• anyagcsere

Gorcső alatt az anyagcsere – A négy legfontosabb kockázati tényező

A kiegyensúlyozott anyagcsere az életmódtól függ. A testtömeg, a táplálkozás, a mozgás és a stressz sokkal nagyobb mértékben hat a jó közérzetre, mint azt sokan hinnék. Ezért nagyon fontos, hogy felismerjük a kockázati tényezőket, és megtanuljuk, hogyan kerülhetjük el őket.

Azt mindenki tudja, hogy felelősséggel tartozunk egészségünkért, ám sokan nincsenek tudatában annak, hogy az életmód és az anyagcsere rendellenes­ségei között szoros összefüggés van. Akik betegség esetén egyszerre gyógy­szerhez nyúlnak, csupán a tüneteket kezelik, nem az okokat tárják fel.

Első kockázati tényező: a testtömeg

Döbbenetes adat: a magyar lakosság több mint fele túlsúlyos vagy elhízott. Már a fiatalok körében is sokan küzdenek pluszkilókkal, az idősebbek közül pedig még többen. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) előrejelzése szerint 2015-re a világon mintegy 2,3 milliárd felnőttet érint a túlsúly prob­lémája, és az elhízottak száma meghaladja a 70 milliót. A következmény: magas vérnyomás és vérzsírértékek, cukorbetegség, érelmeszesedés.

Az éremnek természetesen két oldala van: a túlzott soványság ugyanis szintén egészségügyi prob­lémákat idézhet elő. Az anorexiának lelki okai vannak, s az étvágytalan­ság hátterében ugyanúgy állhatnak lelki tényezők, mint testiek (például vírusfertőzés). A túl alacsony test­tömeg akár krónikus betegségek kö­vetkezménye is lehet, hiszen ilyen­kor a szervezet nem jut hozzá a szükséges tápanyagokhoz, vagy nem tudja őket megfelelően hasznosítani. Ezért aztán keringési panaszok, csökkent teljesítőképesség és a fertőzésekre való fokozott hajlam léphet fel -vagy még ennél is súlyosabb tünetek jelentkeznek.

Hiába vagyunk teljesen biztosak abban, hogy túlsúlyunknak vagy sovány­ságunknak nincsenek fizikai okai, nem árt utánajárni, mi a teendő, ha ilyen gonddal küzdünk, mert a gyors fogyás vagy hízás egészségtelen. Támpontot ad, ha nap mint nap feljegyezzük, mit és mennyit eszünk. így áttekinthetjük étkezési szokásainkat, és szükség esetén könnyebben változtathatunk raj­tuk. Gyakran csupán az étkezési naplót lapozgatva eszmél rá az ember, mi mindent fogyaszt egy nap.

Második kockázati tényező: a táplálkozás

Az egyoldalú táplálkozás rendszerint tápanyagokban szegény étrendet eredményez. Noha a kalória­szükséglet kielégíthető, a szervezet nem jut megfelelő mennyiségű vitaminhoz és ásvá­nyi anyaghoz.

A bő olajban kisütött harapnivalók, a pizzák, a kész- és a gyorséttermi ételek általában rengeteg zsírt és szénhidrátot tartalmaznak. Mindez elmondható a fehér kenyérről, a süteményekről, az édes­ségekről és a cukrozott üdítőitalokról is. Ha valaki ezekből huzamosabb ideig túl sokat fogyaszt, ugyan­akkor nem juttat elegendő vitamint és ásványi anyagot a szervezetbe, legyengül az immunrendszer, és olyan civilizációs betegségek alakul­nak ki, mint a renyhe bélműkö­dés, a túlsúly vagy a szív- és ér­rendszeri rendellenességek.

Ajánlatos legalább napjában egyszer egy egészséges étke­zést beiktatni az étrendbe. A rántott sertésszeletet helyet­tesíthetjük például natúr csirke- vagy pulykamellel. A szárnyasok húsa sok fehérjét, de kevés zsírt tartalmaz: 100 gramm lebőrözött csirkemell­ben csupán egy gramm van. A köretként fogyasztott zöldségekkel és barna rizzsel megfelelő mennyiségű szénhidráthoz, vitaminhoz, ásványi anyaghoz és rosthoz juttatjuk a szervezetet, s a teltségérzet is tovább megmarad, mert a fehérjét hosszabb idő alatt dolgozza fel a szervezet, mint a szénhid­rátokat. A durumtészta sok zöldséggel és salátával, némi sovány hússal vagy hallal szintén kitűnő választás.

A rendszeres időközönként történő étkezés szintén nagyon fontos. Ha valaki kihagy egy-egy időpontot, előbb-utóbb rettenetesen éhes lesz. Ilyenkor a legtöbben zsíros és kalóriadús ételekkel, például édességekkel és süteményekkel igyekeznek éhségüket csillapítani. Ettől a vércukor­szint a magasba szökik, s a szervezet inzulintermelésbe kezel, hogy a cukor a vérből minél hamarabb eljusson a sejtek­hez. Amint az inzulin elvégezte a feladatát, és cukorhiány áll elő, újabb éhségroham fenyeget – ördögi kör ez, melyet rendszeres időközön­ként történő étkezéssel lehet a legegyszerűbben megtörni.

Harmadik kockázati tényező: a testmozgás

Csak az marad testileg és lelkileg fitt, aki mozog. A mozgás erőt és kitartást ad, fejleszti a testtudatot, segít megőrizni a fiatalosságot, s nem utolsósorban erősíti a szívet, valamint az ér- és immunrendszert. A mozgáshiány ezzel szemben elhízáshoz vezet, és hozzájárul egy sor krónikus betegség, például a magas vérnyomás, a 2-es típusú cukorbetegség, a szívkoszorúér-betegség, a csontritkulás és a depresszió kialakulásához.

A németországi Róbert Koch Intézet szak­emberei a mindennapos, de legalább a heti háromszori mozgást ajánlják, alkalmanként legalább fél órát. Nem kell nagy dolgokra gon­dolni: a sétálás is bizonyíthatóan kedvező hatású, testileg csakúgy, mint lelkileg, mivel növeli az életörömöt. Sajnos kevesen fogadják meg ezt a tanácsot: egy 2009-es felmérés szerint az Európai Unió polgárainak csupán kilenc százaléka mozog rendszeresen, míg 39 százalékuk semmilyen sportot nem űz. Magyarországon még rosszabb a helyzet: öt százalék sportol, 53 viszont egyáltalán nem. Ezzel az „eredménnyel” országunk az utolsó előtti helyen áll. Az emberek zöme állandóan ül: a számítógép és a tévé előtt, az autóban és az íróasztalnál, így a szervezet kevesebb energiát használ fel.

Egyértelmű: mozgás híján az ember elhízik, ellustul, és még nehezebben veszi rá magát arra, hogy felálljon a karosszékből. A mozgásszegény élet­mód valamennyi korosztály egészségét, valamint testi-szellemi teljesítő­képességét veszélyezteti. Ez az állítás az ízületi panaszokkal küzdőkre is vonatkozik. Amennyiben nem használjuk izmainkat, azok veszítenek a tömegükből, meggyengülnek, és kevésbé képesek megtámasztani a csontokat – vagyis romlik a testtartás. Az egyoldalú megterhelés még jobban igénybe veszik az ízületeket, ami még nagyobb fájdalommal jár: az ördögi kör bezárul. Aki túlzottan kíméli magát, vagyis nem használja megfelelően a testét, ne csodálkozzon, ha ízületei, izmai egy idő után cserbenhagyják.

Műtéteket követően – még a rákbetegek rendkívül megterhelő kemoterápiája után is -a rehabilitáció része a megfelelő és fokozatos terheléssel járó testmozgás. Aki edzett, az általában hamarabb épül fel betegség után. Ezért a lábadozás során az orvosok ma már nem a fekvést, inkább a mozgást ajánlják.

Negyedik kockázati tényező: a stressz

A szervezet stresszre adott válaszát őseinktől kaptuk örökül. Számukra ez volt az életben maradás záloga. Fenyegetettség, veszély esetén villám­gyorsan energia és hormonok szabadultak fel, hogy lehetővé váljon a hala­déktalan cselekvés (többnyire a menekülés, ritkábban a támadás).

Manapság alig kell testi veszéllyel szembenéz­nünk, a lelki fenyegetettség azonban egyre gya­koribb: mindennel sietni kell, állandóan roha­nunk, igen nyomasztó a teljesítménykényszer. A szervezet minderre az évezredek alatt kialakult módon reagál. Testünkben – csakúgy, mint elődeink testében, amikor felkészültek a mene­külésre – stresszhormonok szabadulnak fel, a szív hevesen dobogni kezd, a vérnyomás megemelke­dik, a lélegzés felgyorsul, az immunrendszer készenlétben áll. Ezzel egyidejűleg a kevésbé fontos folyamatokat a szervezet háttérbe szorítja, példának okáért lelassul az emésztés.

Minél gyakoribb a stressz, annál inkább károsodik az egészség. A stresszhormonok a stresszreakció után hosszú ideig a véráramban maradnak. Az állandó nyomás középtávon gör­csös feszültséget okoz – elsősorban a nyak, a váll és a hát izmaiban, ami fejfájáshoz vezethet. A gyomor is reagál minderre: gyomorégéssel, a gyomornyálkahártya gyulladásával vagy irritábilis bél szindrómával. Az energiatartalékok elhasználódnak, a szellemi teljesítmény romlik. Az érzelmi stressz akár szívrohamot is kiválthat, érdemes tehát mindezt nagyon is komolyan venni.
Tegyünk meg mindent azért, hogy hétköz­napjainkat ne a rohanás és a stressz uralja! Engedélyezzünk magunknak néha egy-egy nyugodt, békés időszakot.

Mit mondanak a leletek?

A vér összetételéből az orvos sok mindent megtud a páciens egészségi állapotáról. A kis (vagy mennyiségi) vérkép a vér állandó összetevőiről ad felvilágosítást: a fehérvér­sejtek, a vörösvértestek és a vérlemezkék számáról, valamint a hemoglobin mennyi­ségéről. A nagy (vagy minőségi) vérkép diffe­renciáltan vizsgálja a fehérvérsejteket, hogy bizonyos fertőzéseket vagy daganatos betegségeket ki lehessen mutatni. Mérik a cukor-, a zsír- és a fehérjeszintet is. Ezek az értékek az anyagcsere különböző szerveinek, a vesének és a májnak a teljesítőképességére engednek következtetni.

Bizonyos betegségekre a vizeletvizsgálat is felhívhatja a figyelmet. A ver­és vizeletvizsgálatok eredményét ugyanakkor nem lehet egymástól függet­lenül értékelni, ezek együttesen adnak helyzetképet.

A referenciaértékek az egészséges emberek átlagértékei. Az ezektől való eltérés (lefelé vagy felfelé) nem okvetlenül jelez betegséget: előfordulhat­nak egyszeri „kiugrások”. Természetesen az is lehetséges, hogy valóban rendellenesség áll a háttérben. Az eredményektől függően az orvos hatá­rozza meg, hogy szükséges-e további vizsgálatok elvégzése, s ha igen, pon­tosan melyekről van szó.

Mit fizet a társadalombiztosítás?

A társadalombiztosító minden korosztály számára fizet kivizsgálásokat, hogy az esetleges betegségek időben kiderüljenek. A 40 év felettieknél többek között ellenőrzik a testtömeget, a has-körfogatot, a testmagasságot, meghatározzák a test-tömegindexet, megmérik a vérnyomást, a triglicerid-, a HDL-koleszterin- és az éhomi vércukorszintet. Szükség esetén vizeletvizs­gálatot is végeznek, hogy kiderüljön, a vese és a húgyutak megfelelően mű­ködnek-e. Fogászati szűrésre kétévente, tüdőszűrésre minden esztendőben lehet jelentkezni.

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.