A nagy testvér és a hasfájós baba
„Az újszülött kicsinyünk állandó sírása teljesen felzaklatja a hároméves nővérét. Mit tegyek?”
Ha van ártatlan szereplő egy hasfájós újszülött világában, az az idősebb testvér. Végül is ő nem kérte ezt a kisbabát (ha mégis, valószínűleg már régen megbánta). A kisbabára fordított figyelmet fenyegetőnek érzi, és úgy látja, a szülei találtak helyette egy pótgyereket. És akkor ez a baba ráadásul szörnyű lármát is csap, pont a nap legkedveltebb időszakában, amikor vacsora (fürdés, mese) lehetne a mamával és a papával.
Nemcsak a sírás elviselhetetlen a számára, hanem a vele járó felfordulás is. Az ejtőzésből, nyugodt játékból félbehagyott étkezések lettek, a szülők őrülten mászkálnak fel-alá, zavartak és idegesek. A legrosszabb talán a tehetetlenség. A felnőttek legalább tudnak valamit (valami fölöslegeset) tenni a hasfájás ellen, és sajnálják egymást, a kislány viszont csak ül tehetetlenül és szomorúan.
A hasfájós csecsemő elviselését semmivel nem lehet megkönnyíteni az idősebb gyerek számára. De jobban megbirkózhat vele a következőképpen.
Íme, néhány tipp:
Beszéljék meg. Magyarázza el a gyerek szintjén, hogy mi az a hasfájás. Biztosítsa arról, hogy el fog múlni, amint a kicsi baba megszokja a létezést ebben az új világban. Mihelyt elsajátítja a kommunikáció egyéb módjait, jóval kevesebbet fog sírni. Említse meg, hogy amikor ő volt kicsi baba, ő is sokat sírt (még ha nem is fájt a hasa). Ez reményt adhat.
Értesse meg vele, hogy nem az ő hibája. Kisgyerekek hajlamosak magukat hibáztatni mindenért, ami rosszul sikerül a házban, a mama és a papa vitájától kezdve a dédnagyapa haláláig és az új kistestvér sírásáig. Biztosítani kell a nagyobb gyereket, hogy erről senki sem tehet, ő a legkevésbé.
Mutassa és fejezze ki az iránta való szeretetét. A hasfájós kisbaba annyira felzaklató – főleg egy tevékeny nap után -, hogy sok érintett mama elfelejti azokat az apró finomságokat, amelyekkel kimutathatja a szeretetét nagyobb gyerekének. Soha ne maradjon ki egy-egy ilyen különleges kis apróság, a hasfájós órák beállta előtt mindennap játsszanak úszást a fürdőkádban, süssenek muffint, fessenek freskót egy nagyméretű papírra. Még a legzűrzavarosabb pillanatokban is tartson egy kis szünetet a fel-alá mászkálásban és ringatásban, és adjon a lányának egy megnyugtató ölelést.
Osszák fel egymás közt a testvérek gondját. Ha mindkét szülő otthon van, sétáljanak felváltva a babával a hasfájós periódusokban, hogy az idősebb gyerek is kapjon figyelmet legalább az egyik szülőtől. Egyszer-egyszer, ha az időjárás engedi, az egyik szülő elviheti a babát egy kis autókázásra (a mozgás általában segít legyőzni a hasfájást), míg a másik szülő egy kis minőségi, nyugalmas időt tölt otthon a kislánnyal. Esetleg az egyikük elviheti a kislányt vacsorázni (egy pizzára a béke és nyugalom szigetén), vagy ha még világos van, egy kora esti kirándulásra a játszótérre, a másikuk meg otthon edződik a sivalkodóval.
A szokás hatalma. A rutin megnyugtató a kisgyerekek számára, és ha megszakad, az nagyon nyugtalanító – főleg olyankor, amikor az élet amúgy is zaklatottabb a házban (ott sír az új kistestvér). Tegyen meg minden öntől telhetőt, hogy a kislány értékes szertartásai ne essenek áldozatául a baba hasfájásának: ha a lefekvés egy ráérős fürdést jelent (buborékokkal és locspoccsal), egy kis dajkálgatással és négy mesével, akkor a gyerek minden este kapja meg a ráérős fürdést, a dajkálgatást és a négy mesét, még ha teli tüdőből ordít is a hasfájós baba. A szolgálat megosztásával remélhetőleg minél gyakrabban sikerül teljesíteni a rutint.
Egy kis idő, ami csak a kislányé. Próbáljon mindennap legalább fél órát szakítani az idősebb gyerekre kistestvérkíséret nélkül. Használja ki a baba szundikálásait (fontosabb a nagy gyerekkel foglalkozni, mint behozni a papírmunkát), az édesanyja vagy egy barátnő látogatását, vagy – ha megengedheti magának – azt az időt, amikor a pótmama vigyáz a babára.
Látszólagos „visszafejlődés” az idősebb testvérnél?
„Mióta a kishúga megszületett, a hároméves kislányom maga is úgy viselkedik, mint egy kisbaba. Kisbabanyelven beszél, állandóan azt szeretné, hogy felvegyem, és időnként nem szobatiszta.”
Néha még a felnőttek is irigylik az újszülöttek öntudatlan létezését („Ó, ez az igazi élet!” – sóhajtanak, amikor egy alvó kisbabát tolnak el mellettük kényelmes babakocsiban). Nem meglepő hát, ha az újszülött testvér közelében a babakocsiból épp csak kinőtt és a felnövéssel járó felelősségekbe most beletanuló kisgyerek visszavágyik a babalétbe.
Főleg ha látja, hogy milyen jó a kishúgának, aki fényűző kényelemben heverészik a szülők ölében, akit visznek mindenhová, akiről folyamatosan gondoskodnak, aki ha egyet nyikkan, megkap mindent, amit szeretne (nem pedig egy éles „Hagyd abba a nyafogást!” rendreutasítást).
Ne kényszerítse idősebb gyerekét a „nagylány” szerepébe ebben az érzékeny időszakban, hanem kezelje kisbabaként, amikor kisbaba szeretne lenni – még ha ez azt jelenti is, hogy egyszerre két „kisbabát” kell gondoznia. Adja meg neki azt a figyelmet, amelyre vágyik (ringassa a karjában, amikor fáradt, cipelje fel a lépcsőn, etesse meg, ha azt kívánja), és ne korholja, ha visszatér az (idegesítő) egyszavas mondatokhoz, ha cucliból szeretné kapni a tejet (még ha korábban soha nem cuclizott is), és ha a vécézési szokásai hirtelen fordulattal a kezdetekhez térnek vissza.
Ugyanakkor bátorítsa a korának megfelelő viselkedést azzal, hogy hangsúlyosan megdicséri, ha valami nagylányosat csinál (például rendet rak maga után, segít a baba körül, használja a bilit). Ha az ilyen dicséretek mások előtt hangzanak el, az erősíti a jó hatást. Emlékeztesse, hogy ő volt az ön első kisbabája, és most ő az ön első nagylánya.
Minden lehető alkalommal emelje ki, hogy vannak dolgok, amiket ő meg tud csinálni, a húga pedig nem, például egy fagylalt elnyalogatása egy születésnapi partin, egy ügyes lecsúszás a játszótéri csúszdán vagy pizzaevés a mamával és a papával. Süssenek együtt, amíg a kicsi alszik, vegye igénybe a segítségét bevásárlásnál, vigye el moziba, míg a kisbaba a pótmamával van. Hamarosan magától rá fog jönni azokra az előnyökre, amelyekkel az elsőszülöttség jár, és úgy dönt, hogy elhagyja a kisbabaságot.
Szerző: Griffel Tibor
Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.