Babaápolás

Búcsú a dohányzástól az újszülött megérkezése után

„A terhesség első pár hónapja kivételével, amikor nem dohányoz­hattam, mert émelygett a gyomrom, soha nem tudtam teljesen leszokni és a párom sem. Mennyire fogja befolyásolni a babánkat, ha körülötte dohányzunk?”

Füst nélkül

A legnagyobb ajándék, amit egy újszü­lött kaphat, hogy füst nélküli környezet­ben növekedhet. Ehhez képest semmit nem számítanak a bababoltban vásárolt gyönyörű holmik, a játékboltból össze­hordott érdekes tárgyak vagy a bankszám­lán szaporodó összegek.

A szülők dohány­zását szörnyű dolgokkal hozzák kapcso­latba: hirtelen csecsemőhalál szindróma (Sudden Infant Death Syndrome, SIDS), az első életévben sűrűbben előforduló légúti megbetegedések (megfázások, influenza, hörghurut, asztma) és fülgyulla­dás, csökkent tüdőfunkció és csökkent tüdőkapacitás, gyermekkori fogszuvasodási hajlam.

Többször betegednek meg!

A dohányzók gyerekei több­ször betegszenek meg, mint a nem do­hányzókéi, és betegségeik tovább tarta­nak. Sokkal valószínűbb az is, hogy a dohányzó szülők gyerekei életük első há­rom évében kórházba kerülnek. Minél több dohányos él a háztartásban, annál súlyosabbak a káros hatások, hiszen mi­nél több dohányossal érintkezik rendsze­resen a gyerek, annál több füstöt lélegez be. És a veszélyeket az sem küszöböli ki, ha a szülők a lakáson kívül gyújtanak rá.

Kutatási eredmények! A kutatók kimutatták, hogy azok a gyerekek, akiknek otthonában a felnőt­tek csak a lakáson kívül dohányoznak, még mindig 70 százalékkal több tüdő­károsító részecskével találkoznak, mint a nem dohányzó háztartásokban élők.

A gyerekből is dohányozni fog majd…?

A legrosszabb várható fejlemény talán az, hogy a dohányzók gyerekei nagyobb eséllyel lesznek maguk is dohányosok, mint a nem dohányzókéi. Ha tehát a szü­lő leszokik, újszülöttjét nemcsak egészsé­gesebb gyerekkorral ajándékozza meg, hanem hosszabb és egészségesebb élet­tel is, mert csökkenti annak valószínű­ségét, hogy a gyerek később maga is do­hányos legyen. Ugyanez fordítva is igaz: akik leszoknak a dohányzásról, egészsé­gesebb szülőket adnak gyermeküknek.

Ha eddig nem tudtunk leszokni, nyilvánvalóan nem egyszerű feladat tor­nyosul elénk. Mint minden (különösen az erős) drogfüggőség esetén, szerveze­tünk és agyunk itt is kétségbeesetten ragaszkodik az eddigi rutinhoz. De ha elhatároztuk, hogy a magunk és a mag­zatunk érdekében felvesszük a küzdel­met veszedelmes szokásunkkal, egész biz­tosan győzni fogunk.

A terhesség jó alkal­mat nyújt az elhatározás keresztülvitelére

Ha a szülés előtt leszokunk a dohány­zásról, több oxigént kap a baba a szülés során, a kórházból pedig tiszta, beléle­gezhető levegőre, szoptatás esetén niko­tinmentes tejre érkezik haza az újszülött. Ha a terhességnek még csak az első hó­napjaiban járunk, a gyors leszokás csök­kenti a koraszülés és az alacsony születé­si súly veszélyét. (De bármilyen időpont jó, a lényeg, hogy ne szívjunk több bagót: gondoljunk gyermekünk védtelen tüde­jére! Aki nem képes leszokni a szülés előtt, kettőzze meg erőfeszítését akkor, amikor már egy fedél alatt él csecsemőjével.)

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.