Egészségmegőrzés

Optimális testsúly

Néhány évtizede beépült a köztudatba, hogy csak az lehet egészséges – és vonzó –, aki karcsú. A nyugati világban valóságos rögeszme lett az elhízástól való rettegés, a normális táplálkozás elutasítása, a különféle diéták istenítése, a karcsúságra való törekvés – bármi áron. A tendencia a fiatalok körében ma is töretlen, elsősorban azért, mert szépek akarnak lenni.

A diétázás elhízást okozhat

A legújabb kutatások kimutatták, hogy az élet első felében – körülbelül ötvenéves korig – folytatott drasztikus diétázás, rögeszmés kalóriaszámlálás és testsúlymérés idősebb korban a csontozat és az izmok meggyengülését vonhatja maga után, sőt elhízást okozhat. Ráadásul a legnépszerűbb fogyókúrás módszerekkel épp a deréktájon lerakódott hájrétegtől („úszógumi”) nem lehet megszabadulni, ami pedig valóban fontos lenne, mert súlyos problémákat, például cukorbajt és szívbetegséget okozhat.

A megoldás kulcsa! Étkezzünk megfelelően, hogy egészségesek legyünk, így testsúlyunk is magától beáll!

Rámehet az egészségünk

Egy idősebb nők bevonásával végzett vizsgálatból kiderült, hogy a súlyukat 6 éven át megtartók között (nem voltak túlsúlyosak) 13 százalékos volt a halandóság, míg a fogyókúrázók körében az arány 22 százalékra nőtt. Vigyázniuk kell azoknak a nőknek is, akik hol lefogynak, hol visszahíznak. A kutatók szerint viszonylag kismértékű, de rendszeres testsúlykilengések esetén (ez egy 165 cm magas nő esetében 2-4 kg-os lehet) a halandóság máris jelentős növekedést mutat.

Egyszóval, hacsak valaki nem nagyon kövér – ennek egzakt megállapításához lásd a következő oldalon a derékbőség- és testtömegindex-számítást –, idősebb korban ne alkalmazza az ifjúkori fogyókúrás módszereket, mert rámehet az egészsége.

A drasztikus fogyás kockázatos

Egy vizsgálat szerint a drasztikus fogyás a legjobb korban lévő, makkegészséges öregek számára is kockázatos. A Kaliforniai Egyetem (San Diego, USA) kutatói 1801 71 év feletti férfi és nő életét követték figyelemmel 12 éven át. Kiderült, hogy ez idő alatt a fogyókúrázó nők közül 38 százalékkal többen haltak meg, a diétázó férfiak körében pedig 76 százalékra nőtt a mortalitás.

Mindezek tudatában valóban jogosan kérdezik sokan, hogy fárasszák-e magukat a fogyással. Az ideális testsúlyra való törekvés minden korosztály számára nagyon fontos, mert ezzel számos krónikus betegség rizikója csökkenthető.

A lényeg a fogyókúra módjában rejlik

Ha fogyókúráról beszélünk, mindenkinek rögtön a kínzó koplalás jut az eszébe. A koplalás miatt azonban számos nélkülözhetetlen tápanyagot nem viszünk be a szervezetbe, így több sejtünk működése zavart szenvedhet, immunrendszerünk megrendül. A koplaló fogyókúrás izomszövetet veszít, zsírállománya viszont megmarad. Sose törekedjünk a gyors súlyvesztésre! Tartsuk szem előtt, hogy nincs olyan csodaszer, olyan fogyókúrás módszer, amely táplálkozásunk megreformálása és rendszeres testmozgás nélkül tartós, egészséget megőrző fogyást eredményez!

Fogyáskor az izomzat veszít tömegéből

A kor előrehaladtával az izomtömeg volumene csökken. Ez természetes jelenség. Az idősebbek anyagcseréje emiatt lelassul, szervezetük egységnyi idő alatt kevesebb kalóriát éget el. Fogyás hatására a folyamat felgyorsul. Szakemberek szerint, amikor hagyományos, kalóriaszegény diétával leadunk mondjuk 5 kilót, ennek csak a fele zsírvesztés – 2,5 kiló az izomtömegből vész el, ami időskorban megengedhetetlen. Ekkora izomvolumen-csökkenés hatására az anyagcsere még jobban lelassul, s a szervezet napi 150-250 kalóriával kevesebbet fog égetni.

A visszahízás betegséggel járhat

Az izomvesztéstől gyengül a test, romlik az egyensúlyozási képesség, bizonytalanabbá válik a járás – az ilyen ember könnyebben elesik. Ráadásul a drasztikus fogyókúra után a legtöbben visszahíznak, de ekkor már csak a zsír pótlódik, az izomszövet nem. Ha az új hájréteg deréktájon rakódik le – márpedig többnyire ez történik –, az innen szétáramló káros vegyületek krónikus szisztémás (alacsony intenzitású, de az egész testre kiterjedő) gyulladásos állapotot idéznek elő, ami azután mindenféle súlyos baj melegágya lehet a cukorbetegségtől a szív- és érrendszeri problémákon át az Alzheimer-kórig és a rákos elfajulásokig.

Mérleg helyett

Ha tudni akarjuk, megfelelő-e a testsúlyunk, az alábbi két módszert alkalmazzuk, ne a mérlegre álljunk.

  • Derékbőség. Fogjuk a centit, és tekerjük körbe a derekunkon. Az egészséges has-térfogat nők esetében maximum 88, férfiak esetében 100 cm. Az ennél nagyobb körméret deréktáji hájlerakódásra figyelmeztet, mely növeli a cukorbaj és szívbetegség kialakulásának kockázatát.
  • Testtömegindex (BMI) Arányszám, melyből kiderül, hogy testmagasságunkhoz viszonyítva megfelelő-e a testsúlyunk. A kilogrammban mért testtömeget el kell osztani a méterben kifejezett testmagasság négyzetével. Ha a normál értéknél magasabb szám jön ki, itt az ideje az egészségesebb étrend és a rendszeres testmozgás bevezetésének.

A fogyókúra a csontozatot is veszélyezteti

Sok vizsgálat kimutatta, hogy az 50 éves kor felett bekövetkező fogyás – akár szándékos, akár betegség következménye – esetén a csontok ásványianyag-sűrűsége is csökken. Ebből a szempontból főleg a változó korban lévő nők veszélyeztetettek. A csontállomány gyengülése azt jelenti, hogy egy kisebb elesés is csonttörést okozhat.

A mérlegre állva nem derül ki, hogy a fogyás csontűrűség- vagy izomvesztésből ered-e, sem azt, hogy hasra hízásunk veszélyes mértékű-e – pedig nem ártana tudni, mert a deréktájon rengő hájhurka, a terebélyes „úszógumi” nagyban növeli a cukorbaj és szívbetegség kialakulásának kockázatát.

Életmódváltás szükséges

Nem fogyókúrára, hanem életmódváltásra van tehát szükség. A koplaló diétázás helyett inkább együnk (de törekedjünk az egészséges étrendre), és mozogjunk minél többet, hogy ne csak a zsír fogyjon, hanem erős, sűrű izomszövet is képződjön. Számos figyelemre méltó kutatási eredmény demonstrálja, hogy az ellenálló képesség javítását célzó egyszerű, biztonságos tréningekkel akár a 80-as, 90-es éveikben járók is hatékonyan karbantarthatják testüket: edzettebbek, erősebbek, rugalmasabbak, fürgébbek és mozgékonyabbak lesznek, mert a petyhüdt zsírszövet helyét ruganyos, fiatalos izomszövet foglalja el.

Heti két edzés csodákra képes

A bostoni Tufts Egyetemen, az USA mezőgazdasági minisztériuma alá tartozó Jean Mayer Öregedés- és Táplálkozáskutató Központban mérföldkőnek számító kísérletet végeztek. Negyven 50-70 év közötti nő mozgásszegény életmódját felcserélte heti kétszeri súlyzózással, aminek eredményeképpen egyrészt megszabadultak zsírfeleslegüktől, másrészt – ami érdekesebb – izomzatuk és csontállományuk gyarapodása révén testileg erősebbekké váltak, mint a lányaik! Karcsúbbak, életvidámabbak, erősebbek és egészségesebbek lettek – úgy, hogy közben a személymérleg mutatója szinte meg sem moccant.

Forduljunk orvoshoz

No és mit tegyen az, aki fogyni kezd, holott nem akar? Figyelje, mit mutat a mérleg, s ha a súlyvesztés tartósnak mutatkozik, forduljon orvoshoz. Fogyást okozhat például az elégtelen táplálkozás, valamilyen hormonzavar, gyógyszerek mellékhatása, depresszió, fertőzés, továbbá számos krónikus, súlyos betegség.

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.