Fájdalom enyhítése

A fájdalom érzékelése

A fájdalmat a hetedik érzéknek is nevezik, a valóságban azonban a fájdalomra adott válasz közelebb áll az érzelmi reakciókhoz, mint a szenzoros érzékeléshez. A válaszreakciók egyénenként különbözhetnek, mi több, időben is változhatnak.

Egyenenként eltérő fájdalomtűrő képesség

A fájdalomküszöb – definíciója szerint -az az ingerintenzitás, amelyet az illető kellemetlennek érez. Sokáig úgy gondolták, vannak alacsony, és vannak magasabb fájdalomküszöbű emberek. A legutóbbi vizsgálatok ezt nem támasztották alá. Az egyik kísérlet során a kísérleti alanyoknak fémrudat kellett a kezükben tartaniuk, amelyet felmelegítettek vagy lehűtötték. A résztvevőket arra kérték, hogy jelezzék, mikor kezdenek fájdalmat érezni. A rudak kivétel nélkül akkor kezdtek fájdalmat okozni, amikor melegítésnél elérték a 43 °C-ot, hűtéskor a -6 °C-ot. Tehát a kísérleti alanyok mindegyikének nagyjából azonos volt a fájdalomküszöbe.

Nem így van ez a fájdalomtűrő képesség esetében

Ez az a pont, amelynél a résztvevők már nem tudták tovább a kezükben tartani a fémrudat. E tekintetben a befolyásolás hatása igen erősnek bizonyult. Ha a résztvevőket figyelmeztették, hogy a rudakat másodperceken belül arra a hőmérsékletre melegítik vagy hűtik, ahol a fém azonnal súlyos égést vagy fagyást okozhat, sokuknak eltorzult az arca, többen feljajdultak fájdalmukban, és eldobták a rudat. Valójában azonban a kutatók a legkisebb mértékben sem változtattak a rudak hőmérsékletén – a várható fájdalomtól való félelem volt az, ami a kísérleti személyek reakcióit kiváltotta.

A figyelemelvonás ereje

A rudak valódi melegítésekor vagy hűtésekor a résztvevők nagyobb fájdalmat viseltek el, ha figyelmüket zenével vagy más ingerrel elterelték. Fájdalomtűrésük akkor is nagyobb volt, ha barátaik vagy munkatársaik figyelték őket, mert nem akartak előttük gyengének tűnni. Valójában csaknem mindenki átéli a fájdalomtűrő képesség fentiekhez hasonló változásait a mindennapokban. Kisebb sérülések és fájdalmak látszólag eltűnnek, ha valami sokkal jobban lefoglal bennünket, ám gyakran visszatérnek, ha ez a figyelemelterelő tényező megszűnik.

Adott pillanatban a környezet szintén azok közé a tényezők közé tartozik, amelyek meghatározzák, hogy mekkora fájdalom elviselésére vagyunk képesek. Tanulmányok bizonyítják, hogy a háborúban a sérült katonáknak kevesebb fájdalomcsillapító gyógyszerre volt szükségük, mint a kisebb sérüléseket elszenvedett civileknek. A katonák gyakran nem remélték, hogy túlélik a háborút, ezért pusztán az, hogy életben maradtak, csökkentette számukra sérüléseik jelentőségét.

A fájdalomra adott érzelmi válaszok

A fájdalom rendszerint erős érzelmi reakciót vált ki: többek között haragot, megrázkódtatást, félelmet és kétségbeesést. A fájdalomra adott érzelmi reakciók az agyban, pontosabban az agy limbikus központjában születnek.

Vannak ezek között a válaszok között csaknem automatikus reflexek: amikor kalapáccsal ráütünk az ujjunkra, gyors haragra lobbanhatunk, sőt szokásunktól eltérően még káromkodhatunk is néhányat, miközben a sérülést szemügyre vesszük. Más válaszok tanult reflexek eredményeként régi tapasztalatokon és várakozásokon alapulnak. Megint mások attól függenek, hogy az adott pillanatban milyen az állapotunk: mennyire vagyunk feszültek, kimerültek, vagy mennyire ijedünk meg a hirtelen eséstől vagy égéstől.

Amikor feszültek vagyunk, szorongunk valamitől, a legkisebb inger is heves fájdalmat válthat ki. Ez esik meg gyakran a fogorvosi székben. Ha szorongunk, és meg vagyunk győződve róla, hogy a beavatkozás fájni fog, akkor már a fogorvosi szonda óvatos érintését is éles fájdalomnak fogjuk érezni. Ezzel szemben, ha ellazulunk, bízunk abban, hogy az eljárás nem jár fájdalommal, s közben valamelyik kedvenc időtöltésünkre gondolunk, van rá esély, hogy az egyébként fájdalmas folyamatot is alig érezzük.

Ha azt várjuk, hogy fájjon…

Ismerősek az alábbi élethelyzetek?

  • Egy-két éves kisgyermekét orvosi rutinellenőrzésre, emlékeztető oltásra viszi. Amikor a nővér közelít az injekciós tűvel, gyermeke belekapaszkodik az ön karjába, és üvölteni kezd: -Ne! Ne! Fáj!
  • Egykor Sally szenvedélyes lovas volt. Majd egy napon lova megbotlott, elesett, Sally pedig eltörte a lábát. Lába már rég meggyógyult, de a törés helye már a lovak szagára is erősen fájni kezd.
  • Martin, sikeres ügyvéd, súlyos égési sérüléseket szenvedett, amikor egy bérház néhány évvel ezelőtt leégett. Már a tűzoltóautó szirénájának a hangjára kitör rajta a pánik, és perzselő fájdalmat érez sebének helyén.
A fenti példák mindegyike az ún. anticipált fájdalmat illusztrálja, melynek során a szorongás nagyon is valódi, még akkor is, ha a fájdalomnak nincs valódi fizikai oka. Az anticipált fájdalom rávilágít arra, hogy milyen nagy szerepe van az agynak a fájdalomra való emlékezésben, újraélésében.

A fájdalomtűrést befolyásoló egyéb tényezők

A kutatók tucatnyi olyan tényezőt és körülményt azonosítottak, amelyek megváltoztatják a fájdalomtűrő képességet. Ilyenek az alábbiak:

  • Egymással versengő ingerek: krónikus fájdalommal járó betegségben szenvedő emberektől gyakran hallani, hogy csökken a fájdalmuk, ha érdekes mozifilmet vagy tévéműsort néznek, vagy ha kellemes, ösztönző beszélgetésben vesznek részt. Valóban, ha a fájdalomüzeneteknek nincs versenytársuk, az agy rájuk koncentrál, és a kellemetlen érzés erősödik. Ha azonban van más inger is, a fájdalom kevésbé tudatosul, és a beteg kisebb fájdalmat érez még akkor is, ha az állapota változatlan.
  • Életkor: általánosságban elmondható, hogy a fájdalomtűrő képesség az életkor előrehaladtával csökken. Az idős embereket – amellett, hogy gyakrabban szenvednek arthrosisban és egyéb, fájdalommal járó betegségben – még kevesebb inger is éri, mivel romlik a hallásuk, a látásuk és a többi érzékszervük működése.
  • Várakozások: ha készülünk a fájdalomra, az be fog következni: ha arra számítunk, hogy valamely tevékenység elviselhetetlenül fájdalmas lesz, van rá esély, hogy az is lesz. Ezzel szemben, ha bízunk benne, hogy nem fog fájni, akkor kisebb a valószínűsége, hogy a fájdalmat elviselhetetlennek érezzük majd.
  • Múltbeli tapasztalatok: a fájdalom lehet tapasztalati úton szerzett, tanult is. Ha valami a múltban nagyon fájt, van rá esély, hogy hasonló körülmények között a jövőben is fájdalmat fogunk érezni.
  • Általános egészségi állapot, depresszió és kimerültség: a beteges, fáradt, ideges, depressziós ember valószínűleg rosszabbul viseli el a fájdalmat.
  • Kilátásba helyezett jutalom: gyakorlatilag mindenki képes arra, hogy rávegye magát a fájdalom elviselésére valamilyen cél vagy jutalom érdekében. Gondoljunk a futóra, aki olyan elszántan akarja megnyerni a versenyt, hogy nem veszi tudomásul a komoly izomsérülést, vagy a kismamára, aki gyorsan elfelejti a gyerekszülés fájdalmait, amikor az újszülöttet magához öleli. Pavlov, orosz tudós számos kutyakísérletében bizonyította, hogy a jutalom szerepet játszik a fájdalom legyőzésében. Egyik kutyáját fájdalmas áramütésnek tette ki, majd jutalmul enni adott neki. Rövid idő múltán az áramütések hatására a kutya nem viselkedett többé úgy, mint aki fájdalmat érez, hanem a farkát csóválta, izgatottnak és boldognak tűnt. A fájdalom negatív aspektusát az ennivaló pozitív reménye váltotta föl.

Lelki eredetű fájdalom

Létezik még egy típusú fájdalom, amelyet még a testi vagy organikus fájdalomnál is nehezebb definiálni, nevezetesen a pszichológiai vagy lelki fájdalom. Bár az ilyen típusú fájdalom nem sérülésből vagy szervi bajból származik, ugyanolyan valóságos, mint bármely más típusú szenvedés. Gyógyítása gyakran sokkal nehezebb.

A pszichológiai fájdalmak sora a visszautasítás okozta megbántottságtól az életképtelenséget kiváltó bánatig, szívfájdalomig tart, amelyet sokan tapasztalnak valamely szeretett személy elvesztésekor. A lelki fájdalomra külön kifejezéseink vannak: „elcsüggedt”, „vérzik/megszakad a szíve”, „lesújtja a fájdalom”. A szervi eredetű fájdalmakhoz hasonlóan a lelki fájdalmak is járhatnak alvászavarokkal, a beteg elszigetelődésével, súlyos depresszióval. Sőt számos bizonyítéka van annak, hogy az elhúzódó pszichológiai fájdalom gyengítheti az immunrendszer védekezőképességét, és növelheti a fogékonyságot jó néhány betegségre.

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.