Egészségmegőrzés

Négy előny, amelyek miatt megéri kollagént fogyasztani

A kollagén az egyik legelterjedtebb fehérje, amelyet a test ragasztójának is hívnak jótékony hatásai miatt. A kutatások kimutatták, hogy rendszeres szedése kiváló segítség az emberi szervezet számára. Összeszedtük, szerintünk melyik a négy legnagyobb előnye.

1. Segít a test újjáépülésében

Az nem kell ecsetelni, hogy a testünkben folyamatosan halnak el régi és jönnek létre új sejtek, ez a változás minden ember számára létfontosságú. A szervezetünket lehet segíteni ebben a folyamatban, például a kollagén szedésével. Ez a fehérje megtalálható az izmokban, az inakban, a kötőszövetekben, de még a csontokban is, azaz rengeteg olyan rész van, ahol szükség van rá az „építkezés” során. Ha különböző táplálék-kiegészítőkkel plusz kollagént juttatunk a testünkbe, ezt a folyamatot segítjük. Annál fontosabb ez, minél idősebb az ember, hiszen a kollagéntermelés folyamatosan csökken a testben, ahogy öregszünk. A legtöbbször ajánlott napi mennyiség naponta 5-15 gramm életkortól függően, ám érdemes mindig megnézni az adott készítménynél a tájékoztatót. Ha ezen az adagon növelni szeretnénk, mindig egyeztessünk szakemberrel.

2. A porcok nagy barátja

Nem mindenki tudja, de a porcok egyik legjelentősebb alkotóeleme a kollagén. Ez azért fontos, mert részben ezek a porcok felelnek a végtagok fájdalommentes működéséért, az ízületek közötti minél kisebb súrlódásért, azaz a testünk fontos alapelemei. A porcok azonban sérülhetnek, elkophatnak, ennek jelentős végtagfájdalom lehet az eredménye. Ha kollagént fogyasztunk, megelőzhetjük, illetve lassíthatjuk ezt a folyamatot – a megfelelő pótlással például éveket javíthatunk fájós térdeink állapotán.

3. Gyönyörű bőrt eredményez

A szép bőr elsősorban arról árulkodik, hogy valaki egészséges, azaz sokkal fontosabb ennek a feltételeit belülről megteremteni, mint méregdrága krémekkel kívülről megpróbálni elérni a kívánt hatást. Az egyik ilyen „csodaszer” a kollagén, amely hatalmas segítség a bőr számára, éppen azért, mert segíti a sejtek újratermelődését. Ha a testünkben megfelelő a kollagénszint, öröm lesz belenézni a tükörbe, ha viszont hiány alakul ki, a legismertebb kozmetikai krémek sem képesek eltüntetni a bőrön keletkező jeleket. Ide tartozik, hogy a kollagén kiváló a narancsbőr és a striák kialakulásának megelőzésére, hiszen erősíti a kötőszövetet. Pluszpont, hogy a megfelelő kollagénellátással a bőrünk ellenállóbb lesz a vírusokkal és baktériumokkal szemben is.

4. Segítség a babavárás során

A babavárás, majd a szoptatás során kifejezetten ajánlott a plusz kollagén bevitele. Ennek egyik oka, hogy a női test ilyenkor változik, bizonyos testrészek megnagyobbodnak, amit a bőr nem mindig képes követni. Ha elegendő kollagént viszünk be a szervezetbe, az jobban felveszi a növekedés ritmusát, így megelőzhető a bőr megrepedése. Ez részben genetika kérdése, bizonyos nők hajlamosabbak erre, hisz a testük kevesebb kollagént termel – ilyenkor kiemelkedően fontos a megfelelő utánpótlás biztosítása. Mivel nem tartalmaz allergéneket, valamint túladagolni sem lehet, semmilyen bonyodalmat nem okozhat a terhesség során, cserébe viszont a kismama haja és bőre is csodás, egészséges lesz, a teste pedig gyorsabban regenerálódik majd.

Lóránt Szentgyörgyváry

Szerző: Szentgyörgyváry Lóránt

Szakmai gyakorlatok és tanulmányok:  Életmód-tanácsadás, kiropraktika és reflexológia. Minden érdekel ami az egészséggel vagy annak megőrzésével kapcsolatos. Az oldalon rendszeresen publikálom a saját cikkeimet.