Bőrápolás

A cukor valódi ártalmai – Igyunk többet, együnk kevesebb cukrot!

Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy a cukor egész­ségtelen, egyrészt azért, mert hizlal, másrészt pedig azért, mert rontja a fogakat. A túlzott mértékű cukorfogyasztás azonban sokkal komolyabb veszélyekkel is jár.

Vigyázat! Az oxidánsok tehetők felelőssé az öregedési folyamatokért és a betegsé­gek kialakulásáért, s emellett a vér magas cukortartalma is rendkívül veszélyes.

Szervezetünkben számos kémiai fo­lyamat játszódik le

Ezek közül az egyik a glikolízis, melynek során a vérben levő cukor, vagyis a glükóz hozzátapad a fe­hérjékhez, és egy idő után akadályozza a fehérjemolekulák normális működését. Testünk valamennyi sejtje tartalmaz fehérjét: a hormonok, az enzimek, az immunsejtek, a táp­anyagokat és más anyagokat (pl. koleszterint, oxigént, stb.) szállító molekulák. A glükózzal borított fehérjemolekulák viszont nem tudják hatékonyan teljesíteni feladatukat, illet­ve nem jutnak el rendeltetési helyükre.

Milyen egy cukorbeteg szervezete?

A túlzott mértékű cukorfogyasztás természetesen a bőrre is káros hatással van.
A túlzott mértékű cukorfogyasztás természetesen a bőrre is káros hatással van.

Kézenfekvő példa erre a cukorbetegségben szenvedők szervezete

Az inzulinhiány következtében a glükóz nem tud behatolni a sejtekbe, így a vérnek túlságosan megnő a cukortartalma. Ezt valahogyan csökkenteni kell, hiszen a magas vércukorszint következtében az artériák fala elvesz­ti rugalmasságát, zavart szenved az idegrendszer működése, valamint a látási és a kiválasztási funkciók. Mindez pedig a glikolízis folyamatára vezethető vissza.

Természetesen a példa szélsőséges, hiszen a diabétesz súlyos betegség, mégis jól mutatja, milyen pusztítást végez a magas vércukorszint.

Vigyázat! Azonban a kevésbé drasztikusan megemelkedett vércukor­szint is hasonló működést indít be, csak a következmé­nyek enyhébbek: felgyorsulnak az öregedési folyamatok, és nehézkessé válik a sejtműködés valamint a sejtek megúju­lása.

A túlzott mértékű cukorfogyasztás természetesen a bőrre is káros hatással van?

A kollagén bőrünk igen fontos alko­tóeleme: szervezetünk fehérjéinek kö­rülbelül 40%-át teszi ki. A kollagénállomány bármilyen jellegű sérülése – akár glikolízis, akár oxidáció miatt – ahhoz vezet, hogy bőrünk petyhüdt és ráncos lesz. Az ilyen válto­zások a bőrsejtek tápanyagellátását is megzavarják: nem jut el hozzájuk a szükséges oxigén, és nem tudnak megszabadulni salakanyagaiktól sem.

Következésképpen működésük hatékonysága csökken, szerkezetük megváltozik. A cukor bőrre való káros hatása más módon is megnyilvánul, bár a kutatók egyelőre kevéssé értik e folyamat mikéntjét: az elégtelen cukorfeldolgozás aknéhoz vezethet.

Miért káros a túlzásba vitt cukor?

Számos további okunk van arra, hogy étrendünkből ki­iktassuk a cukrot, valamint mindenféle finomított szénhidrátot: a finomlisztet és azokat a gabonaféléket, amelye­ket szervezetünk glükózzá alakít át az emésztés során. Ha a szénhidrátbevitel meghaladja energiaszükségletünket, a szén­hidrát szervezetünkben zsírrá alakul át.

A cukor az immunválasz sebességét is csökkenti!
A cukor az immunválasz sebességét is csökkenti!

A glükózból átalakí­tott zsírok csökkentik a sejtek oxigénellátásának hatékony­ságát, különösen a test felszínén (vagyis éppen a bőrön) elhelyezkedő sejtekét. Ráadásul a cukor megakadályozza a linolsavtartalékok felszabadulását, ez pedig hiányállapot ki­alakulásához vezethet.

Jegyezzük meg! A cukor az immunválasz sebességét is csökkenti, vagy­is a túlzott cukorfogyasztás a fertőzésekkel szembeni ellen­állóképesség gyöngüléséhez vezet.

A cukor és a finomított szénhidrátok fogyasztásával egyidejűleg nem viszünk be szervezetünkbe automatikusan olyan tápanyagokat, ame­lyek segíthetnék szervezetünket azok feldolgozásában. Ezért ilyenkor az emésztőrendszer saját tartalékaihoz fordul, és olyan tápanyagokat használ fel, amelyeket fontosabb cé­lokra is tartalékolhatna.

Például a cukor megzavarja a szer­vezet C-vitamin-feldolgozását, így kevesebb jut belőle a kollagén- és elasztintermelésre, valamint az immunrend­szer erősítésére. Sőt, a cukor és a tartósított ételek kiváló táp­talajt biztosítanak tápcsatornánkban az élesztőgombák, va­lamint más, nemkívánatos élősködők számára; lassítják az emésztési folyamatot, végül pedig az egész szervezet működését – beleértve a bőrét is – rossz irányban befolyásol­ják.

A szomjúság felismerése

A kevés folyadék fogyasztása miatt fellépő kiszáradás sú­lyosan károsíthatja egészségünket: immunrendszerünk le­gyengül, sejtjeink kevésbé lesznek képesek regenerálódni és gyógyulni, emésztésünk, energiatermelésünk és étvágyunk szabályozása, valamint agyműködésünk is megváltozik, za­vart szenvendnek.

Az életünk során többnyire hozzászokunk ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyjuk a szomjúság jeleit: leg­több kliensünk arról számol be, azért nem fogyaszt vizet, mert nem szomjas. Csak akkor fedezik fel, mitől fosztották meg magukat eddigi életük során, amikor elkezdik növelni a folyadékbevitelt.

Ily módon pedig cukorral és méreganyagokkal terheljük meg szervezetünket.
Ily módon pedig cukorral és méreganyagokkal terheljük meg szervezetünket.

Amikor étkezések közt ránk tör az éhség és a fáradtság, annak valójában nem az éhség és a fáradtság, hanem a szervezet vízhiánya, vagyis a szomjúság az oka. Ha nem biztosítjuk szervezetünk számára a szükséges vízmennyiséget, annak túlzott mértékű evés és egészségtelen nas­solás lesz a következménye. Ily módon pedig cukorral és méreganyagokkal terheljük meg szervezetünket.

Jegyezzük meg! A szomjúságérzet figyelmen kívül hagyása egész szervezetünkre káros, beleértve bőrünket is. Ha nem biztosítjuk szervezetünk számára a megfelelő víz­bevitelt, sejtjeink nem lesznek képesek megújítani testün­ket, ráadásul a salakanyagok is felhalmozódnak a sejtekben és a vérben.

Ördögi kör alakul ki:

A sejtek nem jutnak ele­gendő oxigénhez és tápanyaghoz, működésük és tisztító funkcióik zavart szenvednek. A bőr mélyebb rétegeinek is szükségük van vízre, hogy biztosítsák a rugalmas és fiata­los arcbőrt. A bőr külső rétegei csupán kis mennyiségű vizet tárolnak, ez a csekély mennyiségű nedvesség azonban igen fontos, és a külvilággal való érintkezés során újra meg újra elvész.

Érdekes jelenség, hogy ha több vizet fogyasztunk, meg­akadályozhatjuk a vizesedés kialakulását!

A vizesedés hát­terében számos tényező állhat. Ilyenek például a veseproblémák, az ételallergiák és a túlzott cu­korbevitel, de a vízhiány is szerepelhet a kiváltó okok közt. Ha nem biztosítjuk szervezetünk számára a megfelelő víz­bevitelt, fel kell élnie tartalékait.

Csak a tiszta víz segít szer­vezetünknek, más italok nem: a kávé és a tea olyan természe­tes vegyületeket tartalmaznak (pl. koffeint), amelyek megza­varják az energiatermelést, az emésztési és a méregtelenítési folyamatokat, és szervezetünk egyéb működési folyama­tait is. Gyógyteából is csak olyat fogyasszunk, amely a nö­vény leveléből vagy terméséből származik (pl. kamilla, gyermekláncfű). Mellőzzük az ízesített teákat, hiszen ezek adalékanyagokat is tartalmaznak.

Víztisztaság

Igyunk jó minőségű vizet!
Igyunk jó minőségű vizet!

Ügyeljünk a víz minőségére is: ha fémekkel (pl. ólommal) vagy vegyszerekkel szennyezett vizet fogyasztunk, ártunk szervezetünknek, és megzavarjuk működését. Sajnos a leg­több helyen szennyezett a csapvíz, így helyesebb, ha ásvány­vizet fogyasztunk – már ha anyagi lehetőségeink engedik.

Ha nem, használjunk jó minőségű vízszűrő berendezést, amelyet rendszeresen cserélünk. Manapság egyre több cég szállít házhoz nagy tisztaságú ivóvizet vagy ásványvizet 20 literes ballonokban. Ily módon olcsóbban juthatunk jó mi­nőségű vízhez, amelyet azután nem csak ivásra, hanem fő­zéshez is használhatunk.

Izabella Langh

Szerző: Langh Izabella

Gyakorló természetgyógyász vagyok. Táplálkozási és  életmód specialista is vagyok, immár 12 éve próbálom az embereket egy egészségesebb életforma felé terelni, egyre több sikerrel.