Tudatos étkezés

Az “étel értelme” – a minőségi ételt szervezetünk meghálálja!

Kultúránként, társadalmonként eltérő az ételhez való hozzáállás

Különös, hogy azokban az országokban a legáltalánosabb az étellel és étkezéssel kapcsolatos diszharmónia, amelyekben az étel bőségesen hozzáférhető. Az amerikaiaknak mintha különösen kiegyensúlyozatlan és gyakran negatív lenne az ételhez fűződő viszonyuk. Az 1990-es években egy amerikai pszichológus és egy francia szociológus vezette kutatócsoport a különböző kultúrák ételhez való hozzáállását vizsgálta. Az Egyesült Államokból, Franciaországból, Belgium flamand részérői és Japánból származó embereket vizsgáltak, és úgy találták, hogy az amerikaiak voltak azok, akik az étkezést leginkább társították az egészséggel és legkevésbé kapcsolták össze az élvezettel.

Például amikor amerikaiakat kérdeztek arról, hogy mi jut eszükbe a „csokoládétorta” szó hallatán, ők nagy valószínűséggel azt válaszolták, hogy „bűntudat”, a franciák pedig azt, hogy „ünneplés”. A „sűrű tejszín” az „egészségtelen” választ váltotta ki az amerikaiakból, a franciákból pedig azt, hogy „tejszínhab”. A kutatók úgy találták, hogy az amerikaiak jobban aggódnak az ételek miatt és kevesebb örömüket lelik bennük, mint a többi vizsgált ország lakói.

A média a hibás!
A média a hibás!

 Az elme betegsége áll a háttérben

Az étellel és étkezéssel kapcsolatos átható szorongás olyan betegség, amely csak a magas életszínvonalú társadalmakban élő emberek között fordul elő. Nem a test, hanem az elme betegsége ez, melyet az információ túlterhelés okoz, valamint az, hogy inkább a tudósokra és a reklámokra hallgatunk, mintsem hogy megtanulnánk figyelni a saját testünkre.

Valamilyen oknál fogva ha túl sok mindenünk van, valami történik a hálaérzetünkkel, és amikor elvész belőlünk a hála, egyre elégedetlenebbek leszünk az életünkkel.

A testünkért érzett hála

A legtöbben természetesnek vesszük a testünket és jó egészségi állapotunkat. Sőt nem is érezzük magunkat „egészségesnek” mindaddig, amíg meg nem betegszünk. Amikor ágynak esünk egy csúnya megfázással vagy influenzával, és még ahhoz is túl gyengék vagyunk, hogy felkeljünk, vagy túlzottan émelygünk, és nem tudunk enni, valóságos csodának érezzük, amikor jobban leszünk. Néhány napig már az is varázslatosnak tűnik, hogy járni tudunk, van étvágyunk, és újra élvezzük az étel illatát és ízét. Rendkívül jól érezhetjük magunkat attól, hogy elmúltak az erős fájdalmaink. Nagyon hamar újra elvárjuk azonban a testünktől, hogy megfelelően működjön, és azt tegye, amit kérünk tőle, mégpedig hatékonyan és minden kellemetlenség nélkül.

Becsüljük meg az életet!
Becsüljük meg az életet!

 Értékelni kell az életet!

Amikor egy kortársunk súlyosan megbetegszik vagy meghal, az fellebbenti a tagadás fátylát, és felnyitja a szemünket az egészség és az élet állandótlanságára. Egy pillanatig tisztán látjuk, hogy az egészség és az élet időleges ajándékok, de hamarosan elfelejtjük ezt. Amikor pedig elfelejtjük, akkor újra felbosszant bennünket a testünk, ha nem működik megfelelően. Miért romlik a hallásom? Miért fáj a hátam? Miért vagyok allergiás, amikor mások nem azok? Miért ráncosodik a bőröm ilyen korán? Hogyan hízhattam meg?

Az értelmünkkel tudjuk, hogy elkerülhetetlen az, hogy a testünk időnként nem működik tökéletesen, és hogy előbb-utóbb betegek leszünk. Egyszerűi megoldás kritikusan, szorongva viszonyulni testünkhöz vagy egyes testrészeink állapotához, amikor azok nem felelnek meg az elvárásainknak.

Testünk betegsége egyszerűen azt jelenti, hogy olyan lények vagyunk, akiknek van teste. Könnyen elegünk lesz a testünkből, amikor megfázunk, elrontjuk a gyomrunkat, székrekedésünk, bélgyulladásunk vagy ételérzékenységünk van, felfúvódunk, anorexiások, bulimiások, cukorbetegek vagyunk, magas a vérnyomásunk, asztmától, gyomorégéstől szenvedünk, vagy egyszerűen meghízunk. Úgy érezzük, hogy a testünk elárult bennünket.

Mi magunk talán nem is vagyunk tudatában a testünk iránt érzett bosszúságunknak vagy haragunknak, de a testünk tudatában van ennek. Ha egy betegség vagy a magatehetetlenség tartóssá vagy krónikussá válik, akkor testünket állandóan gyötrelmünk negatív energiájában fürdethetjük. A szeretet és a kedvesség légköre elengedhetetlen az érző lények számára – beleértve a gyermekeket, a háziállatokat, a növényeket és a saját testünket – ahhoz, hogy növekedjenek és kiaknázzák a bennük rejlő legnagyobb lehetőségeket. Amikor testünk valamelyik részével baj van, különleges bánásmódra, segítségre és kedvességre van szüksége, nem pedig különleges kritikára.

A testünk egyáltalán nem hagy cserben bennünket, hanem igenis elképesztő munkát végez.

Sejtek milliói dolgoznak folyamatosan, éjjel-nappal szervek tucatjaiban, megállás vagy pihenés nélkül – az egész életünk során! A gondolat energia, és a negatív gondolat („utálom a kövér combomat”, „utálom, hogy fáj a torkom”, „utálom a ferde fogaimat”) negatív következményekkel jár. Minden élőlény elsorvad a bosszúság és a harag energiája alatt – és minden élőlény kivirul a szerető kedvesség energiája alatt.

Vannak olyan eszközök, melyekkel segíthetjük kifejleszteni magunkban a tudatos jelenlétet a testünkkel kapcsolatban, hogy meghalljuk annak belülről jövő üzeneteit, majd a hála és a szerető kedvesség energiáit rá irányítsuk. Ezeknek a meditációknak az a további hasznuk is megvan, hogy segítenek ráhangolódnunk a sejtéhségre, valamint a testnek a jóllakottsággal és elégedettséggel kapcsolatos jelzéseire.

Igen is becsüljük meg az ételt, főleg hogy van mit ennünk!
Igen is becsüljük meg az ételt, főleg hogy van mit ennünk!

 Az ételünkért érzett hála

Amikor bőségesen rendelkezésünkre áll az étel és az ital, könnyen maguktól értetődőnek vesszük őket. Amikor maguktól értetődőnek vesszük őket, könnyen elszalasztjuk annak megfigyelését, hogy mi van a tányérunkon vagy a szánkban. Amikor nem figyelünk erre, akkor nem szagoljuk és nem ízleljük már őket. Ennyire erővel akár kartonpapírt is ehetnénk. A karton azonban nem valami kielégítő számunkra, ezért többet akarunk enni. Amikor az sem elégít ki bennünket, ha többet eszünk, megpróbáljuk intenzívebbé tenni az ízérzeteket. Natúr burgonyaszirommal kezdjük, ám a végén már több száz fajta hívogat bennünket a nagyáruházak polcairól.

Nem tudunk határozni: Vajon a vékonyra, a vastagra vagy a hullámosra szeleteltet vegyük? Vajon a borsosat és lime-osat vegyük, vagy inkább a tengeri sósat és eceteset, netán a chiliset-sajtosat vagy a salsásat-tejfölöset? A palackozott italok részlegén ugyanezzel a szorongással találkozhatunk, amelyet a túl sok választási lehetőség vált ki belőlünk. Artézi kútból nyert vizet vegyünk, vagy gleccserforrásból eredőt? Coloradóból, Kaliforniából vagy Svájcból származzon? Legyen gyümölcsízesítésű? Édesített? És ha igen, mivel? Cukorral, mézzel, magas gyümölcscukor-tartalmú kukoricasziruppal, mesterséges édesítőszerrel vagy sztíviával?

A víz is fontos lételemünk, akárcsak a levegő!
A víz is fontos lételemünk, akárcsak a levegő!

 Amikor értéke van az egyszerű dolgoknak

Mi történt a tiszta víz ízével? Amikor valóban szomjasak vagyunk, a tiszta víz íze mennyei. Ahogy megnedvesíti kiszáradt szánkat, az alapvető boldogsággal tölt el bennünket. Ez a boldogság annak a szorongásnak az ellentéte, amely abból ered, hogy vég nélkül keressük, de sohasem találjuk a kielégülést.

Képzeljük el, hogy néhány napig nem jutunk semmilyen innivalóhoz. Milyen hálásak lennénk annak az embernek, aki ad nekünk egy pohár vizet? Vagy képzeljük el, milyen hálásak lennénk egy pohár tiszta vízért, ha nekünk kellene kiásnunk és kiköveznünk a kutat, majd nekünk kellene felhúznunk a vizet a vödörben. Milyen hálásak lennénk egy szelet kenyérért, ha nekünk kellene felszántanunk a földet, elvetni és felnevelni a magot, megőrölni és megszitálni a lisztet, majd felvágni és elégetni a fát, hogy megsüssünk egy cipót?

Mindannyian ismerjük vagy ismertük a melegségnek azt az érzését, amely az ételért és italért érzett egyszerűi hálából ered. De hogyan szerezhetjük vissza, ha egyszer elveszett? Manapság nem kell olyan sokat dolgoznunk egy szelet kenyérért – valaki másnak viszont kell. Amikor szándékosan felidézzük magunkban ezt a számtalan „valaki mást”, akkor újra felébred bennünk a hála természetes érzése.

Itt az ideje, hogy végre értékeljük az ételt, amit eljut az asztalunkra!

Tegyünk fel néhány kérdést!.

  • Hány ember működött közre abban, hogy ez az egyetlen szem mazsola eljusson hozzánk?
  • Ha számba vennénk az összes állatot, növényt, rovart, hernyót és mikroorganizmust, amelynek szerepe volt ennek a mazsolának az életében, hányan lennének?
  • Milyen messzire nyúlik vissza az időben ennek a mazsolának az élete? Honnan ered. a benne lévő szén, hidrogén és vas? Milyen öreg akkor ez a mazsola?
  • Most vegyük számba az összes élőlénynek az életenergiáját, aki hozzájárult ennek a mazsolának az életéhez és ekképpen – amikor megesszük – a mi életünkhöz.
  • Hogyan hálálhatjuk meg mindegyiküknek?

Az egyik lehetséges válasz: úgy, hogy tudatosan étkezünk. Amikor eszünk, és mélyen az ételünkbe tekintünk, a szívünk érintkezésbe lép az életnek annak a rengeteg formájával, amelyet mindennap feláldoznak, hogy mi még nagyobb bőségben élhessünk. Hogyan viszonozhatjuk ezt? Úgy, hogy élők maradunk számukra és az elfogyasztott ételünk számára, melyet biztosítottak nekünk. Úgy, hogy a szerető kedvesség energiáját küldjük nekik. Úgy, hogy mélyen az ételünkbe tekintünk, és hagyjuk, hogy a hála természetes módon megjelenjen bennünk.

Lóránt Szentgyörgyváry

Szerző: Szentgyörgyváry Lóránt

Szakmai gyakorlatok és tanulmányok:  Életmód-tanácsadás, kiropraktika és reflexológia. Minden érdekel ami az egészséggel vagy annak megőrzésével kapcsolatos. Az oldalon rendszeresen publikálom a saját cikkeimet.