Babaápolás

Felvenni vagy nem felvenni (babát)

“Felveszem a babát abban a percben, ahogy sírni kezd, és végül a nap nagyobb részében magammal hordozom Vajon elkényeztetem őt?

Éjjel-nappal hordozott gyerek

Nehezen lehet egy ilyen korú babát el­kényeztetni, azonban számos ok miatt ritkábban kellene felvenni a babát. Időrabló foglalatosság babahordozót ját­szani, vagyis felvenni a kicsikét a kis karocskája első intésére vagy az első unat­kozó nyafogására (úgy hangzik, mintha „szolgálatban” lennénk a kicsi ébrenléti idejében). A baba éjjel-nappali hordozá­sa azonban nemcsak minket akadályoz abban, hogy tegyük a dolgunkat, hanem őt is abban, hogy tegye a dolgát.

Akadályozza a babát is a világ megismerésében

Ka­runkban hordozva a babának nincs lehe­tősége arra, hogy épp azokat a képessé­geket sajátítsa el és gyakorolja, amelyek az önálló mozgást teszik lehetővé. Így arra sincs esélye, hogy függetlenségét kibontakoztassa: hogy megtanulja, ho­gyan szórakoztassa magát egy rövid ideig, és hogyan érezze jól magát egyedül, ami a bimbózó önbizalma számára alapvető fontosságú.

Végül megakadályozza abban, hogy megtanuljon egy leckét, amely fel­becsülhetetlen ahhoz, hogy érzékeny, önzetlen emberré váljon: hogy más em­bereknek, még a szüleinek is vannak jo­gai. Mivel a babák és a kisgyerekek nor­mális esetben és szükségszerűen önzőek, ezt nem lesz könnyű elsőre megértenie. Azonban ha most kezdjük ezt vele meg­értetni, biztosabbak lehetünk abban, hogy olyan gyereket nevelünk, aki nem mindig a saját érdekeit tartja fontosabbnak – vagyis olyan gyereket, aki nincs el­kényeztetve.

Előfordul, hogy a baba nem hordoz­tatni akarja magát, hanem vigasztalásért és figyelemért könyörög – mindkettőre nagy szüksége van még mindig. Ezért az első dolgunk, hogy megfontoljuk, vajon a babának jut-e elegendő ezekből a kincsekből.

Gondoljuk meg: valóban játszunk-e vele egy nap többször, vagy a törődés abból áll, hogy vacsorafőzés ide­jére becsapjuk a járókába egy játékkal, vagy a helyhez kötött bébikompjában ülve hagyjuk, esetleg beszíjazzuk az ülé­sébe, és vásárolni visszük? Ha ez a hely­zet, akkor a baba arra a következtetésre juthatott, hogy akármennyire unalmas is, ha a mama a karjában hordozza, még mindig jobb, mint ha egyáltalán nem figyelne rá.

A következő, amire gondolnunk kell, a baba fizikai szükséglete.

Pelenkázni kellene? Ebédidő van? Szomjas? Fáradt? Ha így van, akkor cseréljünk pelenkát, etessük meg, itassuk meg vagy fektes­sük le. Ezután lépjünk tovább.

Vigyük máshova

Ha a kiságyban volt, a járókába, onnan az ülőkébe, az ülőkéből a padlóra. Ez kielégítheti a mehetnékjét. Ezután győződjünk meg arról, hogy vannak-e a közelében szórakoztató tár­gyak és játékok – fazekak és lábosok, egy ölelni való plüssállat vagy interaktív táblácska -, amiket szeret. Mivel csak rövid ideig tud egy dologra figyelni, elég két vagy három játék a keze ügyé­ben; túl sok játék azonban túlterheli és frusztrálja. Kínáljunk fel új választékot, ha nyugtalanná válna.

Ha tovább sír hordozásért, próbál­juk meg szórakoztatni

Ereszkedjünk le az ő szintjére pár percre, és foglaljuk el valamivel anélkül, hogy felvennénk. Mu­tassuk meg, hogyan rakja egymásra a kockákat, mutassuk meg a plüssállat sze­mét, orrát, száját, forgassuk meg a hen­gert, tekerjük meg a tárcsát az interak­tív táblán, és biztassuk, hogy tegye ő is.

Ha rövid időre elfoglalja magát, közöljük vele, hogy dolgunk van, és mel­lékesen, gondolkodás nélkül menjünk ki, még akkor is, ha kelletlenül tiltako­zik. Maradjunk a látóterében, beszéljünk hozzá vagy énekeljünk neki, ha azon­ban jelenlétünk fokozza az elégedetlen­ségét, tűnjünk el a látóteréből (de ma­radjunk halló távolságban, és hagyjuk a gyereket biztonságos járókában, kiságy­ban vagy bababiztossá tett szobában). Előtte a játékos kukucs! Szóval jelezzük, hogy most egy időre eltűnünk, de hama­rosan visszatérünk.

Minden alkalommal egy kicsit hosszabb ideig hagyjuk magára

Engedjük, hogy tiltakozzon, ha szükséges. Azon­ban mindig térjünk vissza hozzá, ha nyű­gösködik – nyugtassuk meg, játsszunk vele pár percet, aztán kezdjük elölről. Fokozatosan növeljük az időtartamot, ami két karba vétel közt eltelik, azon­ban ne várjuk meg, amíg sikoltozva kö­veteli – az elv az, hogy bátorítsuk arra, játsszon egyedül, nem az, hogy úgy érezze, nem veszünk róla tudomást, és csak a sí­rással tudja felhívni magára a figyelmet.

Elvárásaink legyenek reálisak

A leg­több baba csak pár percet játszik egye­dül, és még a leginkább függetlenek is igénylik a díszlet és a játékok gyakori változtatását. Jusson eszünkbe az is, hogy a kicsi, ha még nem tud mászni, lehet frusztrált attól is, hogy még nem tud el­jutni egyik helyről a másikra önállóan, ekkor a mozgékonyságot még anya vagy apa karja biztosítja.

Ne érezzünk bűntudatot, amiért a gyereket arra próbáljuk rávenni, hogy egy kis időt eltöltsön egyedül; külön­ben azt az üzenetet közvetítjük, hogy egyedül játszani büntetés (valójában nem az), nem pedig valami olyasmi, ami mó­kás lehet egyszer-egyszer (mókásnak kellene lennie). Azt se felejtsük el azon­ban, hogy a gyerek még baba, akinek szüksége van arra, hogy sokat öleljük, karunkban tartsuk és magunkkal hor­dozzuk.

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.