Az orvos kiválasztása
Egy évszázaddal ezelőtt a híres kanadai orvos, William Osler ezt mondta diákjainak: „Az orvosoknak nem foglalkozása, hanem hivatása van; a gyógyítás művészet, nem pedig üzlet.”
Ennek hallatán ma, amikor egyre megszokottabbá válik az egészségügy terén is a fogyasztói szemlélet, az ellátásért fizető átlagember így érvelhet: „Ha az orvostudomány nem üzlet, miért kell fizetnem a gyógyításomért? Ha nem vagyok megelégedve az orvosommal, ugyanúgy lecserélem, mint azt az autószerelőt, aki legutóbb rosszul javította meg a kocsim kipufogóját.”
Az orvos is tévedhet
Ha úgy véli, hogy az orvosok tévedhetetlenek, bizonyára nem sok tévéfilmet néz. Régebben az orvost csillogó szemű apafigurának vagy ragyogó megjelenésű hősnek ábrázolták. A mai lestrapált tévédoktorokat mindenféle zűrzavar jellemzi – rossz a házasságuk, szenvedélybetegek, savanyúak, kedvetlenek -, hibáikat és tévedéseiket ugyanúgy magukra öltik minden epizódban, mint a fehér köpenyt. A sok dráma közepette is nyilvánvaló az üzenet: az orvos is ember.
Ennél is fontosabb az, amire a műhiba kifejezést használják – nincs rá szebb szó.
Az egészségügyben nemcsak az orvosok követhetnek el hibát, de a nővérek, a gyógyszerészek és mások is. A Harvard Egyetemen és a bostoni Beth Israel Diakonissza Orvosi Központban tevékenykedő dr. Jerome Groopman a How Doctors Think (Hogyan gondolkodnak az orvosok) című könyvében bennfentes véleményt fogalmazott meg arról, hogy időnként miért állapítanak meg rossz diagnózist és alkalmaznak nem megfelelő kezelést az orvosok.
- Intzédy László orvos
- Orvosokkal kapcsolatos kérdések
- Kórházak
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
Egyszerűen arról van szó, hogy az orvos is olyan, mint a többi ember!
Néha egyéni elfogultság vagy személyes érzések befolyásolják a döntéseit. Az alábbiakban három olyan okról esik szó, amely miatt előfordulhat, hogy az orvos rossz diagnózist állít fel, vagy nem ismer föl egy betegséget.
A látszat csal Dr. Groopman elmeséli annak az idegesnek tűnő fiatal nőnek az esetét, aki egyre fogyott annak ellenére, hogy orvosa magas energiatartalmú étrendet írt elő neki. Az orvos arra gyanakodott, hogy valamilyen táplálkozási rendellenessége van, például anorexiás. A valóságban coeliakiája (lisztérzékenysége) volt, egy olyan betegség, amelyben liszttartalmú ételek fogyasztása esetén a tápanyagok nem szívódnak fel a bélből.
Feltételezések
Ha egy orvos az influenzajárvány közepén egy tucat influenzás beteget vizsgált már meg aznap a rendelőjében, akaratlanul is hajlik arra, hogy a következő lázas és nehezen lélegző beteget szinten influenzásnak vélje. Pedig a láz és a légúti panaszok sok más betegségre is jellemzőek. Dr. Groopman leír egy esetet, amikor a beteg, aki az influenza számos tünetével rendelkezett, azt mondta az orvosnak, hogy bevett néhány szem aszpirint. Az orvos ezt figyelmen kívül hagyta. Később kiderült, hogy a nő több tucat aszpirintablettát vett be, és nem influenzás volt, hanem tünetei aszpirin-túladagolás miatt jelentkeztek.
Az orvos is érző lény
Ez természetesen azt is jelenti, hogy együtt érez a betegeivel. A jó orvos gondoskodó és együtt érző. Ám dr. Groopman szerint előfordulhat, hogy a túlzott empátia miatt figyelmen kívül hagy valamit vagy rossz diagnózist állít fel. Saját esetét meséli el, amikor egy az osztályán fekvő rákos beteggel nagyon összebarátkozott. Mindketten lelkes futók voltak és szerették az irodalmat, sokat beszélgettek ezekről a témákról.
Egy alkalommal a beteg bőrét vizsgálva attól tartott, hogy a vizsgálat kellemetlen a betegnek, és abba is hagyta. Emiatt nem vett észre egy tályogot, amely elfertőződött és meg is ölhette volna a pácienst. Másrészről dr. Groopman arra is felhívja a figyelmet, hogy ha a beteg úgy érzi, orvosa nem szimpatizál vele, ideje másik orvost keresni.
A megérzések tévesnek bizonyulhatnak
Nem elég, ha jó a diagnózis, a kezelésnek is helyesnek kell lennie. Nem lehet találgatni, a legtöbb betegség gyógyításával kapcsolatban világos útmutatás szerepel az orvosi könyvekben és folyóiratokban. Ez az útmutatás a betegséget és annak kezelését tanulmányozó kutatók kollektív bölcsességének eredménye. Nincs garancia a hatásosságára, de a tudományos vizsgálatok szerint mégis a legjobb megközelítést képviseli, és a legjobb esély a gyógyulásra.
Ennek ellenére meglepően sok orvos nem vesz tudomást a terápiás irányelvekről. A RAND Corporation nevű nonprofit szervezet kutatói egy tucatnyi amerikai városban több ezer, különféle betegségekben szenvedő beteg kórtörténetét elemezve azt találták, hogy csak az esetek 55 százalékában kapták meg a páciensek a hivatalos szervezetek által ajánlott megelőző és gyógyító kezelést.
A mulasztás olykor végzetes következményekkel is járhatott. Például a szívinfarktuson átesett betegek mindössze 45 százalékának írtak fel béta-blokkolókat, holott közismert, hogy ebben a betegcsoportban ezek a gyógyszerek csökkentik a halálozás kockázatát. A legfelháborítóbb, hogy a béta-blokkolók kedvező hatását már több mint 25 éve leírták.
Mi ennek az oka?
Dr. Péter Wyer a Columbia Egyetemről úgy véli, hogy sok orvos az általuk tisztelt szaktekintélyekre hagyatkozva vagy a megérzéseire hallgatva hoz döntéseket a betegek kezeléséről, még akkor is, ha ezek a döntések nem felelnek meg az orvostudomány mai állásának. Dr. Wyer olyan programot indított el, amelynek célja, hogy az orvosok megértsék és használják a klinikai kutatások eredményeit.
Bár szerinte és mások szerint is van létjogosultsága annak, hogy a betegek vizsgálata és kezelése során az orvosok hallgassanak a megérzéseikre és hasznosítsák tapasztalataikat, sokkal jobban kellene támaszkodniuk a rendelkezésükre álló tudományos eredmények és bizonyítékok hatalmas tömegére. „Azt szeretnénk, ha az orvosok sokkal többet tudnának a bizonyítékokról”, mondja.
A legjobb egészségügyi ellátás
Mindig jól jön, ha kiműveljük magunkat az egészséggel kapcsolatos témákban, de betegség esetén erre fokozottan szükség van. Hol van már az az idő, amikor csak egyetlen megoldás létezett valamilyen betegség gyógyítására, és azt mindenki elfogadta. Ma a betegek gondosan utánanéznek a kezelési módoknak és a szakembereknek, valahogy úgy, mint amikor új autót vagy mosogatógépet vesznek.
Kutatást folytatnak, egészséges szkepticizmussal vértezik fel magukat, és számtalan kérdést tesznek fel. A mai világban, amikor az orvosi ellátás drága, a választási lehetőségek száma pedig bőséges (Magyarországon főként a magán-egészségügyi piacon), mind többen szeretnék tudni, mit kapnak a pénzükért.
Felteszik tehát a kérdést: valóban ez a legjobb gyógyír számomra?
Amikor Stephen H. Schneider megtudta, hogy a non-Hodgkin-lymphoma ritka típusában szenved, amely a rákbetegség egyik formája, két lehetőség közül választhatott. Átlagos betegként mindent ráhagy az orvosokra, és reméli, hogy előbb-utóbb meggyógyul, vagy utánanéz a betegségének és felhasználja az így szerzett ismereteket. A második megoldást választotta, s alaposan utánaolvasott a különböző kezelési módoknak, nemcsak azoknak, amelyeket már alkalmaztak, hanem a kísérleti fázisban lévőknek is. Orvosainak pedig a kezelés minden lépésében kérdéseket tett föl.
Nem tiltakozott, nem akadékoskodott, egyszerűen arra kérte az orvosokat, hogy részese lehessen a kezelésével kapcsolatos döntéseknek. Azok először nem nagyon akartak ebbe beleegyezni, de amikor látták, hogy valóban sokat tud a betegségéről, komolyan vették kívánságát. Több alkalommal is sikerült rábeszélnie az orvosokat, hogy ne teljesen az előírásoknak megfelelően járjanak el, és próbáljanak ki új kezelési módokat is. Valószínűleg ennek köszönhetően maradt életben, és volt ideje megírni a The Patient from Hell (Páciens a pokolból) című könyvét, amelyben leírta a betegségével kapcsolatos tapasztalatait.
Schneidernek a legtöbb beteggel szemben előnyt jelentett, hogy számára nem volt ismeretlen terület a tudományos kutatás, lévén a Stanford Egyetemen a globális klímaváltozás ismert kutatója. De nem kell előkelő egyetemen szerzett diploma ahhoz, hogy valaki az egészségügyi ellátás területén tudatosabb fogyasztó legyen. Csupán kitartásra és megfelelő kérdésfeltevésre van szükség, valamint arra, hogy a beteg ne áldozatnak, hanem kulcsfontosságú szereplőnek lássa magát.
„Ha részesévé válsz a kezelésednek, az orvosok tudni fogják, hogy hozzáértő beteg vagy, és jobb, ha ők is résen vannak”, mondja Schneider, „emiatt az átlagos helyett a legjobb kezelést kaphatod.”
Ez a hozzáállás segít úrrá lenni azokon az egészségügyi helyzeteken, amikor kisebb-nagyobb dilemmákkal állunk szemben, legyen az komoly baj vagy apróbb kellemetlenség.
Ebben a cikksorozatban megtanítjuk Önnek ezt a fajta magatartást_
- Úgy működjön együtt az orvosokkal, hogy esélye legyen az optimális ellátásra.
- Tanulja meg megkülönböztetni a sajtó híreiben a valódi figyelmeztetést a fölösleges riogatástól.
- Szerezzen pontos, elfogulatlan információkat betegségéről, hogy jobb döntéseket tudjon hozni az ellátásával kapcsolatban.
Hogyan találjunk megbízható információt a világhálón?
Régen, ha egy beteg meg akart tudni valamit a betegségéről vagy a tervezett kezelésről, nem sok segítségre számíthatott az orvosi rendelőn kívül. Ha a helyi könyvesboltban sem talált megfelelő forrásmunkát, elmehetett a könyvtárba, lefújhatta a port valamelyik húszéves orvosi kézikönyvről, és reménykedhetett, hogy az abban talált információ nem reménytelenül elavult vagy hiányos, pedig minden valószínűség szerint az volt.
Manapság rengeteg orvosi témájú információhoz juthat hozzá bárki pillanatok alatt, ha felmegy az internetre. „Régen az orvosok őrizték a tudás házának bejáratát, mára azonban a fogyasztókhoz kerültek a kulcsok”, mondja dr. Vicki Rackner seattle-i sebész, aki tanulmányokat ír és előadásokat tart az orvos-beteg viszonyról.
Kétségtelen tény, hogy a világhálót elárasztják az orvosi témájú honlapok
A tudás hatalom, mondja a régi bölcsesség, de zavarba is ejthet, mi több, roppant ijesztőnek tűnhet azok számára, akik nem tudják, hogyan kell használni. Az alábbiakban megtanítjuk Önt, hogyan keresse meg a megbízható orvosi témájú információkat és hogyan használja okosan őket.
Megbízható honlapok
A világháló roppant demokratikus – bárki, akinek számítógépe, internet-hozzáférése és valamilyen ötlete van, összehozhat egy honlapot -, de egyúttal komoly feladatot is jelent a kibernetikus térben való utazgatás. Ha beírja egy betegség nevét a keresőbe, egész biztosan számtalan olyan találata is lesz, amely kétséges gyógymódokról szól és őrült teóriákat tartalmaz a betegség eredetére vonatkozóan.
Ha a honlap tele van helyesírási, gépelési hibával és kezdetleges grafikonokkal, jogos a gyanú, hogy olyasvalaki hozta létre, akiben nagyobb a buzgóság, mint a tudás. Ám a jobban kivitelezett oldalak sem okvetlenül tartalmaznak pontos, kiegyensúlyozott vagy átfogó információkat.
Dr. Gunther Eysenbach, a Torontói Altalános Kórház orvosa kidolgozott egy rendszert, amelynek segítségével a betegek tesztelhetik az online érkező tudás hitelességét és az orvosi témájú honlapok megbízhatóságát, íme néhány tipp:
1. Ellenőrizze a tényeket!
A hiteles, megbízható újságírók a tudomásukra jutott tényeket más források segítségével ellenőrzik. Ezt kell tenni a világhálón talált adatokkal is. Ha fontos információra bukkan a betegségével kapcsolatban, keressen fel egy sor más honlapot is, és nézze meg, hogy azok ugyanazt állítják-e.
2. Lépés: Ellenőrizze az adatok megbízhatóságát!
Mennyire tűnik frissnek, illetve elavultnak az információ? Egyes honlapokon meg lehet nézni, mikor frissítették utoljára. Ellenőrizze az orvosi témájú közlemények megjelenési dátumát. Ha évekkel ezelőtt tették őket közzé, lehet, hogy már nem helytálló a tartalmuk.
Előfordulhat, hogy érdekellentétek miatt nem objektív az információ? Ilyen lehet például, ha valamilyen csodálatos szerről szól a hír, amelyet azonnal el is akarnak adni Önnek.
Pártatlan a honlap tartalma? Felsorolja például egy kezelés kapcsán mind az előnyöket, mind a hátrányokat?
3. lépés: Mit mondanak mások?
Gépelje be a honlap nevét egy keresőbe, hogy lássa, mások jó véleménnyel voltak-e róla, vagy esetleg kétségbe vonták a megbízhatóságát.
4. lépés: Ne játssza az orvost!
Ha rátalált a megbízható orvosi tárgyú honlapokra, ne essen abba a hibába, hogy megpróbálja saját maga diagnosztizálni a betegségét. „Hamarosan rá fog jönni, hogy ez nem is olyan egyszerű”, mondja dr. Rackner. Tegyük föl, hogy belázasodik, és elhatározza, hogy az internet segítségével állapítja meg, mitől. Hamarosan megtalálja, hogy feltehetőleg influenzás. Vagy középfülgyulladása van. Vagy kanyarója, agyhártyagyulladása, maláriája, esetleg még vagy 600 másik kór közül gyötri valamelyik. „Veszélyes dolog, ha saját kezébe akarja venni a kórismézést”, figyelmeztet a doktornő. Hagyja ezt az orvosra!
Ehelyett mentse el kutatási eredményeit, vigye magával őket a rendelőbe, és kérje meg orvosát, hogy magyarázza el, amit nem ért. Ma az orvosok többsége már elfogadja, hogy a beteg utánanéz a bajának az interneten, és az információkkal felvértezve jelenik meg a rendelőben. Egy 2007. évi felmérés szerint az orvosok kétharmada pozitívnak tartja ezt a jelenséget.
Végül pedig ne érezze úgy, hogy kötelező órákat töltenie a képernyő előtt!
Egyesek azt képzelik, hogy rossz betegek, ha nem rohannak haza a rendelőből és pötyögik be azonnal a keresőbe a betegségük nevét, mondja dr. Rackner. Nincs azzal semmi baj, ha valaki elfogadja az orvos diagnózisát és meg van elégedve a javasolt kezeléssel. Ha kényszeríti magát, hogy folyton újabb részletek után kutakodjon, csak még idegesebb lesz. Legyen tisztában azzal, hogy mekkora adag információ a legmegfelelőbb Önnek!
A leggyakoribb hiedelmek az egészséggel kapcsolatban
Bizonyára hallotta gyerekkorában a figyelmeztetést, sőt lehet, hogy továbbadta gyermekeinek is: „Ne ülj olyan közel a tévéhez, mert megvakulsz.” Van benne logika, de semmilyen tudományos alapja nincs ennek a jó tanácsnak. Sokkal hasznosabb volna ezt mondani: „Ne ülj annyit a tévé előtt, mert meghízol és figyelem-összpontosítási zavar alakulhat ki benned.”
Az orvosi témákkal kapcsolatos tévhitek és hiedelmek szájról szájra terjednek, majd idővel tényként fogadják el őket. Sok közülük triviális és ártalmatlan, mint például hogy evés után egy óráig nem szabad úszni, mert az ember görcsöt kap és vízbe fulladhat, vagy hogy hideg időben nem szabad vizes fejjel kimenni, mert megfázunk.
Vannak azonban olyan téves elképzelések, amelyek már ártalmasak, például hogy valaki lehet „egy kicsit cukorbeteg”; hogy a védőoltások kiválthatják azokat a betegségeket, amelyek ellen adják őket; hogy a szívbetegségek csak férfiakat érinthetnek; vagy hogy egészségünk szempontjából a gének fontosabbak, mint az, hogy mit eszünk és mennyit mozgunk.
Mi az oka annak, hogy elhisszük ezeket a téves elméleteket?
Néha azért jönnek jól, mert általuk igazolást nyerhet az oktondi viselkedés. Például amikor a dohányosok úgy döntenek, hogy elhiszik, miszerint az alacsony kátránytartalmú cigaretta kevésbé ártalmas – holott ennek az ellenkezője bizonyosodott be -, csak azért, hogy nyugodt szívvel dohányozhassanak.
Azt mondta az anyám, az apám, a tanárom vagy a bátyám, hogy ez igaz. „Ha olyan személy mond Önnek valamit, akit tisztel, vagy akitől fél, valószínűleg fenntartás nélkül elfogadja”, állítja dr. Shmerling. Néha még akkor is ragaszkodunk az ilyen „tényekhez”, ha időközben megbizonyosodtunk az ellenkezőjükről.
A leggyakoribb hiedelmek
Az igazság az, hogy az egészségünkkel kapcsolatos elképzeléseink meglepően nagy hányada részben vagy egészében téves.
Az alábbiakban szó esik néhány ilyen téveszméről
ELSŐ TÉVESZME: „Túlsúlyos” egyenlő „beteg”
Hosszú évek óta dúl a vita orvosi berkekben: lehet a kövér ember is fitt?
A vita oka részben egy számháború. Sok orvos a beteg testtömegindexe alapján dönti el, hogy annak normális-e a testsúlya, vagy túlsúlyosnak, netán elhízottnak számít. Ez a mutató a testtömeg és a testmagasság aránya. A 25 alatti testtömegindex normálisnak számít, 25 és 29 között az illető túlsúlyos, míg a 30 fölötti érték elhízottságot jelez. Ez a fajta osztályozás azonban leegyszerűsítő és sok esetben pontatlan. A dagadó izmokkal rendelkező sportolóknak például magas a testtömegindexük, mert izmaik súlyosak.
Másrészről az is bebizonyosodott, hogy a testsúly az egyén egészségének nem okvetlenül a legfontosabb jelzőszáma.
Dr. Blair és csapata azzal a meglepő eredmény nyel zárta a vizsgálatot, hogy feleannyi férfi halt meg a túlsúlyos vagy elhízott, de sportoló csoportból, mint azok közül, akiknek normális volt a testsúlya, de nem mozogtak.
Bár a fent idézett vizsgálat azt mutatta, hogy túlsúlyos ember is lehet egészséges, mégsem ajánlatos túl sok zsírt cipelni a has táján, mert megnőhet miatta a 2-es típusú cukorbetegség és a szív- és érrendszeri betegségek kockázata. (Mi számít nagy hasnak? Férfiak esetében a 94 cm fölötti, nőkében a 80 cm fölötti derékbőség. Mérje meg a derékbőséget egy centiméterrel a csípőcsont felett. Húzza meg a centit, de ne szorosra. Szívja be, majd fújja ki a levegőt, és olvassa le a derékbőségét.) Szerencsére testedzéssel el lehet égetni a hastájra lerakódott zsírt, és ez eggyel több ok arra, hogy nekiálljon sportolni.
MÁSODIK TÉVESZME: „Már Úgyis megpecsételődött a sorsom”
Gyakran hallani ezt a fatalista kijelentést olyanoktól, akiknek a szülei fiatalon haltak meg szívinfarktusban vagy rákban. „Mi értelme van kocogni és brokkolit enni, ha a nyavalyás génjeim így is, úgy is a halálomat okozzák?” Szinte hetente halljuk, hogy a kutatók újabb „betegséggént” fedeztek föl. Ha ennyire belénk van programozva a sorsunk, mit számít, törődünk-e az egészségünkkel?
Igenis, számít. Jó példa erre az ún. emlőrákgén (BRCA1). Tagadhatatlanul fontos szerepet játszik, hiszen azoknak a nőknek, akikben megtalálható a gén mutánsa, 60-80 százaléka kap emlőrákot, míg azok közül, akikben nincs meg ez a mutáns, csak 13 százalék. Ám ez azt is jelenti, hogy a BRCA1 mutáns gént öröklők 40 százalékában soha nem alakul ki emlőrák, és lehet, hogy őket az életmódjuk védi meg a betegség kialakulásától.
Mi több, a kutatók úgy vélik, hogy a rákos esetek többsége nem öröklött génhibának tulajdonítható.
Igaz ugyanez más betegségek esetében is, amelyek évekkel megrövidíthetik az életünket. Képzeljünk el egy kör diagramot, amelynek szeletei az ember élettartamát befolyásoló tényezőket ábrázolják. Sok vizsgálat bizonyítja, hogy a szüléinktől örökölt géneket képviselő körcikk mindössze a kör egyharmadát foglalja el, sőt lehet, hogy még ennél is kevesebbet. A többi körcikket az étrend, a testmozgás és az olyan szokások alkotják, mint a dohányzás és az alkoholfogyasztás. Más szóval az ember nem változtathatja meg a DNS-ét, de a többi körcikk nagysága mindenkinek a saját döntéseitől függ.
HARMADIK TÉVESZME: A receptre kapható gyógyszerek garantáltan biztonságosak
Sokan valóban így gondolják. Ám mint már mondtuk, a receptköteles orvosságok mintegy 10 százalékáról utóbb bebizonyosodik, hogy súlyos mellékhatásaik lehetnek, amelyekre nem derül fény a klinikai kipróbálás során. Ebből bárki arra következtethetne, hogy a gyógyszergyártók árgus szemmel figyelik, nem betegszenek-e meg egyesek az általuk piacra dobott gyógyszertől. Valójában ezt meg is követeli tőlük az engedélyező hatóság, az esetek 70 százalékában azonban az utánkövetés nem történik meg, állítja Paul Brown, egy közhasznú fogyasztóvédő kutatócsoport munkatársa.
NEGYEDIK TÉVESZME: A kórházak steril gyógyintézmények
Csábító gondolat, és egyszersmind megnyugtató lehetne, hogy a kórházak roppant tiszták és sterilek. Szeretnénk azt hinni, hogy a padló, de legalábbis a többi felület olyan tiszta, hogy enni lehetne róla. Sajnos ez nem így van.
A kórházak minden igyekezete ellenére, hogy megfékezzék a kórházi fertőzéseket, a kórtermek és még az orvosok ruhái is hordozhatnak olyan ellenálló mikrobákat, amelyek halált is okozhatnak, vagy legalábbis olyan betegséget, amely miatt tovább kell a kórházban maradni – ahol újabb kórokozóknak van kitéve a beteg. Ezek, például a Staphylococcus nevű baktérium, megbújnak a kórházi ágyak rácsain, az éjjeliszekrényeken, az infúziós állványokon és a beteggel érintkezésbe kerülő más berendezési tárgyakon.
Ez részben emberi mulasztásokra vezethető vissza. Az orvosok például gyakran nem mosnak kezet két beteg vizsgálata között, és a legtöbbjük nem fertőtleníti a sztetoszkópját, amellyel előzőleg egy másik beteg mellkasához ért.
Nem csak a kórokozók jelenthetnek veszélyt
Említettük már az orvosi műhibákat, amelyek az Egyesült Államokban a halálozási okok között a nyolcadik helyet foglalják el. A leggyakoribb hibák egyike a nem megfelelő gyógyszerelés. Csaknem olyan gyakran panaszkodnak a kórházban fekvő betegek arra, hogy nem a megfelelő gyógyszert kapták, esetleg nem a megfelelő adagban, mint arra, hogy rossz a koszt.
ÖTÖDIK TÉVESZME: Az alvás nem annyira fontos
A mai rohanó életmód mellett elérhetetlen kényeztetésnek tűnhet a napi nyolc-kilenc órai alvás. A kutatások szerint azonban, ha fontos az egészségünk, nem engedhetjük meg magunknak, hogy ne aludjunk eleget.
Az alvás sokkal több, mint csupán feltöltődés új energiával a következő napra és felkészülés a stressz elleni védekezésre. Például a testsúly kordában tartásához is szükség van rá. Kimutatták, hogy az alvásmegvonás következtében megnő a ghrelin nevű hormon szintje, ami éhséget vált ki, míg a jóllakottságot jelző leptin szintje csökken. Mi az eredmény? Az, hogy az ember többet eszik.
Az alváshiány az immunrendszert is befolyásolja
Azok a kísérleti patkányok, amelyeket nem hagynak aludni, valószínűleg azért halnak meg idő előtt, mert legyengült immunrendszerük nem tud szembeszállni a támadó kórokozókkal. Az alvásmegvonás miatt megemelkedhet a szervezetben a gyulladást okozó vegyületek szintje, és – mint tudjuk – a gyulladások számos súlyos betegségben játszanak szerepet a cukorbetegségtől a szív- és érrendszeri betegségeken át a különféle rákokig.
A túl kevés alvásnak szerepe lehet a depresszió kialakulásában, és hozzájárulhat a vérnyomás és a vércukorszint emelkedéséhez is.
Végül, alvás közben az agysejtjeink is regenerálódnak, ami valószínűleg befolyással van a tanulási képességekre és az emlékezetre. Ha „elfelejt” eleget aludni, más dolgokat is el fog felejteni.
HATODIK TÉVESZME: A placebo-hatás elhanyagolható
Mondja ezt az agyának, bár valószínűleg úgysem hiszi el.
Placebo latinul annyit tesz: „tetszeni fogok”. Először a 18. század orvosi irodalmában bukkant fel a kifejezés olyan kezelésekkel kapcsolatban, amelyeknek nem is annyira a beteg gyógyítása volt a célja, mint az, hogy elégedetté tegyék.
Felmerül a kérdés: hogyan lehetséges, hogy egy placeboszer hat?
Néha cukorkáknak hívják a placebotablettákat, ami azért találó, mert valóban cukorból vagy keményítőből csinálják őket, bár tulajdonképpen bármiből készülhetnek, csak emlékeztessenek a hatóanyagot tartalmazó orvosságra. Az orvostudomány Henry K. Beecher aneszteziológus munkássága nyomán kezdett placebo-csoportokat használni a klinikai vizsgálatokban.
Ez a fölfedezés nagy hatással volt az új gyógyszerek és kezelési módok tesztelésére, mivel kiderült, hogy a betegek mintegy harmada jobban lesz, ha azt hiszi, hogy kezelést kap. Ezért ma már nem lehet figyelmen kívül hagyni a placebo-hatást a gyógyszerkipróbálások során. Általában sikertelennek ítélnek minden olyan kísérleti kezelést, amely az esetek kevesebb mint 35 százalékában eredményes.
Újabb vizsgálatok megcáfolni látszanak dr. Beecher 35 százalékos szabályát, mi több, magát a placeboteóriát is. Ennek ellenére azt figyelték meg, hogy a placebók meglepően jó hatásúak egyes betegségekben, például Parkinson-kórban, depresszióban és olyan bélrendszeri betegségekben, mint az irritábilisbél-szindróma.
Szerző: Griffel Tibor
Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.