Felvenni vagy nem felvenni (babát)
„Felveszem a babát abban a percben, ahogy sírni kezd, és végül a nap nagyobb részében magammal hordozom Vajon elkényeztetem őt?„
Éjjel-nappal hordozott gyerek
Nehezen lehet egy ilyen korú babát elkényeztetni, azonban számos ok miatt ritkábban kellene felvenni a babát. Időrabló foglalatosság babahordozót játszani, vagyis felvenni a kicsikét a kis karocskája első intésére vagy az első unatkozó nyafogására (úgy hangzik, mintha „szolgálatban” lennénk a kicsi ébrenléti idejében). A baba éjjel-nappali hordozása azonban nemcsak minket akadályoz abban, hogy tegyük a dolgunkat, hanem őt is abban, hogy tegye a dolgát.
Akadályozza a babát is a világ megismerésében
Karunkban hordozva a babának nincs lehetősége arra, hogy épp azokat a képességeket sajátítsa el és gyakorolja, amelyek az önálló mozgást teszik lehetővé. Így arra sincs esélye, hogy függetlenségét kibontakoztassa: hogy megtanulja, hogyan szórakoztassa magát egy rövid ideig, és hogyan érezze jól magát egyedül, ami a bimbózó önbizalma számára alapvető fontosságú.
Végül megakadályozza abban, hogy megtanuljon egy leckét, amely felbecsülhetetlen ahhoz, hogy érzékeny, önzetlen emberré váljon: hogy más embereknek, még a szüleinek is vannak jogai. Mivel a babák és a kisgyerekek normális esetben és szükségszerűen önzőek, ezt nem lesz könnyű elsőre megértenie. Azonban ha most kezdjük ezt vele megértetni, biztosabbak lehetünk abban, hogy olyan gyereket nevelünk, aki nem mindig a saját érdekeit tartja fontosabbnak – vagyis olyan gyereket, aki nincs elkényeztetve.
Előfordul, hogy a baba nem hordoztatni akarja magát, hanem vigasztalásért és figyelemért könyörög – mindkettőre nagy szüksége van még mindig. Ezért az első dolgunk, hogy megfontoljuk, vajon a babának jut-e elegendő ezekből a kincsekből.
Gondoljuk meg: valóban játszunk-e vele egy nap többször, vagy a törődés abból áll, hogy vacsorafőzés idejére becsapjuk a járókába egy játékkal, vagy a helyhez kötött bébikompjában ülve hagyjuk, esetleg beszíjazzuk az ülésébe, és vásárolni visszük? Ha ez a helyzet, akkor a baba arra a következtetésre juthatott, hogy akármennyire unalmas is, ha a mama a karjában hordozza, még mindig jobb, mint ha egyáltalán nem figyelne rá.
A következő, amire gondolnunk kell, a baba fizikai szükséglete.
Pelenkázni kellene? Ebédidő van? Szomjas? Fáradt? Ha így van, akkor cseréljünk pelenkát, etessük meg, itassuk meg vagy fektessük le. Ezután lépjünk tovább.
Vigyük máshova
Ha a kiságyban volt, a járókába, onnan az ülőkébe, az ülőkéből a padlóra. Ez kielégítheti a mehetnékjét. Ezután győződjünk meg arról, hogy vannak-e a közelében szórakoztató tárgyak és játékok – fazekak és lábosok, egy ölelni való plüssállat vagy interaktív táblácska -, amiket szeret. Mivel csak rövid ideig tud egy dologra figyelni, elég két vagy három játék a keze ügyében; túl sok játék azonban túlterheli és frusztrálja. Kínáljunk fel új választékot, ha nyugtalanná válna.
Ha tovább sír hordozásért, próbáljuk meg szórakoztatni
Ereszkedjünk le az ő szintjére pár percre, és foglaljuk el valamivel anélkül, hogy felvennénk. Mutassuk meg, hogyan rakja egymásra a kockákat, mutassuk meg a plüssállat szemét, orrát, száját, forgassuk meg a hengert, tekerjük meg a tárcsát az interaktív táblán, és biztassuk, hogy tegye ő is.
Ha rövid időre elfoglalja magát, közöljük vele, hogy dolgunk van, és mellékesen, gondolkodás nélkül menjünk ki, még akkor is, ha kelletlenül tiltakozik. Maradjunk a látóterében, beszéljünk hozzá vagy énekeljünk neki, ha azonban jelenlétünk fokozza az elégedetlenségét, tűnjünk el a látóteréből (de maradjunk halló távolságban, és hagyjuk a gyereket biztonságos járókában, kiságyban vagy bababiztossá tett szobában). Előtte a játékos kukucs! Szóval jelezzük, hogy most egy időre eltűnünk, de hamarosan visszatérünk.
Minden alkalommal egy kicsit hosszabb ideig hagyjuk magára
Engedjük, hogy tiltakozzon, ha szükséges. Azonban mindig térjünk vissza hozzá, ha nyűgösködik – nyugtassuk meg, játsszunk vele pár percet, aztán kezdjük elölről. Fokozatosan növeljük az időtartamot, ami két karba vétel közt eltelik, azonban ne várjuk meg, amíg sikoltozva követeli – az elv az, hogy bátorítsuk arra, játsszon egyedül, nem az, hogy úgy érezze, nem veszünk róla tudomást, és csak a sírással tudja felhívni magára a figyelmet.
Elvárásaink legyenek reálisak
A legtöbb baba csak pár percet játszik egyedül, és még a leginkább függetlenek is igénylik a díszlet és a játékok gyakori változtatását. Jusson eszünkbe az is, hogy a kicsi, ha még nem tud mászni, lehet frusztrált attól is, hogy még nem tud eljutni egyik helyről a másikra önállóan, ekkor a mozgékonyságot még anya vagy apa karja biztosítja.
Ne érezzünk bűntudatot, amiért a gyereket arra próbáljuk rávenni, hogy egy kis időt eltöltsön egyedül; különben azt az üzenetet közvetítjük, hogy egyedül játszani büntetés (valójában nem az), nem pedig valami olyasmi, ami mókás lehet egyszer-egyszer (mókásnak kellene lennie). Azt se felejtsük el azonban, hogy a gyerek még baba, akinek szüksége van arra, hogy sokat öleljük, karunkban tartsuk és magunkkal hordozzuk.
Szerző: Griffel Tibor
Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.