Babaápolás

Vigasztárgyak, a baba ragaszkodása pokróchoz

“Az utóbbi néhány hónapban a gyerekünk egyre jobban ragasz­kodik a takarójához. Még mászás közben is magával vonszolja. Ez azt jelenti, hogy nem érzi magát biztonságban?”

Igen, ő egy kis bizonytalan, és jó okkal

Az elmúlt néhány hónapban felfedezte, hogy ő önálló lény, és nem a szülei kar­jának a kiterjesztése. A felfedezés tagad­hatatlanul izgalmas (mennyi lehetőség!), de meglehetősen ijesztő is (mennyi ve­szély!). Sok kisbaba, amikor rájön, hogy a mama és a papa mostantól fogva nem áll mindig készenlétben, hogy rájuk lehes­sen támaszkodni, egyre jobban ragasz­kodik egy átmeneti vigasztalást nyújtó tárgyhoz (egy puha takaróhoz, egy ara­nyos, kitömött állathoz, egy cuclihoz vagy cumihoz) mint egyfajta helyettesí­tőhöz.

A szülőhöz hasonlóan a tárgy is vigasztalást nyújt

Főleg amikor a baba csalódott, beteg, fáradt, újdonságokat kutat vagy bármiféle átmeneti állapot­ban van, de ezek felett, a szülőktől elté­rően, ő maga rendelkezik. Azoknál a kisbabáknál, akiknél nehézséget okoz a szülőtől való elválás, a vigasztárgy ágy­ba vitele megkönnyíti az egyedül elalvást.

Néha egy olyan gyerek, aki koráb­ban nem kötődött vigasztárgyhoz, most, amikor új, nyugtalanító helyzettel szembesül (új pótmama vagy bölcsőde, új otthonba költözés stb.), hirtelen ragasz­kodni kezd valamihez. Az átmeneti vigasztalást nyújtó tárgyat általában va­lamikor két- és ötéves kor között elhagy­ja (körülbelül akkor, amikor az ujj szo­pási, egy másik, vigasztalást nyújtó cselekvést is elhagy) – de gyakran csak akkor, amikor az elvész, tönkremegy vagy bármilyen más okból hozzáférhe­tetlenné válik. Egyes gyerekek egy vagy két napig siratják, majd megbékélnek a helyzettel, mások alig veszik észre öreg barátjuk eltűnését.

A vigasztárgy miatt soha ne gúnyoljuk ki!

Bár a szülőknek (vagy más gondviselők­nek) a vigasztárgy miatt soha nem sza­bad csúfolni vagy kigúnyolni a babát vagy gyereket, vagy kényszeríteni annak elha­gyására, idejében korlátokat lehet szabni a használatának, hogy a szokás kevésbé legyen kifogásolható, és segítse felkészí­teni a picit az elkerülhetetlen elválásra.

  • Ha a szokást nemrég vette fel, és nem gyökeresedett meg, megkísérelhetjük elejét venni a későbbi vitáknak, ha a vi­gasztárgy használatát otthonra vagy a lefekvésre korlátozzuk. (Ne felejtsük azonban magunkkal vinni vakációra, vagy ha nem otthon éjszakázunk.) Ha azonban már olyan szokássá alakult, ami nélkül a baba nem tud meglenni, ne próbálkozzunk korlátok felállításával; hagyjuk, hadd vigye magával a vigasztár­gyát (a babakocsiba, az autóba, a bölcső­débe, bárhova).
  • Ne várjuk meg, hogy a tárgy a kosztól valamilyen szagot vegyen fel, mossuk ki, különben lehet, hogy a baba inkább a szaghoz fog ragaszkodni, mintsem ma­gához a tárgyhoz, és igen zokon veszi, ha a mosásból visszakapva a tárgy friss illatot áraszt. Ha ébrenléte alatt nem tud­juk elvenni tőle, mossuk ki, amikor alszik.
  • Ha a tárgy egy játékszer, érdemes még egyet vásárolni. Ily módon rögtön he­lyettesíteni lehet, ha elvész, felváltva lehet mosni, és cserélgetni, hogy egyik se legyen túl piszkos. Ha ez a tárgy egy takaró, szintén megfontolandó, hogy még egyet vásárolunk-e, vagy több rész­re vágjuk, így az elveszett vagy elnyűtt darabot szükség esetén pótolhatjuk.
  • Bár annál jobb, minél kevesebbet be­szélünk a tárgyról, ahogy a gyerek nő, olykor-olykor emlékeztethetjük őt arra, hogy ő már „nagyfiú/nagylány”, és már nincs szüksége a takarójára (vagy más vigasztárgyra).
  • Egy üres cumisüveg vagy egy üveg víz még elfogadható, de ne engedjük, hogy egy üveg (vagy csőrös pohár) gyümölcs­levet vagy tejet használjon a baba vi­gasztárgynak. Ilyen folyadékok szopoga­tása hosszabb időszakon keresztül, főleg éjjel, a fogak romlását okozhatja, és gá­tolja a baba hozzászoktatását a szilárd ételekhez.
  • Gondoskodjunk róla, hogy a baba a szükséges vigasztalást (szeretetet és osz­tatlan figyelmet) megkapja a szüleitől, nemcsak ölelések és csókok formájában, hanem gyakori beszélgetéssel és együt­tes játékkal is.

A kötődés egy vigasztárgyhoz sok (de tá­volról sem valamennyi) baba számára normális a fejlődés során; annak a gye­reknek azonban, aki annyira megszál­lottja lesz a tárgyának, hogy nem tölt elég időt az emberekkel való kapcsolat­felvétellel, játékszerekkel való játékkal, fizikális képességeinek gyakorlásával, lehet, hogy valamilyen érzelmi igénye nincs kielégítve. Ha erre gyanakszunk, vizsgáltassuk meg orvossal.

 

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.