Gyógynövények

Orvosi kálmos

Orvosi kálmos története, általános ismertetője

Az Ázsia déli és Észak-Amerika középső, valamint nyugati területein honos orvosi kálmost a tizenharmadik században hozták Európába a tatárok, akik kereskedtek vele, illetve fizetőeszközként használták. Az osztrák botanikusnak, Clusiusnak is tulajdonítják, aki Kis-ázsiából hozta magával, és 1574-től bécsi botanikus kertekben termesztette. Más botanikusoknak is küldött belőle Belgiumba, Németországba és Franciaországba. Nagy-Britanniába a tizenhatodik század végén került a növény, és az ország legtöbb részén még ma is megtalálható, főleg mocsaras vidéken.

A hindu ajurvédikus orvoslás nagyra tartja az orvosi kálmost, amit onnan is származtatnak, és „vacha” néven ismernek. A régi egyiptomiak szerették parfümbe tenni. Az amerikai indiánok többféleképpen is hasz­nálták; az egyik törzs arra használta, hogy növelje erejét és kitartását; mások az emésztés segítésére és mentális frissességük növelésére fo­gyasztották.

Európában népszerű illatosító volt, amely elhárította a betegségeket, és kellemes illatot kölcsönzött a templomoknak és a házaknak. Ugyan­akkor bolhák űzésére is használták.

Életerős, nádszerű vízinövény kard alakú levelekkel, melyek dörzsölésre mandarinillatot árasztanak; az apró, sárgás­zöld virágok torzsavirágzat­ban jelennek meg. A növény akár a másfél métert is el­érheti.

Sekély vízben nő tavak szélén, árkokban és mocsarakban. Kora tavasszal vagy kora ősszel lehet szaporítani a gyök­törzs osztásával. A legalább kétéves növények gyökerét érdemes kiemelni.

Rendszertani besorolás

A hazánkban vadon élő Acorus calamus az Acorales (kálmosvirágúak) rendjébe, az Acoraceae (kálmosfélék) családjába tartozó évelő növény. Védett!

Drog

A drog az orvosi kálmos megszárított, jel­lemzően illatos, kellemesen aromás, fűszeres ízű gyöktörzse (Calami rhizoma), mely a VII. Magyar Gyógyszerkönyvben még szerepelt, a Ph.Hg.VIII.-ból azonban kimaradt. A drog megjelenési formája lehet hámozott, hámozat- lan vagy porított (Pulvis grossus). Az orvosi kálmos gyöktörzséböl és gyökereiből készített illóolaj (Calami aetheroleum) szintén drog. A hivatalos gyógyászat szeszes kivonatát is felhasználja.

Hatóanyag

Legfőbb hatóanyaga az illóolaj, mely 1,5—4,0%-ban halmozódik fel a gyöktörzsben. Fő komponensei az azaron, cisz-izoazaron (syn. béta-azaron), izoeugenol-metiléter. Az újabb szakirodalomban a cisz-izoazaron karcinogén hatásáról számolnak be, így a gyógyászatban az e vegyülettöl mentes kemotaxonokat részesítik előnyben. Az Észak- Amerikában honos kálmos populációk illóolaja gyakorlatilag cisz-izoazaron mentes, az Európában élők 10% alatti felhalmozással rendelkeznek, az ázsiai egyedek illóolajában azonban akár 90% is lehet a cisz-izoazaron mennyisége. Az orvosi kálmos tartalmaz még keserűanyagokat (acoran), cseranyagot és nyálkát is.

Botanikai leírás

A faj jellegzetesen mocsaras, vizes termőhelyeken előforduló, évelő kryptophyta (HH) faj. 20-50 cm hosszú gyöktörzse vízszintesen kúszó, tagolt, húsos, szivacsos ál­lományú (szárítva sárgásrózsaszínű), belül fehér. A gyökértörzs hasi- és két oldalán képződnek a gyökerek, majd a gyöktörzs felső háti részén erednek a 30-70 cm hosszú, szálas, kard alakú levelek. Ebből erednek a tömött torzsavirágzatok, amelyek 5-12 cm hosszúak, sok apró virágból állnak. Május-júniusban virágzik. Termése vöröses bogyó, hazánkban meddő.

Elsődleges feldolgozás, tárolás

Az orvosi kálmos gyöktörzsének és gyökerének feldolgozása történhet:

Hámozatlan, szárított gyöktörzs előállításakor a nyers gyöktörzseket a levelektől, a korábbi évek növénymaradványaitól és gyökereitől alaposan megtisztítják. Ezután mossák, szikkasztják, majd vékony rétegben kiterítve, többszöri átforgatás mellett le­hetőleg gyorsan szárítják. Műszárítása 30-40 °C-on történhet. 3 kg friss gyökértörzsből lesz 1 kg száraz hámozatlan drog.

Hámozott, szárított gyöktörzs készítésénél a tisztítási műveletek az előzőekkel azonosak. A friss gyöktörzsek mosása után a felületi nedvességtől megszikkasztják, majd a felületi rétegeket a mellékgyökerekkel együtt hámozással (nem kaparással) eltá­volítják. Akitermelés után a hámozást frissen kell elvégezni, mert fonnyadt állapotban nehezen hámozható. Ezután 15-20 cm hosszúságúra darabolják. A vastag gyökereket kétfelé hasítják hosszában, majd vékony rétegben szárítókeretekre kiterítve, többszöri forgatás mellett gyorsan szárítják. Lassú szárításnál a penészesedés veszélye áll fenn. A műszárítás hőfoka 30-40°C lehet.

A gyöktörzs és gyökerei kiváló nyersanyaga az illóolaj-lepárlásnak.

Hozam

Mennyiség. 4,0-4,5 kg friss gyöktörzsből lesz 1 kg száraz drog.

Minőség. A szabványos drog 1-3 cm vastag, 15-20 cm hosszú darabokra aprított. Felső oldalán zöldesbama, törési felülete szürkéssárga színű. A hámozott gyökértörzs színe szintén szürkéssárga. A gyöktörzs alsó és oldalsó felületein számos, 1-2 mm átmé­rőjű kerek heg található, amelyek a gyökerek eredési helyei. A korábban érvényben lévő szabvány és gyógyszerkönyvi előírásoknak megfelelő drog illóolaj-tartalma legalább 2,5%, a porítotté 1,5%.

Gyógyászat

A gyökere enyhén vizelethajtó hatású és csökkenti a puffadást. A cukrozott gyökér jó köhögésre, és a forrázatával gargalizálnak torokfájáskor. A gyökér rágása enyhítheti a fogfájást.

Konyha

A leveleit régen krémek és sodók ízesítésé­re használták, akárcsak ma a vaníliát. A por rá tört gyökérrel helyettesítették a fahéjat, a szerecsendiót és a gyömbért.

Figyelmeztetés

Soha ne használja anélkül, hogy gyógynö­vényszakértővel konzultálna. Terhes nők nem használhatják.

Lóránt Szentgyörgyváry

Szerző: Szentgyörgyváry Lóránt

Szakmai gyakorlatok és tanulmányok:  Életmód-tanácsadás, kiropraktika és reflexológia. Minden érdekel ami az egészséggel vagy annak megőrzésével kapcsolatos. Az oldalon rendszeresen publikálom a saját cikkeimet.