• D-vitamin
• napfény

A napfény tudománya: az UV-sugaraktól az aktivált D-vitaminig

Több mint harminc évvel ezelőtt azonosították a D-vitamin legfontosabb, vérben keringő formáját (25-D-vitamin), illetve az abból képződő ak­tív formáját (1,25-D-vitamin) – ez utóbbi vegyület a D-vitamin egyet­len olyan formája, amely közvetlenül is kedvező hatást gyakorol az emberi szervezetre. Miután kiderült, hogy a D-vitamin a vesében ak­tiválódik, azonnal nyilvánvaló lett, miért szenvednek a vesebetegek súlyos csontproblémáktól, és miért nem segít rajtuk a kapott D-vita­min.

Az aktivált D-vitamin felfedezése után abban reménykedtek, hogy a vegyület e változatát adva kezelni tudjuk majd a veseelégtelen­ségben és csontbetegségben szenvedőket, sőt talán azokat is, akiknél a menopauza után csontritkulás alakul ki. Hamarosan kiderült azon­ban, hogy mindez még csupán a kezdete a D-vitamin történetének.

A D-vitamin rendkívüli hatásai

Ez volt az első jel arra, hogy milyen rendkívüli bioló­giai hatásai lehetnek a D-vitaminnak, és milyen szerepet játszhat a rák megelőzésében. E megfigyelést követően az 1980-as évek elején mutatták ki, hogy a D-vitamin aktív formája képes a bőr növekedé­sének szabályozására, és felhasználható a pikkelysömör (psoriasis) nevű bőrbetegség kezelésére. A pikkelysömör a bőr nem rosszindula­tú rendellenessége, amikor is a bőrsejtek a normálisnál tízszer gyor­sabban osztódnak, és emiatt a bőrön csúf, kiemelkedő, vastag, fehé­res színű elhalt sejtréteggel borított vörös foltok keletkeznek.

Hirtelen teljesen egyértelművé vált, hogy a D-vitamin-receptort tartalmazó sejtekben igen sokféle gént kapcsolhat be, illetve ki az aktivált D-vitamin. E gének a sejtosztódás szabályozásában vettek részt, és a rosszindulatú sejteket vagy normálissá történő visszaalakulásra, vagy pusztulásra késztették.

A D-vitamin tehát hatékonyan szabályoz­hatja, hogy egy sejt rákossá válik-e vagy sem

Az 1990-es évek derekáig úgy vélték, hogy a szervezet teljes aktivált D-vitamin igényét a vesék elégítik ki. Ehhez a vérben keringő 25-D-vi-tamint használják fel, amely a májban termelődik a D-vitaminból, ez pedig a bőrben képződik a napfény hatására, illetve kisebb mértékben a D-vitamint tartalmazó ételekkel jut a szervezetbe.

A vese igen csekély mennyiségben gyárt aktivált D-vita­mint: a naponta termelődő 2-4 mikrogramm nagyjából egy sószemcse századrészének felel meg. Ráadásul a termelődő mennyiség független attól, hogy mennyi D-vitamin van a vérben. Más szóval hiába növel­jük meg jelentősen vérünk 25-D-vitamin-koncentrációját azzal, hogy egész nyáron a strandon heverészünk, hogy literszám döntjük ma­gunkba a tejet, és naponta háromszor eszünk makrélát, a veséink ak­kor is csak azt az igen kevés aktivált D-vitamint fogják előállítani belő­le.

Valamit mégsem volt tiszta! Úgy tűnt ugyanis, hogy a fokozott napozás hatására a sejtekben és szervekben olyan kedvező változások figyelhe­tők meg, amelyek minden jel szerint az aktivált D-vitaminnak köszön­hetők. Ilyen kedvező változás volt például az alacsonyabb vérnyomás, vagy a rák, illetve a sclerosis multiplexhez és l-es típusú cukorbeteg­séghez hasonló autoimmun betegségek kockázatának csökkenése.

Ez azonban mégsem lehetett az aktivált D-vitamin műve – már ha helytálló volt az, amit a vegyület vesékben való termelődéséről gon­doltunk. A napozás és a sejtek, illetve szervek egészsége közti kapcso­lat egyértelműnek tűnt, de az aktivált D-vitamin termelődésével kap­csolatos tudatlanságunk miatt mégsem jelenthettük ki, hogy az egyik felelős a másikért.

Aktív D-vitamin keletkezése a vesében

Miután a bőrben a nap UV-B-sugárzása segítségével létrejön, illetve a táplálékkal a szervezetbe kerül a D-vitamin, ez az anyag a májban átala­kul a 25-D-vitamin (25-hidroxi-D-vitamin) nevű vegyületté. Azután a vesé­be kerül, és ott keletkezik belőle az aktív D-vitamin (1,25-D-vitamin; 1,25-di-hidroxi-D-vitamin). Az utóbbi idők úttörő jellegű felfedezései kimutatták, hogy a D-vitamin sokféle más sejtben is aktiválódhat: az immunrendszer sejtjeiben például azok működését modulálva gátolja az autoimmun be­tegségek kifejlődését, segíti a fertőzések elleni védekezést; a prosztatában, a vastagbélben és az emlőben pedig akadályozza a sejtek rákra jellemző egészségtelen szaporodását.

A felismerés küszöbét átlépve

Mindeközben eljutottunk a napfény és az ép sejtfunkció közti jelentős összefüggés felismerésének küszöbére – aztán át is léptük azt. A Bos­toni Egyetem Egészségügyi Központja D-vitamin-, Bőr- és Csontkutató Laboratóriumának többi munkatársa, valamint dr. Gary Schwartz-cal és a Wake Forest Egyetem kutatócsoportja kiderítette, hogy az emberi prosztatasejtek is képesek aktiválni a D-vitamint, méghozzá hasonlóan ahhoz a módszerhez, amelyet dr. Dániel Bikle és a Kaliforniai Egyetemen, San Franciscóban dolgozó kutató csoportja néhány évvel korábban az emberi bőrben figyelt meg. Más szóval, kezdtünk megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy az ember az egész testében képes aktivált D-vitamint előállítani.

Az emberi szervezet magától állítja elő az aktivált D-vitamint

A folyamat egészen rendkívüli. Egykor azt hittük, hogy csak a vese aktiválhatja a D-vitamint, ma viszont már tudjuk, hogy több másfé­le sejt is képes erre, például az emlő, a prosztata, a vastagbél, a tüdő, az agy és a bőr sejtjei – és valószínűleg szinte minden más sejt és szö­vet is. E sejteket elérve a 25-D-vitamin a belsejükbe jut, és ott aktivált D-vitaminná alakul át.

A vese a vérrel érkező 25-D-vitaminból előál­lított aktív D-vitamint szintén a vérrel küldi tovább például a belekbe és a csontokba, ám máshol, például az agysejtekben a 25-D-vitamin­ból ott képződő aktivált D-vitamin helyben, az adott sejten belül kerül felhasználásra. Az aktivált D-vitamin, miután ellátta fontos feladatait a sejtben, úgy hatástalanítja önmagát, hogy beindítja a molekuláinak lebomlásához vezető folyamatot (így nem hagyhatja el a sejtet, hogy a vérbe kerülve felhalmozódjon, az ugyanis mérgezést okozna).

Mivel ez a fajta D-vitamin-aktiválódás a sejtben kezdődik és ott is ér véget, a vérből nem mutatható ki a szokásosnál nagyobb mennyiségű aktív D-vitamin, még olyankor sem, amikor e sejtek nagyobb mennyiség­ben aktiválják a vegyületet.

Azóta azt is felfedeztük, hogy az immunrendszer is képes aktivált D-vitamint előállítani – ez azt jelenti, hogy a napozásnak az olyan autoimmun betegségek megelőzésében és kezelésében is szerep juthat, mint a sclerosis multiplex, a reumás ízületi gyulladás, a Crohn-betegség és az l-es típusú cukorbetegség.

A napozás olyan, mint a kávé: inkább egészséges, mint káros

Az aktivált D-vitamin rendkívül hatékony vegyület, és egyik legeredményesebb gátlója a rend­ellenes sejtszaporodásnak. Laboratóriumok azon felfedezése, hogy a test sejtjei is képesek a D-vitamin aktiválására, a vitaminnal kapcsolatos kutatások legjelentősebb áttörései közé tarto­zik. Ez áll az egyre szélesebb körben terjedő felismerés mögött is, misze­rint az oly gyakran emlegetett figyelmeztetésekkel ellentétben a napo­zás előnyei sokkal többet nyomnak a latban a lehetséges káros következ­ményeknél.

Vegyük még hozzá mindehhez azon kutatási eredmények egyre növekvő számát, amelyek szerint a napozás segít a napi ritmus szabá­lyozásában, és az alacsonyabb melatoninszint jóvoltából olyan han­gulati rendellenességek megelőzésében is, mint a szezonális affektív zavar, a premenstruációs szindróma vagy az alvási problémák. A jelentős mennyiségű kutatásnak létrejött néhány érdekes mellékhajtása is, amelyek az emberi élettan egészen meglepő területeire vezettek át.

A nap kedvező hatása: az UV-B a jó sugár

A D-vitamin szintézisének csodája természetesen a nappal kezdő­dik. A napfény különböző hullámhosszú elektromágneses sugárzások parányi csomagjai (az úgynevezett fotonok) alkotta keverék. Össze­tevői közt a legnagyobb hullámhosszú és legkisebb energiájú sugár­zás az infravörös fény, majd onnan a vörösön, a narancson, a sárgán, a zöldön, a kéken és az ibolyán át jutunk el a legkisebb hullámhosszú és legnagyobb energiájú ibolyántúli sugárzásig.

Az ibolyántúli (UV) sugárzás UV-A, UV-B és UV-C komponen­sekből áll. Az UV-C-t (hullámhossza 200-280 nanométer) és az UV-B egy részét (281-289 nanométer) teljesen elnyeli a légköri ózon, így nem is érhetik el az emberi bőrt. Az UV-A (320-400 nanométer) és az UV-B zöme (290-319 nm) viszont eléri a földfelszínt, és különböző hatással van a szervezetre.

Az UV-A-sugárzásból akár százszor több is érheti a földfelszínt, mint az UV-B-ből, és bár az UV-A jóval kisebb energiájú, jóval mélyebbre is hatol a bőr rétegeibe, ahol hatással van a rugalmas­ságot adó anyagokra, szabad gyököket hoz létre, ráncosodást okoz, és befolyásolja az immunrendszert és a bőr pigmentsejtjeit, a melanocitákat.

Az UV-B ezzel szemben nagy energiájú sugárzás, amelyet a DNS és a fehérjék is elnyelnek, kevésbé hatol mélyre a bőr­ben, és a nem melanoma típusú bőrrákok egyik fő oka. Ha az UV-B leégést okoz, akkor melanoma kialakulásához is hozzájárulhat.

Ne csak UV-B ellen kenjük magunkat

Az UV-B az ibolyántúli sugárzás egyetlen olyan típusa, amely ké­pes elindítani a bőrben a D-vitamin-termelést. A fényvédő szerek többsége egészen a legutóbbi időkig csak az UV-B-sugárzást blokkol­ta, ami hozzájárulhatott a melanomás esetek számának az Egyesült Államokban és más nyugati kultúrákban tapasztalt növekedéséhez.

Ennek az az oka, hogy ha az emberek a leégést okozó UV-B-sugarakat kiszűrő fényvédő szereket használnak, akkor gyakorlatilag korlátlan ideig képesek napozni, ám eközben semmi sem védi őket a mélyre ha­toló UV-A-sugaraktól. Ilyen szerek nélkül az emberek nem tudnának olyan hosszú ideig a napon tartózkodni, hogy a kapott UV-A dózis megnövelje a melanoma kockázatát. Szerencsére ma már megjelentek a „széles spektrumú” fényvédő készítmények, amelyek nem csupán az UV-B-sugarakat szűrik ki csaknem tökéletesen, hanem (a fényvédő faktortól függő mértékben) az UV-A-sugarak jelentős részét is.

A földfelszínt érő ibolyántúli sugárzás intenzitása több tényezőtől is függ

Ezek egyike a sztratoszférában húzódó ózonréteg, amely el­nyeli a napból származó káros UV-sugarak javát. De hogy pontosan mennyit is nyel el, az az évszaktól és egyéb természeti jelenségektől is függ. Az ózonréteg az ipari környezetszennyezés, valamint bizonyos, egykor a hűtőgépekben és a spray-k hajtógázaként használt, mára már betiltott vegyületek miatt jelentősen elvékonyodott.

Összesen hét tényező befolyásolja azt, hogy ténylegesen mennyi UV-sugárzás éri a földfelszínen álló embert.

1. Napszak. Az UV-sugárzás szintje dél körül a legnagyobb, amikor a nap a legmagasabban áll az égen. Ilyenkor teszik meg ugyanis az UV-sugarak a legrövidebb utat a légkörön át a felszínig. Kora délelőtt és késő délután a napfény már jóval ferdébb szögben esik be, és ilyen­kor jelentősen csökken az UV-sugárzás intenzitása – így ezekben a napszakokban nagyon nehéz D-vitamint előállítani.

2. Évszak. A napfény beesési szöge minden évszakban más, és vele változik az UV-sugárzás intenzitása is; a legmagasabb érték a nyári hónapokban mérhető.

3. Földrajzi szélesség. Az UV-sugárzás az Egyenlítőnél a legintenzí­vebb, ahol a nap közvetlenül az ember feje fölött jár, mert fényének ott kell a legrövidebb utat megtennie az ózonrétegen keresztül. Onnan északabbra vagy délebbre a nap alacsonyabban jár az égen, sugarai­nak pedig több ózonon kell áthatolniuk, mielőtt elérnék a felszínt, emiatt a közepes és magas szélességi körökön jóval kisebb az UV-sugár­zás intenzitása. A kanadai Edmonton lakóinak szervezetében például az év hét hónapjában – szeptembertől áprilisig – nem termelődhet D-vitamin, a délebbre fekvő New Yorkban azonban ez csak évi négy hónapra – novembertől februárig – igaz.

4. Tengerszint feletti magasság. Az UV-sugárzás nagyobb magasság­ban erőteljesebb, mivel ott kevesebb légköri réteg van az ember feje felett, ami elnyelhetné. Nagyobb tengerszint feletti magasságokban ezért a túlzott UV-sugárzás kockázata is nagyobb.

5. Időjárás. Minél több a felhő, annál kevesebb UV-sugárzás éri el a Föld felszínét. Az UV-sugarak azonban a felhőzeten is képesek átha­tolni, ami magyarázatot ad arra, miért éghetünk le párás vagy felhős időben is.

6. Visszaverődés. Bizonyos felületek visszaverik az UV-sugárzást, és fokozzák annak intenzitását, még árnyékban is. Ilyen felület például a hó, a homok és a víz. A nagyobb intenzitás a szervezetet érő dózist is megnöveli.

7. Környezetszennyezés. Egyre többen élnek szennyezett levegőjű kör­nyezetben. Nemcsak az olyan nagyvárosok lakói tartoznak ide, mint például Los Angeles vagy Houston, hanem néha azok is, akik ritkásan lakott helyen élnek, de ott a széljárás miatt összegyűlik és megül a tá­volabbról odasodródó szennyezett levegő. Mivel a szennyező anya­gok kiszűrhetik az UV-sugárzást, abból kevesebb érheti el a felszínt, így már érthető, miért oly gyakori a D-vitamin-hiány Los Angeles­ben és Atlantában, holott e két városban a földrajzi helyzetük alapján szinte egész évben könnyű lenne elegendő D-vitamint termelni.

Az egyiktől aggok, a másiktól barnák leszünk

Az emberek gyakran tévesztik össze az UV-A- és UV-B-sugárzást. Talán úgy a legkönnyebb eligazodni köztük, ha megjegyezzük, hogy az A-típusú sugárzás az, amelyik – ha túl nagy mennyiségben éri a bőrt – hozzájárulhat az idő előtti ráncosodáshoz. De károsíthatja a bőrt a szél, a légszennyezés és a dohányzás is, különösen ha igen nagy mér­tékben érintkezik velük. Ironikus, hogy a második világháborút kö­vető nagyjából másfél évtizedben születetteknél, a „baby boom” nem­zedék tagjainál gyakori túlzott ráncosságot talán éppen az 1960-as években megjelent fényvédő szerek okozzák (amelyek a melanoma terjedéséhez is hozzájárultak).

Hogy miért?

Azért, mert ezek a korai készítmények csak a leégést okozó UV-B-sugárzás ellen nyújtottak vé­delmet, így az emberek hosszú ideig napozhattak – ám eközben sem­mi sem védte őket a mélyre hatoló UV-A sugárzástóI.

Akkoriban úgy vélték, az UV-A-sugárzásnak nincs semmilyen hatása a szervezetre. Ma azonban már tudjuk, hogy főként a napfényből szár­mazó UV-A-sugárzás okozza azt a fajta károsodást, amely a ráncokért felelős. A korai fényvédő szerek tehát azért járultak hozzá a korai ráncosodáshoz, mert használóik hosszabb időt tölthettek a napon leégés nél­kül. Ekkor rendellenesen nagy dózisú UV-A-sugárzás érte őket, amely mélyre hatolt a bőrükben, és az immunrendszerükre is hatással volt.

Az UV-B-től az aktivált D-vitaminig

A reakciósorozat akkor veszi kezdetét, amikor egy UV-B-sugár eléri a bőrfelszínt, és ahogyan már korábban is írtam, az ott, a bőr legfelső rétegeiben jelen lévő, a koleszterin előanyagai közé tartozó 7-dehidro-koleszterint (D3-provitamin vagy 7-DHC) D3-previtaminná alakítja át. E vegyület gyorsan továbbalakul D-vitaminná, amely már képes a bőrsejtekből átlépni a vérkeringésbe.

A kolekalciferolnak is nevezett D-vitamin kémiailag azonos azzal a D3-vitaminnal, amit a gyapjúból ki­nyert lanolinból állítanak elő, és vitaminkészítményekben használnak. (Hamarosan megtudhatják, mi a különbség a D2- és a D3-vitamin között.) A D3-vitamin biológiailag még mindig inaktív, egészen addig, amíg a máj át nem alakítja a vitaminnak a vérben legnagyobb mennyiségben előforduló változatává, a 25-D-vitaminná.

De álljunk csak meg egy pillanatra!

Mielőtt a D-vitamin eljutna a májba, hogy ott 25-D-vitaminná változzon át, egy része bekerül a bőr alatti zsírrétegbe, és ott raktározódik el. A D-vitamin zsírban oldódó vegyület, amely itt tárolódik a téli hónapokban, és a szervezet szük­ségleteinek megfelelő tempóban kerül vissza a vérbe. A télen téli álmot alvó és zsírrétegeit a nyári hónapokban feltöltő medvéhez hasonlóan az embernek is a tavasztól őszig tartó melegebb és naposabb hóna­pokban kellene feltöltenie D-vitamin-készleteit, hogy azokból gazdál­kodhasson a hideg és sötét téli időben.

A vérben keringő 25-D-vitamin felezési ideje két-három hét. Ez azt jelenti, hogy egyetlen ésszerű napozás hatása valószínűleg legalább egy-két hétig tart.

A vese az átalakító állomás

Mielőtt a D-vitamin vérben kerin­gő fő formája el tudná látni feladatát, át kell jutnia még egy állomáson – a vesén. A 25-D-vitamin itt alakul át aktív 1,25-D-vitaminná. Ez az aktív vegyület vesz részt azután a kalcium-anyagcsere és a csontok egészségének szabályozásában. Ha nincs a szervezetünkben elég D-vi­tamin, nem tudjuk felhasználni a kalciumot. Amennyiben súlyos hiá­nyunk van e vitaminból, a táplálékunkban, illetve táplálékkiegészí­tőinkben lévő kalciumnak legfeljebb a 10-15%-a fog felszívódni.

Sőt szervezetünk kismértékű D-vitamin hiány esetén sem vesz fel többet a táplálékkal bevitt kalcium 30%-ánál. Alább majd részletesebben is szót ejtek arról, mit értek kismértékűn; röviden most csak annyit, hogy azt a szintet, ami hivatalosan ugyan már nem számít hiánynak, de még nem fedezi a szervezet teljes szükségletét. A kalcium felszívásának képessége mindenki számára nagyon fontos, de különösen azoknak, akik valamilyen csontprobléma elleni gyógyszert szednek, például bisphosphonátokat vagy parathormont.

A páciense­ket gyakran utasítják arra, hogy a gyógyszer mellett kalciumot is szed­jenek, ám az orvosok nem emlékeztetik őket a megfelelő D-vitamin-be­vitel fontosságára. Márpedig kellő mennyiségű D-vitamin nélkül a bevitt kalcium sokkal kevésbé lesz hasznos. Ilyenkor tehát a kalcium gyakor­latilag „láthatatlan” a szervezet és éhező csontjai számára.

A D-vitamin-ellátottság kimutatásának egyetlen módja

Most, hogy megismerte a D-vitamin számos különböző formáját, nyil­ván úgy gondolja, hogy az aktív forma mennyiségét a legcélszerűbb vizsgálni. Ha így gondolja, akkor téved. A helyzet ugyanis az, hogy ha az aktivált D-vitamin vagy a bőrből a májba tartó, biológiailag semleges forma mennyiségét mérnénk a vérben, az nem adna pontos képet a D-vitamin-ellátottságról.

Most megtudhatja mi a D2- és D3-vitamin közti különbség?

Melyiket szedjük, ha szedünk egyáltalán vitamint?

Sok em­ber úgy véli: a D2-vitamin semmire sem jó, csak a D3-vitamin hasz­nos. Laboratóriumok kutatóinak is csak nemrég sike­rült megcáfolnunk ezt a hiedelmet.

A bőrben képződő vitamin a D3-vitamin. A D2-vitamint élesztőből állítják elő, immár több mint hatvan éve keverik élelmiszerekhez és használják D-vitamin-készítményekhez, és egy időben elterjedt az a vád, hogy kevésbé hatékony a 25-D-vitamin szintjének fenntartásá­ban, mint a D3-vitamin. A napilapok és magazinok azt a nézetet kezd­ték terjeszteni, hogy legyünk óvatosak a D-vitamint tartalmazó készít­mények szedésével, és ügyeljünk rá, hogy ne D2- hanem D3-vitamint szedjünk.

Vizsgálatokkal a D-vitamin mellett

Sikerült tehát bizonyítani, hogy a D2-vitamin ugyanolyan hatásos, mint a D3-vitamin, és ezzel végérvényesen eloszlatták ezt a régi tév­hitet. Azóta más laboratóriumok is megismételték e vizsgálatokat, méghozzá gyermekeken, és ugyanerre az eredményre jutottak.

Mivel a táplálék kiegészítőkben lévő D3-vitamin állati eredetű (lanolinból készül), a vegánok gyakran nem hajlandók ilyen készítményeket szedni, vagy azt gondolják, hogy a D2-vitamin nem elég jó. Egyes vizsgálatok külön adják meg a kétfelé vitamin koncentrációját – 25(OH)D2 illetve 25(OH)D3 -, ami rendben is van; ilyenkor a teljes 25(OH)D-koncentráció az érdekes. A manapság kapható készítmények legtöbbje D3-vitamint tartalmaz, de tökéletesen megfelel az is, ha inkább D2-vitaminból fedezzük a szükségleteinket – ez utóbbi ideális választás a vegánok számára, akik semmiféle állati eredetű terméket nem kívánnak fogyasztani.

Mi számított kóros hiánynak?

Kiterjedt kutatómunkák sokat segített abban, hogy újrafogalmazzák és pontosítsák a D-vitamin hiányosság fogalmát. A Lancet című szak­lapban 1998-ban megjelent cikket megelőzően D-vitamin-hiányos­nak azt tekintették, akinek a vérében milliliterenként kevesebb mint 10 ng 25-D-vitamin volt.

Azonban kimutatták, hogy a parathormonszint egészségtelen mértékű megnövekedése csak kétszer ekkora, legalább 20 ng/ml D-vitamin szinttel gátolható meg. A parathormon és a D-vitamin ugyanis együtt szabályozza a vérben a kalciumszin­tet; ha kevés a D-vitamin, akkor megemelkedik a parathormonszint. Ebben az esetben azonban a kalcium a csontokból jut a vérbe, ami csontlágyulást vagy csontritkulást okoz, továbbá a magas parathormonszint károsan hat a szívre, az anyagcserére, az idegrendszerre, és még a vérnyomást is növeli.

A dr. Holick-féle D-vitamin-barométer. Kóros D-vitamin-hiánynak szá­mít, ha a 25-D-vitamin (25-hidroxi-D-vitamin) koncentrációja a vérben millili­terenként kisebb 20 ng-nál; 21-29 ng/ml enyhe hiánynak számít; a megfelelő D-vitamin-szint 30-100 ng/ml; a D-vitamin-mérgezés tünetei pedig csak 150 ng/ ml feletti értékeknél jelentkeznek. A 25-D-vitamin ideális szintje 40-60 ng/ml.

És mi számít manapság kóros hiánynak?

A vér 25-D-vitamin szintje minden 100 NE D-vitamin elfogyasztása után 1 ng/ml-rel nő meg. Nem kell most azzal törődni, hogy ez pontosan mit is jelent, a lé­nyeg az, hogy e megfigyelések alapján ma már nemzetközileg is a 20 ng/ml alatti 25-D-vitamin-szintet tekintik kóros D-vitamin-hiány­nak. Enyhe hiánynak a 21-29 ng/ml érték számít. Ideális esetben a vér 25-D-vitamin-szintjének legalább 30 ng/ml-nek kell lennie, és még 100 ng/ml érték is biztonságos.

A fentiek alapján nyilvánvaló, hogy nincs és nem is lesz olyan D-vitamin-készítmény, amelyet úgy reklámozhatnának, hogy „elég na­ponta egy szemet bevennie, és vérének 25-D-vitamin-szintje azonnal 40 ng/ml értékre nő”. A napsütés sem fog elhalványulni, ha a D-vita­min-szintünk elég magasra emelkedik. De akkor honnan tudhatjuk, hogy mekkora mennyiséghez jutunk a vitaminból, és hogy az elegen­dő-e a szervezetünk számára?

Mennyi a túl sok?

Bostonban és környékén 1987 és 1991 között akár a 44 ezret is elér­hette azon háztartások száma, amelyeket a D-vitamin mérgezés ve­szélye fenyegetett. Az ok a házhoz szállított tej volt, amelyet az adott tejipari vállalat egy gondatlan alkalmazottja túl sok D-vitaminnal dú­sított (literenként 400 NE helyett olykor akár 250 000 NE-vel). A vizs­gálatok azt követően indultak meg, hogy életét vesztette egy máskü­lönben egészséges, 76 éves nő, mert a D-vitamin-túladagolás miatt megemelkedett vérének kalcium- és foszfátszintje, és ez meszesedést okozott az ereiben és a veséiben, illetve egy kisgyermeknél veseelég­telenség lépett fel.

A két esetről a New England Journal of Medicine számolt be. A történtek hatá­sára készítettek egy tanulmányt a D-vitamint tartalmazó tejekről és csecsemőtápokról; az eredményeket szintén a New England Journal of Medicine közölte. A tej csak ritkán tartalmaz éppen annyi D-vita­mint, amennyit a csomagolásán jeleznek, de az eltérés csak elvétve po­zitív irányú – azaz a jelzettnél általában kevesebb van benne. Emiatt a tanulmány végén javaslatot tettem arra, hogy ellenőrizzék szigorúb­ban a dúsítási eljárást. (Az is kiderült viszont, hogy a csecsemőtápok sohasem tartalmaznak kevesebb D-vitamint, mint amennyit a cso­magoláson feltüntetnek.)

Létezik D-vitamin mérgezés?

A napfény megsemmisíti a szervezetben keletkező esetleges D-vitamin­felesleget, ezért a napozástól soha nem lehet D-vitamin mérgezést kap­ni. A D-vitaminból legalább fél éven át kellene naponta 10 000 NE-t be­szedni ahhoz, hogy egyáltalán okunk legyen aggódni. A mérgezés tünetei émelygés, hányás, étvágytalanság, székrekedés, gyakori vizelési inger erős szomjúság, zavartság és fogyás.

A D-vitamin-mérgezés rendkívül rit­ka, és, amint állandóan hangsúlyozzuk, egyszerűen kizárt dolog, hogy valakinek a napozástól D-vitamin túladagolása legyen. A szervezet­nek – egyáltalán nem meglepő módon – megvannak a maga eszközei e vegyület szintjének szabályozására, így soha nem nő túl nagyra a vérben keringő D-vitamin mennyisége. Ha valaki annyit napozik für­dőruhában, hogy az 24 órával később enyhe bőrpírt okoz, az egyen­értékű 15-20 000 NE D-vitamin beszedésével.

Bár az évek múlásával csökken bőrünkben a D-vitamin előállításához szükséges D-provitamin molekulák száma, a szervezetnek még 90 éves korban is van alapanyaga ahhoz, hogy ha elegendő napfény éri, a szükségleteinek megfelelő mennyiségű D-vita­mint tudjon termelni.

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.