• asztma

Az asztma diagnosztizálása hogyan történik?

Manapság az elektronikus digitális spirométerek és a kilégzési csúcs-áramlás-mérők az allergológusok és asztmaspecialisták nélkülözhetetlen eszközei. Segítsé­gükkel megmérhető a légzés sebessége és ereje, valamint a tüdő légzési térfogata (idegen szóval vitáikapacitás).

Persze ezek is csak eszközök, amelyek a diagnózis igazolására, illetve a betegek állapotváltozásainak a nyomon követésére a legalkalmasabbak. A diagnózis felállítá­sa jórészt abból áll, hogy az orvos elbeszélget a beteggel, megvizsgálja, és felveszi a részletes kórtörténetet, ahogyan azt korábban már leírtuk.

Sok módszer van az asztma vizsgálatára.

Új módszer az asztma vizsgálatára?

Az USA Élelmiszer- és Gyógyszerfelügyelete (FDA) 2003-ban engedélyezett egy, a maga nemében úttörő jellegű, nem invazív tesztet, amely a kiléleg­zett levegő nitrogén-monoxicl- (N0-) koncentrációját méri egy eszköz segítségével. Az asztmás személyek leheletében a légutak gyulladása miatt magasabb a nitrogén-monoxid koncentrációja, ezért e vegyület szintje jól jelzi az alkalmazott gyulladáscsökkentő gyógyszerek hatékonyságát.

Az eszközt egyelőre főként kutatási céllal hasz­nálják, illetve néhány tüdőgyógyász is alkalmazza. Valószínű azonban, hogy ahogy a használata egy­szerűbbé válik, és az ára is csökken, mind több orvos rendelőjébe eljut.

1. Légzésfunkciós vizsgálatok

A vizsgálat során bele kell fújni egy készülékbe, amely a kilélegzett levegő mennyiségét méri, és kimutatja, milyen mértékű a tüdőben az elzáródás.

Az el­járásnak három fő változata van:

A. Spirométeres vizsgálat

A spirométer használata egyszerű. A szájába kell vennie a csövet, beszívni annyi levegőt, amennyit csak tud, majd hirtelen, erő­teljesen kifújni addig, amíg a tüdeje ki nem ürül. A mérés a tüdő egészségi ál­lapotára vonatkozó információkkal szolgál.

Az eredményeket a következő adatokkal adják meg:

• Erőltetett kilégzési másodpercvolumen (Forced Expiratory Volwne, FEV1). Ez az a levegőmennyiség, amelyet a kilélegzés első másodpercében ki tud préselni a tüdejéből. A levegő java részét az első másodpercben ki kell tudnia fújni; 80 száza­lék vagy afölötti eredmény számít jónak. Minél kisebb a kapott szám, annál szűkeb­bek a légutak, különösen azok legvékonyabb ágai, a hörgőcskék.
• Erőltetett vitáikapacitás (Forced Vitai Capacity, FVC). Azt mutatja meg, mennyi az összes levegő, amelyet a teljes, mély belégzés utáni kilégzés során kifujt. A teljes kilégzés után a tüdőben maradt levegő a reziduális térfogat. A vitáikapacitás és a reziduális térfogat együtt adja a teljes tüdőkapacitást (Totál hang Capacity, TLC).

Korábban már említettük, hogy az asztmában szenvedők számára a kilégzés nehe­zebb, mint a belégzés. Az FVC-nek az asztmások legtöbbjénél normális értékűnek kell lennie; csak súlyos esetekben lehet alacsonyabb. Jónak számít a 90 százalékos vagy afölötti eredmény; ha ennél alacsonyabbat kap, akkor vagy nem fujt elég erősen, vagy több levegő maradt vissza a légutakban, ami súlyos asztmára utalhat.

Provokációs tesztekkel az allergén azonosítható.

B. Provokációs teszt

Ezt a vizsgálatot olyankor alkalmazzák, amikor a spirometria szerint a tüdőfunkció normális vagy megközelítőleg normális, ennek ellenére valószínűsíthető, hogy a tüneteket asztma okozza – hiszen két asztmás roham között a tüdőfunkció lehet normális. Az orvos először alapállapotban végez spirometriás mérést, majd egy olyan szert lélegeztet be önnel (általában metakolint, hisztamint vagy 10%-os kálium-klorid-oldatot), amely az asztmásoknál beszűkíti a légutakat, nem asztmásoknál viszont nem.

Ezután megismétli a spirometriás vizsgálatot. Ha a légutak beszűkültek, az orvos olyan gyógyszert ad, amitől újra megnyílnak. Ha ön érzékeny a metakolinra (amit a spirometriás érték legalább 20 százalékos visszaesése jelez), és reagál a légutakat megnyitó gyógyszerre (amit a spirometriás érték javulása jelez), akkor valószínűleg asztmás.

A vizsgálat nem mindig 100 százalékos pontosságú. Előfordulhat, hogy éppen a határértéken lévő pozitív eredményt kap, pedig nem asztmás – néha például az al­lergiás náthában szenvedőknél is érzékenyek a légutak, ami pozitív tesztet eredmé­nyez, ám ez mégsem jelenti azt, hogy az illetőnek valódi asztmája van. Pozitív eredményt adhatnak más tüdőbetegségek, például a dohányzás okozta krónikus elzáródásos tüdőbetegség is.

C. Kilégzési csúcsáramlás-mérés

Az asztma esetében a csúcsáramlásmérő eszköz felel meg a fertőzéses betegek lázmérőjének vagy a cukorbetegek vércukorszint­mérőjének: a segítségével odahaza is nyomon követheti asztmája pillanatnyi alakulását, és megállapíthatja, hogy gyógyszerei kellően hatékonyak-e. A csúcsáramlásmérő egy Idcsi, kézben tartható készülék, amelybe csak bele kell fújni. Azt mutatja meg, hogy milyen sebességgel képes kipréselni a levegőt a tüdejéből – azaz az úgynevezett kilégzési csúcsáram­lási sebesség (Peak expiratory flozv, PEF) mérhető vele. A módszer azonban csak a nagyobb légutak elzáródásá­nak jelzésére alkalmas, a kis légutak elzáródását nem jel­zi megfelelően.

A vizsgálathoz tele kell szívnia a tüdejét, majd a leve­gőt a lehető legnagyobb erővel és sebességgel a készülékbe fújnia. Ha asztmás tüneteinek romlása várható, a mért csúcsáramlási érték csökkenni fog. Az ilyen csök­kenés azt jelzi, hogy valószínűleg növelni kell a gyógy­szeradagját. Ideális esetben a csúcsáramlásmérővel mért érték legfeljebb 15 százalékkal térhet el az előző mérés­kor kapott eredménytől.

Noha az orvosa arra fogja használni a csúcsáramlás-mérős vizsgálatot, hogy felmérje állapota súlyosságát, ön otthon inkább úgy tekintsen rá, mint korai figyel­meztető módszerre, amely még időben jelzi, hogy súlyosabb problémák várhatók.

Mellkasröntgen: a tüdő belsejét megmutató röntgenfelvétel segít kizárni a tüne­tek egyéb lehetséges okait.

Egyéb vizsgálatok

Orvosa a tüdőfunkció ellenőrzése mellett más vizsgálatokat is elvégezhet – nem is annyira az asztma igazolására, hanem hogy kizárjon bizonyos egyéb problémákat.

Egyéb vizsgálatok is léteznek például a teljes vérkép.

Ilyen vizsgálatok lehetnek például:

• Mellkasröntgen. A tüdő belsejét megmutató röntgenfelvétel segít kizárni a tüne­tek egyéb lehetséges okait, például a tüdőgyulladást és a tüdőrákot.
• Orrmelléküreg-röntgen vagy CT-felvétel. A vizsgálat során röntgensugarakkal ellenőrzik, nincs-e orrpolipja (kinövés az orrmelléküregekben) vagy az orrmellék­üregek fertőzés okozta gyulladása, illetve duzzanata (sinusitis), mivel ezek az állapo­tok megnehezíthetik az asztma kezelését.
• Köpetvizsgálat. A nem túl gusztusos nevű vizsgálat során a tüdőből felköhögött váladékot vizsgálják meg: eozinofil granulocitákat keresnek benne, amelyek száma megnő az asztmás roham idején.
• Teljes vérkép. Az orvos arra kíváncsi, nem emelkedett-e meg a vérében a fehér­vérsejtek száma, ami fertőzésre utalhat, például hörghurutra vagy tüdőgyulladásra. Az eozinofil granulociták nagy száma azt is jelezheti, hogy asztmájának allergiás összetevője is van.

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.