Gyermekbetegségek

Az egészséges táplálkozás jelentősége

Az első életévek étkezési szokásainak kialakítása rendkívül fontos, mert ezek a kamasz­korban rögzülnek majd, és többnyire változatlanok maradnak a felnőttkorban is, sőt hatással vannak az egészségi állapotunkra is. Nem véletlen, hogy a modern kor iparosodott országainak minden jellegzetes betegsége – cukorbetegség, elhízás, magas vérnyomás, szív- és érrendszeri betegségek, magas koleszterinszint, daganatok, ateroszklerózis egyre fiatalabb korban jelentkeznek.

Helytelen táplálkozás tüneteinek

Hároméves korban a zsírral teli sejtek, amik az ateroszlekrózisos megbetegedéseket okozzák, már kimutathatóak, és kimutatták, hogy az étkezési szokások és a gyerekek életvitelének megváltozása következtében termelődnek. A gyerekorvosok a gyermekek táplálkozásával 1-2 éves koruk után már nem igazán fog­lalkoznak, pedig szükséges lenne, hogy akár egészen a pubertáskorig nyomon kövessék őket ilyen szempontból is, bevonva ebbe az egész családot.

A gyereket megtanítani a helyes táplálkozásra – különösen a zöldség-gyümölcs fogyasztásra – azt jelenti, hogy megismertetjük és megszerettetjük velük az értékes tápanyagokban (polifenol, karotenoid, likopán stb.) gazdag élelmiszereket, amelyek képesek arra, hogy szembeszálljanak az öregedést és a minden életkorban fellépő betegségeket okozó ún. szabad gyökök táma­dásával.

A gyümölcsök és a zöldségek kb. 100-féle vitamint, ásványi anyagot, természetes antioxidánst és más, biológiailag aktív összetevőket tartalmaznak, amelyek védik a bél­rendszert, jó hatással vannak a zsír- és cukoranyagcserére, megelőzik a szív- és érrendszeri betegségek, a daganatok és az immunbetegségek kialakulását.

A különféle gyümölcsök és zöldségek bizonyos fajtái ezeknek az összetevőknek a keverékeit tartalmazzák, ezért fontos, hogy étlapunkon sokféle gyümölcs szerepeljen. Ezen kívül a bőséges zöldség- és gyümölcsfogyasztás teltségérzetet ad, ami korlátozza az energiagazdag ételek bevitelét (mint a zsírok, fehérje- és cukortartalmú ételek).

Megelőzés

A gyermek- és kamaszkorban történő egészséges táplálkozásra való nevelés jelentős és tartós eredményeket hoz, ha nagy gondot fordítunk a megelőzésre, ami nagyon fontos, látva, milyen egészségkárosodást okozhat az elhízás, a cukorbetegség, a magas koleszterinszint és a magas vérnyomás, csökkentve ezzel a várható élettartamot (a férfiak esetében 13, a nőknél 8 évvel).

A legfontosabb a megelőzés

Az egészséges gyermek egészséges felnőtt és idős ember lesz, aki hosszan és jó egészségben élhet. Az igazi megelőzés gyerekkorban kezdődik, nem felnőtt- vagy idős korban. Ezen kívül, ha megváltoztatjuk a kisgyermek életvitelét és javítjuk az egészségi állapotát, majd ugyanígy a kamaszét és végül a felnőttét, az az ország számára gazdasági hasznot is jelent.

A szülők feladata!

Ezért aztán a szülők egyik legfontosabb feladata, hogy odafigyeljenek a gyerek étkezésére, és lehetőleg iktassák ki az étrendjükből az egészségre ártalmas élelmiszereket. Ezek közé tartoznak a zsírban sült ételektől kezdve a szalámin és a hidrogénezett növényi zsírokon át a csokoládéig sok minden. De igyekezzünk elkerülni azokat az ételeket is, amelyek a bélből eltávolítják a vitaminokat és az ásványi sókat, ezáltal csökkentve a szervezet védekezőképességét az akut és krónikus betegségek ellen.

A helytelen táplálkozás jelentősen megnöveli a felső légúti megbetegedésekre való hajlamot, és ha a gyerek genetikailag is predesztinált, akkor könnyebben és korábban megjelennek nála az anyagcsere- és más emésztési problémák.

Az egészséges táplálkozás később kifizetődik

Az idős, jó egészségi állapotban lévő emberek, akik kiegyensúlyozottan és változatosan táplálkoznak (amihez egészséges életmód is társul: kevés alkoholfogyasztás, a dohányzás kerülése, rendszeres testmozgás), várhatóan az átlagnál 50%-kal kisebb arányban fognak szív- és érrendszeri vagy daganatos megbetegedésben elhalálozni. Az étrendi szokások és az életmód tehát szorosan összefügg az egészségi állapottal, legyünk gyermekek, fiatalok, felnőttek vagy idősek.

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.