Babaápolás

Önálló evés a kilenc hónapos babáknál?

„Valahányszor a kanalat a lányom felé közelítem, megragadja. Ha a tálja elég közel van, beledugja az ujját, és mindent összeken nagy igyekezetében, hogy maga egyen. Végül ő nem eszik semmit, én viszont ideges leszek.”

Itt az idő, hogy átadjuk a stafétakanalat az új generációnak. A lánya azt az óha­ját fejezi ki, hogy független szeretne len­ni, legalábbis az asztal mellett. Inkább bátorítsa, mint akadályozza. Lehetőleg fokozatosan adjuk át az étkezés felelőssé­gét, hogy csökkenjen a rendetlenség, még­se menjen el éhesen az asztaltól (a végén megállja a helyét egy díszebéden is).

Kezdetben etetéskor adjunk egy ka­nalat a kezébe

Nem tud sok mindent kezdeni vele, csak hadonászik összevissza, általában fordítva tölti meg és teszi a szá­jába. A kanál birtoklása azonban annyi elégedettséggel tölti el, hogy átengedi az étkezés irányítását az anyjának, legalábbis egy ideig. A következő lépésben olyan ételeket adjunk, amelyeket kézzel meg tud fogni, és ő maga is tud enni, miköz­ben mi kanállal etetjük.

A kézzel ehe­tő ételek és a saját kanál kombinációja (és/vagy egy csésze, hogy kortyolni lehessen belőle) általában lefoglalja, és elegendő örömmel tölti el a babát, hogy a mama vagy a papa az étel maradék ré­szét belevarázsolja, de ez nem mindig történik így.

Egyes kisbabák ragaszkodnak ah­hoz, hogy mindent egyedül csináljanak

Ha ez az egyetlen módja, hogy a gyerek egyen, akkor hagyjuk. Az étkezések elein­te hosszabbak lesznek, a rendetlenség meg nagyobb, de gyakorlással a gyerek hamarosan kiválóan megtanul egyedül enni. (A takarítást megkönnyíti, ha az etetőszék alá újságpapírt vagy műanyag fóliát terítünk.)

Bárhogy csináljuk, ne engedjük, hogy az étkezések csatává fajuljanak, különben fennáll a veszélye, hogy tartós problé­mák alakulnak ki az evés területén. Ha az önálló étkezés folyamatos játékba megy át evés nélkül (némi játék normá­lis), akkor fogjuk meg a kanalat, és ve­gyük át az etetést. Ha a gyerek tiltakozik, itt az ideje, hogy letöröljük a sárgarépát az álláról, a joghurtot az ujjai közül, és véget vessünk az étkezésnek.

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.