A férfi egészsége

Körömápolás – tippek férfiak számára

Köröm. Ott van az ujja végén, emlékszik? Lehet, hogy ön nem törődik kéz- és lábkörme kinézetével, párja azonban valószínűleg igen. A piszkos, töredezett kézköröm vagy a benőtt, gombás lábköröm nem éppen a legvonzóbb jellemző a nők szemében.

Foggal-körömmel

A köröm igen kevés karbantartást igé­nyel. Nem sok idő megy el az ápolásá­val, és nem is fáradságos, aki viszont elmulasztja, alaposan ráfizethet, külö­nösen a nőknél. Először is vágja rend­szeresen körömvágó ollóval vagy kö­römcsipesszel, fürdés vagy zuhanyo­zás után, amikor kicsit puhább. Min­denképpen körívben vágja, az ujjhegy természetes formáját követve.

Időről időre előfordulhat, hogy körömszálka okoz önnek fejfájást

A körömszálkának valójában semmi köze a körömhöz. Akkor keletkezik, amikor a körömre ránövő, vagy ah­hoz közeli bőrből kiválik egy száraz bőrdarabka, amely elhal, és beleakad mindenbe: papírba, pulóverbe, hajba. Ne harapdálja, ne húzogassa, ne tá­volítsa el, inkább körömollóval vagy csipesszel nyesegesse. Elő bőrt ne szakítson le, mert vérezhet, és el is fertőződhet.

Naponta kétszer kenjen a körmére hidratálószert, így megelőzheti a kö­römszálkák kialakulását. A manikűrösök szerint a hidratáló szernek kulcs­szerepe van a köröm és a kéz ápolá­sában. Ha a körömágy fehér és repedezett, az azt jelenti, hogy a kéz rendkívül száraz, és erős, ragacsos hidratálószerre van szükség a felpuhításá­hoz. Akinek viszont puha a bőre és ru­galmas a körömágya, annak kisebb ha­tásfokú készítmény is megfelel.

Megfigyelte már, hogy jóval több nő húz kesztyűt mosogatáshoz, mint férfi?

Érthető okból teszik. A víz ugyanis egyes emberek körmét meglá­gyítja, és így az könnyen letörik. A kesztyű ezenkívül a mosószer vegyi hatása ellen is véd. A víz miatt azon­ban nincs ok aggodalomra, hacsak nem akar valaki kifejezetten hosszú körmöt növeszteni.

Alighanem minden kisfiú mérte az idő múlását azoknak a fehér pettyeknek a lenövésével, amelyek látszólag a semmiből bukkannak fel a kéz körmein. A szájhagyomány szerint a pettyek a vitaminok vagy ásványi anyagok hiányát jelzik, valójában azonban a horzsolások, zúzódások megfelelői a körmön, az élet kisebb-nagyobb hepehupáinak, súrlódásainak a látható nyomai. Rendszerint nem tartanak örökké, idővel lenőnek, s körömcsipesszel eltávolíthatók.

A körömvágás mikéntje

Körmöt vágni legjobb fürdés vagy zuhanyozás után, amikor az a legpuhább. Az ápolt köröm tövéből kis fehér holdacska kukucskál ki a rózsás köröm­ágyra. Körömcsipesszel vagy ollóval vágja, és kövesse az ujja természetes formáját. Vághatja egyenesre (ha az ujja vége is egyenes) vagy oválisán, ívben (ha az ujja hegye gömbölyűbb).

Körömvágás

Vágás után alighanem észre fogja venni, hogy itt-ott sarkos lett a körme. Ezt körömreszelővel, a saroktól közép felé haladva könnyedén elsimíthatja. Természetesebbnek tűnhet ugyan fordítva, középről kifelé haladni, ez esetben azonban a körme megrepedezhet, törékennyé válhat, és gyakran apró szilánkokat kell belőle csipesszel levágni.

A lábkörmét nézze meg jól, mielőtt levágná.

Többnyire van egy vonal, ahol a köröm összeér a bőrrel. Ez alá a vonal alá ne vágjon be, nehogy benőjön a körme. Vágjon a vonal mentén, közvetlenül fölötte.

10 tipp a szép körmökért

  • Ne a fogával „vágja”.
  • A megfelelő szerszámmal, ollóval vagy körömcsipesszel gondoskodjon arról, hogy legyen mindig rövid.
  • A hegyes körmöt körömreszelővel simítsa el. A széleit kerekítse le, hogy illeszkedjen az ujj formájához.
  • A körömre ránőtt bőrt mindennap dörzsölje át kéz- vagy körömápoló krémmel.
  • Nedves törölközővel finoman tolja hátrébb a ránőtt bőrt. Soha ne vágja le, és ne nyomja vissza túl nagy erővel.
  • A megsárgult körmöt áztassa 10-15 percig vízben egyenlő arányban oldott hidrogén-peroxidba, majd puha körömkefével finoman dörzsölje meg.
  • A kiszáradás hatására a köröm letöredezik, megrepedezik, hámlik. Ennek megelőzésére dörzsölje be vazelinnel, lehetőleg lefekvés előtt, hogy alvás közben zavartalanul felszívódhasson.
  • Tartson a keze ügyében körömreszelőt, hogy a csorbult, töredezett körmöt gyorsan rendbe tudja hozni. A finoman szemcsézett felületű reszelőt könnyebb használni.
  • Étrendje legyen egészséges, kiegyensúlyozott.
  • A nikotintól foltos lesz a körme. Tudja, mi a teendő…

A köröm tisztán tartása

A férfiak néha kések és más hegyes tárgyak elképesztő választékával tisz­títják a körmüket. A kísértés érthető, de biztonsági okok miatt mégsem ja­vasolható ez a módszer. Jobb, ha pár csepp mosáshoz használt fehérítőt tesz egy mosogatószeres vízzel teli tál­ba, és ebbe a folyadékba merítve kefé­li ki a körmét. A kevésbé makacs fol­tok eltávolítására elég, ha egy kevés mosószert nyom a körmére, és úgy tisztítja meg a körömkefével. A szá­raz, repedezett bőr és a törékeny kör­mök elkerülése érdekében hidratálót is alkalmazzon.

Jegyezzük meg! A kést, villát, csavarhúzót azért sem érdemes körömtisztításra hasz­nálni, mert átszúrhatják a körmöt, amelyet így jobban fenyeget a baktéri­umok elszaporodásával járó fertőzés­veszély.

Ne rágja!

Sokan úgy csócsálják a körmüket, mint kutya a csontot. Hogy miért? A leg­több férfi esetében valószínűleg a stressz a magyarázat. A stresszt pedig rendszerint az váltja ki, hogy lemond­tak egy másik rossz szokásról, például a dohányzásról.

Ha rágja a körmét, keressen vala­mi más rágcsálnivalót, például rágó­gumit, vagy használjon valamiféle, a körömrágásról leszoktató terméket. Létezik például áttetsző lakk, amely két rendkívül keserű vegyi anyagot tartalmaz: a szacharóz okt-acetátot és a denatónium-benzoátot.

Gombagondok

A köröm gyakran gombásodik. Anti­bakteriális szappannal megelőzhető a fertőzés: ha a körme kezd zöldülni, vagy növekedni látszó sárga vagy fe­hér folt üti fel a fejét rajta, recept nél­kül kapható, gombásodás elleni krém­mel próbálkozzon. Ha az nem elég, el kell menni bőrgyógyászhoz a szakszerű diagnózis érdekében. Vannak olyan gombafertőzések, amelyeken csak re­ceptre felírt gyógyszer segít.

A gombásodással kapcsolatos kö­römproblémák szinte kizárólag a lá­bon jelentkeznek. Az érintettek (a né­pesség úgy 10 százaléka) rendszerint öröklött hajlam miatt kevésbé képe­sek védekezni a gomba ellen. Az aláb­bi egyszerű és ésszerű módszerek se­gítenek szárazon tartani a lábat:

  • A zuhany alól mindig tiszta, vízfel­szívó pamut szőnyegre lépjen ki.
  • Szárítsa a lábát hajszárítóval, szór­jon a lábujjaira gombásodás elleni hin­tőport.
  • Ha az időjárás és a munkahelye engedi, viseljen szandált zokni nélkül. Ha nem, bőr- vagy vászoncipőt vegyen fel, mert ezek áteresztik valamennyire a levegőt.
  • Tegyen meg mindent, hogy a lába száraz és tiszta maradjon.

Elfeketedett köröm

A köröm akkor feketedik el, ha véraláfutás keletkezik alatta. Jellemzően ak­kor fordul elő ilyesmi, ha például egy kalapács célt téveszt. A fekete körmöt békén kell hagyni, hadd essen le ma­gától. Ha viszont nagyon fájdalmas, orvoshoz kell fordulni.

Benőtt lábköröm

A szoros cipőben benövő, a bőrbe bele­vágó lábköröm fájdalmat és fertőzést okoz. A megoldás? Hordjon a lábára illő cipőt. A nagylábujja vége és a cipő orra között mindenképpen legyen 1 cm. Ez elég kell legyen ahhoz, hogy meg tudja mozgatni a cipőben a lábujjait. Ezenkívül lehetőleg kerülje a hegyes orrú cipőket, ezek ugyanis általában összepréselik a lábujjakat. Inkább a kerek vagy szögletes orrúakat részesítse előnyben.

A problémát súlyosbíthatja, ha belevágunk az alá a vonal alá, ahol a lábujj bőre a körömmel összeér. így ugyanis a köröm éles vége belenőhet ebbe a vájatba, ahelyett, hogy fölötte nőne tovább. Egyesek genetikailag is hajlamosabbak arra, hogy benőjön a körmük, ők a jelek szerint elsősorban a széles lábfejűek közül kerülnek ki.Benőtt köröm

A benőtt köröm a lábujj két oldalán a bőr alá hajlik, és fájdalmas gyulladást okoz.

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.