Echokardiográfia (szívultrahang)
A szívultrahang igaz, akkor még kezdetlegesebb formában az 1970-es években vált a klinikai gyakorlat részévé, és bátran állítható, hogy forradalmasította a kardiológiai diagnosztikát. Addig az orvosok csupán saját érzékszerveikre, ügyességükre hagyatkozva, fizikális vizsgálattal és EKG-val próbáltak minél jobb megközelítést kapni a szív állapotáról, amely módszerek eredményességét a szívultrahang már a kezdetektől hatalmas mértékben fokozta.
Ettől függetlenül az orvos által végzett „hallgatózós kopogtatós” fizikális vizsgálatot semmilyen módszer nem helyettesítheti, a jó szakorvos kifinomult hallása pótolhatatlan! Elveszettek azok a fejlett nyugati országok, amelyekben megengedik, hogy az orvosok előbb küldjék a beteget akár a legprofesszionálisabb gépekkel végzett vizsgálatokra, mintsem előbb saját maguk kopogtassák ki a szervek kontúrjait vagy hallgassák meg azokat működés közben.
A szívultrahang lényege
A szívultrahang és minden más ultrahangos vizsgálat lényege, hogy bizonyos frekvenciájú hangot a szervek egyes részei különbözőképpen vernek vissza, s ezek erősségéhez egy ún. szürke skáláról adott intenzitású szürke pont rendelhető. A pontokból kép alkotható, amely a mai modern készülékeken már döbbenetes felbontással képes ábrázolni a szív egyes részeit.
Megítélhető a szívüregek nagysága, faluk vastagsága, a billentyűk helyzete, a koszorúerek állapota, és mindez ráadásul mozgás közben! Tekintettel a vizsgálat ilyen mértékben informatív, noninvazív és biztonságos voltára, valamint olcsóságára (csak maga a gép kerül egy vagyonba; általában több tízmillió forintra rúg az áruk), a szívultrahang minden kardiológiai betegen elvégzendő.
Szerző: Griffel Tibor
Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.