Általános egészségi állapot

A rendszeres koleszterinszint mérés fontosságáról

Még mindig olyan fontos a koleszterin? A válasz egy harsány igen, bár a legújabb kutatások szerint ez a viaszos anyag csak egyike azoknak a tényezőknek, amelyek a szívinfarktus és a szélütés kialakulásában közrejátszanak. Azok esetében, akiknél a teszt kideríti, hogy koleszterinszint-csökkentő gyógyszerekre van szükség, a vizs­gálat életet menthet.

Kinek van szüksége koleszterintesztre?

Minden 20 évnél idősebb embernek legalább ötévente meg kellene méretnie a ko­leszterinszintjét. Ha az Ön családjában halmozottan for­dult elő szívbetegség, vagy egyéb kockázati tényező áll fenn, orvosa úgy dönthet, hogy gyakoribb mérésre van szükség.

A koleszterinszint-méréssel, amelyet lipidpanelnek vagy lipidprofilnak is neveznek, kiderítik, hogy egy deciliter vérben mennyi van ebből a vérzsírból. A szokásos mérés alkalmával megállapítják az összkoleszterin, valamint az LDL- („rossz”) és a HDL-(„jó”) koleszterin szintjét a vérben. A teszt kiterjed a tri-gliceridek mérésére is, amelyek szintén veszélyes vérzsírok. A vérvétel előtt 9-12 órán át nem szabad enni. A sikertelen vizsgálatoknak a leggyakrab­ban az az oka, hogy sokan nem tartják be ezt az utasítást. (Ha a teszt emelkedett szinte­ket mutat, minden valószínű­ség szerint megismétlik.)

Ha a teszt kóros koleszterin­szintet mutat (6,5 mmol/1 fö­lötti értéket), a betegnek sztatint vagy egyéb koleszterin­szint-csökkentő gyógyszert ír­nak fel. Ezek az orvosságok a nagy kockázatú esetek 25-50 százalékában megelőzik a szív­infarktust és a szélütést.

Védelmet jelent, ha az LDL- és a HDL-szintem egyaránt magas?

Némiképp. A „jó” koleszterin bizonyos mértékig ellensú­lyozhatja a „rossz” által oko­zott károkat.

Már bizonyára tudja, hogy a „rossz” LDL-koleszterin hoz­zájárul az erekben a plakkok kialakulásához, míg a „jó” HDL-koleszterin kitakarítja a szervezetből a rossz koleszte­rint. Egyes orvosok véleménye szerint a kétféle koleszterin aránya megbízhatóbban jelzi a szív- és érrendszeri betegsé­gek kockázatát, mint az LDL-vagy az összkoleszterinszint.

A kétféle koleszterin arányát a legtöbb laboratóriumban úgy állapítják meg, hogy az össz-koleszterinszintet elosztják a HDL-szintet jelző számmal. Ha például az összkoleszterin­szint 5,2 mmol/1, a HDL pedig 1,4 mmol/1, az arány 3 : 1. Ha az arány magasabb, mint 5:1, jelentős a kockázat, míg a 3,5 : 1 alatti arány védettséget jelez.

Az Amerikai Kardiológus Társaság szerint az egyes érté­kek külön-külön jobban jelzik a szívinfarktus kockázatát, a legújabb kutatások azonban felhívják a figyelmet az arány­szám fontosságára is. 2007-ben áttekintettek 61 olyan vizsgálatot, amely összesen 800 ezer beteg adatait dolgoz­ta föl. Kiderült, hogy az arány­szám kétszeres pontossággal jelezte előre a halálos kimene­telű szívinfarktusok való­színűségét.

Akkor is kaphatok szívinfarktust, ha jók a koleszterin­értékeim?

Sajnos igen. A magas kolesz­terinszint csak egy a szív egészségét fenyegető szá­mos tényező közül.

A szívinfarktusok harmada-fe­le olyan betegeket ér, akiknek nem magas a koleszterinszint­jük. Ennek legalább két tanul­sága van. Először is, lehet, hogy lejjebb kellene szállítani a veszélyesen magasnak neve­zett koleszterinszint értékét. Sok orvos szerint ha többen szednének koleszterinszint­csökkentőket, kevesebb volna a szívinfarktus, és kevesebben halnának meg.

Másodszor, a koleszterinértékek a szív­infarktus és a szélütés kocká­zati tényezőinek csak egy részét jelzik, és nem adnak fel­világosítást arról, hogy meny­nyire gyulladt az ereket bélelő endothelium (érbelhártya). A legtöbb kardiológus ma már egyetért abban, hogy a szív­infarktust a leggyakrabban az erek falán lévő plakkok gyulladás miatti megrepedése okozza, ami vérrögképződés­hez, érelzáródáshoz és a szív­izom vérellátásának megszűné­séhez vezet.

Ezért vizsgálják szükség esetén a vérben a gyul­ladást jelző C-reaktív fehérje szintjét is. Időnként egyéb pa­ramétereket is megmérhetnek, például a vérrögképződésben részt vevő fibrinogénnek, továbbá a  homociszteinnek (a szív- és érrendszeri beteg­ségekben szerepet játszó aminosavnak), valamint egy különösen veszélyes koleszte­rinrészecskének, az Lp(a)-nak a szintjét.

Fölösleges a szívröntgen?

Az orvosoknak sokféle vizsgálat áll rendelkezésükre annak megállapítására, hogy fennáll-e a szívinfarktus kockázata, és szükség van-e megelőző kezelésre. Ezek egyike a koleszte­rinszint-mérés. Egy másik lehetőség egy divatos röntgen­vizsgálat, az elektronsugaras számítógépes tomográfia (EBCT), amelyet ultragyors CT-nek is neveznek. Segítségével kimutatható az érfal kalciumtartalma. A nagy mennyiségben lerakódó kalcium 2-3-szorosával növeli a szívinfarktus kockázatát.

Egyes kutatások szerint az EBCT nagyobb pontossággal mutatja ki a szívinfarktus kockázatát, mint a hagyományos tesztek, például a terheléses EKG. Ugyanakkor a szívröntgen drága, és sugárterhelésnek teszi ki a beteget. Álpozitív ered­ményt is adhat – és a negatív lelet sem okvetlenül jelenti, hogy a vizsgált személy esetében nem áll fenn a szívinfarktus veszélye.

Szükség van tehát az ilyen röntgenvizsgálatra? A válasz az esetek többségében nem, bár lehetnek kivételek. Nemrégiben például kimutatták, hogy azok az egyébként alacsony kockáza­túnak tartott nők, akiknek az erei sok kalciumot tartalmaznak, hatszor akkora valószínűséggel kapnak szívinfarktust, mint azok, akiknek az érfalába nem rakódott le kalcium.

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.