Cukorbetegség

Az igazság a diabétesz elleni gyógyszerekről

„Az orvostudomány talán nyerésre áll a glükózszint kézben tartásának csatájában, a diabétesz elleni háborúban viszont vesztésre. Mivel az összes diabéteszes eset 90%-áért felelős 2-es típusú diabétesz jórészt visszafordítható társadalmi és életmódbeli okokban gyökerezik, valószínűtlen, hogy az orvosi megközelítés önmagában megoldást jelentene. Erőteljes, integrált és ötletes válaszra van szükség, amely elismeri a gyógyszeres kezelés korlátait.”

Az idézet a The Lancet című orvosi lap 2010-es különszámának szerkesztőségi cikkéből származik.

Az idézet így folytatódik:

„Az a tény, hogy a 2-es típusú diabétesz, amely jórészt megelőzhető rendellenesség, mára népbetegséggé vált, szégyen a közegészségügyre nézve.”

A diabétesz kezelésének az irányelvek szerint partnerségen kellene alapulnia

A betegnek és orvosának a személyre szabott megoldás megtalálása érdekében együtt kell működnie. Az elgondolás szép, de a megvalósítása nehéz lehet, ha a vércukorszintet gyógyszerekkel állítjuk be, mivel a megfontolt döntésekhez megfelelő információkra lenne szükség, és ezt gyógyszerek mellett nehéz megszerezni.

Az orvosoknak jobban tudatában kellene lenniük, milyen problémát jelenthetnek a cukorbetegségre felírt gyógyszerek. Ebben a fejezetben a helyes döntés meghozatala érdekében bemutatom a jelenleg kapható gyógyszereket, így több ismeret áll majd rendelkezésére annak, aki orvosával vitatja meg, mi lenne számára a legjobb út.

Remélhetőleg megfelelő gyógyszert kapunk!
Remélhetőleg megfelelő gyógyszert kapunk!

 Metformin és biguanidok

Ha valaki 2-es típusú cukorbetegségben szenved, jó eséllyel írtak már fel neki metformint. Ez az úgynevezett „biguanidok” közé tartozik, hozzávetőleg 30 éve van forgalomban -még manapság is a legszélesebb körben használt orvosság. A metformin úgy csökkenti a vércukorszintet, hogy növeli az izmok inzulinérzékenységét, így több glükózt tudnak felvenni.

A máj érzékenységét is növeli, emiatt ez a szerv kevesebb glükózt bocsát ki. Nem okoz súlygyarapodást -más kezelésekkel szemben -, sőt éppen fogyást is eredményezhet. Van arra is némi adat, hogy a metformint szedők között ritkábban fordul elő rák. Az még nem világos, hogy ez a gyógyszer jótékony hatásának vagy a lecsökkent vércukorszintnek tudható be. Messze ez a legjobb készítmény, de még hatásosabb a diabetikus diéta és életmód követése mellett.

A metformin szedésének kezdetekor néha előfordulhatnak gyomor- és bélpanaszok, mint például hányinger, görcsölés és hányás, valamint puha vagy híg széklet, habár a legújabb, lassan felszívódó készítmény minimálisra csökkenti ezeknek a mellékhatásoknak a valószínűségét. Egyesek jól tolerálják ezt a szert, míg mások kevésbé.

Problémák a metíorminnal

Az Egyesült Államokban a metformin címkéjén súlyos veszélyekre figyelmeztetnek, mivel van egy nagyon csekély kockázata a tejsavas (laktat) acidózis néven ismert állapotnak, ami halálos kimenetelű is lehet. A metformint ráadásul a vese dolgozza fel, ezért súlyos veseproblémák esetén nem szabad használni. De még így is, a mellékhatásaival együtt is azt mondják, a jobb diabéteszgyógyszerek közé tartozik. Mindazonáltal a metformin talán legsúlyosabb mellékhatása, hogy kiüti a B12-vitamint, különösen azoknál, akik szedése közben gyomor- és bélpanaszokkal küzdenek.

Ez valószínűleg a homociszteinszintet is növeli, ami erős együtt-járást mutat a szívinfarktus megnövekedett kockázatával. A B12-vitaminra gyakorolt hatásról először 2004-ben számoltak be, a legtöbb orvos azonban nincs ennek tudatában, vagy legalábbis nem ennek megfelelően jár el. Ennek különösen azoknál lehet jelentősége, akik a gyógyszer szedése közben emésztési problémákat tapasztalnak.

Ezt egy 2009-ben, a British Medical Journalban közölt kísérlet is megerősítette. A kísérlet 196 résztvevőjének 850 mg metformint, másik 194 embernek pedig placebót adtak naponta háromszor, több mint négy éven keresztül. A metformint szedőknél azt találták, hogy 19%-kal csökkent a B2-vitamin-szintjük azokhoz képest, akik placebót szedtek – a tanulmányok ideje alatt náluk szinte egyáltalán nem történt változás. Továbbá a B2-vitamin szintjének metformin okozta csökkenése nemcsak időleges volt, hanem megmaradt, idővel még kifejezettebb lett.

Kutatási eredmények! A metformint szedők között a B-vitamin súlyosan alacsony szintjét mutató emberek száma is jelentősen nőtt a kísérlet ideje alatt, háromról tizenkilencre.

Ugyanez a szám a placebót szedőknél négyről ötre nőtt. A placebót szedőkhöz képest a metformint kapó embereknél a homocisztein mennyisége is 5%-kal nőtt, folsavszintjük viszont ugyanolyan maradt. A homociszteinszint különösen azoknál nőtt, akiknél a B12-vitamin-szint csökkent – ami azt mutatja, hogy a B-vitamin-szint csökkenése működésbeli jelentőséggel bír.

Mit lehet tenni?

Metformin szedése alatt ellenőrizzük a homocisztein szintjét. Ha magas, több B2-vitamint kell a szervezetünkbe juttatni – legjobb, ha más, homocisz-teincsökkentő B-vitaminokkal: B -tal és folsavval együtt szedjük. Ennek a vitaminnak az ajánlott napi beviteli mennyisége túlságosan alacsony. Mindenkinek minimálisan 10 µg B-t kellene naponta a szervezetébe juttatnia. Egy jobbfajta multivitamin ezt biztosítja, de ha alacsony a B-vitaminszint, vagy túl magas a homociszteinszint, a hiány kiküszöböléséhez 500 ug-nál is többre lehet szükség.

Az életkor előrehaladtával a B-vitamin egyre nehezebben szívódik fel, a hiánya pedig tudvalévőleg növeli az agyzsugorodás ütemét, s ezáltal a gyorsuló emlékezetromlás és az Alzheimer-kór kockázatát.

A metformin természetes alternatívái

A metformin legjobb alternatíváját antidiabetikus akcióterv jelenti, amely tartalmazza a javasolt alacsony GL étrendet, akárcsak a króm és más étrend-kiegészítők szedését, és a napi legalább 20 perces testmozgást.

A szulfonilurea gyógyszerek ártalmasak

A szulfonilurea gyógyszerek közé az Amaryl, az Euglucon és a Diamicron nevű készítmények tartoznak. Ezek a gyógyszerek a hasnyálmirigysejteket (úgynevezett béta-sejteket) több inzulin termelésére ösztönzik. A legtöbb, 2-es típusú diabétesszel küzdő ember túl sok inzulint állít elő – a baj az, hogy a termelt inzulin nem működik megfelelően. Ezért aztán nem sok értelme van a hasnyálmirigyet még több termelésére ösztönözni azért, hogy hozzáigazítsuk pontosan ugyanahhoz a rossz étrendhez, amely elsősorban a diabétesz kialakulásához vezetett. Ha az étrend már megfelelő, ezek az orvosságok sokszor szükségtelenekké válnak, és abba kell hagyni szedésüket.

Mit lehet tenni?

A szulfonilurea készítmények legáltalánosabb mellékhatása a fölös inzulin, ami miatt túl sok glükóz vonódik ki a vérből. Ez az agy glükózellátásának súlyos csökkenéséhez, ún. „hipoglikémiához” vezethet – ami eszméletvesztéssel járhat a vércukorszint túlzott csökkenése miatt.

Erre figyelni kell, ha az étrend hirtelen javul, mivel ez a mellékhatás egyre gyakoribbá válhat, ahogy a gyógyszerigény csökken: például 6 héttel az alacsony GL étrendem és a króm szedésének elkezdése után az egyik páciensem vércukorszintje normalizálódott, ám mivel Amarylt szedett, többször hipoglikémiás állapotba került. Ezután orvosa leállította a gyógyszer szedését.

Jegyezzük meg! Tájékoztassák orvosukat arról, hogy diétázni kezdtek, és várhatóan csökkenni fog a vércukorszintjük, hogy készen álljon arra, ha változtatni kell a gyógyszeradagokon.

A szulfonilurea készítmények gyomor- és bélpanaszokat is okozhatnak, köztük hányingert, hányást és hasmenést, vagy székrekedést és súlynövekedést. A súlygyarapodás jelentős lehet, amit a már amúgy is veszélyesen sok inzulinnal rendelkező embereknél az inzulinszint növekedése vált ki. Arra is vannak bizonyítékok, hogy ezek a gyógyszerek károsítják a hasnyálmirigyet, így a működése túl korán leáll, ezért bár a cukorszint beszabályozása gyorsan megtörténik, csak rövid ideig tart.

Az új gyógyszerek gyanúsak?

A gyógyszerekkel kapcsolatban egyszerű gazdasági tényeket keli szem előtt tartani. A gyógyszeripari cégek csak olyan szabadalmaztatott gyógyszerekből juthatnak pénzhez, amelyekre monopóliumot élveznek, s így magas árat szabhatnak, amiből finanszírozhatják marketingkampányukat. Ha egy szabadalom lejár, rendszerint 15 év után, bárki legyárthatja a gyógyszert, ilyenkor az ára és a haszon is lecsökken. A metformin szabadalmi védettsége például már lejárt, ezért más gyógyszereknél jóval olcsóbb.

Ezért legyünk óvatosak az új gyógyszerekkel

Annak a ténynek, hogy először is engedélyeztek egy ártalmas gyógyszert, majd a piacról történő kivonásáig 3 évnek kellett eltelnie attól számítva, hogy az ártalmasságát egyértelműen bizonyították, mindenkit gyanakvóvá kellene tennie bármilyen új gyógyszer irányában.

Legyünk óvatosak ha, új gyógyszert kapunk!
Legyünk óvatosak ha, új gyógyszert kapunk!

Vannak új készítmények, amelyek teljesen más módon hatnak, mint a létező diabéteszgyógyszerek, és azt ígérik, hogy ezekkel elkerülhetők az olyan, glitazonokhoz társuló problémák, mint például a súlygyarapodás és a szívbetegségek megemelkedett kockázata. Bár lehetséges, hogy a gyártó cégek teljesen őszinték a potenciális kockázatokkal kapcsolatban, azonban még így is néhány évig forgalomban kell lenniük ahhoz, hogy a ritkább vagy a súlyos mellékhatások kiderüljenek.

Ezen új gyógyszerek közül néhányat arra terveztek, hogy kiváltsák a szulfonilurea készítményeket, köztük a fentebb tárgyalt Amarylt, Euglucont és Diamicront, amelyek szabadalmi védettsége hamarosan lejár, vagy már le is járt.

A szulfonilurea gyógyszerek a megevett étel mennyiségétől függetlenül ugyanolyan mértékben serkentik az inzulinkiválasztást. Az új gyógyszerek viszont érzékenyebbek a táplálék mennyiségére. Ez azt jelenti, hogy a termelt GLP-1 és a felszabaduló inzulin mennyisége igazodik a táp-lálékbevitelhez. Mint már tudjuk, nem valami szerencsés, ha több inzulin termelődik, mivel maga a túl sok inzulin is ártalmas. Másik haszna pedig a ritkább hipoglikémia, ami a régebbi gyógyszerek legfőbb árnyoldala volt.

Általánosságban tehát az új gyógyszerek úgy hatnak, hogy az inzulinérzékenység elvesztésének ellensúlyozása, és a diabéteszeseknél az inzulintermelődés gyakran előforduló csökkenésének áthidalása érdekében növelik az étkezéskor termelődő GLP-1 mennyiségét.

Mit lehet tenni ha új gyógyszert ajánlanak?

Ha egy új gyógyszert ajánlanak nekünk, nézzünk utána a mellékhatásoknak, és kérdezzük meg orvosunkat, hogy az új gyógyszer vajon hatásosabb-e a régieknél. Bár a megszokott gyógyszerek nem hoznak annyi hasznot, ezért a gyógyszercégek nem is kínálják olyan agresszíven az orvosoknak, de legalább már jó ideje forgalomban vannak.

Mindenképpen kérjük ki orvosunk véleményét!
Mindenképpen kérjük ki orvosunk véleményét!

Magától értetődő, hogy érdemes az új gyógyszereket összehasonlítani, na persze nem placebóval, hanem a jelenleg elérhető legjobb kezeléssel.

Egy, a diabéteszgyógyszerek hatásosságáról szóló összefoglaló cikk például erre a következtetésre jutott:

„Az újabb, drágább szerekkel (tiazolidindionokkal, alfa-glükozidáz-gátlókkal és meglitinidekkel) összevetve a régebbiek (a második generációs szulfonilureák és a metformin) hasonlóan vagy még jobban hatnak a glikémiás szabályozásra, a lipidekre és más köztes mutatókra. Nagyívű, hosszú távú összehasonlító tanulmányokra van szükség a különböző, szájon át adható diabéteszkészítmények jól mérhető klinikai hatásának meghatározásához.”

A fent említett „mutatók” azt jelentik, hogy a beteg többet vagy kevesebbet szenved, és hogy tovább él-e.

Az agresszív gyógyszeres kezelés nem megoldás

A cukorbetegeknek nem csak az új gyógyszerekkel és lehetséges hosszú távú mellékhatásoknak kell tudatában lenniük. Néhány orvos elkezdte annak újragondolását, hogyan kell a nagy kockázatnak kitett diabéteszes pácienseket kezelni. A hagyományos megközelítés szerint a lehető legagresszívebb en kell megpróbálni lecsökkenteni a szívbetegségeket előre jelző tüneteket.

Természetes alternatívák

Ha a diabéteszt és az ehhez társuló szövődményeket a „belső globális felmelegedés” és a metabolikus szindróma folyamatának részeként tekintjük, mint ahogy ebben a részben említettem, nyilvánvalóvá válik, hogy a test ökológiájának táplálkozásbeli és életmódbeli változtatások révén történő átalakítása a legjobb út ahhoz, hogy csökkenjenek a kockázati mutatók, legyen az magas glükózszint, koleszterinszint vagy vérnyomás, nem pedig mellékhatásokat okozó gyógyszerkoktélok szedése.

Az inzulin és az inzulinserkentő gyógyszerek veszélyei

Mostanra tisztán látjuk, hogy a legkevésbé kívánatos dolog a nagyon magas inzulinszint. Másrészt, ha valakinek l-es típusú diabétesze van, akkor szükség van inzulinra a glükóz vérből sejtekbe történő juttatásához ekkor a legkevésbé kívánatos dolog az inzulinhiány, mert az diabetikus kómát válthat ki.

Szerencsére antidiabetikus akciótervünket követve drámaian csökkenthető az inzulinszükséglet és egyensúlyba hozható a vércukorszint, amitől a közérzet jobb lesz, az életerő pedig több. A 2-es típusú diabétesz esetében sohasem szabad eljutnunk odáig, hogy inzulinra legyen szükségünk. Természetesen ez olykor megtörténik, hiszen az emberek nem akarnak étrendjükön változtatni, vagy nem tudnak szabadulni cukorfüggőségüktől.

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.