Babaápolás

A baba csak az egyik mellből szopik?

„A kislányom alig akar szopni a bal mellemből, ennek következ­tében annak mérete a jobb mellemhez viszonyítva jelentősen kisebb lett.”

Egyes babák kedvenc mellet választanak maguknak

Előfordulhat, hogy a babát egyik karunkon kényelmesebben tudjuk tartani, ezért ezt a valószínűleg egyéb­ként is erősebb karunkat részesíti előny­ben a másikkal szemben. Így érthetően favorizálja a kényelmesebb kar oldalán lévő mellet is.

További okok

A kedvenc mell kiválasz­tásának másik oka lehet, hogy gyakran helyezzük őt a bal mellre azért, hogy szabaddá tudjuk tenni a jobb kezünket, így a jobb kézzel könnyebben tudunk tevékenykedni, például enni, könyvet vagy telefont tartani, illetve más felada­tokat elvégezni. Következésképpen a jobb mell mérete és a benne termelődő anya­tej mennyisége egyre csökken (ez igaz a másik oldalra is, ha az anya balkezes).

Az is lehetséges, hogy az egyik mellben azért erőteljesebb a tejelválasztás, mert már a szoptatás kezdetétől úgy alakult, hogy valamilyen okból az anya abból szoptatta gyakrabban a csecsemőt. Ilyen ok lehet például a császármetszés követ­keztében fellépő fájdalom lokalizációja, vagy akár az, hogy a hálószoba melyik részén található a tévé.

Tény, hogy gyakran előfordul másnál is!

Bármi legyen is az ok, tény, hogy vannak babák, akik kedvenc mellet vá­lasztanak maguknak, és vannak anyák, akik féloldalasak. Az anya ugyan a mell­szívó napi használatával megpróbálhat­ja növelni a kevésbé kedvelt mell tejel­választását, és megkísérelheti azt is, hogy minden szoptatást ezzel a mellel kezdjen (ha a baba egyáltalán hajlandó együtt­működni), de mindehhez nem érdemes nagy reményeket fűzni.

Sok esetben az anyák a szoptatás teljes időszakán keresz­tül azt tapasztalják, hogy egyik mellük mindig nagyobb a másiknál (bár való­színűleg ezt a különbséget csak ők ma­guk veszik észre). A féloldalúság minden bizonnyal csökkenni fog a baba elválasz­tását követően, jóllehet a normálisnál enyhén nagyobb különbség a későbbiek­ben is fennmaradhat.

Rosszindulatú betegség? Ritkán előfordulhat az is, hogy a ba­ba az egyik mellet azért utasítja vissza, mert az valamilyen rosszindulatú beteg­séget rejt magában. Érdemes tehát az or­vosnak említést tenni a jelenségről.
Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.