Babaápolás

Fogyatékos baba hatása a testvérekre

“Aggódunk, hogy egészséges, hároméves kislányunk hogyan fogja elviselni a változásokat, amelyeket a fogyatékkal született öccse hoz az életébe.”

Egy fogyatékos kistestvérrel megosztani az otthont kétségtelenül változásokat hoz a kislány életébe. Mivel a család életében általában a testvéri kapcsolatok tartanak a legtovább, ezek a változások nemcsak addig fogják érinteni, amíg a szülői ház­ban lakik, hanem addig, amíg ő és az öccse él. A jó hír az, hogy ezek a változá­sok jórészt vagy akár teljesen pozitívak lehetnek: most és később a kislány gye­rekkora során nemcsak arra kell folyamatosan törekedni, hogy segítsük őt megbirkózni a speciális igényű testvér jelentette kihívással, hanem azt is tud­tára kell adnunk, hogy ő is különleges.

A fogyatékos testvér a gyerekeket általá­ban türelmesebbé és megértőbbé teszi, és megtanítja őket arra, hogy ügyesebben bánjanak az emberekkel. A nagyon várt segítség hiányában azonban a gyerek arra kényszerül, hogy bármi áron keresse a szülői figyelmet, és ez sokféle érzelmi és viselkedési problémára vezethet, kezdve a kiszorítottság és az alábecsülés érzésé­től a zárkózottá válásig vagy az agresszi­vitásig, a pszichoszomatikus tünetek ki­fejlődéséig, a túlreagálásig vagy a gyenge iskolai szereplésig.

Hogy a változások a gyerek életében főleg pozitívak legyenek, a következőkre lesz szükség:

  • Nagyon-nagyon sok támogatás. A fo­gyatékos kistestvért kapott gyerekek többségénél nincs szükség tanácsadásra, csupán nagyobb megértésre. Az érintett kislány számára a támogatás túlnyomó­részt az anyjától jöhet, onnan kell jönnie bőkezűen osztogatott, feltétlen szeretet formájában. De jöhet más gyerekektől is, akik megértik, hogyan érez a kislány. Sok kórház és szervezet támogat progra­mokat testvérek számára, érdemes szét­nézni, milyen lehetőségek vannak a kör­nyéken. Ilyen programokban a gyerekek­nek biztonságos és támogató környezet­ben nyílik lehetőségük az aggodalmaik­ról beszélni, történeteket cserélgetni, és megélni, hogy nincsenek egyedül.
  • Megismertetni vele a tényeket az ő szintjén. Néha a szülők azzal próbálják meg védeni az idősebb testvért, hogy a részleteket az újszülött baba orvosi álla­potáról titokban tartják, vagy egyáltalán az egész témát kerülik. Mivel az elképzelt mindig rosszabb, mint a valóság, leg­alábbis a kisgyerekek képzeletében, ez szükségszerűen több érzelmi kárt okoz, mint amennyi jót. Üljön le a kislányával, és ossza meg vele nagyon alapvető szin­ten az új baba állapotára vonatkozó té­nyeket. Bátorítsa, hogy tegyen fel kérdé­seket, és őszintén válaszolja meg őket, adjon annyi információt, amennyit a gye­rek kér, de ne többet annál, mint ameny-nyit elbír.
  • Keressen fogyatékos testvérrel rendelkező kisgyerekek számára készült könyveket, amelyek megerősítik a ténye­ket, valamint azt az érzést, hogy nincs egyedül. De miközben elmeséli a kislá­nyának, hogy miben más az öccse, azt is mondja el, hogy miben hasonlít: ugyan­olyan kék szeme van, mint a kis nővér­nek, és mint minden kisgyerek, ő is sze­reti, ha dajkálják és gügyögnek hozzá. Beszéljen azokról a különbségekről is, amelyeknek semmi köze a születési fo­gyatékosságához (az öcsinek sötét haja van, a kislánynak szőke), így a kis nővér megtanulja, hogy a különbözőség nem baj.
  • Tudatni, hogy nem az ő hibája. A kis­gyerekek természettől fogva egocentri­kusak, így hajlamosak saját magukat hibáztatni minden rosszért a családban. Fontos, hogy a kislány tudja – biztató szavak és gesztusok (például sok-sok ölelés és csók) révén. A kistestvér szü­letési hibájáról senki nem tehet, a leg­kevésbé ő.
  • Tudatni, hogy neki nem kell tökéle­tesnek lenni. Egyes idősebb testvérek a sok otthoni stressz hatására úgy érzik, hogy nekik nagyon jól kell viselkedniük, „tökéletes gyereknek” kell lenniük, hogy ellensúlyozzák a babát, aki nem az. Ha a kislány biztos lehet szülei feltétel nél­küli szeretetében és elfogadásában, biz­tonságban fogja érezni és képes lesz vál­lalni önmagát.
  • Lehetőséget nyújtani az érzelmek ki­adására. Minden idősebb testvérnek jut az ambivalens, sőt akár ellentmondó ér­zésekből is egy új testvér érkezése kap­csán. Ennek a kislánynak valószínűleg több is jut az ilyen érzésekből, hiszen az új kistestvér érkezése jobban feldúlta a család szokásos életét, mint általában a babák érkezése. A szülőknek az a dol­guk, hogy bátorítsák a nagyobb gyereket, hagyják őszintén beszélni érzéseiről, anél­kül hogy bírálnák őt, és hogy osszák meg vele a tulajdon vegyes érzelmeiket. Egyes gyerekek jobban szeretik dráma­játékon keresztül kifejezni az érzelmei­ket, mások inkább művészi alkotásban.
  • Ahogy a kislány eléri az iskoláskort, az érzéseit még a szociális nyomás is ter­helni fogja. Lehet, hogy zavarni fogja, hogy fogyatékos testvére van, esetleg csú­folni fogják miatta a barátok vagy az osztálytársak. Hagyni kell, hadd mesélje el szabadon az érzéseit (nemcsak a szü­leinek, hanem lehetőleg más gyerekek­nek is, akik hasonló kihívással szembe­sülnek). Segít leküzdeni az akadályokat, ha megkapja a velük való megbirkózás­hoz szükséges stratégiákat.
  • Amennyire lehetséges, normális élet­vitelt kell nyújtani. Minden felfordulás ellenére, amelyet egy fogyatékos baba kétségtelenül hoz, lényeges, hogy a kis­lány élete az adott körülmények között normális maradjon. Ne próbálja az elma­radt figyelmet drága ajándékokkal vagy körülményes kirándulásokkal pótolni (ezek csak csökkentik a gyerek biztonság­érzetét), inkább kísérelje meg betartani a normál rutint, amelyet a kisgyerekek nagyon megnyugtatónak találnak. Ha a fürdés után három mese járt a lefekvés­hez, akkor most sem szabad a fürdést elhagyni vagy a lefekvést egy mesére rövi­díteni. Ha a kislánynak egy héten néhány­szor játszóháza van vagy hétfőnként tánc­órája, mindent meg kell tenni, hogy meg­maradjon a megszokott időrend. Es helyes a családi programokat úgy tervezni, hogy az új kistestvér is részt vehessen bennük.
  • A saját élete. Gyakran az egészséges ba­bák testvérei is úgy érzik – a szülőkhöz hasonlóan -, hogy háttérbe szorulnak, amint egy új baba érkezik a családba. Ha az új baba még különleges gondos­kodásra is szorul, ez még sokkal valószí­nűbb. Annak érdekében, hogy ne sérül­jön a kislány bimbózó öntudata, biztosí­tani kell számára a saját életterét, a saját barátait, a saját önazonosságát, a saját éle­tét. Ha kedve van hozzá, a játékdélutá­nok színtere a saját otthon is lehet, ekkor megtanulja, hogy nincs semmi szégyell­nivaló egy fogyatékos kistestvérben. De nem szabad elvárni a kislánytól, hogy növekedése során mindig bevonja a speciális igényű testvérét a játékaiba és egyéb tevékenységeibe.
  • Jusson idő neki is. Csakis neki. Az idő­sebb testvérnek is legalább annyira szük­sége van az anyjára és az anyai törődés­re, mint a fogyatékos kisbabának. Még ha meg se nyikkan (egyes idősebb testvé­rek hősiesen háttérbe szorítják a szükség­leteiket, amikor látják, milyen sok min­den nyomja a szüleik vállát), azért róla is gondoskodni kell. Bármennyire lehe­tetlennek tűnik, próbáljon meg minden­nap valamennyi időt zavartalanul a kis­lányra szánni; teázzanak a plüssmackóval, olvassanak mesét, rakjanak ki egy kirakó­játékot, hintázzanak a játszótéren.
  • A kis­baba gondozását a férjével felváltva végez­zék, és a maradék időt töltsék a nagyobb gyerekkel kettesben, így biztosítva, hogy ő is megkapja a szükséges részt a szülei­ből. Ha nem tud egyedül csak vele időt tölteni, próbálja meg bevonni a speciá­lis igényű kisbaba gondozásába (vegyen neki egy babát, akit ő is ugyanúgy gon­dozhat, ezzel a kislány képes lesz uralni a helyzetet, amely az ellenőrzésén kívül áll, és lehetősége nyílik az érzéseit dráma­játékon keresztül feldolgozni).
Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.