Babaápolás

Az idő és a figyelem megosztása több gyereknél

„Nem tudom, hogyan leszek képes igazságosan megosztani magam. Szeretném, ha a négyéves nagyobb fiam és csecsemő kisöccse annyi figyelmet kapjon, amennyire szüksége van, de azt is akarom, hogy az idősebb gyerek ne legyen féltékeny.”

Az életnek ezen szakaszában az jelentene segítséget, ha megkettőzné magát (vagy legalábbis még egy pár kezet növesztene), de ez nyilvánvalóan nem lehetséges. Vagyis kétfelé kell osztania magát a kö­vetkező sok-sok év során. Most már csak az a kérdés, hogyan tudja megosztani magát úgy, hogy az jó legyen az óvodás­korú kisgyerek és a kisöccse számára is.

Kikapja a nagyobbat?

A gyereknevelés későbbi éveiben az elosztásnak, a két gyerekkel töltött idő­nek nagyjából azonosnak kell lennie (ahogy minden almát vagy szelet süteményt pontosan kell elosztani, hogy ki­elégítse mindkét gyereket). Most azonban nemcsak hogy elfogadható, de kívánatos is egy kis aránytalanság az idősebb testvér javára. Először is gondolja meg: az idő­sebb gyerek hozzászokott az egykeséghez, hiszen korábban senkivel sem kellett osztoznia a szülői figyelmen.

A kisbaba viszont boldog tudatlanságban él afelől, hogy ki kapja a nagyobb részt az anyjá­ból, és alapvetően mindennel elégedett, ha a szükségleteit kielégítették. Az is igaz viszont, hogy amíg az elsőszülött a kór­házból egy viszonylag nyugodt otthonba került, az új kisbaba egy nagyon is aktív háztartásba csöppen bele, immár kétfelé irányuló szülő-gyerek kapcsolattal, ame­lyek öntudatlanul is felajzzák érzékeit.

Ha az ön ölében ül, amíg építőkockából várost raknak össze a nagyobb fiúcskával, vagy a gyerekhordozóban fészkelődve nézi, ahogy a nagyobb gyerek hintázik, ugyan­annyi ingert kap, mint ha közvetlenül vele játszana. Végül pedig ne felejtse el, hogy most már van a házban még egy személy, aki gondot viselhet a kicsi babá­ra. Ez pedig nem más, mint az idősebb fiú, aki élénk érdeklődést fog mutatni a kisbaba iránt.

Ennek a kettős kötelezettségnek szá­mos módon eleget tud tenni

Megelőzve a fölösleges féltékenykedési (bár valószí­nűleg nem lesz képes teljesen megakadá­lyozni). Először is törődhet az idősebb gyerekkel anélkül, hogy a kisebbtől ven­ne el időt, ha mindkettő szükségleteit egyszerre látja el (például könyvet olvas a nagyfiúnak, miközben a kicsit szoptat­ja vagy cucliztatja). Másodszor, kinevez­heti az elsőszülöttet főasszisztensnek.

Segíthet pelenkákat hozni a babának, amikor nedves lett, énekelhet vagy tán­colhat a babának, amikor nyűgös, segít­het összehajtogatni és elrakodni a baba mosott holmiját – az apró zoknik össze­párosítása önnek házimunka, a gyerek­nek tanulási lehetőség. Bevonhatja az idősebb gyereket olyan „nagyfiús” házi­munkákba, mint a portörlés vagy az asztalterítés. Még ha a ténykedése nem is igazán segítség, dicsérje meg az erőfe­szítéseit („Milyen nagy segítség vagy!”), így a család, és főleg a mama és a papa csapata értékes tagjának érezheti magát. A hasznosság tudata, valamint az, hogy részese az önök csapatának, megóvja őt az elhagyatottság érzésétől.

Az idősebb gyereknek azonban több jár, mint megosztott idő

Neki több szük­sége van mindennap egy kis folyamatos együttlétre csak az anyjával, mint az új­szülöttnek. Tökéletes alkalom erre a baba alvása, valamint minden olyan perc, ami­kor mindkét szülő otthon van, és a baba gondozását meg lehet osztani. (Az idő­sebb gyerek mindkét szülője társaságát igényli, ezért van jelentősége a váltott babagondozásnak.)

Természetesen nem mindig lehetsé­ges az elsőszülött igényeit előtérbe he­lyezni, vagy több figyelmet adni, mint amennyi járna neki. Ez akkor sem helyes, ha a baba még olyan kicsi, hogy nem veszi észre vagy nem érdekli. A testvéri együttélés szerves része a szülők szerete­tén való osztozkodás, ezt az idősebb gye­reknek meg kell tanulnia, el kell fogad­nia. Minél hamarabb tanul bele, annál kevesebb rivalizálást kell később a szülő­nek elsimítania.

Sokszor lesz majd olyan eset, amikor ki kell várnia az etetést vagy a pelenkázást

Helyzetét megkönnyíti, ha az anyja folyamatosan örül nagyfia ügyes­ségének és függetlenségének (különösen ha megcsinál valamit magának vagy egye­dül eljátszik), valamint a türelmének (amikor nyafogás nélkül kivárja, amíg rá kerül a sor). Az is segíthet, ha néha fordít a sorrenden. Olykor mondja azt a babá­nak (még ha kétséges is, hogy megérti): „Várnod kell egy kicsit a pelenkázásra, mert előbb enni adok a bátyádnak.” Vagy: „Most nem tudlak felvenni, mert épp betakarom a bátyádat.”

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.