Cukorbetegség tanácsok

A cukorbetegség, mint álcázott áldás!

A legtöbb ember pontosan emlékszik arra a napra, sőt arra a pillanatra, amikor megtudta, hogy cukorbeteg. Nehéz pillanatok voltak, telve szorongással és féle­lemmel. A félelem természetes reakció, amikor az emberrel közlik, hogy krónikus betegsége van. Attól viszont nagyon sok függ, hogy mihez kezdünk ezzel a féle­lemmel. Van, aki tudomásul veszi a helyzetet és megadja magát, másokat viszont arra késztet, hogy harcba szálljon a betegséggel. Ez a cikk segíthet megvívni a mindennapi harcokat, s bemutatja, hogy néhány egyszerű változtatással olyan eredmények érhetők el, amelyekről az illető korábban álmodni sem mert.

Amikor közlik önnel, hogy 2-es típusú cukorbetegsége van, tekintse ezt vala­miféle figyelmeztetésnek: a szervezete arra kéri önt, hogy törődjön többet az egészségével. Ez persze nem azt jelenti, hogy magát kell okolnia a cukorbeteg­ség kialakulásáért, hiszen abban a géneknek is fontos szerepe van.

Ha cukorbeteg vagy, ezekre a dolgokra döbbensz rá!

Azt viszont fontos megérteni, hogy ezután másképp kell étkeznie: tápláló, de energiában sze­gényebb ételeket kell fogyasztania, sokat kell mozognia, több figyelmet kell for­dítania a stresszhatásokra és alvási szokásaira. A cukorbetegség nem olyan, mint egy vakbélgyulladás: nem lehet egy – manapság rutinbeavatkozásnak számító műtéttel meggyógyítani. A betegség kordában tartásához olyan lépések szüksé­gesek, amelyek az egész szervezetre hatással vannak: ha bátran meglépi őket, jót tesz az egész testének, még a lelkének is. A cukorbetegségüket sikeresen kordában tartók egy része azt mondja, hogy egészségesebbnek érzi magát, mint korábban, és hogy a betegség „segített felis­merni, mi igazán fontos az életben’. Hasznosabb szokásokat vettek fel, derűseb­bek, több az energiájuk, és úgy érzik, sokkal jobban kézben tartják az életüket. Bárki elérheti ezt, méghozzá kevesebb erőfeszítéssel, mint gondolná.

Azt mond­ják, a cukor­betegség segít felis­merni, mi igazán fon­tos az élet­ben.

Okosabb élet, kevesebb stressz

Nem tapasztalta még, mennyivel kevesebb a vita és veszekedés, ha olykor valóban őszinte bókkal kedveskedik párjának? Vagy hogy a csekkeket sokkal egyszerűbb időben befizetni, ha egy helyen tartja őket? Ha például mindig van otthon néhány üdvözlőlap, nem kell kétségbeesnie, ha csak az utolsó pillanat­ban jut eszébe, hogy egy barátjának születésnapja van? Ilyen apró dolgok segít­hetnek abban is, hogy könnyebben együtt tudjon élni betegségével. Megismerkedhet azokkal az apró változtatások­kal, amelyek élete számos helyszínét érinthetik – az olyan, képletesen értett „te­rületek et” is, mint a gondolkodás vagy a házassága -, s amelyek a fent említett bókhoz, csekkfiókhoz vagy üdvözlőkártya-készlethez hasonlóan segítenek, hogy okosabban éljen és kevesebb stresszt kelljen elviselnie.

Csak Ön saját életének kovácsa, és nem az orvosa!

Soha ne feledje, hogy a saját életéről van szó, és önnek kell a szokásait meg­felelően kialakítania. Az orvos csupán tanácsokat ad, laboratóriumi vizsgálatokra küldi, recepteket ír és a rendelőjében néhány percig elbeszélget önnel. A modern egészségügyben általában olyan a helyzet, hogy még a leglelkiismeretesebb orvosnak sincs ideje napi rendszerességgel felügyelni a cukorbetegek kezelését.

Egyébként valószínűleg senki sem örülne, ha az orvosa ott állna mögötte a kony­hában (egy szakács bőven elég!), vagy beülne az autójába (és beleszólna a veze­tésbe), illetve helyet foglalna a munkahelyi íróasztala mellett (és figyelné, hogy ön hányszor méri a vércukorszintjét). Az orvos csupán megfelelő stratégiát java­solhat a betegség kezelésére, annak megvalósítása kizárólag önre vár: a reggeli felkeléstől kezdve, amikor elkészíti a kávéját és tölt magának egy kis pohár na­rancslevet, egészen a nem túl késői lefekvésig.

Vegye saját kezébe az irányítást, de fogadja el a segítséget!

Ez nem jelenti azt, hogy egyedül kell megküzdenie a problémával. Minél töb­ben segítenek, annál jobb: bátran kérdezze a háziorvost, a szakorvost vagy a dietetikust, s ha módja nyílik, csatlakozzon egy cukorbetegklubhoz. Igyekezzen tehát igénybe ven­ni minden elérhető segítséget, hallgasson meg minden tanácsot, majd vegye saját kezébe az irányítást. Minél előbb teszi, annál jobb. Sok cukorbetegnek már évekkel azelőtt magas a vércukorszintje, hogy azt felfedeznék, mert csak akkor fordulnak orvoshoz, amikor tüneteik komoly panaszt okoznak. A cukorbetegség fokozatosan súlyosbodó állapot.

Miért különleges?

A tudomány folyamatos fejlődésének köszönhetően nap­jainkban az orvosok nagyon sokféle betegséget képesek diag­nosztizálni s a lehető leghatékonyabb módon gyógyítani. Az időben felfedezett daganatokat kioperálják, majd kemote­rápiával sikeresen kezelik a beteget. Az érelmeszesedés ellen egészséges étrenddel lehet harcolni, s már a szervátültetés sem ritka. A cukorbetegség azonban összetett probléma. A lényege, hogy a hasnyálmirigy nem képes eleget termelni az inzulin nevű hormonból, illetve hogy a szervezet nem tudja azt megfelelően hasznosítani (ez utóbbit nevezzük in­zulinrezisztenciának). Az inzulin szerepe, hogy segít a sejtek üzemanyagául szolgáló glükózt (szőlőcukrot) a véráramból a sejtekbe juttatni. Ha kevés van belőle, megnő a vérben a cukor szintje. Ez a folyamat egy laikus számára nehezen érthető, emiatt a betegség jelentéktelennek tűnhet. Pedig a magas vércukorszint „egyszerű” problémája korántsem csak a vért érinti. A cukor­betegségnek számos hosszú távú hatása van, és jó néhány szervben vagy szerv­rendszerben okozhat károsodást.

A cukorbetegség az idő múlásával egyre súlyosabbá válhat. Korai stádiumban általában kevés tünetet okoz – ilyenkor az érintett személy még viszonylag egész­séges. A kezeletlen vagy rosszul karbantartott cukorbetegség viszont már komoly szövődményekkel jár: vakságot, vesebetegséget, idegi károsodást, a szexuális funkciók zavarát, érelzáródást és szívbetegséget okozhat. A kezelésben nem részesülő cukorbetegek 65 százaléka szívinfarktusban vagy strokeban hal meg. A veseelégtelenséget az esetek 44 százalékában cukorbetegség okozza, és a cu­korbetegek 60-70 százalékánál áll fenn valamilyen mértékű idegi károsodás. A cukorbeteg férfiak körében kétszer nagyobb a merevedési zavarok előfordu­lásának valószínűsége, mint az egészségesekében.

Ezek kijózanító adatok, ám a helyzet nem feltétlenül ennyire rossz: bárki bár­mikor megállíthatja vagy legalábbis lelassíthatja állapotának romlását. Még az is elképzelhető, hogy sikerül javulást elérnie. Ehhez ráadásul nincs szükség csodá­ra, csupán elszántságra és kitartásra.

GYÓGYSZEREK TÖBBFÉLE CÉLRA

Bizonyos gyógyszereket nem egy-egy meghatározott betegség vagy rendellenesség kezelésére fejlesztettek ki, hanem számos különböző betegség kezelésére alkalmazzák őket. E kategória leggyakrabban használt gyógyszerei a fájdalomcsillapítók, az antibiotikumok és az antivirális szerek.
FÁJDALOMCSILLAPÍTÓK
Egyszerű fájdalomcsillapítók: paracetamol, metamizol, acetilszalicilsav stb.Enyhe vagy mérsékelt fájdalom, lázCsökkenti a szervezte fájdalomérző képességét; nem gyulladás csökkentő szerEnyhe bőrkiütés; túladagolás esetén súlyos máj- és vesekárosodásMáj- és vesebetegségek
Opiát fájdalomcsillapítók: kodein, meperidin, morfin, hidromorfon, oxikodon, petidin, fentanil, tramadolSúlyos, akut és krónikus fájdalom: szívroham, szülés, rák, vesekő, epekő;Csökkenti a fájdalomérzetet, és eufóriát, álmosságot vált ki.Székrekedés, a légzés lassulása, hányinger, vérnyomáscsökkentés, függőségMegnőtt koponyaűri nyomás, fejsérülések
Nemszteroid gyulladásgátlók: ibuprofen, indometacin, naproxen, diklofenác, piroxikám, meloxikám, nimeszulidMérsékelt fájdalomGátolja a gyulladást, amely az idegvégződések irritálása révén fájdalmat okozna.Emésztőszervi zavarok, hányinger, máj- és vesekárosodás, fejfájás, gyomor- és bélfekélyGyomor- és bélfekély, asztma, véralvadási zavarok, terhesség, szoptatás
Lázcsillapítók: metamizol, acetilszalicilsav, paracetamol, aminofenazonMagas testhőmérsékletCsökkenti a testhőmérsékletet, a prosztaglandinok gyulladáskeltő hatásának gátlásával.Hányinger, gyomorrontás, gyomor- és bélfekély; az aszpirin Reye-szindrómát okozhat, ne adjuk 12 év alatti gyermeknekAszpirinallergia, máj- és vesebetegség, gyomor- és bélfekély, terhesség
ANTIBIOTIKUMOK
Aminoglikozidok, makrolidok, cefalosporinok, metronidazol, penicillinek, szulfonamidok, tetraciklinek, kinolonok, glikopeptidekBakteriális fertőzésekBizonyos baktérium fajtákat elpusztít.Hányinger, hányás, hasmenés, allergiás válasz, bőrkiütés, a fogak elszineződéseVeseproblémák, alkoholizmus, allergiás reakció egy specifikus antibiotikummal szemben, terhesség (aminoglikozidok, szulfonamidok, tetraciklinek)
MALÁRIA ELLENI SZEREK
Klorokin, meflokinA malária megelőzése és kezeléseMegakadályozza, hogy a maláriát hordozó parazita szaporodni tudjon.Fejfájás, szemkárosodás, fülcsengés; meflokin; ritkán fejfájás, vizuális, pszichiátriai és neurológiai zavarokEpilepszia, korai terhesség, szoptatás, máj- és vesebetegségek
ANTIVIRÁLIS SZEREK
Aciklovir, ribavidin, amatdin, zidovudin, oszeltamivirin, ganciklovir, famciclovir, valganciklovir stb.Ajakherpesz, genitális herpesz, övsömör, bárányhimlő, HIV, AIDS, influenza AMegakadályozza a vírus szaporodását.Bőrön: enyhe kiszáradás, égő érzet; szájon át: hányinger, fejfájás, vérszegénység, álmatlanságVérszegénység, vese- és májproblémák, epilepszia, gyomor- és vesebetegségek
KEMOTERÁPIA
Ciklofoszfamid, doxorubicin, etopozid, fluorouracil, ifoszfamid, vinkrisztinRák, rosszindulatú elváltozásokElpusztítja a ráksejteket és gátolja az osztódásukat; az ép sejtekre is hat.Hányinger, hányás, hajhullás, gyenge immunitás, csontvelői rendellenesség, meddőség, életveszélyes toxicitásTerhesség: ha a rák súlyos, a toxikus hatások nem hissszabbítják meg az életet vagy javítják az életminőséget.
Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.