvencia, vagyis a pulzus, 166×0,80=133 a kardio edzés, 166×0,6=100 a zsírégető edzés céltartománya.

A kardio edzés hatékonyságát befolyásolják a beteg által szedett gyógyszerek

Természetesen ezeket az értékeket módosíthatják bizonyos, a beteg által szedett gyógyszerek, mint amilyenek például a vérnyomáscsökkentők, az antianginás gyógyszerek, az ún. béta-blokkoló és az ún. Kalciumcsatorna blokkoló szerek, amelyekről ezért az orvost a vizsgálat előtt feltétlenül tájékoztatni kell.

Ezek a gyógyszerek általában egynél több támadásponton hatnak, vagyis egyszerre mérséklik például a stressz vagy testmozgás hatására kialakuló szívfrekvencia emelkedést és csökkentik a szívizom oxigénigényét, így védve a szívet a nagy megterhelés okozta esetleges oxigénhiánytól, vagyis az infarktustól.

Azok, akik számára a terheléses EKG, mint vizsgálati eljárás megengedhető, kevés kivételtől eltekintve vannak olyan jó fizikai állapotban, hogy a vizsgálat előtti két-három napra e gyógyszerek szedését felfüggesszék természetesen csak az orvos javaslatára. Az eredmények így pontosabbak, megbízhatóbbak lesznek, a szívfrekvencia alakulását kizárólag a terhelés befolyásolja.

Szívfrekvencia célértékek a terheléses EKG vizsgálat során
Régi módszerÚj módszer
ÉletkorMaximumCélértékMaximumCélérték
20200170194165
25195166191162
30190161187159
35185157184156
40180153180153
45175149177150
50170144173147
55165140170144
60160136166141
65155132163139
70150127159135
75145123156133
80140119152129

Ami a fizikai aktivitás másik élettani jellemzőjét, a vérnyomást illeti, annak terhelés hatására emelkednie kell, de csak a szisztolés értéknek. Amennyiben ez nem történik meg, súlyos szívprobléma fennállása valószínűsíthető. Ilyenkor a szív vagy nem kap elegendő vért a koszorúereken keresztül a saját maga számára ahhoz, hogy a test egyéb részeinek emelkedett oxigén és tápanyagigényét magasabb vérnyomás fenntartásával biztosítsa, vagy a szívizom annyira megnyúlt és gyenge, hogy nem képes már megfelelően összehúzódni.

Az utóbbi eset terheléses EKG-ra jelölt emberekben kevésbé valószínű, ugyanis olyan szívmegnagyobbodás és szívelégtelenség fennállását feltételezi, amely az előzetes vizsgálatok alkalmával biztosan kiderül, és a terhelés, mint provokációs teszt szóba sem jön.

A szisztolés vérnyomás emelkedése

A harmadik lehetőség az, hogy a szisztolés vérnyomás emelkedés azért nem jön létre, mert a beteg a vizsgálat miatt annyira ideges, hogy vérnyomása már a futószalagra lépés előtt is magas, így a terhelés hatására értelemszerűen nem alakul ki különbség.

Lehetséges tünetek a vizsgálat idején

A terheléses EKG vizsgálat nem más, mint egy provokációs teszt, amelynek lényege, hogy addig fárasztja a szervezetet elsősorban természetesen a szívet, amíg tünetek, panaszok vagy a mért paraméterekben bizonyos szívbetegségre utaló változások meg nem jelennek.

Teljesen természetes, hogy a megerőltető fizikai munkát nehézlégzés, fokozott izzadás vagy oldalszúrás kíséri, mi több, a teszt végzése közben mellkasi fájdalom is megjelenhet, ezeknek azonban vajmi kevés diagnosztikai értékük van a vérnyomásban, szívfrekvenciában és az EKG görbén megjelenő változásokhoz képest. Igazán csak ez utóbbiak számítanak.

Környezeti tényezők a vizsgálat idején, melyek befolyásolják az eredményt

Nem helyes, ha a beteg előtt kijelző van, amelyekből látja például pulzusának alakulását a „műveltebbek” ugyanis pontosan tudják, mennyi az ő szívfrekvencia céltartományuk, és amint ezt elérik, kimerültségre vagy fulladásra hivatkozva a vizsgálat megszakítását kérik. Az elérni kívánt szívfrekvencia esetén ugyanis sokkal inkább „tartomány”-ról, mint valódi „célérték”-ről beszélhetünk, tekintettel arra, hogy bizonyos egyéni variabilitással is számolnunk kell, ami 15% is lehet.

A vizsgálat folytatása vagy megszakítása csak akkor alapulhat panaszokon és tüneteken, ha közben vérnyomás és pulzusmérésre egyáltalán nincs lehetőség. (Ez a mai nyugati orvoslásban nem csupán megengedhetetlen, de lehetetlen is; olyan kórház nem létezik, amelyben ne állna rendelkezésre automata vérnyomásmérő, a pulzus, vagyis a szívfrekvencia pedig az EKG-n már három hullám alapján is leolvasható. Olyan helyeken, ahol ezek a feltételek nem adottak, egész egyszerűen nem szabad terheléses EKG-t végezni.)

Milyen EKG változásokat várnak a terheléses teszt során?

Az EKG görbén több más hullám és szakasz mellett megkülönböztetünk egy ún. ST szakaszt, amely a szívizomzat oxigénellátottságáról informál. Annak ismertetése, hogy az ST szakasz vagy a többi EKG hullám a szív milyen elektromos tevékenysége közben jön létre, meghaladná e cikksorozat kereteit, de a lényeg megértéséhez nem is szükséges.

Annyit fontos tudni, hogy koszorúér betegség esetén terhelés hatására ez az ST szakasz az EKG alapvonalánál lejjebb vagy feljebb kerülhet (az előző esetben ST depresszióról, az utóbbiban ST elevációról beszélünk). Ha a kettő közül bármelyik megvalósul, az azt jelenti, hogy a szívizom oxigénellátottsága gyengül, tehát valamelyik koszorúér be van szűkülve és rajta a véráramlás bizonyos igények fölött nem biztosított. Ezeket az „igényeket” igyekszünk a terheléses EKG során addig növelni, amíg látható ST elváltozást nem produkálunk.

Az EKG eredménye

Természetesen, mint minden teszt, a terheléses EKG is adhat ún. fals (tévesen) pozitív vagy fals negatív eredményeket. Az előbbiről akkor van szó, ha az EKG-n ST elváltozás regisztrálható, de minden más diagnosztikai eljárás cáfolja a koszorúér betegség fennállását, míg az utóbbi akkor valósul meg, ha az EKG a fennálló koszorú-érbetegség ellenére is normális marad.

Az ilyen tévedésekre általában más vizsgáló módszerek végzése kapcsán derül fény, de ez nem baj, hiszen a különböző diagnosztikai eljárások eleve arra hivatottak, hogy cáfolják vagy alátámasszák egymás eredményeit, és saját indikációs területeiken felülmúljanak más módszereket.

A terheléses EKG-ról általában

Célja annak meghatározása, hogy a szív milyen nagyságú és időtartamú terhelést bír ki, amelynek alapján meghatározható az adott egyén kockázata a szív és érrendszeri halálozásra nézve. Szemléltetésképpen a hegymászáshoz lehetne hasonlítani: abban az esetben, ha valaki nem képes a saját „súlycsoportjához” mért hegyet megmászni, vagyis valahol feladja, a teszt pozitív. Hogy mennyire pozitív, azt a már megtett út adja meg.

Ha valaki már a hegy lábánál, az út 20%-ánál megtorpan, annál szinte biztosan súlyos koszorú-érbetegség áll fenn. Ha valaki az út 80%-áig bírja, annál csak kisebb problémák jelenléte valószínű. Ha pedig valaki az útnak több mint az út 95%-át teszi meg, annál a koszorú-érbetegség nagy valószínűséggel kizárható.

A terheléses EKG veszélyei

A terheléses EKG kockázatai

Mint minden egészségügyi diagnosztikus vagy terápiás eljárásnak, de ha már itt tartunk, akkor az élet minden egyes momentumának a terheléses EKG-nak is van valamennyi kockázata. Az utóbbi alatt értelemszerűen leginkább a szív intenzív munkájával összefüggő kockázatot, vagyis szívinfarktus vagy átmenetei isémia (oxigénhiány) kialakulását értjük, melynek nagysága a vizsgálati egyén korától, kondíciójától, a szívbetegség és más, társuló betegségek súlyosságától függ.

Egy huszonöt éves maratoni futó nyilvánvalóan jóval, kisebb valószínűséggel kap szívrohamot a futógépen vagy a szobakerékpáron, mint egy nyolcvanöt éves, elhízott, cukorbeteg bácsi, aki évek óta fel sem állt a karosszékéből.

Esetleges komplikációk az EKG során

Ha számokban akarnánk kifejezni, azt mondhatnánk, hogy a szívbetegek között nem egészen 1:10000-hez annak az eshetősége, hogy a teszt közben valamilyen nem várt esemény következik be, míg a szívbetegségben nem szenvedők között még ennél is jóval kisebb. Az esetleges komplikációk veszélyét hivatott minimalizálni az is, hogy a vizsgálat végzése mindig orvosi felügyelet mellett történik, az újraélesztéshez szükséges teljes felszereltséggel.

A gyanakvóbbak számára talán még ez sem hangzik elég meggyőzően, az ő kedvükért ezért elmondom, hogy indokolt esetekben a teszt el nem végzése sokkal nagyobb kockázatot jelent, mint az elvégzése. Fennáll ugyanis a lehetősége annak, hogy a már meglévő, de nyugalomban tüneteket, sőt EKG jeleket még nem okozó elváltozásra egészen addig nem derül fény, amíg arra angina, netán infarktus fel nem hívja a figyelmet.

A terheléses EKG, mint szűrővizsgálat azon egyéneknél hozza be a leginkább a hozzá fűzött elvárásokat, akiket legalább közepes valószínűséggel érhet utol a koszorú-érbetegség, ilyenkor ugyanis a nyugalomban még meg nem jelenő elváltozások igen jól provokálhatók. Ha a koszorú érszűkület még nagyon kezdeti stádiumban van, nem valószínű, hogy a terhelés véráramlási zavart okoz, ha pedig a betegség már előrehaladott, a beteg nem tehető ki a vizsgálatnak.

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.